A Mazsihisz elnöke az Oroszországból tiltakozásképpen távozott főrabbival találkozott

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A legjelentősebb európai kitüntetésnek tekintett, Aachenben alapított nemzetközi Nagy Károly-díjat korábban olyan személyiségek vehették át, mint Konrad Adenauer vagy Winston Churchill, a magyarok közül pedig Horn Gyula és Konrád György. Az idei díjat az Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt Moszkvából távozó Pinchas Goldschmidt főrabbi és az európai zsidó közösségek kapják. A főrabbival ma Jeruzsálemben találkozott Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke.

Grósz Andor és Pinchas Goldschmidt

Az óriási presztizsű nemzetközi Nagy Károly-díjat a kitüntetés aacheni kuratóriumaolyan közéleti szereplőknek ítéli oda, akik jelentős tevékenységet fejtenek ki az európai egység megteremtésének előmozdításáért. A díjat azért nevezték el az Aachenben 814-ben elhunyt Nagy Károlyról, mert a frank császárt ma is sokan „Európa Atyjaként” tisztelik.

Az aacheni kuratórium döntése értelmében az idei díjazott Pinchas Goldschmidt főrabbi, az Európai Rabbik Konferenciája (Conference of European Rabbis) elnöke és az európai zsidó közösségek kapják. Az indoklás szerint a díj idei üzenete az, hogy a zsidó élet Európa múltjának, jelenének és jövőjének elengedhetetlen része, és a Európában sem most, sem a jövőben nincs helye antiszemitizmusnak.

A Jeruzsálemben hivatalos úton tartózkodó dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke ma folytatott megbeszélést Pinchas Goldschmidttel. Az elnök és a magyarországi zsidó életet jól ismerő főrabbi a találkozó során érintette a magyar zsidó közösség, ezen belül a Mazsihisz aktuális ügyeit; szóba került magyar rabbik felvétele és jelentkezése az Európai Rabbik Konferenciájába; továbbá tárgyaltak Goldschmidt tervbe vett, de még nem konkretizált magyarországi látogatásáról.

A találkozón a Mazsihisz elnöke gratulált a Károly-díjhoz, amelyet a főrabbi május 9-én vesz át Aachenben Donald Tusk lengyel miniszterelnöktől és VI. Fülöp spanyol királytól. (mazsihisz.hu)

*

Pinchas Goldschmidt moszkvai főrabbi két éve, az Ukrajna elleni orosz offenzíva megindítása után két héttel, Oroszország agressziója elleni tiltakozásképpen száműzetésbe vonult, és távozásra szólította fel az ott élő zsidókat is. Goldschmidt a nyomás ellenére sem volt hajlandó támogatni az orosz háborús politikát.

Az orosz igazságügyi minisztérium 2023 nyarán külföldi ügynöknek nyilvánította a volt moszkvai főrabbit.

Az orosz igazságügyi minisztérium a TASZSZ hírügynökség szerint azzal indokolta döntését, hogy “Goldschmidt hamis információkat terjesztett Oroszország állami hatóságainak döntéseiről és politikájáról”, valamint “ellenezte az ukrajnai különleges katonai műveletet”.

A főrabbi a The Guardian című lapnak tavaly januárban úgy nyilatkozott, hogy “Ha visszatekintünk az orosz történelemre, azt látjuk, hogy amikor a politikai rendszer veszélybe került, akkor a kormány megpróbálta a zsidó közösség ellen fordítani a tömegek haragját és elégedetlenségét”. A volt főrabbi úgy vélekedett, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója nyomán hasonló helyzet kezd kialakulni, és az orosz zsidók számára a távozás a legjobb megoldás.

A svájci születésű Goldschmidt 1993 óta volt a moszkvai zsidó közösség főrabbija. 2022 márciusában távozott Moszkvából, majd néhány hónappal később lemondott hivataláról.

[popup][/popup]