A magyarországi zsidóság története – tankönyv az Apostoli Szentszék könyvkiadójánál, a Szent István társulatnál

Írta: Bóka B. László - Rovat: Belpolitika, Politika, Történelem

Október 3-án a Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében mutatták be az érdeklődőknek A magyarországi zsidóság története című 148 oldalas, gazdagon illusztrált tankönyvet. A kötet fejezeteit öt kiváló történész írta, a szerkesztési feladatot pedig Róna Tamás főrabbi és  Mezei Mónika középiskolai történelemtanár végezték. A tankönyv érdekessége, hogy azt az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, a Szent István Társulat adta ki, előszavát Székely János szombathelyi megyéspüspök írta.

Székely János püspök

A püspök szerint a magyar társadalomban és különösen a fiatal nemzedékekben nagyon sok a féltudás, a félismeret és az előítélet a zsidósággal kapcsolatban. Úgy látja, a könyv rendkívül objektív, széles látókörű ismeretanyagot ad át, ami szemnyitogató, reveláció mindarról a kincsről, amit a zsidóság közös hazánknak adott. Elég csak felsorolni, mondja, néhány óriás nevét, akik a zsidóság, úgymond ajándékai a magyarság számára: Radnóti Miklós, Szerb Antal, Weiss Manfréd, Zwack Péter, Zelk Zoltán, Sík Sándor, írók, költők, gyárosok, zenészek, tudósok.

Székely János szerint a kötet őszintén beszél a zsidóság történetének legszörnyűbb tragédiájáról, a holokausztról, ezen belül

arról a felelősségről is, ami a korabeli magyar államvezetést terheli.

Romsics Ignác professzort említi példáképpen, aki a könyvben világosan leírja, ha Horthy Miklós 1944. július 6-án meg tudta állítani a zsidóság deportálását a halálba, akkor ezt korábban is meg tudta volna tenni. Az akkori magyar vezetőknek óriási a felelőssége, szögezi le a püspök, valamennyire a társadalomnak is, akik sok esetben passzívan szemlélték honfitársaik elhurcolását. A kötet megfogalmazza azt is, teszi hozzá, hogy nagy a szövetségek felelőssége is, akik annak ellenére nem bombázták a vasútvonalakat, hogy pontosan tudták mi folyik a koncentrációs táborokban.

A kötet tehát hídépítő szerinte, hidat épít a társadalom különböző csoportjai között. A megyéspüspök nagy dolognak tartja a kötet megszületését, amelyhez a Keresztény–Zsidó tanács néhány tagjának, különösen Róna Tamás főrabbinak, de a keresztény oldal vezető püspökeinek kellett rendkívül erős szándéka.

Székely püspök nagyon örült annak, hogy Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke a kötet bemutatóján azt kérte a hivatalos állami szervektől, hogy lehetőleg minden középiskolába juttassák el ezt a tankönyvet. A püspök személyes véleménye szerint a kötet rendkívül kiegyensúlyozott, nagyon informatív, sok, eddig kevésbé ismert tényre tér ki, mint például a középkori kamatszedés részleteire vagy például arra, hogyan történt a mohácsi magyar hadsereg finanszírozása. Úgy gondolja, a kötet sokat tesz hozzá ahhoz, hogy pontosan értsük a múltunkat, lássuk benne a fájdalmainkat, de kincseinket is.

Róna Tamás főrabbi, a kötet egyik szerkesztője elmondta,

a könyv ötlete 2013-ban benne fogalmazódott meg,

amikor az akkori kormány összehívott egy kerekasztalt, hogy a Holokauszt 70. évfordulójára különböző projektek induljanak el. Ő akkor vetette fel a Keresztény–Zsidó Tanács elnökségi ülésén, mennyire fontos lenne, hogy a diákok és pedagógusok számára valamiféle „mankót” adjanak.

Róna Tamás főrabbi

Miután a tanács elnöksége jóváhagyta javaslatát, belekezdett a projekt megvalósításába. Az egyik alapvetően fontos elképzelése az volt, hogy Magyarországon, nemzetközi és hazai értelemben is, az adott történeti kor legmeghatározóbb történészeit kérje fel az együttműködésre. Kezdetektől volt egy erős koncepciója, mert két dolgot szeretett volna elkerülni, azt, hogy csak a zsidó oldal képviseltesse magát és azt, hogy csak akadémikusok írjanak a kötetbe. Úgy véli, a szövegek mögött izgalmas, több perspektívába futó, érzékeny, didaktikus elképzelés futott, miközben meg kellett felelni annak, hogy minél nagyobb spektrumot tudjanak megszólítani.

A kötet első változata már 2014 végére elkészült és utána, bár a történelmi, történeti kérdések megvitatása számos ütközési pontot foglalt magában, mégis sikerült létrehozniuk egy közös szövedéket. Miután a szerzők elkészítették saját anyagaikat, attól kezdve másfél éven keresztül intenzív munkával a Tanács azon dolgozott, hogy ez a szövedék létrejöjjön.

A főrabbi szerint a Teremtő újabb csodája volt, hogy a könyvet

az Apostoli Szentszék kiadója, a Szent István Társulat jelentette meg.

Úgy véli, ez a kötet pontosan kijelöli azt az utat, amelyen érdemes továbbhaladni. Most megszületett ez a tankönyv, mondja, és ezt követhetik majd a nagy történelmi egyházak történetét rövid monográfiákba tömörítő, hasonló tematikus kötetek. Így végig tudjuk járni egymás történetét, véli, ezáltal valamennyien gazdagodunk. A főrabbi szerint a kötet az olyannyira fontos párbeszédet eddigi medréből egy magasabb régióba emeli. Hozzáteszi, nagyon erős benne a remény, hogy a kormányzat oldaláról támogatást találnak, ami mentén el tudnak indulni.

Kérdésemre, hogy egy ilyen tankönyv vajon miért nem a rendszerváltás körüli időkben jelent meg, Róna Tamás azt feleli, mindennek rendelt ideje van, ahogyan azt a Koheletben olvassuk.  Rendelt ideje van a kövek széthordásának és a kövek összegyűjtésének, a sírásnak és a nevetésnek, az elmúlásnak és az életnek.

A kötet másik szerkesztője, Mezei Mónika, a Berzsenyi Dániel Gimnázium történelemtanára úgy véli,

a magyar társadalomban rengeteg elfojtás és trauma van,

ide tartozik a II. világháború, a holokauszt és az 50-es évek traumái. Az természetes, hogy amikor megszűnt a diktatúra és hirtelen szabadság lett, akkor nagyon nehéz megtalálni, mi az, amiről fontos beszélni. Szerinte ma is érezni a társdalomban a folytonos „traumaversenyt”, azt bizonygatjuk, ki szenvedett többet. A Kádár-rendszerben kevés ember volt tisztában azzal, mi is történt valójában, akik pedig átélték, azok elfojtották, sokszor még a második, harmadik generációnak sem beszéltek róla. Nem volt, aki előjöjjön az emlékeivel és ez persze a tudományos életre is hatott.

Mezei Mónika, történelemtanár

Mezei Mónika azt mondja mindez csak a 90-es évek végén kezdett megváltozni, amikor bevezették az iskolai holokauszt emléknapot, a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Akkor vált egyértelművé, hogy ezekről a dolgokról igenis beszélni kell, mert ezekről a társadalom nagy része nem tud eleget. Kérdésemre, hogy mi volt a szerepe a kötet létrejöttében azt feleli, hogy az alapelképzelés volt, hogy tankönyv szülessen, ne pedig tanulmánykötet, vagyis kellett valaki, aki olyan szemmel is tudja nézni, hogy a diákok számára érthető legyen. Ő volt, aki azt javasolta, hogy forrásszövegek, feladatok, fogalommagyarázatok kerüljenek a kötetbe, olyasmik, amik egy klasszikus tankönyvben is megtalálhatók. Arra törekedett, ne csupán olyan feladatok legyenek, amik egyszerűen csak visszakérdeztetik a gyerekekkel az anyagot, hanem amelyek elgondolkodtatják őket vagy egy forrást interpretálnak, mert ez ad alapot ahhoz, hogy vitatkozzanak a tanárral vagy egymással egy vitatott kérdésről.

Úgy gondolja azért is fontos ez a könyv, mert történelemtanárként sokszor tart továbbképzést kollégáknak arról, hogyan érdemes tanítani a holokausztot, és sokszor találkozott azzal a problémával, hogy az iskolákban csak akkor kerül elő a zsidóság, amikor az ókorról tanulnak, és az Ószövetségről / zsidó Bibliáról beszélnek, majd legközelebb a holokusztnál. A két időpont között pedig nincs semmi. A gyerekekben az a képzet alakulhat ki, hogy zsidóság története egyenlő a holokauszttal. Ami természetesen nem igaz, ahogyan az sem, hogy a holokauszt csak a zsidóság története. Itt nem csupán arra gondol, hogy a holokauszt áldozatai nem csak zsidók voltak, hanem arra, hogy amikor arra keressük a választ, hogy mindez miért történt, akkor a választ biztosan nem a zsidóságban, hanem a környező társadalomban találjuk meg, vagyis magunkról tanulunk valamit.

Mezei Mónika hozzáteszi, a tanárok általában nem sokat tudnak a zsidóság társadalomtörténetéről, márpedig ez sokkal fontosabb, minthogy mikor mi történt, ugyanis szerinte a magyar történelemtanítás nagyon eseményközpontú sajnos. Ez a kötet viszont kifejezetten egy társadalomtörténeti tankönyv, ezért nagyon hasznosnak tartja a tanárok számára, amikor például az asszimiláció jelenségéről vagy a két világháború közötti zsidóság társadalmi, gazdasági helyzetéről tanítanak. Mindezek nincsenek benne egy hagyományos történelemkönyvben és állítja, hogy a tanárképzésben sem.

Kérdésemre, hogyan kerülhet a diákokhoz a könyv, azt mondja, az biztosan nem működhet, hogy a könyvet a gyerekek megveszik majd a rendes tankönyvük mellé, már csak azért sem, mert ez nem egy egész éves tananyag, sőt ezt a tankönyvet négy év alatt jó használni, egy-egy fejezetét egy-egy évfolyamhoz. Szerinte az volna a megoldás, ha minden iskola könyvtára kaphatna egy osztálynyi mennyiséget a könyvből.

(Romsics Ignácon kívül a kötetben Haraszti György, Kovács András, Kövér György tanulmánya kapott helyet, a kronológiát Botos János állította össze.)

támogatás