20 éves a Marom, az Aurórában ünnepeltek

Írta: Szabó Gyula - Rovat: Közösség, Politika

Hogy mi a Marom? Nem állandó dolog. Folyamatosan változó közösség egy folyamatosan változó világban. Csak egy valami biztos, a pluralizmus.

A szerző felvételei

Az Aurórában ünnepelték meg a Marom szervezet fennállásának huszadik évfordulóját 2021. augusztus 27-én. Az ünneplés fontos eleme volt egy tablókiállítás az elmúlt 20 esztendőből, és egy buli, amiről a Zugoj (underground és folklór stílusjegyeket ötvöző együttes) valamint Polnauer Flóra gondoskodott. A helyszín adta magát, hiszen már lassan egy évtizede összefonódott a Marom az Aurórával. Itt egyébként más civil szervezetek is működnek, többek között az erősebben vallásos karakterű Dor Hadas. Lehetőségem volt beszélni, ha szabad így fogalmaznom, a kemény maggal. Talán itt találkoztam először olyan emberekkel, akik a szó szoros értelmében megtestesítik a pluralizmust. Sosem éreztették, hogy ha valamit máshogy gondolok, az ne lenne rendben, addig, amíg az mást nem sért. Nagyon felkészültek, és a civil kezdeményezésekért kitartóan küzdő emberek.

A Marom valamikor 20 évvel ezelőtt olyan közösségként indult, ahol háborítatlanul élhetted meg a zsidóságodat. Ahol azt a sok kérdést, ami a 20 éves zsidó fiatalokat feszíti, feltehetted; aztán vagy érkezett rá válasz, vagy a közösség ereje kínált rá megoldást. Aztán ahogy a világ és a hazánk változott, úgy változott a Marom is. Jött a politika és jöttek a kész válaszok is a világból. A szervezet tovább fejlődött és civil kezdeményezéssé vált. Most is igyekszik a zsidó tematika megtartására, de nyitott szellemiségű, nem zsidó embereket is igyekeznek a közösségben tartani. Csak egyetlen szabály van: más véleményének tisztelete. Ugye milyen egyszerű?

Ausztrics Andrea az ELTE-n kulturális antropológiát tanult, most filmkészítéssel foglalkozik. Mivel szívének és lelkének része a Marom, a szervezet definiálására beszélgetésünk során nem is törekedtünk. A fotókiállítás megnyitóján felsorolták az évek során megvalósított nagyobb projekteket, így nyolc témából gyűjtöttek össze képeket. Ezek között voltak a Dor Hadas keretében megrendezett programok is, ahol törekedtek a zsidó kultúra és hagyomány bemutatására.

A Sirály, ami 2007 és 2014 között otthont adott a Maromnak, is szerepet kapott a tematikában. A következő terület a Negyed6Negyed7, majd a Negyed7Negyed8 művészeti és kulturális fesztiválok, amelyek szintén kiemelkedő szerepet játszottak a szervezet életében. Természetesen a Bánkitó Fesztivál is szerepet kapott, amit a sátoros ünnep kapcsán hívtak életre, természetesen sátrazós fesztiválként.

Andi elmondta, hogy Marom címmel könyv is megjelenik majd az elmúlt húsz évről, aminek ő a szerzője. Itt jelenik majd meg igazán az elmúlt 20 év, aminek ez a tárlat gyakorlatilag az „előszele” volt. A könyvben lesznek fotók, interjúk és a szakdolgozatát is érinti fogja. Ha valaki mélyebben meg akarja ismerni a Maromot, okvetlenül be kell szereznie ezt a könyvet. Persze nem ígéri senki, hogy ezzel sikerülni fog – de ha nem sikerül, akkor talán rá fog jönni, hogy igazából talán nem is kell érteni.

Schönberger Ádámmal, a Marom vezetőjével is beszélgettem. Nagyon felkészült, igazán hisz a pluralizmusban. Az Aurórát is ő alapította. A Maromban szerinte keverednek a zsidó programok és az elnyomott társadalmi csoportok programjai. Ahogy együtt felnőttek, úgy lett ez a hely kulturális központ. Törekszik rá, hogy közösségükben az ország minden szubkultúrája megjelenjen. Vallási csoportként pedig megmarad a Dor Hadas.

A kiállítás az Aurórában még két hétig látható, és a szervezők örömmel várják a Maromot érintő további képeket is. Ezt követően a fotókiállítás átköltözik a Gödörbe. Szeptembertől újra lesznek szombatfogadások az Aurórában, a Jom Kippuri böjt után pedig közös böjttörést tartanak.

Konklúzió nincs, Marom továbbra is van. Boldog születésnapot!

Címkék:Marom, születésnap

[popup][/popup]