40 “zsidó hős” harcol az Azovsztal romjai között – állítja Zelenszkij tanácsadója
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik vezető tanácsadója szerint több tucat zsidó katona harcol az ostromlott Mariupolban lévő Azovsztal acélgyárban.
“Jelenleg mintegy 40 zsidó hős védi az Azovsztalt” – mondta pénteken David Arakhamia, az ukrán tárgyalódelegáció tanácsadója a The Times of Israel című lapnak.
Arakhamia egyben Zelenszkij kormányzópárti frakciójának vezetője is a parlamentben.
Az utolsó ukrán egység, amely még mindig kitart az acélműben, az Azov ezred, egy olyan alakulat, amelyet 2014-es megalakulása azzal vádolnak, hogy a neonáci eszmék befolyása alatt áll. Ez a neonáci befolyás központi szerepet játszik Putyin elnök magyarázatában, amikor arról beszélt, hogy Oroszország célja Ukrajna “demilitarizálása és nácimentessé tétele”.
Az Azov egységeket 2014 szeptemberében beolvasztották az ukrán Nemzeti Gárdába, és ukrán tisztviselők kitartanak amellett, hogy az ezred ma már professzionális és a politikai fősodorhoz tartozó alakulat.
Arakhamia határozottan tagadta az orosz vádakat az Azov ezred neonáci hajlamairól. “Ezek a vádak eleve abszurdak” – jelentette ki. “Sokan ismerik ezeket a katonákat, és sértőnek találják ezeket a vádakat”.
A hatalmas Azovsztal acélkomplexum az ukrán ellenállás utolsó bástyája Mariupolban. Az üzem alagút- és bunkerhálózatával több száz ukrán katonának és civilnek nyújtott menedéket a hetek óta tartó ostrom alatt. Több civilt evakuáltak a közelmúltban, de ukrán tisztviselők szerint még mindig akadnak néhányan , akik ott rekedtek.
Az egyik zsidó katona, akire Zelenszkij tanácsadója hivatkozott, a múlt héten közzétett egy videót, amelyben Izraelt az ostromlott Azovsztal helyőrség megmentésére szólította fel.
A kijevi vállalkozó és aktivista Ilgam Gasanov által közzétett üzenetben Vitalij Barabas ukránul azt mondta: “Nehéz nekem beszélnem, ezért a beszédemet helyettem a testvérem fogja elmondani, minden ukrán zsidó nevében, akik itt vannak velem együtt”.
Barabas, más néven Benya a felvételen egy ukrán zászlót tart a kamera felé, miközben barátja felolvassa a nyilatkozatát. Barabas kezén jól látható volt a Dávid-csillag tetoválás.
“Naftali Bennett miniszterelnökhöz, a Knesszethez, Izrael közvéleményéhez” és prominens ukrán zsidókhoz fordulva Barabas nyilatkozatában bejelentette, hogy “az Azovsztalból maradt romok között olyan zsidók vannak, mint én, mint ti”.
A hónap elején a Kremllel folytatott telefonbeszélgetés során Bennett azt kérte Putyintól, hogy “vizsgálja meg a humanitárius lehetőségeket” Mariupol evakuálására.
Az Azov-ezred múlt szerdán a Telegram-csatornáján olyan fotókat tett közzé, amelyeken sebesült katonák láthatók nyomorúságos körülmények között, sokuknak hiányzik valamelyik végtagja.
“Ukrajna soha nem fordított hátat a zsidóknak, ezért úgy gondoljuk, hogy Izrael sem fordíthat hátat az ukrán népnek, hanem egymás mellett áll az orosz megszállókkal szemben, akik újabb tragédiát hoztak” – olvasható Barabas nyilatkozatában.
Címkék:Mariupol, Ukrajna, zsidók harcosok