Szabad verseny, kartellekkel – Tömegtüntetések Izraelben

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Politika

„Vagyon és hatalom: alvilág!!!” – üvölti, dobolja, sípolja a tömeg,
velem együtt, Tel Aviv utcáin. Félmillióan lehetünk szeptember 3-án este
a hatalmas, kerek Kikár ha Medinán, az Állam téren. Mind lánglelkű
forradalmárok vagyunk.

tuntetes(1).jpgUtoljára ’89-ben Pesten éreztem magam ilyen boldogan és felemelőn az istenadta nép részének, közepének, utoljára akkor tudtam így azonosulni egy nagy közös követeléssel. Manapság Izrael népe zúgja, kiáltja és koptatja, ami már viccek és reklámok szlogenje is: HA ÁM DORES CEDEK HEVRATI!!! A nép igazságos társadalmat követel! Icik Smuli, a diákszövetség elnöke az új izraeliekről szól, akik készek meghalni hazájukért, de arra kérik Netanjahut, hagyja őket élni Izraelben. Válaszul ismét együtt zúgjuk: „Ha ám dores…” Még Éjal Golán keleti zenéjének szüneteiben is a cedek, az igazság követelése zeng százezrek torkából. Askenáziak, keletiek, etiópok, az elesettek és a középosztály még megkapaszkodni képes tömegei együtt üvöltik, hogy elég ebből, amit újabban tévé- és rádióműsorokban farkas-kapitalizmusnak, a monopóliumok, oligarchák, mágnások uralmának neveznek.

A valamikor viszonylagos egyenlőségéről híres, kibucok által alapított, félszocialista Izrael ma már a fejlett OECD államok közt a második az egyenlőtlenségben: a legszegényebb és a leggazdagabb rétegek között csak az USA-ban szélesebb az olló. A jómódúakat támogató gazdaságpolitika ideológiai alapja a – soha tudományosan nem igazolt – „leszivárgás elmélet” volt, mely szerint az ő vagyonosodásuk majd magával rántja, felemeli a lejjebb lévőket, egekbe röpíti a gazdaságot.

tüntetés_2.jpgIzrael makromutatói valóban kiválóak, alig 6 százalék a munkanélküliség, csak éppen két átlagfizetésből sem képes megélni egy átlagcsalád. Az utóbbi években 20-30 százalékkal emelkedtek az alapvető megélhetési költségek, miközben a reálkereset 2-3 százalékkal nőtt. A Netanjahu hirdette liberálkapitalizmus és privatizáció, az állam kivonulása meghozta gyümölcsét. A privatizáció nyomán mára 17 család kezébe került Izrael vagyonának több mint kétharmada, monopóliumok diktálják az árakat az élelmiszeripartól a bankszektorig szinte mindenütt, szépen gyarapítva a mágnások számláit, és alaposan megkopasztva a kiszolgáltatottak millióit.

Netanjahu még pénzügyminiszterként meghirdette a magánszektor mindenhatóságát. Szerinte csakis ez viheti előre az ún. egészséges gazdaságot. Az állami intézmények, az egészségügyi és oktatási rendszert is beleértve, afféle koloncok, amelyektől megszabadulni illik. Arról nem esett szó, hogy a sorvadó (elsorvasztott) közoktatással miként lesz jól képzett munkaerejük a fejlett és üdvös kapitalista cégeknek, s hogy a lassan, de biztosan szétvert – egykor példás– állami egészségügyi szolgáltatások nélkül hogyan kerül épkézláb dolgozó a virágzó, szabad versenyes munkaerőpiacra. Az állam mindenhonnan kivonult, még a tengerpartokat is privatizálták, csakúgy, mint a gyerekek védőoltását az iskolákban. Csakhogy napjainkra kiderült: bár az állam ily módon olcsóbban megússza (pl. az iskolai nővérek rendszerének felszámolásával), de a gyerekek jelentős része nem kapott oltást, mert a versenytárgyalásokon győztes cégeknek egyáltalán nem volt érdekük a munka elvégzése, noha szépen lepapírozták. S ma már a nyugodt tengerparti csobbanás ingyenes öröme is egyre kevesebbeknek adatik meg, a maradék partok egyre zsúfoltabbak és piszkosabbak, hiába folytatják szélmalomharcukat a zöldek a partokat beépítő nagyvállalkozókkal. A pénz beszél, a kutya ugat. Akarom mondani a karaván halad.

A politikusok számára pedig a nagy pénz Moszkvától Jeruzsálemig az állami közvagyon átjátszásában – akarom mondani a privatizációban van. Drága a választási harc, viszonylag szerények a politikusi fizetések, a hálás mágnások viszont sok mindenben segíthetnek, így pl. a kampányköltségek finanszírozásában. Persze törvények szabályozzák az egy személy által adományozható pénzt, de a kiskapuk száma végtelen és ezer más útja van a hála lerovásának. Az állami vagyon privatizálásának, a közszektor leépítésének gazdaságpolitikája mögött a ’90-es évek vége óta a legmarkánsabban Benjamin Netanjahu áll.

Izrael vezető politikusai anyagiak terén, elvileg, a nép fiai: az igazi kőgazdagokhoz képest filléres a fizetésük. Hogy mégis miből vette például Netanjahu cézáreai villáját? Köztudottan amerikai előadókörútjából, ahol egy-egy előadására százezer dollárokat fizettek az egyetemek. Ahol a gazdag adományozok pénzük egy részével rendelkezhetnek, akár meghívathatnak előadókat mesés összegekért. Legalábbis ezt beszélik Tel Avivban. Ezzel bezárult a kör, mindenki jól járt, az államnak sem kell többé a bankok tulajdonlásának csip-csup ügyeivel vesződni.

A havi tízezreket szakító politikusok nem igazán értik a megélhetési nehézségekkel küzdő nép haragját. (Az átlagfizetés jelenleg 8-9000 sékel Izraelben.) Legalábbis erre utal, hogy a nyári tüntetések kellős közepén megszavazták maguknak ruhapénzük felemelését, majd, a Rotschild Boulevard-on sátorozók tiltakozása ellenére, olyan törvényt hoztak, amely az állami földek privatizálását segíti. Közben a tejtermékek ára csak Norvégiában magasabb az OECD országok közül, miközben az izraeli fizetések jóval az ottaniak alatt járnak.

tüntetés_3.jpgA Tnuva cég a legnagyobb tejtermék monopólium. Az 1926-ban alapított Tnuva egykor a kibucok szövetkezeti tulajdonában lévő élelmiszer-értékesítési és feldolgozási vállalkozása volt, de privatizálták, s ma már az Apax nevű nemzetközi befektetőcég tulajdona. A folyamatról tanulmány is született. Ez kimutatta, hogy a Tnuva, fölényét kihasználva a hasonló profilú kisebb cégekkel (mint pl. a Strausz) nem hivatalos kartellbe tömörült és a helyi fizetésektől teljesen elrugaszkodva állapította meg árait. Ezt mindeddig, fogcsikorgatva, ki is fizetett az izraeli fogyasztó, hiszen tejet és tejterméket muszáj enni-inni. A nyári tiltakozómozgalom a túró elleni bojkottal kezdődött, melynek árát sikeresen le is vitte 8-ról 5 és fél sékelre. A diákszövetség szeptember 12-én bojkottot hirdetett a Tnuva ellen. Ennek eredménye még a jövő zenéje, de jelenleg a fogyasztói ellenállás látszik az egyetlen sikeres eszköznek. Az állam ugyanis a vásárlók védelmével is felhagyott, mióta a szabad árverseny – monopóliumokkal és kartelekkel tűzdelt – útjára lépett.

Idén nyáron országszerte mintegy száz sátortábor és számos tömegtüntetés figyelmeztetett a lakhatási és megélhetési nehézségekre, a szociális hálón tátongó lukakra. Úgy tűnik, Izraelben a következő választásokat nemcsak a hagyományos biztonsági kérdések (a palesztinokkal és a szomszédos arab országokkal folytatandó politika) döntik majd el, hanem két alternatíva között is le kell tenni a voksot: egyik a szociáldemokrata jóléti állam, másik a dél-amerikai típusú kapitalizmus, ahol nagyon gazdagok állnak szemben túlélésért küzdő szegény tömegekkel. Ha a szociáldemokrata fordulatot ígérő pártok kerülnek többségbe, felmerül majd a kérdés: miként lehet visszacsinálni a privatizációt, avagy enélkül miként lehet újraszőni a teljesen szétfoszlott szociális hálót?

[popup][/popup]