Afgán menedékkérő hajtott a tömegbe Münchenben

Írta: S.L. /Euronews - Rovat: Politika

Hetekkel a magdeburgi gázolásos támadás után most Münchenben hajtott a tömegbe egy autós. A gázoló egy 24 éves afgán férfi, az ügyészség szóvivője szerint a történteknek “szélsőséges háttérre utaló jelei vannak”.

Képernyőfotó

Legalább 28 sérültje vannak a gázolásnak, ami csütörtök délelőtt történt a bajor fővárosban. Többek állapota életveszélyes, a sérültek között gyerekek is vannak.

A fehér Mini Cooper sofőrjét a helyszínen őrizetbe vették, és nem jelent további veszélyt – közölte a rendőrség, amely csak fegyverhasználattal tudta elfogni a férfit.

Lapértesülések és tanúk elmondása szerint a kocsi sofőrje délelőtt 10.30 körül gázt adott, majd a Seidlstrassén a Ver.di szakszervezet tüntetésének résztvevői közé hajtott.

A rendőrség tájékoztatása szerint az autó vezetője hátulról közelítette meg a tüntetést, megelőzött egy rendőrautót, majd gyorsított és belehajtott a menet végébe. A rendőrök egyszer rálőttek a járműre, hogy megállítsák. Az elkövetőt ezután letartóztatták.

A nyomozást a müncheni ügyészség vette át, szóvivőjük szerint “szélsőséges háttérre utaló jelei vannak” a gázolásnak. Az eljárást a főügyészséghez tartozó, a szélsőségek és a terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkozó központi hivatal folytatja le.

Markus Söder bajor miniszterelnök szerint “valószínűleg merénylet” történt, és sürgette, hogy az esetnek legyenek politikai következményei is. Mint mondta, “a támadás azt mutatja, hogy valaminek Németországban meg kell változnia – gyorsan!”

Lapinformációk szerint a gázoló egy 24 éves afgán férfi, aki drog- és tolvajlási ügyek miatt ismert volt a rendőrség előtt.

A Spiegel úgy tudja, hogy Farhad N. 2001-ben született Kabulban, Németországba 2016 végén érkezett. A migrációs és menekültügyi hivatal elutasította a menedékkérelmét. Az afgán férfi később úgynevezett megtűrt státust kapott, ami felfüggesztette a kitoloncolását. A lap információi szerint N. a támadás előtt iszlamista üzeneteket posztolt.

Teljes cikk

[popup][/popup]