A britek majdnem fele úgy gondolja, hogy Izrael úgy bánik a palesztinokkal, ahogy a nácik bántak a zsidókkal

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Tanulmány szerint minden ötödik brit antiszemita nézeteket vall – majdnem kétszer annyian, mint 2021-ben.

Palesztin párti tüntetés Londonban

A vasárnap közzétett felmérés szerint a brit felnőttek több mint ötöde ma már megrögzött antiszemita nézeteket vall, miközben majdnem a felük úgy gondolja, hogy Izrael a palesztinokat úgy kezeli, mint ahogyan a nácik kezelték a zsidókat.

A YouGov és a Campaign Against Antisemitism (CAA) közös kutatása kimutatta: a brit lakosság 21%-a legalább négy antiszemita állítással egyetért. Ez majdnem kétszerese a 2021-ben mért aránynak, és a legmagasabb érték a tíz éve kezdődött felmérések történetében.

Az eredmények egy szeptember 1–2-án végzett online felmérésen alapulnak. A tanulmányt a CAA vasárnap délutáni antiszemitizmus-ellenes felvonulása előtt tették közzé, egy nappal azután, hogy a londoni rendőrség közölte: mintegy 425 embert tartóztattak le egy, a kormány által terrorszervezetnek nyilvánított palesztinpárti csoport, a Palestine Action mellett szervezett demonstráción.

A válaszadók közel fele (45%) azt mondta, hogy hisz abban: Izrael úgy bánik a palesztinokkal, ahogy a nácik bántak a zsidókkal – ez jelentős emelkedés a tavalyi 33%-hoz képest. A 18–24 évesek körében ez az arány elérte a 60%-ot.

Londoni tüntetők, akik a Hamasz számait készpénznek veszik (Forrás. Wikimedia commons)

„Ez az egyik leggyakoribb antiszemita toposz” – mondta a CAA képviselője. – „Egyrészt bagatellizálja a holokausztot, amely során hatmillió zsidót mészároltak le iparszerűen, másrészt sértő módon az áldozatokat vádolja az ellenük elkövetett bűnnel.”

Összességében a britek fele (51%), a fiatalok 60%-a úgy véli, hogy 2023 októbere óta nőtt az antiszemitizmus az Egyesült Királyságban. Az emberek 54%-a nem tudta, mit jelent a „cionizmus” kifejezés.

A fiatal britek különösen aggasztó nézeteket vallanak. Közel felük (49%) kényelmetlenül érezné magát olyan emberek társaságában, akik nyíltan támogatják Izraelt, és mindössze 31% értett egyet azzal, hogy Izraelnek joga van zsidó hazaként létezni. Majdnem minden ötödik fiatal (19%) azt mondta, hogy a Hamasz 2023. október 7-i támadása – amelyben a terrorszervezet mintegy 1200 embert ölt meg és 251-et elrabolt – indokolt volt.

A fiatalok körülbelül 10%-a kedvezően vélekedik a Hamaszról, 14% pedig ellenzi, hogy terrorszervezetként tartsák nyilván.

„Országunk nyilvánvalóan fordulóponthoz érkezett” – mondta a CAA szóvivője. – „Ezek a legmagasabb antiszemitizmus-mutatók, amelyeket valaha rögzítettünk, és kevesebb mint öt év alatt megduplázódtak. Fiataljainkat a szemünk láttára radikalizálják gyűlölet-ideológiák irányába. Nagy-Britannia a szélsőségeseknek adja a lelkét, hacsak a néma többség fel nem ébred.”

Az ország megosztott a gyakori palesztinpárti felvonulások megítélésében: 32% negatívan, 29% pozitívan tekint rájuk. Ugyanakkor a válaszadók jelentős többsége (69%) úgy gondolja, hogy a menetelések nem érnek el sokat, 58% pedig úgy véli, a szervezőknek kellene viselniük a rendfenntartás és a takarítás költségeit, nem az adófizetőknek.

A résztvevőket 12 állításról kérdezték – hat a klasszikus zsidóellenes antiszemitizmushoz, hat az anticionista antiszemitizmushoz kapcsolódott, a Daniel Allington (King’s College London), David Hirsh (Goldsmiths) és Louise Katz (akkoriban a Derbyi Egyetem) által kidolgozott általános antiszemitizmus-skála alapján.

A tanulmány publikálása egybeesett azzal, hogy az Egyesült Királyságban továbbra is rekordközeli szinten mozognak az antiszemita incidensek.

2025 első felében 1521 antiszemita esetet jegyeztek fel – ez a második legmagasabb hat hónapos összesítés, közvetlenül a 2024-es azonos időszak után – közölte a brit zsidók biztonságát védő nonprofit szervezet, a Community Security Trust (CST).

A legtöbb eset júniusban történt, abban a hónapban, amikor Izrael 12 napos megelőző hadjáratot indított Irán nukleáris programja ellen. A legmagasabb napi szám pedig június 29-én volt, egy nappal azután, hogy a punk-rap duó, a Bob Vylan a Glastonbury fesztiválon vezette a tömeges „Halál, halál az IDF-re” skandálást.

ToI

Címkék:cionizmus, Hamasz, Izraeal, London