Rendszerváltást a hitközségen

Rendszerváltást a hitközségen

– avagy Zoltainak tényleg mennie kell!

Miután Zoltai Gusztáv két, egymást követő államfőtől is kapott már ma­gas rangú kitüntetést a jelenlegi kormányzati ciklusban, mintha ez nem lenne még elég, az ’56-os Szö­vetség január 31-én Pro Fidelia ér­demrenddel tüntette ki.

Nem tudjuk, mi indokolhatta e botrányos ki­tüntetést, hiszen Zoltai annak idején nemcsak az MSZMP-nek, de fegyve­res erejének, a Munkásőrségnek is tagja volt. Fiatalabb olvasóink kedvé­ért: a Kádár-korszak egyik legfonto­sabb támaszát, a Munkásőrséget az 1956-os forradalom leverése után kél és fél hónappal, 1957. február 19-én alakította a Kádár János vezette Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, azzal a céllal, hogy a további esetleges forradalmárkodásokat minden eszközzel megakadályozza. A rendszerváltás egyik nagy vívmányaként 1989. októ­ber 21-én a Munkásőrséget feloszlat­ták. Ezt a törvényi döntést erősítette meg az 1989. november 26-i négyigenes népszavazás.

Tekintettel az ancien régime ateista ideológiai alapjaira, a Munkásőrség egy bevallottan is vallásellenes rend­szer fenntartásának volt az eszköze. E Munkásőrségnek volt tehát tagja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének jelenlegi második – de facto első – embere. A disszonancia nem csekély. Finoman szólva ízléste­lenség volt átvennie e kitüntetést, még ha az nem személyének, hanem a hitközségnek vagy a zsidó közösség­nek szólt is, melynek több tagja szen­vedett börtönben a Rákosi-korszakban, vagy távozott 1956 után az or­szágból.

Persze, aki azt állítja, hogy ezzel az erővel tizenöt évvel ezelőtt nem lett volna szabad Zoltait a Mazsihiszben ügyvezető igazgatóként alkalmazni, annak tökéletesen igaza van.

Aki ennyire cinikus, nem állhat egy zsidó – különösen vallási – szervezet élén. Zoltai Gusztávnak mennie kell, mégpedig minél hamarabb, annál jobb.

Zoltainak azonban nemcsak politi­kai múltja, hanem az elmúlt tizenöt évi, hitközségi vezetőként maga körül teremtett erkölcsi-hangulati viszo­nyok – jelene – miatt kellene távoznia posztjáról.

A struktúra: a tágabb politikai és a szűk hitközségi szervezeti környezet és mentalitás tette lehetővé Zoltai ha­talomra kerülését és regnálását, s ma­ga is úgy alakította (pontosabban, nem alakította) a struktúrát, hogy az megfeleljen az ő ambícióinak. Nem történt meg a rendszerváltás a hitköz­ségen – bármennyi jóravaló és tisztes­séges ember dolgozik ott, és tesz a zsinagógába járó – csekély lélekszá­mú – hívekért, temetőinkért, vagy a szociálisan rászorultakért.

Zoltai távozásának szükségessége mellett azonban sok más érv is szól.

Az ügyvezető igazgató az elmúlt másfél évtizedben olyan hűbéri rend­szert alakított ki a Mazsihiszen és a szintén általa ügyvezetett Budapesti Zsidó Hitközségen belül, hogy bár­melyik német-római császár a tíz uj ját megnyalná utána. A Síp utca 12-ben a rendszerváltás nem következett be, a virágzó, sőt érett feudál-kommunizmus korát éljük. Lapzártánkig egy Mazsihisz-elnöknek (Heisler András) és egy alelnöknek (Olti Ferenc) tört bele a bicskája abba. hogy megpró­bálta Zoltai és az ügyvezető igazgató mögött/alatt álló, tőle egzisztenciálisan függő apparátus hatalmát megtör­ni. Abszurd rendszer működik: a bu­dapesti körzeti vagy vidéki hitközségi képviselők, akik választják az ügyve­zetőt – aki így munkajogilag nem tart­ható féken az elöljáróság, az elnök és az alelnökök által – mind a Zoltai ve­zette apparátus támogatásától, jóindu­latától függnek, így lojalitással viszo­nozzák az anyagiakat.

De mit is akartak elérni az ügyve­zető kritikusai, s mi volt az a „bűn”, mely távozásukat indokolta? Semmi egyéb, csak a demokrácia elemi igé­nyei. Az akkor alelnök Olti már 2000-ben külső számvizsgálókat akart bevonni a Mazsihisz pénzügyi manővereinek ellenőrzésébe, mivel a számvizsgáló bizottság tagjai sem te­kinthetők függetlennek. Olti úgy gondolta, kevéssé helyénvaló, ha a vizsgálók függőségi viszonyba kerül­nek azzal, akit vizsgálniuk kéne (lásd: Síp utcai csaták, Szombat, 2003. január).

Zoltai személyi politikája is igen problémás, e téren is hűbérúrként vi­selkedik. Fontos pozícióba juttatta bi­zalmasát, a rendkívül kontroverziális, Izraelből hazatért Breuer Pétert, aki NKÖM-tanácsossá lett, és ő a Szochnut Erec c. újságjának szerkesztője, egyben David Admon izraeli nagykö­vet tolmácsa-bizalmasa is. Szintén felróható az, hogy posztján hagyta és hagyja másik bizalmasát, a Kozma ut­cai temető igazgatóját, Karádi Gábort, akinek viselkedését számos temetőlátogató, s immár a rabbikar több tagja is felrótta, és akinek a tevékenysége ellen Gereben Ágnes történész is szót emelt levelében, amit Karádi figyelmeztetéssel úszott meg. A Zoltait el­lenőrizni hivatott számvizsgáló bi­zottság elnöke pedig az a Sessler György, aki egyben a Munkaszolgá­latosok Országos Egyesületének elnö­ke is. Utóbbi egyesület 2005-ben összesen ötmillió forint támogatást kapott a Mazsihisz pályázati alapjából és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól. Mindkettő kuratóriumának (társ)elnöke Zoltai Gusztáv. Mi ez, ha nem összeférhetetlenség?

A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség elmúlt éveinek története gyanús ügyek története. Akár a beér­kező hagyatékok átláthatatlanságára emlékeztetünk, amit Feldmájer Péter rótt fel néhány éve, Heisler András pedig tavaly nyáron, akár a Scheiber Sándor Tanintézet terveztetésének-építtetésének körülményeire gondol az ember (és a sor folytatható), nehéz, felette igen nehéz elfojtani azt az ér­zést, hogy bennfentes vállalkozók na­gyon jól jártak a pályázatok megkerü­lésével (formális lebonyolításával) el­nyert munkával, és – a talmudi logikát alkalmazva: egy ember nem vét, ha nincs benne érdeke – könnyen fel­merülhet bárkiben a gyanú, hogy az ügyvezető igazgatónak érdeke fűződött e hiányosságokhoz. Ráadá­sul az ilyen jellegű, a Mazsihisz min­denkori belső ellenzékétől is elhangzó vádakat soha senki nem cáfolta ér­demben – a szavazógép ezt nem is tet­te szükségessé.

Nem állítjuk, hogy Zoltai távozásá­val a Mazsihisz problémái egy csa­pásra megszűnnének, és politikailag demokrácia, gazdaságilag átlátható­ság honolna rögtön a Síp utcában. Az azonban nyilvánvaló: a változások­hoz, ha nem is elegendő, de feltétle­nül szükséges a vezetőváltás. Fejétől bűzlik a hal. S ez a fej nem a minden­kori elnök – akit korántsem csupán személyes kvalitásai, hanem a Zoltaihoz fűződő lojalitása alapján válasz­tanak, hanem az ügyvezető igazga­tó, immár másfél évtizede. Az antide­mokratikus szervezetben a demokrati­kus törekvések sorra elvéreznek.

Szegő Péter