A brit Munkáspárt vezetője elítélte az “anticionista antiszemitizmust”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Sir Keir Starmer, a brit ellenzék és a Munkáspárt vezetője, kijelentette a Labour Friends of Israel lobbicsoport éves rendezvényén, hogy ellenzi az Izrael elleni bojkottot, és elítél minden „anticionista antiszemitizmust”.

Sir Keir Starmer az Alsóházban beszél (Forrás: Flickr)

A brit ellenzék és a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer kedden elítélte a pártjában az elmúlt években egyre jobban gyökeret eresztett “anticionista antiszemitizmust”. Kitartott amellett, hogy a Munkáspárt nem támogatja az Izrael elleni bojkottot és egyéb szankciókat.

Starmer a Labour Friends of Israel lobbicsoport éves rendezvényén szólalt fel. A konferencián méltatta a Munkáspárt történelmi távlatokra visszatekintő támogatását a cionizmus és a zsidó önrendelkezés iránt. Úgy ítélte meg, hogy pártja megszabadult a korábbi vezetés alatt elhatalmasodó antiszemitizmustól. Dicsérte Izrael alapító eszméit, amelyek szerint minden állampolgár egyenlő. Az izraeli-palesztin konfliktuskapcsán a kétállami megoldás mellett érvelt.

A rendezvényen Starmer megjegyezte, hogy felesége zsidó származású. Elmondása szerint családja “mindig is betartott” néhány zsidó hagyományt. Feleségével arra törekszik, hogy gyermekeik a származásuk ismeretében nőjenek fel. Felhívta a figyelmet, hogy munkáspárti vezetőként hivatalba lépésének első napján bocsánatot kért a Munkáspárton belül eluralkodott antiszemitizmusért. Most ismét bocsánatot kért a korábbi évekért, ami elmondási szerint „folt” maradt a párt életében. Végezetül felsorolta azokat a lépéseket, amelyeket a jelenség elleni küzdelem érdekében eddig tett. “A végrehajtott változtatások lehetővé teszik számunkra, hogy szembeszálljunk az antiszemitizmussal” – mondta, majd úgy folytatta; “Az anticionizmussal takarózó antiszemitizmus a munkáspárti hagyományokkal ellentétes. Ez egyedül a zsidó néptől tagadja meg az önrendelkezéshez való jogot és a cionizmust a rasszizmussal teszi egyenlő. Megszállottan a világ egyetlen zsidó államára összpontosít, és olyan normák betartását követeli, amelyeket egyetlen más országon se kérnek számon”.

Megjegyezte, hogy a Munkáspárt már az 1917-es Balfour-nyilatkozat előtt is “támogatta a zsidó állam létrehozását Palesztinában”. Kijelentette, hogy pártja “továbbra is támogatni fogja Izrael lármás (rumbustious) demokráciáját, a független igazságszolgáltatását és a jogállamiság iránti elkötelezettségét”. A Munkáspárt vezetője dicsérte Izraelt, mint “egy olyan nemzetet, ahol eleven a média piac, szabadak a szakszervezetek, és ahol politikai vita is létezik. Izraelben másként gondolkodásnak és a nézeteltéréseknek hagyománya van”. Azt is megjegyezte, hogy a Munkáspárt mindig fel fogja emelni a szavát, ha úgy véli, hogy az ország nem felel meg az egyenlőség és a szabadság alapelveinek. “Izrael legértékesebb tulajdonságai a zsidó és a demokratikus identitása. Ahhoz, hogy mindkettő megmaradjon, kétállami megoldásra van szükség” – majd úgy folytatta; “A palesztin nép önrendelkezési jogának megvalósításhoz pedig saját demokratikus, és életképes államra van szükség. Tudom, hogy ezt a törekvést sok millió izraeli és palesztin együttesen osztja”

Starmer azt is kijelentette: “A Munkáspárt nem támogatja és nem is fogja támogatni a BDS-t” (az Izrael elleni bojkottmozgalmat), mert a „BDS politikája kontraproduktív. Amikor összehangolt erőfeszítésre lenne szükség, éppen akkor elválasztja egymástól az embereket”. Ugyanakkor a Munkáspárt “ellenzi és elítéli az illegális telepesek politikáját is. Ugyanúgy, mint az annexiót és a palesztinok kilakoltatását a megszállt palesztin területeken”.

A Munkáspárt előző vezetője, Jeremy Corbyn alatt – aki 2015 és 2020 között állt a párt élén – radikálisan baloldali irányba indult el a párt. Az antiszemitizmus elharapózott a Munkáspárt soraiban. Ez gyakran anticionista érzelmekkel vegyült. Emiatt magát Corbynt is folyamatosan antiszemitizmussal vádolták. 2020 áprilisában a pártnak új vezetője lett Starmer személyében. Vezetése alatt a brit Munkáspárt fordulatot hajtott végre. Starmer törekedett arra, hogy kiszorítsa az antiszemitizmust és az antiszemitákat a pártból. Ennek nyomán visszaszorult az Izrael ellenes álláspontont is a párton belül.

Jerusalem Post – Bassa László

Címkék:antiszemitizmus, brit Munkáspárt, cionizmus, Izrael, Sir Keir Starmer

[popup][/popup]