Nagy-Britannia, Franciaország, Németország

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A három vezető uniós országban egymástól lényeges különbségeket tapasztalhatunk a Holokauszt-tagadáshoz való viszonyban.

A szigetországban látszólag egyértelmű a helyzet. A Holokauszt tagadása nem bűntett. A korlátozás nélküli szólásszabadság alapgondolata a Common Law figyelemre méltó hagyománya. Néhány éve hatályba lépett egy formális emberi jogi törvény, mely a helyzeten nem változtatott. Így olyan, nemzetközi szinten ismert, más országokban jogerősen elítélt Holokauszt-tagadók, mint David Irving, minden további nélkül terjeszthetik nézeteiket, anélkül, hogy ezt állami intézmények megtilthatnák. Ugyanakkor ezek a kétes történészek Nagy-Britanniában nem kapnak fórumot, feltűnésük általános elutasítást vált ki, ezért vannak rászorulva, hogy más országokban publikáljanak, ahol azonban ezeket a nézeteket, bár nem egységesen, de szankcionálják.

Franciaországban ismét jogi szabályzással találkozunk. Az 1990-ben elfogadott Loi Gaysson értelmében mindennemű, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény tagadása szankciót von maga után. Az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények definícióját a francia törvényalkotók az 1945-ös Nürnbergi Katonai Bíróság által leszögezett paraméterek szerint állapítják meg. Ennek értelmében „az emberiség elleni bűncselekmény körébe tartozik a gyilkosság, kiirtás, deportálás, rabszolgaságban tartás és minden más, a civil lakosság ellen elkövetett embertelen tett, melyet a második világháború előtt vagy alatt követtek el, illetve politikai, rasszista vagy vallási indíttatású üldözés”.

A törvény alkalmazására prominens példa a populista, idegengyűlölő Front National helyettes elnökének, Bruno Gollnischnak egy évvel ezelőtti elítélése. A politikust, aki az Európai Parlament „Identitás, Hagyomány és Szuverenitás” nevű szélsőjobboldali képviselőcsoportját is vezeti, három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 5000 euró pénzbüntetésre ítélte a bíróság, miután egy sajtótájékoztatón történészeket „a gázkamrákról szóló nyílt vitára” szólított fel. A törvényt nem csak a szólásszabadságra hivatkozó Holokauszt-tagadók kritizálják visszatérően. Egyes tudósok fenntartásaikat hangoztatják, mert szerintük a hivatalos történelmi igazság deklarálása kapcsán a kutatások akadályokba ütköznek. Az észrevételek egyelőre megalapozatlannak tűnnek, amit a törvény hatályba lépése óta megjelent, a korszakkal kapcsolatos publikációk magas száma is alátámaszt.

Németországban szintén egyértelmű törvény szankcionálja a Holokauszt-tagadást. A hatmillió zsidó ellen elkövetett tömeggyilkosság történelmi tény. Aki ezt tagadja vagy helyesli, zavarja a nyilvános békét, rendet és a BTK (StGB) 130. paragrafusának 3. és 4. bekezdése szerint öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető. Az utoljára 2005-ben módosított StGB idevágó passzusaiban a következőket olvashatjuk: „§130 (3) Öt évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetik azt, aki a nemzetiszocializmus uralma alatt elkövetett cselekedeteket (….) úgy, hogy az a közbékét zavarja, nyilvánosan vagy gyülekezet előtt elfogad, tagad vagy lekicsinyít.” A negyedik bekezdésben a következő áll: „Három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetik azt, aki nyilvánosan vagy egy gyülekezet előtt a közbékét olyan módon zavarja az áldozatok méltóságának sértésével, hogy a nemzetiszocialista erőszak- és elnyomórezsimet elfogadja, élteti vagy legitimizálja.”

A szólásszabadságot Németországban szintén az alkotmány első paragrafusában lefektetett emberi méltóság sérthetetlensége alá vetik („Die Würde des Menschen ist unantastbar.”). A tartományi bíróságok sorozatosan szabnak ki több évig terjedő börtönbüntetéseket, és úgy néz ki, hogy a folyó évben ez nem változik. 2007 februárjában a hírhedt Ernst Zündelre a mannheimi Tartományi Bíróság a Holokauszt ismételt tagadása miatt a kiszabható büntetés maximumát rótta ki. Idén januárban Zündel védőügyvédnőjét, Sylvia Stolzot ítélte el ugyanez a bíróság három és fél év szabadságvesztésre, valamint gyűlöletkeltésre hivatkozva öt évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól. A felfüggesztett ügyvédnő Zündel tárgyalása folyamán a zsidók ellen elkövetett többmilliós gyilkosságot visszatérően kétségbe vonta.

Stolz – aki az ítélethozatal után a nézőkhöz fordulva karlendítéssel búcsúzott – egyébként a többször jogerősen elítélt neonáci, Horst Mahler felesége. A 130. paragrafus 3. és 4. bekezdései értelmében Mahlert az év elején ítélték el ismét. A Vanity Fair magazinnak adott interjújában a kérdező Michel Friedmant „Heil Hitler, Friedman úr!” kijelentéssel köszöntötte. Az interjú folyamán Mahler többször tagadta a szisztematikus népirtást, amiért vádat emeltek ellene. Az eset érdekessége, hogy az interjút megjelentető magazin főszerkesztője és kiadója ellen is feljelentés érkezett. Arno Lustiger történész megbotránkoztatónak nevezte, hogy egy német magazin egy hírhedt neonáci Holokauszt-tagadónak biztosít közlési lehetőséget. A lap képviselőinek állásfoglalása szerint: „…a demokrácia ellenségeivel a felvilágosodás eszközeivel kell megvívni a harcot. A szólásszabadság ebben elengedhetetlen.”

Egy másik prominens esettel jelenleg is foglalkozik a német bíróság. Uwe Voigt, a szélsőjobboldali Nemzeti Párt (NPD) vezetője egy iráni riporternek adott televíziós interjúban szintén relativizálta a Holokausztot. A felvételt a német közszolgálati televízió egy oknyomozó műsor keretében sugározta. Voigt ellen vádat emeltek a fent említett paragrafusok értelmében. Maga a párt is a betiltás határán áll, bár a német parlament alsó- és felsőházának egyelőre nem sikerült megegyeznie az alkotmánybíróság elé terjesztendő, közösen fogalmazandó vádirat végső formájában. Egy betiltási kísérlet 2003-ban sikertelenül végződött. A német alkotmánybíróság akkor, anélkül hogy vizsgálta volna a betiltásra váró párt alkotmány-ellenességét, a keresetet elutasította. Kiderült ugyanis, hogy nagyszámú, rendszeresen jelentő titkosszolgálati ügynök mozog a párt körül, így annak állami kontrollja biztosítottnak tűnik.

A jelenlegi belügyminiszter, a kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble nem tekinti megfelelő megoldásnak a párt betiltását. Nyilatkozatai szerint a közbiztonság szempontjából a jelenlegi helyzet előnyösebb, mert így az NPD szinte minden jelentős lépéséről tudomásuk van a demokratikus államot védő szerveknek. Ha az NPD illegalitásba kényszerülne, az információgyűjtés megnehezedne. A német belügyminiszter ugyanakkor nem tanúsított ilyen visszafogottságot két frissen betiltott egyesülettel szemben. A „Collegium Humanum” és az „Egyesület a Holokauszt-tagadásért üldözöttek rehabilitásáért” nevű körök visszatérő találkozóhelyei voltak prominens soá-tagadóknak, neo- és klasszikus náciknak. Egyelőre nyitott kérdés hogy az egyesületek vezetőségei ellen indul-e büntetőjogi eljárás.
 

[popup][/popup]