„50.000 magyar zsidó kivándorlását kérte”

Írta: Katona Ferenc - Rovat: Politika

A Szombat 2021/7. számában Szalai Anna adatgazdag, elgondolkodtató és szívszorító tanulmányt közölt A magyarországi alija, 1949-1953 címmel annak az egyfelől emberkereskedelmi, másfelől embermentési alkunak a részleteiről, amely Magyarország és a környező államok, illetve Izrael között zajlott azt megelőzően, hogy Sztálin halálakor úgy tűnt, lezárultak a „legsötétebb ötvenes évek”.

Nagy Péter, elsô felesége, Isi, és az ô kislánya, Lilian 1948 körül (Nagy Piroska tulajdona)

Az alábbi írás és dokumentumközlés arra tesz kísérletet, hogy az alku egyik – számunkra ellenszenves – írásos emlékét közzétéve elmondjon egyet s mást az irat szerzőjéről. Illő elöljáróban közölnöm, nem vagyok elfogulatlan tanú: a szerzőt, akit hallgattam az egyetemen, mind a mai napig legkedvesebb tanáraim között tartom számon.

*

Három hét sem telt el Izrael függetlenségének kikiáltása után, és a Szabad Nép 1948. június 2-i száma közölhette: „A magyar kormány június 1-jével elismerte Izrael államot.”

A lap híreiből a következő hetekben arra lehet következtetni, hogy a Magyarországot ténylegesen irányító kommunista párt rokonszenvezik a fiatal állammal. 1949-ben, egy héttel a függetlenség első évfordulója után azonban már Éhség, munkanélküliség, állandó háborús veszély címmel jelent meg cikk Izraelről az MDP napilapjában. „Az áruhiány óriási, mindent csak jegyre kapni. Gyümölcsöt csak gyermekeknek utalnak ki, friss hús hónapokig nem kerül a piacokra. […] A munkanélküliek száma rohamosan nő. […] Különösen nagy az elkeseredettség azért, mert a bevándorlók többsége nem olyan fiatal ember, akiket a sivatagi területek megművelésére pionírtelepesként lehetne felhasználni, hanem értelmiségi, kereskedő, vagy elhelyezkedni amúgy sem tudó szakmunkás. […] A gazdasági helyzetnél is nyomasztóbban nehezedik az ország népére a politikai helyzet bizonytalansága, hiszen Palesztina »lőporos hordó«.”  Vajon hogyan fogadta ezeket az információkat az aliját fontolgató zsidó olvasó, kiváltképp akkor, ha idős értelmiségi volt vagy kereskedő? S közben – amint az itt közölt dokumentumból tudható – folytak a tárgyalások a memorandumban Péterfi néven emlegetett Shmuel Bentsur konzul és a szerző, Nagy Péter valamint egy rendőr őrnagy (gyaníthatóan az államvédelem tisztje) között.

*

Nagy Péter (1920-2010) korának tekintélyes irodalomtörténésze, kritikusa volt, akadémikus, az ELTE világirodalom tanszékének professzora, aki a 60-as–70-es évek fordulóján tanított a párizsi Sorbonne-on is. Egy könyvét – amely magyar nyelven nem is jelent meg – a tekintélyes Gallimard adta ki.

Tudományos pályafutását diplomáciai karrier foglalja keretbe. Tanári tevékenysége befejeztével, 1985-től 1988-ig az UNESCO mellett működő magyar állandó képviselet vezetője volt, nagyköveti rangban.

A tudományos munkásságot megelőző időszak bonyolultabb. A diplomáciai pályafutás első szakasza az 1945 és 1950 közötti évekre esik.

Nagy Péter kommunista volt. A marxista eszme felé vezette bizonyos családi hagyomány. Fontos adat, hogy az 1943-45-ös esztendőkben is kommunisták között élt – méghozzá éppen Svájcban, ahová az egyetem befejezése, disszertációja megvédése után ösztöndíjasként került ki. A Szőnyi Tibor vezetésével működő Magyar Nemzeti Függetlenségi Front vette fel tagjai sorába. Ez „lényegében a kommunista sejtek fedőszerve volt; amikor engem fölvettek, én úgy tudtam és éreztem, hogy a kommunista pártba vettek ezzel föl, […] én magamat ’43 őszétől kommunistának tudtam” – írja Nagy Péter kéziratban hátrahagyott memoárjában.

1945-ben, hazatérése után először a Katonapolitikai Osztályra vezérli a párt, de onnan – szerencséjére – hamarosan átkerül a Külügyminisztériumba. A következő szűk félévtized egyfajta megvalósult álom lehetett a franciául, németül, angolul tudó Nagy Péter számára: megbízatások, utazások – London, Párizs, Kairó, Bécs, Tirana…

1946-ban Angliába küldik. Hazafelé jövet utasítást kap, hogy maradjon Párizsban, s legyen a béketárgyalásokra odaérkező Gerő Ernő – a kommunista párt második embere – titkára.

A 2003-as Lauder iskolia naptár egyik lapja

1947-ben, 27 éves korára a kairói követségre kerül a kirendeltség második embereként. Az első ember, a követ, a 28 éves Csornoky Viktor, a kisgazdapárti köztársasági elnök Tildy Zoltán veje. Tudta jól, kommunista első beosztottjának szoros megfigyelése alatt áll. Erről azonban nem vett tudomást, és – a fennmaradt levelezése szerint – szervezni kezdte az egész Tildy-család – köztük a köztársasági elnök – nyugatra szöktetését. Nagy Péter pedig tájékoztatta a Külügyminisztériumot a követ viselt dolgairól. Amikor Csornoky, feleségét és kisfiát Kairóban hagyva, feltehetően a szöktetés tervének perfektuálása végett hazautazott, Molnár Erik külügyminiszter azonnali hatállyal fölmentette követi megbízatása alól.

Eddig terjedt Nagy Péter tevékenységének következménye.

Ahhoz neki már nem volt köze, hogy a leváltást követő percben Péter Gábor őrizetbe vette Csornokyt, akit bíróság elé állítottak, elítéltek és kivégeztek. A köztársasági elnök tisztségéből azonnal távozó apósa meg sem próbálta őt megmenteni – és ennek megvolt a maga oka, de ennek a történetnek még kevésbé szereplője Nagy Péter.

Nem fölösleges azonban még kissé elidőznünk Nagy Péter kairói tevékenységénél. Nemcsak követét figyelte, hanem az eseményeket is. Egyiptomi tartózkodása idején létrejött Izrael állama, kitört a háború, és az általa látottakról Izrael-barátnak tekinthető jelentésekben számolt be. Idézzünk néhány sort a 76/pol.-1948 számú dokumentumból: „A hivatalos szakértők szerint [július 19-ről 20-ra virradó éjjel] megint zsidó repülő dobott egy légiaknát a városra: ez a magyarázat azonban butaságában olyan szemérmetlen, hogy ezt egyáltalán senki sem hitte. A robbanás ugyanis […] egy mellékutca fölött [két épületet] egy emelet magasságban összekötő híd alatt [Nagy Péter kiemelése] következett be, ahova egy légiakna a legjobb akarattal is csak nagy nehézségek árán juthatott volna. De ettől eltekintve, sajnos e sorok írója szem- és fültanúja, sőt, kis híján szenvedő részese volt a robbanásnak, tehát magam is tanú vagyok rá, hogy repülőgépnek sem a robbanás előtt, sem utána a legkisebb nyomát sem lehetett észlelni.”

Észre kell vennünk, a pontos megfigyelésen alapuló diplomáciai jelentésben bujkál bizonyos irónia, amely Nagy Péter stílusának jellemző eleme volt. Látni véljük az ismeretlen helyről érkező légiaknát, amint „a legjobb akarattal és nagy nehézségek árán” iparkodik, hogy a fizika törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyva oda jusson, ahol az egyiptomi propagandának szüksége volna rá.

Nagy Péter nem vette észre, hogy a „fokozódó nemzetközi helyzetben” nincs helye a kedélyeskedésnek. Kiküldték Tiranába, hogy szervezze meg a magyar követséget, melynek élén Szeri Lénárd cipészmester állott. Nagy Péter hazatérve megírta jelentését, és megemlítette, hogy fogadta őt Enver Hodzsa, aki nagyon hasonlít Nyárády Miklósra, a volt pénzügyminiszterre –  aki néhány hónappal korábban disszidált. A szerzőjéhez visszajuttatott, és a hagyatékban fennmaradt példányon olvasható a külügyminiszter Rajk László felháborodott széljegyzete: mit képzel Nagy elvtárs, hogy egy árulóhoz hasonlítja Enver Hodzsa elvtársat? Az iraton szereplő dátum 1949. március 18.

Itt tart Nagy Péter diplomáciai karrierje, amikor gépbe írja vagy diktálja az izraeli kivándorlásról szóló memorandumot. Június 27-én már nyolc napja tudja Magyarország: őrizetbe vették Rajk Lászlót és Szőnyi Tibort, mert – ez nem gyanú, hanem ítélet – trockista kémek.

A kép hátán ez áll: Simóéknál Szilveszterkor. Köpeczi Béla (szemüveges) Goda Gáborral beszélget. Köpeczi mögött Nagy Péter (Godáné Nagy Klára tulajdona)

Nem feltételezhetjük, hogy Nagy Péter másként fogalmaz, ha azon a hűvös koranyári napon még az a külügyminiszter, aki a szöveg második bekezdésében említett iratot aláírta. Kétségtelen azonban: sokkolt állapotban van. Sorra tűnnek el barátai, kollégái, és a nemsokára megrendezésre kerülő „svájci per” leendő vádlottjai: Kálmán András, Balabán Péter, Hódos György, Demeter György, azaz „Jim”. Jimért a Baranya megyei párttitkár kezességet vállalt, minek utána maga a párttitkár is a vádlottak padjára került. A párttitkárt Aczél Györgynek hívták, és soha nem járt Svájcban. Viszont jó barátságban volt Nagy Péterrel és szüleivel.

Kell-e több bizonyíték arra nézve, hogy a csengőfrász korának beköszöntével Nagy Péternek oka van a félelemre?  Így töprenghet: Szőnyi ellen az a vád, hogy Svájcban kapcsolatban volt Allen Dulles amerikai kémfőnökkel meg Noel Fielddel. Magam is ott voltam, és tudok angolul… Aztán a két premisszából talán le se vonta a konklúziót.

Nagy Péter memoárjában ír arról, hogy 1949 késő nyarán bevitték az Andrássy út 60-ba, ahol kihallgatták, majd az éjszaka közepén hazaengedték. Valószínűleg Gerőnek köszönhette, hogy nem tartották benn – teszi hozzá.

1950-ben a Külügyminisztériumból az MTA titkári hivatalába helyezik át. Ott dolgozik, amikor 1951-ben „terhelő adatok” alapján (tehát zsarolással) beszervezik. „Osztályozása: ügynök. A foglalkoztatás vonala: írók. Fedőneve: »Borisz«” – olvasható az adatait tartalmazó 6-os kartonon.

A beszervezésről többen is írtak, de még senki nem tette föl a kérdést: vajon miért éppen akkor olvasták fejére a „terhelő adatokat”, s vajon mik lehettek azok? Talán a megfejtés közelébe jutunk, ha felidézzük, ekkoriban per készül Prágában és nemsokára Budapesten is. Cionista per. A vádlottak és vádlott-jelöltek túlnyomó többsége zsidó. Prágában például az Izrael ellenes magatartásáról ismert fővádlott, Slánsky. Paradox helyzet: minél kevesebb köze van a kijelölt áldozatnak önnön zsidóságához, annál alkalmasabb a cionista összeesküvő szerepére. Ha leplezi vagy tagadja zsidóságát, az már beismerő vallomás. Vajon hogyan áll ezzel Nagy Péter? Tüstént rátérünk! Múltjában lehet olyan adatot találni, amely még cionista vonzalomként is értelmezhető. Svájcban például gyakran találkozott Kasztner Rezsővel és a Kasztner-vonat utasaival, köztük Zsolt Bélával. Az ÁVH biztosan tudta és számon tartotta ezt. Eddig a tény – a folytatás spekuláció. 1949-ben a trockista kém Rajk külügyminszter éppen Nagy Pétert bízta meg, hogy tárgyaljon az izraeliekkel? Rajknak bűntársa, Szőnyi Tibor ajánlhatta be, hiszen Svájcból ismerte. A „terhelt” még egy Izrael ellenes feljegyzést is írt 1949 nyarán, amikor Rajk és Szőnyi már őrizetben volt, hogy elterelje a figyelmet cionizmusáról… Mennyi terhelő adat! „Őrült beszéd, de van benne rendszer.”

A magyar történelem 1949 júniusától részben arról szólt, hogy mindenki mindent beismer a kihallgató gumibotjának súlya alatt. Ez elől menekült a 31 éves akadémiai alkalmazott, a Móricz Zsigmondról szóló kandidátusi disszertációján dolgozó irodalomtörténész a 6-os kartonra.

Hanem a fenti „vádpontok” között van egy, ami bennünket a legjobban foglalkoztat, mert érint. Zsidó volt-e az ateista marxista Nagy Péter? A tények: édesanyja, Szabados Piroska zsidónak született, és nagyon fiatal korában keresztény hitre tért. Nem tény, csak feltételezés, hogy atyai nagyapja a zsidó újságíró, Adorján Sándor volt. Nagy Péter édesapja, aki keresztény anyától házasságon kívül született, akt Adorjánnak kereszteltek, és akit utóbb egy Nagy nevű férfi adoptált, hivő keresztény volt. Dolgozószobájának falán – fia emlékezése szerint – kereszt függött.

Nagy Péter időskori „kósza” jegyzeteiben sűrűn kerül szó a zsidóság kérdéséről.

Egyszer így ír: „Nem vagyok zsidó, nem is voltam soha zsidó.” Valaki kereken rákérdezett, és ő kereken válaszolt, s még hozzáírta: „Lám csak: ez volt a közhit, s nyilván az ma is?” Másszor meg nagybátyját, Szabados Géza ügyvédet idézi: „Míg az ember fiatal, addig tehetséges tenor, nagyreményű ügyvéd, nyalka tüzértiszt, aztán ha megöregszik, akkor csak egy öreg zsidó.” Amikor Nagy Péter fölidézi ezt a mondást, ő sem nem tehetséges tenor, sem nem nagyreményű ügyvéd, de még csak nem is nyalka tüzértiszt… Sapienti sat!

A ravaszul (szakszóval élve: áchremből) előadott önvallomást azonban nem sokkal később konkrétabbal toldja meg.

„Anyám bölcsessége folytán én kezdettől fogva tudtam, hogy a Szabados-család zsidó eredetű, tehát félig meddig én is; ezért később lehettek [lehetnek?] abból problémáim, hogy ezt mennyire és mikor és kinek árulom el így vagy úgy, de önmagammal identitás-problémám sosem támadt. Az megint más kérdés, hogy amint fiatalságomban igyekeztem valamiféle gentry-mimikrit fölvenni, úgy most, öregségemben inkább a zsidó közegben találom otthon magamat, ha ugyan valahol otthon vagyok, s nem csak »kedves látogató«.”

Meglehet, ennek a – Sanders Iván szavával élve – „tétova vonzalmat” tükröző kételynek ismeretében kellene elgondolkodnunk azon, ki volt Nagy Péter, aki az „izraeli kivándorlásról” – a zsidók hazatéréséről – folytatott tárgyalásokon vett részt törekvő tisztviselőként, tele félelemmel a körülötte örvénylő események láttán. S ezen a csapáson gondolhatjuk tovább sorsát, benne az 1951-es beszervezést, majd annak megújítását 1957-ben, szolgálatát a hatvanas évek elejéig.

2003-ban a Magyar Nemzetben leleplező cikk jelent meg „Boriszról”. Ahogyan a legtöbb ügynök-szenzáció esetében, a részleteknek, a körülményeknek nem jártak utána a leleplezők. Nagy Péter memoárja, időskori naplója, terjedelmes irathagyatéka – meglehet egyedülálló – lehetőséget kínál a részletek és körülmények minél alaposabb felderítésére. És tekintve, hogy Nagy Péter Simone de Beauvoir fordítója is volt, így fogalmazhatjuk meg a kérdést: Hogyan hat egy jóházból való úrifiú pályájára a kor és a körülmények hatalma?

Egy írásában Fejtő Ferenc figyelmezteti olvasóját: mielőtt cselekszik, próbálja megérteni, miről van szó. Az „illúziók és kollektív képzelgések ködéből” ki kell hámozni a tényeket – fűzi tovább Fejtő. Ha ezt a figyelmeztetést, módszertani jó tanácsot el- és megfogadjuk, másképp fogjuk megítélni az ügynök- és ehhez hasonló ügyekben rögtönítélő bíróságként működő közgondolkodást, amely hiányos tájékozottság vagy teljes tájékozatlanság folytán mindig kész elmarasztalni azt, akit már a gyanú fölmerülésekor elítéltnek tekint.

 

Magyar Tudományos Akadémia

Könyvtár és Információs Központ

Kézirattár

Nagy Péter hagyatéka, Ms 2596/58.

 

Nagy Péter min. titkár

Feljegyzés az izraeli kivándorlás kérdésében folytatott tárgyalásokról.

  1. június 27.

 

Ehud Avriel, Izrael magyarországi követe bemutatkozó látogatása során Rákosi elvtársnál felvetette a magyarországi zsidóság Izraelbe való kivándorlásának kérdését és 50.000 magyar zsidó kivándorlását kérte. Rákosi elvtárs megmondotta, hogy a magyar kormány ellenzi a tömeges kivándorlást, bár megérti az izraeli kormány szempontjait. (Péterfi konzul utólagos közlése.)

Ennek a beszélgetésnek az alapján jött létre Avriel követ febr. 17-ről keltezett személyes jegyzéke (levele) a külügyminisztériumhoz, amelyben 7 kategóriába csoportosítva 35.000 magyar zsidó kivándorlásának engedélyezését kérte. E levélre a külügyminiszter április 29-én kelt szóbeli jegyzékével válaszolt, melyben két kategória, a fel- és lemenő ági közvetlen rokonok kivándorlásának lehetővé tételét ígérte. A kérdés technikai letárgyalására az izraeli követség Bentsur Péterfi Endre Shmuel budapesti konzult, magyar kormány Nagy Péter külügyminiszétiumi titkárt és Sándor Imre r. őrnagyot küldte ki.

Mint később Péterfi közölte, ez alatt az idő alatt – a levél- illetve a jegyzékváltás közti időben – más tárgyalások is folytak: a Joint érintkezésbe lépett Vas Zoltán elvtárssal és Rákosi elvtárs egy megjegyzéséből kiindulva a Joint felajánlott a magyar kormánynak kétmillió dollárt invesztíciós célokra, hogy 20.000 kivándorló által keletkező nemzetgazdasági tőkekiesést kompenzáljon. Vas elvtárs válaszával egymillió dollárt fogadott el 3.000 kivándorló által okozott kiesés fejében és ebben megállapodtak. Tudomásom szerint a Joint ezt az összeget a Nemzeti Bankba befizette, de hogy felhasználásra került-e, vagy hogy még a Joint újabb hozzájárulása szükséges-e, megállapítandó lenne.

A minisztertanács a magyar tárgyaló felek kiküldéséhez május 27-én kelt határozatával járult hozzá. Még a hozzájárulás előtt a belügyminisztérium által elkészített szempontok szerint Péterfi konzullal leültünk tárgyalni. Május 25-én és május 27-én folytattunk tárgyalásokat az előzőleg tisztázott szempontok szerint. Ezen tárgyalások alapján jött létre közös megállapodás szerint az első formális ülés június 3-án, amikor mi már egy végleges jegyzőkönyv (protocole) szöveget tettünk Péterfi konzul elé aláírásra. A jegyzőkönyv szövegét Kádár és Berei elvtársak részletesen megtárgyalták, tudomásom szerint a minisztertanács is foglalkozott vele és utasításunk mind a mai napig az volt, hogy Péterfi ezt vagy hajlandó aláírni, vagy nem tárgyalunk tovább velük.

A jegyzőkönyv alapgondolata – ami utalások formájában a tárgyalás során is elhangzott –,  hogy az illegális cionista kivándorlás eddig a Vas Zoltán–Joint megállapodásban szerepelt 3.000 személyt kb. háromszorosan túllépte; tehát legalább 2.000 fő erejéig be kell számítanunk.

A jegyzőkönyv 12 cikkből áll, ezek közül az

  1. cikk kimondja, hogy legfeljebb ezer személy kivándorlása jöhet számításba.
  2. 1948. jan. l. előtt Izrael területén letelepedett személyek fel- és lemenő egyenes ági eltartott rokonai kivándorolhatnak.
  3. Tíz éven aluliak kivándorolhatnak, ha eltartó édes testvérük 1948 előtt január 1. előtt [sic!] Izraelben telepedett le.
  4. Kivándorolhatnak azok a férjes nők, akik házasságukat Magyarországon 1945. április 4. előtt kötötték, és akiknek férje ezen időpont után Magyarország területén nem tartózkodott, és 1949. jan. 1. előtt Izraelben letelepedett.
  5. Ha a fentebbi kategóriák az ezres létszámot nem töltenék ki, a 60.-ik életévüket betöltött férfiak feleségükkel együtt kivándorolhatnak.
  6. Az ezres létszámon felül legfeljebb 40 vezető cionista családostul kivándorolhat.
  7. A kivándorlás kérés jogosultságának elbírálásához szükséges okmányokról intézkedik.
  8. Előírja, hogy csak egyénenkint beadott kérelmeket bírál felül a BÜM Á.V.H. útlevél-alosztálya és egyéni vagy kollektív útlevelet állít ki.
  9. A megállapodás vagy az ebben foglaltak nem propagálhatók és a lebonyolítással csak az IBUSZ foglalkozhat.
  10. A kivándorlók csak a fennálló rendelkezések szerint kivihető összegeket és tárgyakat vihetik ki magukkal.
  11. Izrael kormánya kijelenti, hogy az illegális kivándorlást nemkívánatosnak tartja, és azt sem közvetve, sem közvetlenül nem támogatja. Ha az illegális kivándorlás szervezett formában újra megnyilvánulna, a jegyzőkönyv hatályát veszti.
  12. Formális előírás a jegyzőkönyv azonnali életbelépéséről.

A június 3-án tartott ülésen Péterfi kifogásolta az ezres létszámot, holott elismerte, hogy a háromezres kategória és az azt messze túllépő illegális kivándorlás már a tárgyalások folyamán – ha a Vas–Joint-féle megállapodásra tett utalás nélkül is – többször szóba került. Elismerte azt is, hogy a kategóriákon a tárgyalások során az eredeti megállapodással, illetve jegyzékváltással ellentétben, messze túlmenő enyhítéseket alkalmaztunk. Azt mondotta, hogy ilyen jegyzőkönyv aláírására felhatalmazása nincsen, engedélyt kért arra, hogy szóban konzultálhassa követét. Ehhez mi hozzájárultunk, és megállapodtunk, hogy június 8-án 24 óráig elvi választ ad, igenlő válasz esetében június 16-án 24 óráig az aláírás megtörténik. –  Az első határidőt később telefonkérésre június 9-ig kiterjesztettük. Ennek ellenére Péterfi csak június 20.-án jelentkezett újra, amikor közölte, hogy Tel Avivban járt a kérdés megtárgyalására, és bár felhatalmazása van arra, hogy a jegyzőkönyvet aláírja annak kijelentése mellett, hogy az izraeli kormány az engedélyezett számot kevésnek tartja és fenntartja magának a jogot, hogy alkalmas időben újabb kérést terjesszen elő, – azonban nehogy később szemrehányás érhesse, már most közölni kívánja, hogy félő, hogy a Joint ezen megállapodás alapján az egymillió dollárt nem fogja felszabadítani. Ezenkívül – érzésem szerint pusztán az előbbi zsarolás enyhítésére – kisebb formális kifogásokat is felhozott (1948. január 1.-es dátumot 1949. jan. 1.-ig kiterjeszteni; a 11. cikket úgy szövegezzük, hogy Izrael az illegális kivándorlást nem fogja segíteni a jövőben, mint azt a múltban sem tette). Válaszomban közöltem, hogy ha a Jointnak meggondolásai vannak, azzal lépjen érintkezésbe, akivel megelőzőleg tárgyalt és [én] e kérdés érdemi részébe belemenni nem tudok. A többi kérdésre pedig utasításom formális. Újabb kérdésére azt válaszoltam, hogy természetesen nincs akadálya annak, hogy Avriel követ felkeresse a politikai államtitkárt vagy a külügyminisztert.

Ehhez még hozzáteendő az AFP-nek június 21-én kelt tel avivi jelentése, mely szerint Moshe Sharret izraeli külügyminiszter a parlamentben megtámadta Magyarországot és Romániát, mert nem engedélyezik a zsidók kivándorlását, „mivel imperialista ügynököknek tartják őket”. Végül kijelentette: „Izrael nem ad támogatást senkinek sem, aki meg akarja szegni annak az országnak a törvényeit, amelyben lakik, de reméli, hogy az országok kormányai össze fogják egyeztetni törvényeiket az izraelitáknak igazságos jogával, hogy Izraelbe, hazájukba költözhessenek.”

*

Megítélésem szerint az izraeli kormány az általunk megszabott keretek közt a tárgyalásokba csak azért ment bele, hogy az illegális cionista kivándorlás egy részének legutóbbi felgöngyölítése során dezorganizált szervezeteiket ez alatt az idő alatt rendbe hozhassák, és előkészítsék az ettől „független, spontán” további illegális kivándorlást. Úgy látom, hogy ennek a reményét továbbra sem vesztették el, ha ma is hajlandók a szerződést aláírni. Megítélésem szerint a megállapodás minden egyes pontjához ragaszkodnunk kell: a létszámhoz a fentebb elmondottak miatt; az 1948. január 1.-es határidőhöz azzal az indoklással, hogy mi illegális kivándorlást ezen az időponton túl szankcionálni hajlandók nem vagyunk, és esetleg azzal a szóbeli ígérettel (melyet felhatalmazással már magam is megtettem, s melyet miniszter úr, ha helyesnek látja, megerősíthet), hogy ezen időponton túl legálisan kivándorolt személyek fenti kategóriákba sorolt hozzátartozói kérését, amennyiben azok a legális kivándorlás tényét bizonyítani tudják, ugyanolyan elbírálásban részesítjük, mint a többi kivándorlási kérelmet. Ezt esetleg a két delegáció vezetője, vagy a követ és miniszter úr levélváltással megerősíthetik.

A 11. pont kiterjesztését (jelenleg, mint a múltban, stb.) nem javasolnám, mint azt Péterfinek már meg is mondottam, mivel konkrét tudomásunk van arról, hogy a prágai izraeli követség (melynek vezetője Avriel!) igen komoly támogatásban részesítette a csehszlovák határon illegálisan átkelőket.

Jegyzet

[1] Ezúton mondok köszönetet Nagy Péter leányának, Nagy Piroskának, a montreali Université du Québec történész professzorának, hogy hozzájárult a dokumentum közléséhez. A bevezetőben idézett dokumentumok a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában találhatók, kivéve a Kósza jegyzetek című időskori naplót, amely Nagy Piroska tulajdonában van. Az említett, illetve idézett iratok kézirattári adataival nem terhelem a szöveget, de készséggel állok az érdeklődő olvasó rendelkezésére, ha kérdése van velük kapcsolatban.

Címkék:2021-10, alija, Gerő Ernő, Izrael, Nagy Péter, Rákosi Mátyás

[popup][/popup]