„Az sem fog meglepni, ha a Jobbik lesz a második”

Írta: Gadó János - 2010-04-03 Rovat: Politika

Nagyon kemény konfliktusokra számítok a Fidesz és a Jobbik között. Annak idején, amikor Horthyék a hatalmukat érezték veszélyben, gond nélkül lecsukták Szálasiékat. El tudom képzelni, hogy Orbánék sem fognak sokat habozni, ha a Jobbik abba a monopóliumba harap, amit ők a magukénak gondolnak. Akkor nem lesz könyörület.

Beszélgetés Kéri László* politológussal

2010. április 3. / Gadó János

Kéri László (Fotó: Pári Mirella)

– Hankiss Elemér pedig nemrég egy előadásában azzal riogatott, hogy kulturális karakterünk leginkább Ukrajnával és Moldovával rokonít bennünket. De az ilyen vizsgálatokkal az a bajom, hogy nem hosszabb időtávot fognak át, hanem inkább „fényképeznek”. És Magyarországon az emberek nagyon hajlamosak azt hinni, hogy pillanatnyi véleményüket mindenki osztja a társadalomban, és hogy ők mindig is úgy gondolkodtak, ahogy éppen most. Emlékszem a ’90-es évtizedben a magyarok voltak a legoptimistábbak a többpártrendszer, a demokrácia, a piacgazdaság tekintetében. Megelőzték a cseheket, a lengyelekről nem is beszélve. Most megfordult a kép, a híresen pesszimista lengyelek sokkal optimistábban ítélik meg a saját helyzetüket. (Tegyük hozzá, őket a mostani gazdasági visszaesés jóval kevésbé sújtotta.) Vásárhelyi Mária mérései szerint a magyar társadalom véleménye a XX. századi sorsfordulókról oly mértékben tolódott jobbra az elmúlt 3-4 évben, hogy ami a ’90-es évek elején egy szubkultúra véleménye volt, az mára domináns társadalmi vélekedéssé vált.

– Ez megfelel a szavazati arányok eltolódásának.

– Ott nincs ily mértékű jobbra tolódás. Ez a társadalom 2006 ősze óta elég zavart állapotban van, azt a hét hetes randalírozást mind a mai napig nem dolgozta föl. Két mítosz van erről forgalomban. A jobboldali mítosz szerint Gyurcsány hazudott, az emberek erre fölháborodásukban kimentek tüntetni, a rendőrség pedig nekik esett és kilőtte az emberek szemét. Ezt olyan erővel sulykolják (lásd Morvai Krisztina), hogy aki életében nem járt a Kossuth téren, az is a rendőrterror áldozatának képzeli magát. A másik oldal nem kevésbé szépelgő, noha kevésbé ártalmas változata szerint itt volt ez az áldott jó ember, aki reformer volt, csak korán jött, mint Hamlet, a Fidesz belezavart a válságkezelésébe, és ránk szabadította ezt a szélsőjobboldali csürhét, azért nem lehet itt eredményesen kormányozni.

– És mi lehet a 2006 óta eltelt időszak kiegyensúlyozott interpretációja?

– Nem tudom, igényt tarthatok-e a „kiegyensúlyozott” minősítésre. Nekem az tűnt föl, hogy a két oldal egyikében sincs meg a készség másik fél szempontjainak minimális mérlegelésére sem.

– A napi politikán kívülálló elemzők feladata, hogy ezen a mentalitáson felülemelkedjenek – mint például Kis János tette „A köztársaság válsága” című cikkében.

– Kis János az említett cikkében komoly kísérletet tesz arra, hogy megértse a jobboldal 1945 utáni magatartását. Megpróbál belegondolni azok helyzetébe, akik betokosodva, az 1949-es sérelmek jegyében élték meg 1990-et, és nem volt alkalmuk sem az európai trendekkel, sem a hazai hagyományokkal szembenézni. Mindebben messzebbre jut, mint saját korábbi írásaiban, és messzebbre a liberális álláspontnál. Ez bíztató jel. De amikor a leendő Fidesz-kormánynak négy pontban előírja azt a „katalógust”, aminek alapján mérni fogja a teljesítményét, akkor ez mégis csak ennek a tábornak a négy pontja. Nem igazán adja meg az esélyt a partnernek, hogy neki másik négy pont a fontos.

A jobboldalon Solymosi Frigyes akadémikus, a Fidesz mögötti intellektuális tábor oszlopa megpróbálta a jobboldalt a baloldal szemével nézni. A jobboldal tragédiája az elmosódott határ a szélsőjobb felé – ez volt világos üzenete. Az öreg Boross Péter is legalább tíz éve mondja ezt. Ilyen hangot ütött meg az egykori MDNP vagy nem oly rég Dávid Ibolya a Népszabadságban közölt nyílt levelében. Csak az a baj, hogy ők nem állnak a jobboldali gondolkodás és a politizálás főirányában. Amikor Körösényi András – akit a Fidesz egyik fő politikai tanácsadójának tartottak – a vezérelvű politikai kultúrát bírálta a jobboldalon, hamarosan megszakadt, mondjuk így, intellektuális kapcsolata Orbán Viktorral. A legsebezhetőbb pontján érintette a Fidesz politikai doktrínáját.

– A beszélgetés elején említett adatok számomra megerősítik, amit Tölgyessy Péter mondott: azok az országok sikeresek, amelyek magukénak érzik a saját rendszerváltásukat. Úgy tűnik, Magyarországon a legkevésbé ez a helyzet. A jobboldalon csalásokról, kommunista hatalomátmentésről beszélnek. De a baloldal ideológiájában sem mérföldkő a rendszerváltás. Elmosták ennek a jelentőségét.

– És a baloldalról is tudnék idézni hasonló kijelentéseket. A jobboldalon ezt moralizáló gőgtől fűtött túlzás hajtja. Saját erkölcsi szempontjait kiosztja másoknak, és ha azok nem így gondolják, akkor kitagadja őket a nemzeti kultúrából. A baloldalnak pedig van egy furcsa, doktrinér betegsége: a számára fontos jogállami elveket mindig, minden körülmények között abszolútumnak gondolja. Pedig ezek az elvek mást jelentettek 1990-ben, 2000-ben, 2006-ban, így ezeket – a körülményeknek megfelelően – újra kéne rangsorolni.

– Miért nem fogadja el a magyar politikai közvélekedés a rendszerváltást, mint a demokrácia kiinduló pontját?

– A jobboldal moralizálós rendszerváltás-kritikája az 1992-es Csurka dolgozatra megy vissza, ez az ősforrás. Csurka rajzolta körül a témát, és a jobboldal azóta is ebben a kifestő-könyvben színez, hol vastagabban, hol árnyaltabban. Ő jó érzékkel vette észre, hogy sokaknak nagy csalódás volt, ami itt történt. Azt a kérdést persze már nem tette föl, hogy az elvárások mennyire voltak megalapozottak. 1989-90-ben az összes párt irreális mértékben felsrófolta a magyar többségi társadalom várakozásait. Óriási „európázás” ment akkoriban. Feleségem, Petschnig Mária Zita már 1989-ben megírta (a Hitel hasábjain, ami ma már nem fordulhatna elő), hogy szakadék előtt állunk, mert most fog kiderülni, hogy mekkora a gazdasági csőd. Csurka dolgozata a maga módján zseniális katalógusa a féligazságoknak. Pontosan könyveli mindazt, amire a többi párt nem tudott választ adni, illetve még a kérdéseket sem szívesen tette föl. Ő aztán megadta a válaszokat – ami nem igazán különbözik a ’32-es Gömbös Gyulától. (Antall József aztán hatalmas erőfeszítéssel kiszorította őt az MDF-ből 1993 elejére. Igaz: tartott tőle, hogy az MDF többsége Csurkához hasonlóan gondolkodik, ezért nem merte az elvi különbségeket nyíltan megfogalmazni, hanem mindenféle praktikákat alkalmazott. Ezzel kivéreztette az MDF-et is.) A jobboldal 1992-től 2006-ig bizonyos fokig a csurkai kérdésfeltevés vonzásában vacillált, azt hol elfogadta, hol megtagadta.

– Nem tudta tehát meghaladni, nem volt egy szellemi világítótorony, akihez igazodni tudtak volna a Csurka ellenében.

– Ilyen tekintélyű közírója a jobboldalnak valóban nem termett. Bayer Zsoltot én nem tartom annak, ő Csurka egy generációval fiatalabb mása. De az új korosztálynak már ez a lepusztított Csurka is megfelel. Lovas István többet ártott. Az igazi felszabadító erő az ő kérlelhetetlensége volt. Amit Csurka taktikai okokból körülírtan adott elő, azt a Lovas nagyon durván, nyíltan fogalmazta meg. És ő a Fidesz korszakban fontos nevelési pozícióhoz jutott: médiaiskolát tartott fönn a tévében. A következő korosztály: Csermely Péter és a többi hírtévés már a Lovas-iskolából jött. Ezek nélkül a szellemi előzmények nélkül a Jobbikot nem lehet megérteni.

Én 2002-ban eljöttem az ELTE-ről, mert azt láttam a hallgatók körében, hogy amit egy-két évvel korábban csak sörözés közben vállalt egy asztaltársaság, azt akkor már nyíltan lehetett hangoztatni. Amikor Kertész Imre Nobel-díjat kapott, azzal kellett szembesülnöm, hogy a hallgatóság általam elérhető részének teljesen természetes az ellene folytatott nyílt, alpári, szélsőjobboldali gyalázkodás, amit Döbrentei Kornél vezényelt. A Jobbik tehát késleltetett aknaként működött a magyar közéletben. Az egyetemistákat érte el először, méghozzá a minőségi részét az oktatásnak. Az ELTE három szakán észleltem ezt először: a történész, a média és a politológia szakon. Utóbbi döbbentett meg a legjobban, mert 2001-ig azt gondoltam, hogy itt inkább a balliberális orientáció uralkodik.

Mindezt le is írtam egy memorandumban Kovács Lászlónak, Magyar Bálintnak és Medgyessy Péternek, rögtön a 2002-es választások után. Jeleztem, nagy baj van az ifjúsággal, és ha valamit nem tesznek, a baloldal el fogja veszíteni ezt a tábort. Nem válaszoltak írásban, de amikor beszélgettünk, elismerték, hogy ez igaz, csak éppen annyi dolguk, bajuk volt, hogy nem értek rá vele foglalkozni.

– 2006-nak tehát megvoltak az előzményei.

– 2003-tól már gondoltam, hogy bármi alkalmas lesz egy ilyen fordulat kirobbantására. Már 2005-ben attól tartottam, hogy a jobboldal elég erősnek érzi magát az utcai küzdelemhez. Mindezek után a 2006-os Kossuth téri forradalom engem már csöppet sem lepett meg. Bár amikor először odamentem, megláttam vagy húsz nagy fényképet, köztük a magamét, Soros György és Mester Ákos között, igen rangos társaságban. A képekre dart-okkal lehetett célba dobálni, és a csürhe szorgalmasan gyakorolta is a virtuális gyilkolást. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy ezt a teret hosszú időre elkerülöm.

– Nem hasonlít ez a folyamat ahhoz, ami néhány évvel korábban zajlott Lengyelországban?

– 2005-ben a mindenki által bohócnak gondolt Kaczynski fivérek mozgalma, a PIS (Jog és Igazság pártja) győzött a választásokon. Ők 1992-ben kerültek be a lengyel parlamentbe, tíz éven át ötszázalékos párt voltak és mindenki úgy bánt velük, mint nálunk a Csurkáékkal: kinevették őket. Aztán a szocialisták belefulladtak a korrupcióba (milyen érdekes párhuzam), a liberálisok a koalícióban együtt zuhantak a szocialistákkal, a Solidarnosč hagyományos csoportjai pedig a hatalomért vívott harcban felszámolták egymást. A PIS partikuláris pártból egyetlen év alatt nőtt föl úgy, hogy a Kaczynski-ikrek megszerezték a kormányfői és az államfői tisztséget is. Benyomultak a hatalmi vákuumba. Egy külföldi diplomata ismerősöm, aki azokban az években Varsóban szolgált, 2005 óta mondogatja nekem: „Maguk ugyanazt csinálják, amit én már egyszer láttam Lengyelországban”. Számolok egy lengyel forgatókönyvvel – noha a hagyományos jobboldal szétesése, ami megtörtént Lengyelországban, Horvátországban vagy Litvániában, nálunk valószínűleg nem fog bekövetkezni.

Nemrég kelet-magyarországi agrárvezetőknek tartottam előadást. Azokban a megyékben a Jobbik lekörözte az MSZP-t. Azt mondják, az EP választások óta a Jobbik tovább erősödött. Ez nem lep meg. A karácsony előtti napokban az Interneten böngészve a Jobbiknak hetven meghirdetett rendezvényét láttam abban a régióban. Megnéztem az MSZP rendezvényeit is ugyanebben az időben: egyet sem láttam. A Jobbik tudja, hogy ebben a régióban erős, és elképesztő energiával szervezkedik. A többiek is tudják ezt, és mintha ki is vonulnának onnan. A Jobbik a médián kívüli világban aktív. Azt a mozgalmi szektort fogta meg, amit otthagyott a baloldal.

– A társadalom mélyrétegeit.

– Pontosan. Ott vannak hihetetlen erővel az Interneten (lásd: a fiatal, csalódott értelmiségeket). Akár a Népszabadság, akár a 168 óra fórumait nézzük, azt látjuk, hogy megjelenik a végtelen impertinens, gőzös, gyűlölködő, jobbikos hang, és elmegy az ember kedve a hozzászólástól. Egész biztos vagyok benne, hogy a Jobbiknak szervezett brigádjai vannak a chat-fórumok tönkretételére.

– De a Jobbik előretörése arról szól, hogy erre van Magyarországon fogadókészség.

– Én ezt két helyen látom. A tömegközlekedésen már olyan tónusban beszélnek egymással az emberek, hogy azonnal elszabadulnak az indulatok. A zsidózáshoz elég, ha rálépnek az ember lábára. Nekem ilyeneket mondanak: mit keresel itt, ez magyar metró, nem Tel Avivba megy! És nem szól rájuk senki, nekem kell leszállnom, mert mindenki rám néz, hogy miattam van a balhé. A másik: a legalpáribb, ’44-es nyilas hang elszabadulása a chat-fórumokon. Itt látom, mennyit pusztult Magyarország az elmúlt két-három évben.

Lehet, hogy 2006 őszének ez volt a történelmi funkciója: mindenki látta a tévében, hogy nincs semmi határ. Eddig csak a negyedik fröccs után mertek olyat mondani, amit attól fogva már a tévében is lehetett. És ez Gyurcsányék történelmi bűne is, mert magyar kormány még nem lapított annyira, mint ők abban a hetven napban. Az MSZP szabályosan eltűnt: egyetlen MSZP vezetőt nem láttam abban az időszakban megnyilvánulni. Gyurcsány, szerencsétlen, ott vergődött egyedül. Ha odament hozzájuk egy riporter, akkor persze mondtak valamit, de nem voltak érzékelhető ellensúlyként jelen. Mondjon egyetlen politikai akciót, amit a baloldal ebben az időszakban csinált! Ha semmiféle ellenállás nincs, akkor a csürhe nyugodtan hiheti magát többségi társadalomnak. 2006 új eleme az volt, hogy a széttöredezett csoportok valahonnan kaptak központi koordinációt. Ez gyanúsan jól működött. Azt hiszem, az eseményekben a média szenzációhajhászása is ludas, amely képtelen valamely értékrend alapján szelektálni az események között. Nekem az RTL Klub és a TV 2 vezetői soha nem tudják letagadni, hogy „társtettesek” voltak. Szívesen varrná ezt mindenki a Hír TV nyakába, de a Hír TV szegmentált piacra dolgozott, a két bulvártévé viszont az országot látta el ezzel az anyaggal.

– Mit vár a választások után?

– A Fidesz számára véget fognak érni a „mézes évek”. Eddig megúszta a konfrontációt a Jobbikkal. De a Jobbik már provokálja őket – és gyakran személyesen Orbánt – az internetes fórumokon. Pontosan tudják, hogy az MSZP már érdektelen. A Fidesz viszont láthatóan el akarja kerülni az ütközést, a választások előtt ez nem érdeke. Mert számára a Jobbik sokkal nagyobb problémát jelent majd, mint a baloldal. Az sem fog meglepni, ha a Jobbik a második legerősebb pártként kerül ki a választásokból. A baloldal ellesz a hagyományos bűnbakkereséssel, sok esszét írnak majd. Nem lesznek képesek a Fidesz törekvéseit ellensúlyozni. A Jobbik viszont igen. El fogja indítani a tematikai versenyt a Fidesz ellen, hogy ki a nagyobb számonkérő. És a Fidesz számára fogas kérdés lesz, hogy hol húzza meg a határt. Nagyon kemény konfliktusokra számítok a Fidesz és a Jobbik között. Annak idején, amikor Horthyék a hatalmukat érezték veszélyben, gond nélkül lecsukták Szálasiékat. El tudom képzelni, hogy Orbánék sem fognak sokat habozni, ha a Jobbik abba a monopóliumba harap, amit ők a magukénak gondolnak. Akkor nem lesz könyörület. De ez a harc ki fog éleződni és permanens lesz. Nagy valószínűséggel a Fidesz és a Jobbik közötti konfliktus lesz a meghatározó a közéletben.

– Végezetül: mennyiben tulajdoníthatóak ezek a fejlemények a romákkal való együttélés gondjainak?

– A baloldali sajtó szereti ezt úgy beállítani, hogy íme, kibújt a szög a zsákból, kiderült, hogy ez micsoda rasszista nép. De ez nem így van. A háromezer, de még inkább az ezer fő alatti településeken fölszámolódott az elemi közbiztonság. Sokszázezer ember él ezekben a megyékben minimális védelem nélkül: senkire sem számíthat, amikor ellopják a tyúkját, a tüzelőjét. Így a roma kérdés nekik elemi rendkérdés. És csak a Jobbik ígér rendet, senki más. Ennek csak másodlagos következménye a rasszizmus. Sajnos a hazai médiában az értelmiségi szépelgés nagyon erős, szeretik megkerülni ennek a mindennapi durva szociális hátterét. Ez baj, mert így virtuálisan lerasszistázzák az ország egyharmadát. Amíg a Jobbik egyedül házalhat a rendért ott, ahol az elemi rend igénye minden mást kiszorít, addig simán menetelhet.