A Spielberg-paradoxon
Felkavaró film a München, bár nem a legjobb, amit láttam, ugyanakkor Steven Spielberg pályáján mindenképpen kiemelkedő. A film az 1972-es müncheni olimpián, a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet tagjai által meggyilkolt izraeli sportolók utáni – s személyesen Golda Meir izraeli miniszterelnök által kiadott utasítás alapján zajlódó – izraeli megtorlást ábrázolja Avner Kaufmann, a kommandó vezetője szemszögéből. 1972. szeptember 5-ének éjszakáján támadta meg a Fekete Szeptember palesztin fegyveres csoport nyolc tagja az izraeli sportolók Conollystrasse 21. sz. épületét, azaz az olimpiai falu egyik háztömbjét. Az egyik védekező izraeli atlétába annyi golyót eresztettek, hogy a holttest a másnapi szállításkor kettészakadt, egy másikat szintén lelőttek. A támadás nem volt véletlen, a terroristák 234 társuk szabadon bocsátását követelték az izraeli „katonai rezsimtől”. Az események a fürstenfeldbrucki repülőtéren folytatódtak, ahová – követelésüket teljesítvén – két helikopterrel érkeztek a terroristák a túszokkal. Amikor a német biztonsági erők megtámadták őket, az egyik helikopter belsejébe kézigránátot dobtak, a másikban pedig agyonlőtték a túszokat. Három arab terroristát élve fogtak el, a többi meghalt a küzdelemben. Az eset sokkolta Izraelt és a világot, Golda Meir ezután adta ki utasítását arról, hogy fel kell kutatni és meg kell ölni a szervezőket és a segítőket.
Ebből a tragikus történetből a magyar eredetű George Jónás gyúrt össze egy könyvnyit, melynek anyaga a neves playwrighter és gay-aktivista, Tony Kushner kezei között ment át, s így lett belőle sokkoló és egyben populáris alkotás.
A film színhelyei – bár a pesti forgatások terei, az Andrássy út, a Dalszín ház utca, a Hajós utca felismerhetők – Párizs, Tel-Aviv, Jeruzsálem, Róma, London, Bejrút, Ciprus, New York, a világ azon része, ahol csak megfordultak a terroristák és az üldözésükre indult Moszad-ügynökök. A film egyáltalán nem lép túl az „erőszak ördögi köre” nevezetű, a tettest és az áldozatot összemosó szemléleten, és – legalábbis a film egy jelenetében – megpróbálja megérteni a palesztin felet. Az összehasonlítást pedig az adja, hogy szervezetek harcolnak egymással, zárt katonai kommandók küzdenek meg. A film egyik abszurd jelenetében – a színhely Ciprus (egyébként a festői szépségű máltai Vallettában forgatták) – Avnerék kommandója alszik a szálláson, de éjszaka beront egy másik, palesztinokból álló kommandó, akiknek szintén ugyanazt a szállást nyújtotta a fő európai összekötő, Louis. Egymásra fogott pisztolyok s hasonló felépítésű keménykötésű emberek méregetik egymást, kiabálják, hogy PFSZ és IRA. Ebben a pillanatban nagyon is hasonlítanak egymásra, ők, a kommandósok. Éjszaka pedig az egyik palesztin terrorista elmondja Avnernek – akit németnek hisz -, hogy otthont kell teremteni, hazát, ahol az ember otthon érzi magát.
A rendező máshol is a hasonlítás eszközeivel él, amikor a film szerint (egyébként 1973 áprilisában) az izraeli kommandósok Kárnál Nasszer, Yusuf Najjer és Kemal Adwan bejrúti szállását támadták meg, s szobáról szobára haladva ölték meg a terroristákat, világosan párhuzamot húzott a szintén szobákat felkutató Fekete Szeptember Münchenben tevékenykedő tagjaival.
A film végére Avner lelkileg összeomlik, társai meghalnak. Carlt szíven lőtték, Róbert csendben felrobbantotta magát, Hansot pedig leszúrták. A kommandóból csak ő és Steve maradtak életben, Avner New Yorkba utazik. ahonnan hiába próbálja visszacsábítani a Moszad egyik illetékese, Efrajim Avner ugyanis rájön, hogy a Moszad nem csak a merénylet felelőseit, de a palesztin mozgalom több terrorista, de a müncheni vérengzésben személyesen részt nem vevő tagját is a listára tette, s ettől, vagyis attól, hogy egy nagyobb játszmában használták fel, teljesen meghasonlik.
A film (és a könyv is) nemcsak zsidók és arabok harcáról szól, hanem az európai terrorista black-market cinikus embereiről is, akik adják-veszik az információkat az egymással élethalálharcot vívó csoportokról, ETA-ról, IRA-ról, PFSZ-ről etc. Ahogy Avnernek megadják a palesztin terroristák búvóhelyeit, úgy adják ki – minden bizonnyal – Avnerékéit is a palesztinoknak.
A film látásmódja azért érdekes, mert bemutatja azt a paradoxont és egyben tragédiát, hogy életben maradni és helyet találni a földön áldozatokkal, mégpedig véres áldozatokkal jár, s ebben a küzdelemben az ember óhatatlanul is bemocskolja a kezét. A jó célokhoz rossz eszközökön keresztül visz az út, s „ki vagyok én, hogy ellenálljak” – foglalható össze – Lukács György-i mintára – Spielberg paradoxona. Az ölés öléshez vezet – ha már egyszer ölni kell.Novák Attila
Címkék:2006-03