A manchesteri zsinagóga támadójának apja elítélte fia tettét, de a Hamászt dicsőítette október 7-én

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A merénylő, Jihad al-Shamie nemi erőszak miatt is izsgálat alatt állt, és korábban állítólag más bűncselekményekért is el volt ítélve, de nem szerepelt a rendőrség terrorellenes megfigyelési listáján.

Jihad al-Shamie (forrás: fb)

Egy szemtanú szerint azt kiabálta, hogy: „Ezt kapják azért, mert megölik a gyermekeinket”, miközben megpróbált behatolni a zsinagógába.

A brit médiában pénteken megjelent hírek szerint a manchesteri zsinagógát Jom Kippur napján megtámadó terrorista óvadék ellenében szabadlábon volt, miután nemi erőszak gyanújával folyt ellene nyomozás. Közben előkerültek Facebook-bejegyzések is, amelyekben apja – aki azóta elítélte a támadást – dicsőítette a Hamász 2023. október 7-i támadását.

Egy szemtanú az ITV News brit csatornának elmondta, hogy a támadó, Jihad al-Shamie, azt kiáltotta: „Ezt kapják azért, mert megölik a gyermekeinket”, miközben megpróbált bejutni a Heaton Park-i zsinagógába Jom Kippurkor. Ez volt az első ismert eset, amikor a halálos támadást a gázai háborúval hozták összefüggésbe.

Szombaton virrasztást tartottak a támadás helyszínének közelében, ahol David Lammy brit miniszterelnök-helyettest és igazságügyi minisztert kifütyülték, miközben a tömeg a palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetések betiltását követelte.

Az 53 éves Adrian Daulby és a 66 éves Melvin Cravitz meghaltak, további három ember pedig súlyosan megsebesült a támadásban, amely a zsidó naptár legszentebb napján történt.

A 35 éves, Szíriában született brit állampolgárságú Shamie-t a rendőrök lelőtték, amikor megpróbált betörni a zsinagógába. A rendőrség szerint Daulby-t véletlenül a rendőrök lőtték le, miközben segített eltorlaszolni az ajtót – hősiességét a hatóságok méltatták.

A brit média szerint Shamie ellen nemi erőszak gyanújával folyt nyomozás, és óvadék ellenében volt szabadlábon, amikor elkövette a támadást.

A The Guardian által idézett forrás szerint Shamie-t több kisebb bűncselekményért is elítélték, de ezek nem kapcsolódtak terrorizmushoz. Egy másik forrás azt mondta: „Nem szerepelt senki terrorellenes radarján, de volt priusza” – ezt később Laurence Taylor, a Greater Manchester-i terrorellenes rendőrség vezetője is megerősítette.

„Jelenlegi ismereteink szerint Shamie-t valószínűleg szélsőséges iszlamista ideológia befolyásolhatta” – mondta Taylor.
„A támadás körülményeinek teljes feltárása még időbe fog telni.”

A brit rendőrség azt is vizsgálja, hogy Shamie állhatott-e egy 2012-ben John Howell akkori konzervatív képviselőnek küldött halálos fenyegetés mögött – írta a Guardian.

Howell állítólag egy „Jihad Alshamie” aláírású e-mailt kapott, amelyben ez állt: „Az olyan emberek, mint te, megérdemlik, hogy meghaljanak.” A volt képviselő úgy véli, hogy Izrael-párti nézetei miatt fenyegették meg.

Faraj Al-Shamie, a merényló apja (Forrás: Youtube képernyőfotó)

Az apa elítélte a támadást – de dicsérte a Hamászt október 7-én

Shamie családja elítélte a zsinagóga elleni „szörnyű” támadást, amely „mély sokkot” okozott nekik.

„A Manchesterből érkező hírek a zsidó zsinagóga elleni terrortámadásról mélyen megráztak minket” – írta az apa, Faraj al-Shamie, a Facebookon.
„Az Egyesült Királyságban és külföldön élő Al-Shamie család határozottan elítéli ezt az aljas tettet, amely békés, ártatlan civileket célzott meg.

Teljes mértékben elhatárolódunk ettől a támadástól, és mély megdöbbenésünket és szomorúságunkat fejezzük ki. Gondolatban és imáinkban a sértettekkel és családjaikkal vagyunk, erőt és vigaszt kívánunk nekik” – tette hozzá.
„Isten irgalmazzon az ártatlan áldozatoknak, és gyógyulást kívánunk a sebesülteknek.”

Néhány órával később a The Times brit lap felfedezte, hogy az elkövető sebész apja korábban Izrael megsemmisítésére buzdító és a Hamász 2023. október 7-i támadását dicsőítő bejegyzéseket tett közzé. A támadás, amely elindította a gázai háborút, világszerte az antiszemita támadások drámai növekedéséhez vezetett.

A Hamász offenzívája napján közzétett egyik posztjában Shamie a szárazföldön és levegőben Izraelt megtámadó terroristákat „Isten embereinek a földön” nevezte, és hozzátette: „minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Izrael nem maradhat fenn.”

Három nappal később közzétett bejegyzésében a Hamászt arra kérte, hogy „engedje szabadon az időseket és a gyerekeket. Amit eddig tettetek, minden mérce szerint csoda. Ne bántsátok őket haragból. Nincs helyük a háborúban.”

„Isten adjon nektek győzelmet, támogasson és vezessen a helyes úton egy olyan csatában, amelyet a történelem az Al-Aksza felszabadításának kezdeteként fog megőrizni, ha Isten is úgy akarja” – írta.

Bár az Iráni Iszlám Köztársaságot is bírálta, ugyanakkor üdvözölte Irán halálos rakétatámadásait Izrael ellen a két ország 12 napos júniusi háborúja során. A becsapódásokról szóló felvételek mellé ezt írta: „Többre várunk” és „az áru visszajut hozzátok.”

A Times megjegyezte, hogy Shamie sebészként több háborús övezetben is dolgozott, többek között Dél-Szudánban a polgárháború idején.

ToI