„Ismerje fel képességeinek határait”

Írta: Darvas István rabbi - Rovat: Politika

Nagyon úgy fest, hogy magamévá tettem a Széder estén olvasott előírást, miszerint „minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni magára, mintha ő maga hagyta volna el Egyiptomot”, ezért legyenek elnézőek, amikor tórai idézetekkel és rabbinikus kommentárokkal fordulok Önökhöz kedvenc ünnepem kapcsán. 

 

Darvas Istvan web.jpg 

Darvas István (Fotó: Tóth Csilla)

Nagyon úgy fest, hogy magamévá tettem a Széder estén olvasott előírást, miszerint „minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni magára, mintha ő maga hagyta volna el Egyiptomot”, ezért legyenek elnézőek, amikor tórai idézetekkel és rabbinikus kommentárokkal fordulok Önökhöz kedvenc ünnepem kapcsán. Az első ezek közül az egyiptomi szolgaság éveiről szól: „Szalmát nem adnak szolgáidnak sem téglákat, azt mondják nekünk, csináljatok; és íme, szolgáidat megverik és így vétkezik néped” (2Mózes 5.16). Sok esetben a Tórát analizáló rabbik fantáziája meglódult, és a szövegkörnyezettel mit sem törődve nyúltak a textushoz. 

Kiváló példa erre a primisláni cádik fenti mondatunkat elemző, vagy inkább kiegészítő észrevétele. Először nézzük meg, hogy mit mondott, utána azt, hogyan juthatott mindez eszébe. „Nincs bennünk kellő bölcsesség és elegendő tudás fiatal éveinkben, hogy szakítva hibáinkkal megtérjünk, noha ezekben az években vagyunk erőnk teljében, ekkor hajthatnánk végre a legtöbb micvát. Csupán a szaporodó fehér hajszálak indítanak el a helyes út, a tsuvá (megtérés) irányába”. Rabbi Meir, ez volt a cádik hétköznapok során használt neve, a 18. század végén született (1780-1850), mikor még lényegesen többen ragaszkodtak hittestvérei közül a tradíciókhoz. Ennek ellenére, vagy éppen ezért olyan tapasztalatokról szólt, melyek napjainkban is helytállóak. A rebbe nem élt elefántcsonttoronyban, ismerte testvéreit, hiszen sokat mozgott egyszerűbb és tanultabb emberek közt egyaránt.

A tisztázandó kérdés nem is az, hogy elegendő emberismeret birtokában volt-e egy ilyen kijelentés megtételéhez, hanem az, hogy miért éppen e pászuk juttatta mindezt eszébe. Kiragadott egy részt a versből, mely magyarul még nem visz minket közelebb a megoldáshoz: „téglákat, mondják nekünk, csináljátok”. Az eredeti héber szöveg így hangzik: ולבנים אמרים לנו עשו (ulvénim omrim lánu ászu), az első szó akár úgy is olvasható, hogy a „fehérek”, így megkaphatjuk a „fehérek mondják nekünk: cselekedjetek” fordítást, melyet már csak a szinte magától értetődő „hajszál” kifejezéssel kellett a mesternek megtoldani, és kész is volt a kommentár. Miért érdekes ez? Nem, vagy nem feltétlenül a rabbi szellemes (?) érvelése okán, hanem azért, mert betekintést nyerhetünk általa kiváló elődeim munkájába, aminek minden korban legfontosabb célja a Tóra élővé tétele volt. Személyes tapasztalatuk, közösségeik tagjait foglalkoztató kérdések és válaszok fogalmazódnak meg a rabbik elmúlt kétezer esztendőben írt, mondott tóraelemzései mögött.

Ezek nélkül lehetetlen megérteni a zsidóság történelmét, lényegét, megismerésükkel viszont képet kaphatunk őseink világáról, közös múltunkról, ezáltal saját zsidóságunkról is.Az egyiptomi fogságot követő negyvenéves pusztai vándorlás nem volt konfliktusoktól mentes, nehéz volt megerősíteni az emberekben az érzést, hogy a mellette menetelő a testvére, ennél fogva közös a sorsuk. Ehhez a legnagyobb támogatást Mózestől és testvérétől, Árontól kapták. „Ez Áron és Mózes, akiknek az Örökkévaló mondta: Vezessétek ki Izrael fiait Egyiptom országából, seregeik szerint” (6.26). A két testvér sok esetben van egymás mellett említve, néhányszor Áron, máskor Mózes neve áll előbb. Bölcseink véleménye szerint e tény arra utal, hogy egyformán nagyok voltak, annak ellenére, hogy Mózest tartjuk számon a valaha élt legjelentősebb prófétaként. Mose Feinstein, az elmúlt század egyik legjelentősebb rabbija szerint Áron aktív részvétele elengedhetetlen feltétele volt testvére sikeres működésének, mindketten képességeik legjavát nyújtották a zsidó nép megmentéséért folytatott küzdelmük során.

A Biblia több magyarázatot is ad arra vonatkozólag, hogy mi volt gyümölcsöző együttműködésük alapja. Elsőként a hosszútávú kooperáció alapjairól szól: „nemde Áron, a te testvéred, a levita; tudom, hogy ő tud beszélni, és íme kijön eléd, és ha meglát, örül a szívében.” (4.14). Majd a tórai szöveg kiemeli, hogy a félénk, nem szónoknak született Mózes mellett fontos szerepe lesz a jó kommunikációs készséggel megáldott bátynak: „Ő szóljon helyetted a néphez és lesz, ő lesz neked száj gyanánt” (4.16). A Tóra által felállított képlet tudatja: a zsidó vezetőnek joga és kötelessége elhinni, hogy I-sten akaratával összhangban került magas pozícióba; tudnia kell, hogy senki nem várja el tőle, hogy tökéletes legyen, csupán annyit, hogy törekedjen cselekedeteinek megjavítására, és arra, hogy ismerje fel képességeinek határait. Ha valamilyen hiányossága van, akkor azt ne rejtegesse, ne próbáljon hibátlannak látszani, elvégre Mózes is „nehéz ajkú és nehéz nyelvű” volt, csak hagyja kibontakozni azon társait, akik egyes részmunkák ellátásában többre képesek.

Képzelje magát bátran Mózes helyébe, és fogadja el a mindenkori Áront társként, nem alárendeltként, és minden erejével törekedjen arra, hogy ne kicsinyes, szánalmas féltékenység határozza meg viszonyukat. Majd képzelje magát Áron helyébe és idézze fel, hogy annak dacára elismerte Mózes képességeit, hogy az nem zsidó környezetben nőtt fel, nem minden esetben fejezte ki magát szabatosan, ráadásul fiatalabb is volt nála. Ne felejtkezzen el arról, hogy a testvéreket I-sten rendelte egymás mellé, mert látta, hogy a nép fizikai, szellemi szabadságának legfontosabb feltétele a zsidóságért dolgozók közötti békés együttműködés. Így legyen minél előbb, örömökben gazdag és kóser Peszáchot kívánok.
 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]