Nemzetiségiek vagy „titokzsidók”?

Nemzetiségiek vagy „titokzsidók”?

A zsidó nemzetiségi kezdeményezés (újabb) kudarcáról

A határidő lejárt. 2006. július 3-ig a Társaság a Magyarországi Zsidó Ki­sebbségért nevű szervezetnek nem sikerült összegyűjtenie a legalább ezer aláírást ahhoz, hogy a magyar Országgyűlés a zsidókat a tizenhá­rom kisebbség közé sorolja. A tár­saság a zsidó kisebbségi önkor­mányzatokkal a nem vallásos zsidó­ság teljes asszimilációját, kultúrájának, hagyományainak eltűnését szeretné megakadályozni.

Szegő András, a társaság elnöke szerint azért bu­kott el a kezdeményezés, mert a magyar zsidóságon belül igen nagy az ellenállás. „Persze a dolog nem volt kellően megszervezve, előké­szítve, aktívabban is működhettünk volna, de a legtipikusabb ellenállás – a félelem. A ma­gyar zsidók nagy része nem szeret­né, hogy szerepel­jen a neve valami­lyen nyilvántartás­ban, mondván: az ördög nem al­szik.”

Az is lehet, hogy a magyar zsidóság nem akar önálló nemzetiségként lé­tezni… „A kisebbségi önkormányzat­ban az vesz részt, aki akar, azokat képviselné, akik a tagjai. A többségi társadalommal szembeni tipikus vé­dekező, rejtőzködő magatartásmód, hiszen ha – úgymond – csendben va­gyunk, meghúzzuk magunkat, abból baj nem lehet. Sokan csak a négy fal között zsidók, kilépve otthonról már negligálják származásukat. ”

A holokauszt emléke jelentős összetartó erő a mai magyar zsi­dóság körében, így nem biztos, hogy a zsidó önkormányzatok hiá­nya tovább asszimilálná, a többsé­gi magyar társadalomba feloldaná a magyar zsidóságot.

Ebben egyetértek, de ez az iden­titásképző alap néhány évtized alatt meg fog változni, a zsidó öntudat előbb-utóbb eltűnik, és csak a néhány ezer fős vallásos zsidóság marad Ma­gyarországon. Ez pedig mind a zsidó­ság, mind pedig a magyarság számá­ra káros lenne.

Deák Gábor, a kez­deményezés aktív tagja optimista, hi­szen a törvény le­hetővé teszi, hogy akár már holnap új­ból elkezdhessék gyűjteni az aláírá­sokat. És hogy mi­ért nem volt meg a legalább ezer alá­írás? Nagyon nehéz ilyen aláírásokat összegyűjteni. Sajnos csak kevés em­bert tudtunk megszólítani a magyar zsidóság köréből, mert az akciónak nem volt elég erőteljes marketingje. További probléma, hogy a magyar zsidóság jelentős része még mindig „titokzsidó”. Ők azok, akik tudják magukról, hogy zsidók, de úgy gon­dolják, a környezetük erről nem tud, vagy nem akarják, hogy tudjon.

Igazából bárki aláírhatta volna a kezdeményezést, hiszen nem kérhetnek senkitől semmiféle papírt, amivel zsidó származását igazolni kellene.

Elképzelhető, hogy nem zsidók is akadtak az aláírók között, de mi ah­hoz ragaszkodtunk, hogy az illető ol­vassa el a papírt, és csak utána írja alá, ha akarja. Mi nem kérdezhettük meg, hogy az illető hány százalékig és hogyan zsidó. Az emberek féltik a munkájukat, félnek, hogy a munka­helyükön kitudódik a származásuk, és emiatt elveszthetik az állásukat. Egy szervezet lehet lánglelkű, de nem tud minden ember helyett csele­kedni, ezzel szemben a kisebbségi önkormányzat ezt meg tudja tenni.

AZ ELLENZŐK

A Mazsihisz azért utasította el a kezdeményezést, mert szerintük a magyarországi zsidóság többsége nem kívánna élni e státusszal. 1992-ben, az Országgyűlés akkori elnöké­nek, Szabad Györgynek küldött leve­lükben kifejtették: „A zsidóság olyan nép, olyan népcsoport, amelyet vallá­sa határoz meg, vallása folytán kü­lönböztethető meg egy adott terület lakosságának egyéb csoportjaitól. Nem választható külön a zsidóság népisége vallásától, ezért a Magyarországon élő zsidók többségére sem az etnikai csoport, sem a nemzetiségi meghatározás nem alkalmazható, azt olyan népcsoportnak kell tekinteni, amelyet vallása határoz meg. Így tagjai egyrészről a zsidó néphez tarto­zóknak, másrészről a magyar nemzethez tartozóknak tekintendők.”

Hozzáállásuk 2006-ra sem válto­zott jelentősen. Feldmájer Péter úgy látja, hogy a ma­gyar zsidóság több­sége nem támogatta a kezdeményezést.

A Mazsihisz állás­pontja – szerinte – sok emberre lehe­tett hatással, ezért sem sikerült a szer­vezőknek összegyűjteni a legalább ezer aláírást.

Egy új, az eddigi struktúra mel­lett működő szerveződés és új in­tézményrendszer miért lenne gát­ja a magyar zsidóság érdekérvé­nyesítő képességének?

– Sem egy új szerveződés, sem egy új intézményrendszer önmagában nem baj. A zsidóság olyan nép, ame­lyet elsősorban és fő szabályként a vallása határoz meg. Nem az a vita­kérdés, hogy mit akar a zsidóság többsége egy adott formációban, egy adott államban, ezt majd úgyis eldön­ti a történelem. A kezdeményezők nem a többséget akarták meggyőzni. Ok az államtól akartak egy papírt ah­hoz, hogy kimondják: a zsidóság nemzetiség.

Tehát önök nem bolygatnák meg a XIX. század óta fennálló status quót.

A kérdés lényege, hogy ebbe nem szólhat bele az államhatalom. Szerin­tünk nem emelkedhet törvényerőre, nem mondhatja ki az Országgyűlés, hogy a zsidóság nemzetiség. Ez ször­nyű helyzet elé állítaná az egész ma­gyarországi zsidóságot, mindenkit színvallásra kényszerítene. Ha a zsidó­ságot „betennék” a többi nemzetiség közé, akkor a magyar zsidóság minden tagjának fel kéne tenni azt a kérdést, hogy „ön, uram, milyen zsidó?”.

A kezdeményezés önkéntes alapon működő zsidó kisebbségi önkormányzatokat szeretne, ame­lyek jobban tudnák képviselni a zsidóság érdekeit.

– Aki jobban szeretné képviselni a zsidóságot, annak meg kell nyernie a hitközségi, a Mazsike és a cionista szövetségi választásokat, ezenkívül pedig meg kell nyernie a Magyar Zsi­dók Nemzetiségi Szövetségének vá­lasztását is. Mi azt mondjuk, hogy a zsidóságon belül mindenki azt tesz, amit akar, de az államhatalom segítsé­gét nem lehet kérni ebben a kérdésben.

Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközségek elnöke úgy véli, hogy „je­len pillanatban nincs itt a helye a zsidó kisebbségi önkormányzatok­nak, hiszen ma Ma­gyarországon bárki a maga zsidósá­gát úgy éli meg, ahogy szeretné. A kisebbségi önkormányzatok érdekér­vényesítő képességei és lehetőségei igen csekélyek.”

Mégis, helyben könnyebben, hatásosabban és gyorsabban eldőlhetnének a kérdések.

Ha egy adott település vagy város önkormányzatába megfelelő embere két választunk, hogy képviseljék a helyi zsidóság érdekeit, akkor ők is hatásosan tudnak fellépni a vitás ese­tekben.

Önök valójában azt nem sze­retnék, hogy a zsidóság hivatalo­san nemzeti kisebbség legyen.

A Mazsihiszt mindig az a vád éri, hogy csak a vallásos zsidóságot kép­viseli. Azonban a Mazsihisz és a BZSH segítő, karitatív tevékenységet is ellát. Egyetlen szervezet sem lép­het fel a kizárólagosság igényével. A nem vallásos zsidó szervezetekkel rendszeres találkozókat tartunk, kö­zös, többségi álláspontokat alakítunk ki. Széles réteg véleményét igyek­szünk beépíteni a tevékenységünkbe.

A társaság azt szeretné, hogy az úgynevezett „titokzsidó”-réteg ne oldódjon fel teljesen a nem zsi­dó társadalomban.

– Ez teljesen érthető törekvés, de nem szabad csupán a Mazsihiszre ha­gyatkozni ebben az ügyben, hiszen vannak más vallásos szervezetek, amelyekre szintén ez a feladat hárul. Erősítjük a nem vallásos zsidóság inaktív kapcsolatát a hagyományok­kal. Etelt osztunk, elszegényedett családokat, gyermekeket, diplomás állástalanokat segítünk, sok mindent teszünk a holokauszt-túlélőkért és az utánuk született generációért.

Ha lesz legközelebb ilyen kez­deményezés, a Mazsihisz mellé fog állni?

Ezt jelen pillanatban sem támo­gatni, sem ellenezni nem tudom. Az adott szituációt meg kell várni, és a Mazsihisz vagy a BZSH elnöksége dönt majd.

A „NÉP HANGJA”

Mi lehet a véleménye az „utca em­berének” erről a kérdésről? A kezde­ményezés legközelebb – a szervezők ígérete szerint – már gyakorlatilag „az utcán” dől el. Zsidó és nem zsidó származásúakat egyaránt érint a kér­dés, hiszen a magyar zsidóság és a nem zsidó magyarság békés együtt­élését is érinti.

Viktória nem tartja magát kisebb­séginek, ezért sem írta alá a kezde­ményezést. „Ezzel elismertem volna, hogy ebben az országban kisebbség vagyok. Ugyanúgy érzem magamat magyarnak, mint zsidónak. Minek erről a státusról papír? Az a lényeg, hogy én belül hogyan érzek és mit gondolok. Nem hinném, hogy szük­ség lenne zsidó kisebbségi önkor­mányzatokra, nem is vennék bennük részt. Remélem, hogy vannak olyan szervezetek, amikhez fordulhatok, ha bármiféle atrocitás érne engem a származásom miatt. Erre nálam még nem volt példa.”

Rengeteg kérdés, érzelem és indu­lat merül fel, játszik közre abban, hogy a magyar zsidóság jogilag ki­sebbséggé váljon-e. A kezdeménye­zés sikere esetén a kisebbség döntése a gyakorlatban nem lenne kötelező érvényű a többségre, hiszen a kisebb­ségi önkormányzatokban való rész­vétel önkéntes. Ami a jogi részét ille­ti: a kisebbségi törvény módosításá­val a zsidóság kisebbségi státust is kapna. Ezzel lehetnének magyarok és zsidók egyszerre.

Dési Tamás