A zsidókat mégsem lehet csak úgy megölni… Ja, de igen, csak nem most

Írta: Kalcsics Ildikó - Rovat: Kiemelt, Politika

Erős nyomás hatására korrigálta már-már humánus nyilatkozatát egy moszlim vallástudós.

Seik Abdullah El Alawne

A Jordánia fővárosában élő Ali Hassan Al-Halabi két fatvájának (vallási döntésének) lényegét a Times of Israel cikke foglalta össze.

Egy, még februárban közzétett felvételen a sejk arról beszélget tanítványaival, hogy miért nem szabad csak úgy gyilkolni a zsidókat. A késelős intifáda kezdete után azonban sokan támadni kezdték békülékeny álláspontjáért, így jónak látta „pontosítani” azt. Az első beszélgetés tartalma (az angol feliratok alapján) a következő volt:

  • Sejk, a zsidók Palesztinában…
  • Mi van velük?
  • Van, aki azt mondja, hogy bármikor meg szabad ölni őket…
  • Aki védelmet ad, elektromos áramot, vizet szolgáltat, pénzt utal neked, nála dolgozol, és elfogadod a fizetést tőle, azt ezek után megölöd?! Még ha zsidó is! – Nem. Az ilyen emberölés deklarált háborúban megengedett, de ha mindketten elköteleztétek magatokat egymás biztonságáért, akkor nem árulhatod el, és nem ölheted meg.
  • Ez tehát a civilekre vonatkozik, de mi a helyzet a katonákkal, akik fegyveresen járnak az utcákon?
  • A válasz ugyanaz. Hadd kérdezzem meg: az az ember, aki fegyveresen járja az utcákat, lelő minden muszlimot, akit meglát? (A sejk széttárja a kezét) Na, látod!
  • Sejk, igaz az, hogy ők nem támadnak meg minket, ha mi sem őket?
  • Én még nem éltem Palesztinában, de a testvéreink ezt mondják. A Palesztinában élő testvérek szerint a zsidók senkit nem támadnak meg, aki őket nem bántja.
    De senki ne gondolja, hogy amikor ezt mondom, védem az átok alatt lévő zsidókat! Egyszerűen ez a valóság. Ha igaz lenne, hogy ők megölnek minden muszlimot, akit meglátnak, akkor már egy [muszlim] sem lakna Palesztinában. Mindannyian elhagynák az országot, és más országokba menekülnének.
    Viszont nem ez a helyzet, hanem ott maradnak – a ’67-es területeken, a ’48-as területeken, és Jeruzsálemben is. Ott maradnak, körülöttük a felfegyverzett zsidókkal!
    Azt látjuk, hogy a palesztinok ölik a zsidókat, akik viszont csak akkor ölik a palesztinokat, ha azok megtámadják őket. De ahogy korábban is mondtam, a zsidók ezt csak gonoszságukból és eretnekségükből fakadóan teszik. Mert elveik vannak. Az a céljuk, hogy elmondhassák magukról: „Mi jobbak vagyunk, mint a muszlimok, akik ok nélkül öldökölnek minket. Mi nem csinálunk ilyet.”

Bár ez az okfejtés sem nélkülözi a zsidók iránti megvetést, mégis megcsillan a remény, hogy létezik egy mérsékeltebb iszlám attitűd az izraeliek és a zsidók iránt. Sajnos ezt a reményt a második videó porrá zúzza.

Eszerint ugyanis „a zsidók megszállók és fosztogatók; árulók, csalók, alattomosak és tisztességtelenek; a próféták és küldöttek gyilkosai; majmok és disznók testvérei… Az ellenük folytatott dzsihád kötelező harc minden olyan muszlim ország és egyén számára, aki Allahot fogadja el urának és az iszlámot a vallásának.”

„Ez azonban nem hajtható végre ilyen érzelmi indulattal és izgágasággal, amely csak nekünk okoz kárt – intett önmérsékletre a sejk. – Bárhogy erőlködnek is [a palesztinok], nem fognak sikerrel járni… Tartalékolnunk kell az erőnket – úgymond – meg kell őriznünk az egységünket, vallásunkat, a férfiakat és az ifjakat a megfelelő pillanatra, ami el fog jönni!”

Korábbi nyilatkozatának magyarázatául al-Halabi kifejtette: „Most sajnos palesztinok tízezrei dolgoznak zsidóknak és fogadnak el fizetést tőlük. Szükségük van rájuk. Szomorú, de egy megszállt nép számára ez a realitás. Azonban ezt nem az átkok sokaságát érdemlő zsidók dicséretére mondom – mint ahogy némelyek értelmezték, – csak a realitásról beszélek. Mi lehet egy ilyen aszimmetrikus háború vége, ha nem – sajnálatos módon – a teljes vereség?!”

Végkövetkeztetésként pedig más formában újra elismételte véleményét:

„Egy muszlimnak a körme hegye is többet ér, mint ezer zsidó feje”,

de a palesztinok nem áltathatják magukat azzal, hogy megnyerhetik ezt a konfliktust. „Természetesen örülünk, amikor a zsidók megaláztatnak, legyőzetnek és elbuknak. De mindennek megvan a maga módja!”

*

Mindkét felvételt a Middle East Media Reserach Institute (MEMRI) tette közzé honlapján. A második  felvétel – a  YouTube „gyűlöletkeltést tiltó irányelveinek megsértése miatt” már nem elérhető.

Címkék:gyilkolás, muszlim, zsidó

[popup][/popup]