30 év mérlege – Zsidó élet Magyarországon a rendszerváltás után

Írta: Bóka B. László - Rovat: Politika

30 évvel később, Zsidó élet Magyarországon a rendszerváltás után címmel indított sorzatot a Csányi utca 5. alatti Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár. Az április 11-i beszélgetés témája a zsidó közösség volt, A kerekasztal házigazdájaként és moderátoraként Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetőjeként kérdezett.

Borgula András, Kelemen Katalin, Radnóti Zoltán, Oberlander Baruch

A kerekasztal-beszélgetés két részletben zajlott, az elsőben három rabbi ült a pódiumon, a zsidó vallási élet három különböző szegletét képviselve. Már az is nagy meglepetésnek számított és ezt a közönség soraiban többen meg is jegyezték, hogy a három embert sikerült egy asztalhoz ültetni. Ott volt a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség alapítója: Kelemen Katalin, Magyarország első női rabbija, mellette Radnóti Zoltán a Bét Sálom zsinagóga főrabbija, míg az asztal jobb szélén Oberlander Báruch, a Chábád Lubavics rabbija foglalt helyet.

Borgula András nyitógondolatként felsorolta a közösség összes létező szinonímáit, mint például együttes, klub, csorda, horda, galeri, és a többi huszat. Az est általános koreográfiájára az volt jellemző, hogy Borgula minden feltett kérdése az asztalnál ülők mindegyikének szólt. Az első például, mit jelent a közösség.

Oberlander Báruh szerint a közösség tanulást, imát, beszélgetést jelent, amikor a zsidók összejönnek. Kelemen Katalin úgy vélte, nagyon sokat számít a személyesség és egymás támogatása. Radnóti Zoltán első gondolata a káhál (közösség, gyülekezet) szó, melyhez hozzátette, az emberek mindig adott céllal gyűlnek össze, és ez az együttlét általában a közösség fejlődését is jelenti. Majd Hankiss Elemér gondolatát citálta: „… közösségnek az emberek olyan együttélését nevezem, amelyet a következő négy tényező köt össze: közös érdek, közös cél, közös értékrend és a fenti három tényező meglétének tudata, vagy más szóval a »mi« tudat.”

Hol vannak a közösség határai?

-kérdezte Borgula András. Radnóti Zoltán szerint célokat kell gyártani, és ha szükséges, le kell mondani az érdekeinkről is. Egyértelműen a közös célért és a világ jobbá tételéért kell cselekedni. Kelemen Katalin úgy látja, a zsidó közösséget a közös identitás határozza meg, de ez az identitás, tette hozzá mosolyogva, rendkívül színes. Csakis a cél és az értékrend a fontos. Oberlander Báruch annyit mondott, ma a rabbi dolga, hogy közöséget teremtsen, az ő dolga, hogy ha kell, minden ajtón bekopogjon, mert csakis így építhető közösség. A következő kérdés arról szólt:

Mi motiválja a rabbikat, közel harminc éve?

Kelemen Katalin elmondta, közösségüket 26 éve alapították, és hozzátette, egyértelműen a MAZSIKE volt az első zsidó szervezet a rendszerváltás után, amelynek alapító ülésén ő is ott ült. Ezt fontos pillanatnak nevezte. Úgy érzi, akkoriban az volt a cél, hogy együtt dolgozzák fel a Soá traumáját, mert akkor a zsidóknak csak fájdalmas identitásuk volt. Márpedig meg akarták élni a zsidó örömöt. Radnóti Zoltán egyszerűen olyasmivel szeretett volna foglalkozni, amelynek minden szegmense érdekli. Hozzátette, a rendszerváltás pillanatában divat lett a Dávid csillag viselése és a körülmetélés. Oberlander Báruch csupán annyit mondott, ősei rabbik voltak, így minden magától értetődött. Határozottan tenni akart valamit a zsidóságért. Úgy látja, érdemes volt Magyarországra jönnie, mert itt mindig van mit megmenteni.

A beszélgetés közönsége (Fotók: Csányi5 facebook oldala)

Borgula András arra kérte a rabbikat:

értékeljék a saját munkájukat.

A sort Kelemen Katalin nyitotta, nagy sóhaj után mondta, nehéz volt ez a harminc év, de megérte, mert fontos volt, hogy valami újat hozzanak létre. Nem tagadta, a rendszerváltáskor beleszeretett  saját zsidóságába. Elmondta, hogy a Szim Salom Progresszív Zsidó közösség teljes létbizonytalaság él, hiszen az állam elvette egyházi státuszukat. Azonban minden nehézség ellenére is elégedett, mert komoly közösségi élet jött létre.

Radnóti Zoltán rendkívül röviden így fogalmazott: enyém volt az első blog, az első honlap, az első facebook oldal, és én indítottam az első körlevelet. A világra nyitott zsidóság, mondta, majd széles mosolyú kikacsintással közölte: „Heisler András, üdvözlünk”.

Oberlander Báruch úgy látja, amennyit 30 éve tervezett, annál sokkal több hiányzik most, de szerencsére sok minden beindult. Azt mondta, az ortodox, a haszid, a modern és a nyitott – ezek mind ők. Folyamatosan emelni kell a színvonalat. Szóba hozott egy régi esetet, amikor a Síp utcában azt javasolta, adjanak több Talmudot az emberek kezébe, mire azt a választ kapta: a magyar zsidóknak nem kell Talmud. Szerencsére nem nekik volt igazuk, mondta. Az ad erőt, fogalmazta meg, hogy holnap még többet fogok tenni.

A beszélgetés legvégén a moderátor mindenkinek egy percet adott, hogy elmondhassák, amit esetleg nem mondtak el, vagy nem került szóba. Oberlander Báruch szinte jelszószerűen mondta: „A zsidóság él, élni fog, gyertek és kóstoljátok meg.” Radnóti Zoltán szerint a lényeg a dolgok jobbá tétele, míg Kelemen Katalin leszögezte: a nem vallásos zsidók között ellenszenvet keltenek a belharcok, a saját zsidóságát pedig mindenkinek joga van a maga módján megélni.

A kerekasztal-beszélgetés második részében a zsidó közélet kulturális véleményformálói foglaltak helyet: Schönberger Ádám, a Marom Egyesület elnöke, Sasha Friedman, a szarvasi tábor vezetője és Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója. A nézőközönség soraiban körbepillanatva azt vettem észre, hogy a beszélgetés első részének meghívott vendégei Kelemen Katalin kivételével egytől-egyig eltűntek, senki nem volt kíváncsi arra, mi történik a következőkben.

Schönberger Ádám (Fotó: 24.hu)

A résztvevők kis változtatásokkal lényegében ugyanazokat, vagy nagyon hasonló kérdéseket kaptak, mint a rabbik. Mi is tehát a közösség?

Schönberger Ádám szerint közös állítás, miközben elengedhetetlen, hogy kíváncsiak legyünk egymásra. Majd hozzátette:

nemigen tudom a magyar zsidóságot közösségnek nevezni.

Fritz Zsuzsának egy akár ironikusan is értelmezhető pszichológiai meghatározás jutott eszébe: a közösséget a közös ellenség tartja össze. Sasha Friedman szomorúan állapította meg, hogy a zsidó közösségben mindig más mondja meg, ki mennyire zsidó. Közben, tette hozzá, egy sereg ember azt mondja, én nem vallásos, én neológ vagyok.

Borgula András ezután arra volt kíváncsi, miért tartanak ki még mindig, mi tartja őket ott, ahol vannak. Fritz Zsuzsa annyit mondott, néha megadatik a jó érzés, és ritkábban, de elégedett is. Mégiscsak jó dolog közösséget találni, mondta. Schönberger Ádám élvezi csinálni, amit csinál és egyébként is, mondta, színesnek kell lennünk. Sasha Friedman a táborban természetesen jobbára a fiatalabb korosztállyal találkozik, és az elért eredmények és az ottani visszajelzések jelentik számára a plusz energiát.

Sasha Friedman

A moderátor lecsapott az eredmény szóra és megkérdezte, vajon valóban vannak-e eredmények, és azt is, régen mit gondoltak, hová jutnak majd el. Schönberger Ádám bevallotta, anno nem így képzelte el a dolgokat, sokkal jobb is lehetne a helyzet. Úgy vélte, 1989-ben sokkal jobban állt a zsidóság, mert ma sokkal szétszakítottabb, mint valaha. Hozzátette, a nagy zsidó szervezetek semmit nem költenek az ifjúságra és ez óriási hiba.

Fritz Zsuzsa szerint vannak eredmények, de nem elégedett. Emlékszik, régen úgy hitte, a zsidóság valami olyan életérzés, mint amit a szarvasi táborban látott, de ma már tudja, ez csupán álom volt. Úgy véli, sokkal hosszabb időre van szükség a mentalitás megváltoztatásához. Sasha Friedman megjegyezte, neki sokan mondják, hogy zsidó identitásukat az idén 30 éves szarvasi táborban találták meg. Manapság azonban, mondta, a dolgok jobbára a számok felsorolásából állnak, mármint, hogy hozzád ennyien, hozzám meg ennyien járnak. De persze, azt ne tagadjuk, tette hozzá, azért sok dolog jobb lett.

Fritz Zsuzsa

Borgula András utolsóként azt kérdezte:

Vajon mi ma a legégetőbb probléma?

Fritz Zsuzsa szeretné azt hallani, hogy sokféleképpen lehet zsidónak lenni, és jobb volna több mindenben együttműködni. Schönberger Ádám szerint a közös értékeket kellene végre meghatározni, mert ezek még minimálisan sem jönnek létre. Túl kevésnek tartja a jó zsidó programot, és persze hiányzik a szolidaritás. Mindenki csak a saját malmában őröl. Röviden, mondta: értékek, szolidaritás, tartalom. Majd igen velősen így foglalta össze a dolgokat: az látszik, hogy a Mazsihisz és az EMIH hogyan öli egymást. Most is, tessék, hol vannak, nem kíváncsiak arra, amit mi mondunk, mondta. Sasha Friedman szintén nem túl optimistán megjegyezte: ha létrejön valami új, akkor az első kérdés rögvest az: minek ez? Egy csomó szervezet, mondta, leragadt a régi programoknál, amelyek 30 éve voltak divatosak, nem tudnak újítani.

A kerekasztal-beszélgetések úgy értek véget, hogy nem sikerült zárszót mondani, konklúziót vonni. A hallgatóság úgy vonul ki az utcára, hogy a fejét csóválja szomorúan, ismét megállapítottuk, hol vannak a bajok, ismét okosak voltunk, ismét mindenki megy a maga feje után.