Székhelyi József „felolvasó” „elvtársunk”

“a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a kormány amúgy is kétségbeejtő reputációját.”

Az „egri listabotrány”, avagy az „egri zsidózás” állatorvosi ló – amiként minden eset az, ha kontextusban nézzük a történteket.

Pataki Zsuzsanna, az egri kultúrház (Művészetek Háza Kht.) vezetője 2011 nyarán egy „Középkori piactér” című rendezvényre meghívta – többek között – Székhelyi József színművészt, aki a rendezvényen Villon verseiből olvasott volna fel. A programot látva a városi önkormányzat két vezető tisztségviselője – Orosz Józsefné, Fidesz-KDNP, a kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke, és Csákvári Antal, Fidesz-KDNP, a Humán Erőforrás Bizottság vezetője – instruálták Pataki Zsuzsannát, hogy Székhelyit hagyja ki a programból. Oroszné a városi polgárok kedvezőtlen véleményére hivatkozott, ami korántsem biztos, hogy légből kapott: Székhelyi a jobboldal szemében vörös posztó, mióta 2005-ben egy Orbán Viktort gúnyoló, s a himnuszt parafrazáló szöveget tett közzé. A kultúrház vezetője a presszió hatására levette Székhelyit a programról.

Az önkormányzat Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságának 2011. szeptember 21-i ülésén Oroszné, Székhelyi Józsefet gúnyosan „felolvasónak” és „elvtársunknak” nevezve leszögezte, hogy a színművész „nem jöhet ide”, mert „ezt most megtehetjük”. Várkonyi György a városi vagyonkezelő elnöke ezt politikai lépésnek minősítette. „Székhelyi nem jöhet ide… mert egy SZDSZ-es büdös zsidó… Lehet, hogy kell szelektálni, hogy ne jöjjön, hogy csak az én emberem jöjjön ide. A turizmushoz, a szakmához, a kultúrához semmi köze ennek.”

Úgy tűnik, Várkonyi itt
kimondja azt, amire a többiek gondolnak, miközben maga ettől a véleménytől távolságot tart. Úgy tűnik továbbá, hogy Oroszné, aki ezt nevetgélve fogadja („Te mondtad…”), nem utasítja el ezt a felfogást.

Ezután Pataki Zsuzsanna szólal föl. Közli, hogy az ő feladata ismerni a fellépő színészek művészi teljesítményét, de nem feladata ismerni politikai hovatartozásukat. Ezért, „kértem Csákvári képviselő urat, hogy a szakmai munkát megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nem kívánatosak Egerben”.
Mindezek az esetről kiszivárgott hangfelvételen hallhatók. Nehéz megítélni, hogy Pataki Zsuzsanna e szavait beosztotti igyekezete vagy éppen gúnyos távolságtartása motiválta.

Alighanem egyszerre mind a kettő: ha már cenzúra van, mondják meg a hatalmasok, kit kell cenzúrázni. Ő maga a Népszabadságban azt állítja, kérése puszta irónia volt.
Figyelemre méltó, hogy a – feltehetően gúnyból elhangzott – zsidózást, majd Oroszné elfogadó nevetgélését senki nem kritizálja.

Mindennek semmiféle következménye nem lett volna, ha az ülésről készült jegyzőkönyv, majd később a hangfelvétel nem kerül nyilvánosságra. A jegyzőkönyv nyilvánosságra kerülése után a helyi Fidesz-szervezet közleményt adott ki, melyben elutasítják a cenzúra vádját, és ezért Pataki Zsuzsannát teszik felelőssé (!). Az érintett válaszul megnevezte az őt presszionáló önkormányzati vezetőket. Utóbbiak nem tartották szükségesnek, hogy álláspontjukat fölülvizsgálják. A durvább részeket tartalmazó hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után az eset fölkerült az országos hírportálokra. Az inkriminált kijelentés nyomán az izraeli nagykövet közölte: lemondja egri látogatását.
A várost kínosan érintő ügyben ekkor már

a polgármester is szükségesnek látta megszólalni.
Közleményében illően méltatta a zsidóságot és a különbözőségek elfogadását, ugyanakkor világosan politikai ellenségekre utalt: „Egyesek – a médiát felhasználva – torz képet festenek Egerről, mert politikai tőkét kívánnak maguknak kovácsolni.” Az obligát ellenségkép mellett azonban azt is bejelentette a polgármester, hogy az ügyben vizsgálatot rendelt el, melyet dr. Csarnó Ákos jogász, helyi LMP-s képviselő vezet majd, annak az egri hírportálnak a gazdája, amely a fent említett jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozta.

Mindez azonban már az országos botrányt nem állította le. A tiltakozások, a feljelentés mind megy a maga útján.

Az elemző persze az okokat kutatja. Ezek között első, hogy a jelenlegi jobboldali politikai kultúrában az ellenségkeresés és a zsákmányrendszer teljesen legitim fogalmak. A (fülke)forradalmi kormány lebontani igyekszik a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét, miért ne gondolná hát egy-két helyi potentát, hogy saját körükben ők is áthághatják a határokat? Vidéken, az országos média látókörén kívül ez még sokkal könnyebben megy. Ha az országos hatalom kézi vezérléssel belenyúl a kultúrába (színházigazgatók kinevezése, festők állami megbízása) miért ne tennék ugyanezt egy (vagy akárhány) vidéki városban is?

A mai magyar politikai légkörben, a bizalom és a jóhiszeműség teljes hiánya közepette aztán mi sem természetesebb, mint hogy „zsidózásról”, „listázásról” terjednek a hírek, noha – mint láthattuk – egyik sem volt egyértelmű.

A Mazsihisz vezetése is azonnal teljes vértezetben
állt ki a csatatérre, nem sokat törődve a nüánszokkal. Feljelentést tett, demonstrációt szervezett, elnöke pedig az ATV-ben kijelentette: Magyarországon „az antiszemitizmust nem hogy bocsánatos bűnnek, de bűnnek sem tekintik”. Mindez persze erős túlzás: ha valóban igaz lenne Feldmájer Péter állítása, akkor az egész ügyből nem lett volna országos botrány. A kijelentés inkább azt mutatja, hogy a Mazsihisz is benne él a mai magyar politikai kultúrában: identitását jelentős mértékben ellenségképre: az antiszemitizmusra építi. Ami persze nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne lenne az antiszemita ideológiának számottevő befolyása.

Pillanatnyilag itt tart az ügy: a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a kormány amúgy is kétségbeejtő reputációját.

Függelék
Az „egri Szín” c. honlapon olvasható a polgármester beszéde, melyben a városatya elítéli a kulturális ügyekben történő politikai nyomásgyakorlást, megköveti Székhelyi Józsefet, „elfogadja” a két inkriminált bizottsági vezető lemondását és ismételten látogatásra hívta az izraeli nagykövetet.

A bátor, önkritikus beszéddel egy baj van csupán: fikció, Weil Zoltán egri polgár írása, aki bemutatja, mit kellett volna mondania a polgármesternek.

Olvassák el a fikciót és olvassák el a polgármester valódi beszédét. A kettőt összehasonlítva megláthatják, milyen messze van a helyzet a megoldástól.