„Az IKI apolitikus szervezet”
Balázs Gábor, az IKI most lemondott igazgatója még a megnyitó után nyilatkozott lapunknak. Akkor így fogalmazott: “Az IKI apolitikus szervezet, a politikai képviselet és az Israel advocacy feladatait a nagykövetség látja el. Mi Izrael imázsát kultúrájának bemutatásán keresztül kívánjuk alakítani, politikai válságoktól függetlenül.”
Gyorsinterjú Balázs Gáborral, Izraeli Kulturális Intézet (IKI) igazgatójával*
2010. december 6.
– Több lábon állunk, nemcsak az adományoktól függünk. A programok megvalósításához állandó évi támogatást kapunk a Szochnuttól. Vannak külföldi támogatóink, pályázunk bel és-külföldön, és természetesen itthon is komoly adományszerző erőfeszítéseket teszünk.
– Erre majd egy év múlva lesz válaszom, de meg fogjuk próbálni ennek szükségességéről meggyőzni őket.
– Ez havonta változik, sose terveztük, hogy reggeltől estig programokat kínáljunk, erre egyelőre nincs is igény. Egyébként oktatási programjaink szinte minden nap vannak, csak ezek nem a nagyközönségnek szólnak.
– Voltak, vannak és lesznek közös programok.
– Az IKI apolitikus szervezet, a politikai képviselet és az Israel advocacy feladatait a nagykövetség látja el. Mi Izrael imázsát kultúrájának bemutatásán keresztül kívánjuk alakítani, politikai válságoktól függetlenül. Mivel azonban a politikai kérdések érdeklik a közönségünket, időről időre tartunk ebben a témakörben is előadásokat, de nem propaganda célokkal.