Államilag finanszírozott továbbképzés a holokausztról pedagógusoknak. Frissítve!

Írta: MTI / Szombat - Rovat: Politika

Államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról a pedagógusok a jövőben – közölte a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése után szerdán Budapesten.

Latorcai Csaba újságíróknak elmondta: az egyeztetésen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ismertette a holokauszt és a zsidóság megjelenítését a köznevelési tananyagban.

A Belügyminisztérium arról tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit, hogy Nyugat-Európától eltérően Magyarországon nem fokozódott a zsidó közösségre leselkedő veszély, ugyanakkor az a migrációs helyzet, amibe Magyarország került, érintheti a magyarországi zsidóságot – tette hozzá Latorcai Csaba.

Latorcai Csaba Fotó Kompa Péter, MTI

Latorcai Csaba. Fotó: Kompa Péter, MTI

Zsinagóga-rekonstrukciókra és temető-felújításokra biztosított támogatásokról is tájékoztatót kaptak a zsidó közösségek képviselői. Olyan konstrukciót szeretne kidolgozni a kormány az elhagyott temetők felújítására, ami nem egyszeri beruházás, hanem legalább egy évtizedre biztosítja a temetők gondozását. Ehhez minden bizonnyal az egyes önkormányzatokat is be kell vonni a munkálatokba.

Latorcai Csaba elmondása szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter “ígéretet tett arra, hogy a kormány soron következő ülésén megtárgyalja az ehhez szükséges források biztosításáról szóló előterjesztést”, és a nyílt pályázati folyamat részleteit. Újságírói kérdésre válaszolva beszélt Latorcai Csaba Hóman Bálint Székesfehérvárra tervezett szobráról. Hangsúlyozta, hogy a szoborállítást civilek kezdeményezték, az Igazságügyi Minisztérium adott ugyan rá támogatást, de kormányzati döntés nem volt mögötte.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a megbeszélésen mind Lázár János, mind Balog Zoltán – tolmácsolva a kormány valamennyi tagjának az álláspontját – kijelentette, hogy nem tekintik Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy Hóman Bálint személyének megítélése nem politikai, hanem történettudományi kérdés, így a kormány fontosnak tartaná, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állást foglaljon Hóman Bálint történelmi és közéleti tevékenységével kapcsolatban.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke

Heisler András

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke erre reagálva úgy fogalmazott: “megértettük, amit a két miniszter mondott, és azt is megértjük, hogy nem a kormány kezdeményezte ezt a szobrot, mégis úgy gondoljuk, hogy a kormánynak valamilyen módon, ha nem is formálisan, de felelőssége, hogy Magyarországon egy ilyen embernek ne legyen szobra”. Hozzátette: változatlanul ezt kérik a kormánytól.

A megbeszélést értékelve Heisler András kiemelte, hogy “maradéktalanul elégedettek” a kormánynak a temetők a karbantartására, felújítására készített “nagy ívű” tervével, amelynek elkészítésekor figyelembe vették a zsidó szervezetek korábbi javaslatait is.

*

Álláspontunk a Zsidó Közösségi Kerekasztalt megelőző zsidó egyeztetés hiányáról itt olvasható.

[popup][/popup]