„Idegen szellemiség”?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Május 28-án tartotta rendes évi közgyűlését az Egységes Magyar Izraelita Hitközség – Status Quo Ante. A közgyűlés elfogadta az elmúlt év eredményeit és rendezvényeit összegző beszámolókat, a Hitközség pénzügyi jelentését és a jövő évi terveket, továbbá visszautasította a MAZSIHISZ részéről nekik címzett zsidózást. A közgyűlés utáni vacsorán megdőlt Murphy tétele, miszerint minőség és mennyiség fordítottan arányos: jót adtak és sokat.

 

Neológ rabbik vitája az EMIH-hel

 

 

 

slomo0606.jpg 

Köves Slomo, az EMIH rabbija (Fotó: HVG) 

Oberländer Baruch, az EMIH-hez közeli, haszid irányultságú Chabad Lubavicsi Mozgalom vezető rabbija bevezető előadásában az Alkotmánybíróság (AB) azon határozatát kifogásolta, amelyben az AB megszűntette a nők meddővé tételének törvényi korlátait. A megsemmisített törvényi passzusok ugyanis csak 35 éves kor felett, vagy legalább három meglévő gyerek esetén engedélyezték volna a sterilizációt. Oberländer rámutatott: az eredeti törvény szerint nem a fogamzásgátlás, hanem a visszafordíthatatlan fogamzásgátlás feltétele lett volna a betöltött 35 év vagy a legalább három gyerek. Az EMIH arra kéri az Országgyűlést: hozzon új törvényt a visszafordíthatatlan fogamzásgátlás megszigorításáról. (Az AB-határozat egyébként kötelezi az Országgyűlést, hogy 2006. június 30-ig hozzon törvényt a kérdésről.)

Köves Máté/Slomó nagy sikernek értékelte, hogy 2005 januárjában az EMIH meghívására Magyarországon járt Jonas Metzger izraeli askenáz főrabbi, akivel jártak Mádl Ferenc állam- és Gyurcsány Ferenc kormányfőnél. Szintén az EMIH sikere, hogy a 2005 novemberében megalakult Közép- és Kelet-Európai Rabbik Tanácsának Oberländer lett az elnöke. Az év legnagyobb kudarcának Köves azt tartotta, hogy az EMIH nem tudta meg-/visszaszerezni a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát. Hozzátette: kiadványaik, mint a Sábeszi imakönyv és a Pészachi hagada megjelenését a MAZSIHISZ rabbijai is nagy örömmel fogadták. Rámutatott: az EMIH állandó szereplője lett a magyarországi médiának.

A pénzügyi beszámolót megtartó Gutfreund Judit, az EMIH választmányi elnöke azt mondta: az egyházat 2004 augusztusában százezer forinttal jegyezték be. Az EMIH által befektetett eszközök összértéke 173 millió 552 ezer forint. Ebből 167 millió 713 ezer az óvoda és 5 millió 839 ezer a tóra értéke. A Hitközség összbevétele 17 millió 899 ezer forint volt 2005-ben, ebből 179 ezer az oktatásra fizetett állami támogatás, 562 ezer egyházi tevékenységből, míg 3 millió 508 ezer forint adományokból jött össze. Bár a bevétel része az egyszázalékos adófelajánlásokból kapott 16 millió forint, ezt az összeget az EMIH csak idén használhatja fel.

Az EMIH oktatási tevékenységéről beszámoló vezetőségi tag, Bodnár Dániel hangsúlyozta: van felnőtt- gyermek- és szakoktatás. Megalakult a Zsidó Tudományok Főiskolája és tárgyalások folytatódnak egy jesiva beindításáról is. „A zsidóság ügye újra jó ösvényen halad ma Magyarországon” – fogalmazott. Ezzel kapcsolatban Sziklai Klára, az EMIH oktatási koordinátora a Szombatnak azt mondta: egyfelől 2006 szeptemberétől elindul a Chabadnak az állam által elismert, kétéves, zsidó szakirányú közművelődési szakképzése. A tervek szerint 2007 őszén, két szakon – a rabbi és a vallástudományi előadó szakon – megkezdheti működését az EMIH által működtetett Zsidó Vallástudományi Főiskola.

A szintén vezetőségi tag Gergely István arról beszélt, hogy a Magyar Zsidó Örökség Közalapítványban jövőre az EMIH-nek és a Chabadnak is lesz egy-egy képviselete. Hozzátette: úgy érzi, őt a MAZSIHISZ-hez tartozó két rabbi, Schönberger András és Fröhlich Róbert lezsidózta a Népszabadságban (lásd: Schönberger András-Fröhlich Róbert: Kiigazító megjegyzések. Népszabadság, 2006. május 26., http://www.nol.hu/cikk/405245/ ) azzal, hogy a Chabád „idegen szellemiséget képvisel”. Gergely azt mondta: ezzel kapcsolatban szeretné, ha zsidók többet nem zsidóznák le.

A közgyűlés zárásaként – miután Gutfreund Judit odasúgta Köves Máténak/Slomónak, hogy a közgyűlési beszámolót el kéne fogadtatni – a vezető rabbi szavazásra tette fel a beszámolót, amit a mintegy harminc küldött ellenszavazat és tartózkodás nélkül hagyott jóvá.

A közgyűlést záró svédasztalos vacsoráért tényleg megérte ott lenni. 

 

Címkék:online

[popup][/popup]