A Nemzetközi Holokausztemlékezet Szövetség elnökének nyilatkozata a Sorsok Házáról

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„Az IHRA (Nemzetközi Holokausztemlékezet Szövetség) örömmel üdvözölte a luxemburgi Mondorf-les-Bains-ben 2019. június 4-én tartott plenáris ülésén Yitzhak Maist és Köves Slomó rabbit, akik a Sorsok Háza múzeum előzetes tervezetét mutatták be.

Fotó: Berecz Valter

Az IHRA elismerését fejezi ki a magyar kormánynak, hogy nemzetközi tanácsadó testületet hívott össze a múzeummal kapcsolatban. Ugyancsak üdvözöljük az EMIH (Chabad Magyarország) képviseletében Köves Slomó rabbi és a magyar delegáció vezetője, Takács Szabolcs államtitkár egyértelmű nyilatkozatát arról, hogy a korábbi koncepció kimunkálásában részt vett, erősen vitatott történész nem kapott szerepet a Sorsok Háza új változatának kialakításában, és ez a személy nem vesz részt a további munkában. A biztosíték birtokában az IHRA vezetősége kész létrehozni az IHRA szakértői csoportot, akik elképzeléseikkel és javaslataikkal segítenék a nemzetközi tanácsadó testület munkáját.

Szervezetünk 33 tagja egyikeként Magyarország elkötelezte magát a holokauszt szörnyű igazságának feltárásával, azokkal szemben, akik azt tagadják, vagy torzítani igyekszenek. Készek vagyunk arra, hogy támogassuk Magyarországot a holokauszt történetének árnyaltan és önkritikusan történő bemutatásában.”

Georges Santer nagykövet, IHRA elnök

A nyilatkozat az IHRA honlapján

Kapcsolódó cikkek:

Sorsok Háza: A kormány mégis számít Schmidt Máriára?

Köves Slomó: Schmidt Mária nem vesz részt a Sorsok Háza új terveinek kidolgozásában

 

[popup][/popup]