Berlini irodalmi szalon Budapesten

Berlini irodalmi szalon Budapesten

A „Berliner Zimmer”, a Lipcsei Könyvvásár egyik kiemelkedő ese­ménye, Varsó és Prága után idén a XII. Budapesti Nemzetközi Könyv- fesztiválon is bemutatkozott. A nagy­szabású irodalmi szalon előadói kö­zött számos olyan tudóssal és mű­vésszel találkozhatott a közönség, akik a holokauszttal és a magyar vészkorszakkal foglalkoznak.

BE NEM HEGEDŐ SEB

A könyvfesztivál első napján Anett Gröschner Ein Koffer aus Eselshaut (A szamárbőr koffer) című regényéből olvasott fel részleteket a Budapesti Kongresszusi Központban. A regény címéről a szerző kérdésünkre elmond­ta: valóban létezett szamárbőr koffer, amit kizárólag gyerekek használtak. A főhősnek is ekkora méretű bőrönddel kellett elszöknie a hazájából. ,A sza­márbőr koffer a menekült létezés szim­bóluma. Szinte semmit nem vihetünk magunkkal a hazánkból.” A „Berlin-Budapest-New York” alcímet vi­selő kötet 2004-ben jelent meg Németországban. A regény a német gyö­kerekkel rendelkező, Amerikába sza­kadt Peter Jung életrajza, mely a főszereplő bizarr apa-fiú kapcsolatát mutatja be érzékletesen: a Jung család 1937-ben menekülni kényszerült Ber­linből, majd 1940 és 1944 között Bu­dapesten éltek. Az írónő lapunknak el­mondta. hogy műve nem elsősorban „holokausztregény”: a Jung család nem volt zsidó, és politikai okokból emigrált Berlinből. „Peter ugyanak­kor pontosan ismerte a budapesti zsi­dók hétköznapjait, sárga csillagot vi­selő emberek között élt, akik esténként meglátogatták a családját, édesapja pedig Raoul Wallenberggel személyes kapcsolatban állt. ” Regénye témáját a szerző azzal indokolta, hogy szerinte újból és újból beszélni kell a holokausztról. „Még akkor is szóba kell hoz­nunk, ha fájdalmat okoznak a történ­tek, és nehéz túltenni magunkat a bűn­tetteken. Nehezen foghatóak fel a té­nyek. Számomra, aki 20 évvel a holo­kauszt után láttam meg a napvilágot, soha be nem hegedő sebet okozott a történelem. ” Anett Gröschner a saját élményeit is belefoglalta a regénybe: „Keletnémet fiatalként évente megfor­dultam a magyar fővárosban. Ugyan se pénzem, se szállásom nem volt, de már csupán a moziválaszték miatt is úgy éreztem, hogy Budapest kaput nyit a világba. ” A Magdeburgban született történész-újságíróra Kertész Imre Sorstalansága volt a legnagyobb ha­tással a magyar irodalomból. „A sza­márbőr koffer” egyelőre magyar for­dítóra vár.

„TUDNIUK KELLETT VOLNA RÓLA”

A magyar olvasók és történészek számára ismerősen cseng neve: a neves frankfurti történészprofesszor 2002-ben publikálta Christian Gerlachhal, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet munka­társával közösen írt Az utolsó fejezet – Reálpolitika, ideológia és a magyar zsidók legyilkolása 1944/1945 című hi­ánypótló dokumentumkötetét. A ma­gyar zsidók megsemmisítését bemutató tényfeltáró könyvet magyarul 2004-ben jelentette meg a Noran kiadó.

A Heinrich Mann-díjas szerző a könyvfesztiválon Ungváry Krisztián történésszel beszélgetett. Götz Aly ki­fejtette: nem lehet véletlen, hogy Randolf L. Braham professzorhoz hason­lóan ismét „kívülről jött” külföldiek tárták fel a magyar történelem eme szégyenletes időszakát. „Auschwitz Európa történelmének a mélypontja. De azt is hozzá kell tennem: noha a gázkamra sajátosan német találmány, a piszkos munkát többnyire a szlávok hajtották végre” – fejtette ki a szerző sokak számára meglepő tételét. Götz Aly kizárólag történészi feladatnak, kihívásnak tekinti a magyar vészkor­szak feldolgozását: „Semmiféle csalá­di indíttatásom nem volt, hogy a ma­gyarországi eseményekhez nyúljak. Megállapítottuk azonban, hogy példá­ul Litvániával, Lettországgal vagy Fe­hér-Oroszországgal ellentétben eddig alig foglalkoztak az extrém rövid idő alatt lezajlott magyarországi megszál­lással és deportálással. A másik ér­vem: a köztudatban az a téveszme él. hogy a nácik 1941-42-ig már Európaszerte eldöntötték és elvégezték a zsi­dók kiirtását. A magyar példa is mu­tatja, hogy mindez nem igaz. ” A professzor szerint ez a tény számos kér­dést vet fel. Például azt: miért érte a deportálás a magyar zsidókat ennyire felkészületlenül? „A magyar zsidó­ságnak értesülnie kellett volna a ha­láltáborok létéről a lengyel szökevé­nyektől, vagy a BBC beszámolóiból.” Arra a kérdésre, mennyire nevezhető egyedinek a magyar holokauszt, Götz Aly kifejtette: a viszonylag kevés ka­tonából álló német hadsereg egész Eu­rópát leigázta, a Kaukázustól Észak-Afrikáig, mindehhez azonban szinte mindenhol – Franciaországban, Hol­landiában, Belgiumban, Szlovákiában és Magyarországon is – segítségre volt szüksége. „A helyi nemzeti erők, a közigazgatás és a keresztény több­ség nem azért működött együtt a ná­cikkal, mert a szó mai értelmében vett holokausztot akarták. Ok mindössze arra vágytak, hogy tűnjenek el a zsi­dók a közvetlen környezetükből, mind­egy, hova. Magyarország ennek a mentalitásnak volt a rendkívül draszti­kus példája: mintegy 10 héten belül távolították el a zsidókat az ország­ból.” Arra a kérdésre, hogy mi a véle­ménye az egészen a közelmúltig kés­lekedő magyar múltfeltárásról, Götz Aly úgy látta, hogy az úgynevezett Ostblockban a hidegháború idején va­lósággal „befagyott” a téma, és le­gelőször a rendszerváltozás után nyílt alkalom a szembenézésre. Viszonylag kevés volt az idő az elmélyült történé­szi vizsgálódásra. „Mindenesetre re­ménykeltőnek tartom, hogy Az utolsó fejezet lefordítására és megjelentetésére azonnal két magyar kiadó is je­lentkezett. ”

TÖRTÉNELMI TÉVEDÉS

Könyvkereskedő, reklámügynök, a munkaügyi bíróság tiszteletbeli elnö­ke. Önmagát ugyanakkor elsősorban írónak tartja a berlini Detlef Bluhm, akinek édesapja Kisvárdán, Goldstein Ferencként látta meg a napvilágot. A Németországban 2001-ben megjelent Der Zug nach Wien (A vonat Bécsbe) című regény szerzője önszorgalomból foglalkozott a magyar történelemmel. Regénye 1944 tavaszán, a német meg­szállás idején játszódik.

„Könyvem tárgya egy történelmi té­vedés. Adolf Eichmann budapesti meg­érkezése után a Zsidó Tanács hárome­zer zsidót vásárolt ki a náciktól, akik tranzitútlevelet kaptak, és Bécsbe in­dult volna a vonat velük. Egy véletlen vagy szándékos cselekedet miatt azon­ban Győr helyett Auschwitzba irányí­tották a szerelvényeket. A kiválasztott zsidók helyett egy másik háromezres transzport indult Győrbe: ők egy Bécs melletti munkatáborban pusztultak el. Regényemben ezt a történetet dolgo­zom fel. A valós tényeken alapuló cse­lekmény nagy része az Astoria Szállóban játszódik, ahol mellesleg egyetlen emléktáblát sem állítottak az áldozatok előtt tisztelegve. ” A regény ugyancsak magyar fordítóra vár.

A LEGRÉGEBBI SZTEREOTÍPIA

A Berliner Zimmer utolsó, egyben legnépszerűbb előadója a berlini Anti­szemitizmus-kutató Központ vezetője, Wolfgang Benz volt, aki az Antiszemitizmus a mai Európában címmel tartott le­nyűgöző előadást. A professzor beszé­dében négyfajta antiszemitizmust kü­lönböztetett meg: legrégebbi a keresz­tény antijudaizmus, amelynek gyökerei egészen a keresztes háborúig nyúlnak vissza, ám ma is fellelhető például a len­gyelországi Mária Rádióban. A náci bi­rodalomban tetőzött az antiszemita rasszizmus, amely szerint a zsidók a vé­rükben hordozzák a rosszat, s a kikeresztelkedés sem segíthet rajtuk. Wolf gang Benz szerint létezik egyfajta speci­ális nyugatnémet antiszemitizmus is, amely a „holokausztipar” (Holocaust-Industrie) kifejezést vezette be a köztu­datba. A tézis szerint a zsidók egyrészt üzleti célok által vezetve tartják a köztu­datban a holokausztot, másrészt a soá ál­tal látják megalapozottnak Izrael állam létét. A Kelet-Németországban élő anti­szemitizmust pedig a professzor inkább anticionizmusnak nevezte: a tézis sze­rint Izrael állam ugyanazt csinálja a pa­lesztinokkal, amit a nácik tettek a zsi­dókkal. Wolfgang Benz kijelentette: az iszlám államoktól eredetileg távol állt a fajok közti különbségtétel: az antiszemi­tizmust az európai terminológiából köl­csönözték a XIX. század végén. Wolf­gang Benz a Szombatnak kifejtette véleményét a magyarországi kezdeménye­zésről, amely nemzeti kisebbségként fo­gadtatná el a zsidóságot. A professzor úgy vélte, valamennyi nemzetiségnek szuverén joga meghatározni önmagát, úgy ahogy ezt például Németországban tették a szerbek, a dánok és a frízek. „Úgy látom, hogy Magyarországon a kommunista rezsim után a nemzeti iden­titás újrafelfedezését minden zavarja, ami nem elég ’magyar’. Lehet, hogy az aláírásgyűjtést rossz időpontban kezd­ték meg.” Kissé provokatívnak szántuk azt a kérdést is, hogy miért van szükség egy külön antiszemitizmus-kutató köz­pontra. Wolfgang Benz szerint az anti­szemitizmus „a legrégebbi vallási, szo­ciális, kulturális és gazdasági előítélet a világon. Rengeteget tanulhatunk belőle, hogy miként bánik a mindenkori több­ség a kisebbséggel. A jelenséget nem korlátozzuk a zsidókra, tanulmányozzuk például, hogy miként lehet etnikai mene­dékjogot kérni, vagy hogyan bánnak a többi kisebbséggel. Azt gondolom, végül is ez egyfajta demokráciaalapítvány, mely a toleranciát célozza; kell lennie egy olyan intézménynek, amely az előítéletekre koncentrál. A berlini Anti­szemitizmus-kutató Központ a Technische Universität égisze alatt működik, nem kap állami támogatást.” A berlini professzor jelenleg a Gesellschaft für Exilforschung (Társaság a Száműzetés Kutatásáért) elnöke, Ausztráliában, Bo­líviában és Mexikóban vendégtanárkodik. Legutóbbi könyve, a Mi az antisze­mitizmus? 2004-ben jelent meg Német­országban, e tanulmány magyarul még nem olvasható.

Beszterczey Judit