Zsidó nők a századelőn
Avagy: higiénia és tisztálkodás, mint a polgári világ vívmányai
A 19. sz. végétől indult el Magyarországon, különösképp Budapesten a polgári értékrendbe beépülő mentalitásváltás. Az értékrendváltás meghatározó része a higiéniához való viszonyulás volt, amely az 1920-as évektől vált dominánssá.
A szépségápolás és az egészségkultusz, az új tisztaságfelfogás elterjesztésében különösen fontos szerep jutott a zsidó családok nőtagjainak.
A téma úttörőjének tekinthetjük az előkelő zsidó családba született Wohl Janka munkáit, aki már a 19. század második felében hasznos tanácsokat ad háziasszonyoknak a testi tisztálkodásról, valamint a nagymosás rendjéről és a ház takarításának fontosságáról. A korábban tabutémának számító ”intim szféra” beemelése a nyilvánosságnak szánt írásaiba forradalminak számított. Az 1882-ben publikált „Az otthon” c. könyvét útmutatónak szánta a polgári középosztálybeliek számára, tanácsai mégis sokkal inkább a nagypolgárság életstílusát tükrözték. Wohl Janka a múlt század végén a középosztály hölgyeinek szánt munkájában még nem említi pl. a fürdőszobát, hanem francia mintára a hálószoba mellett elhelyezkedő öltözőszobáról beszél, amely „padlóba eresztett márvány-medencével” és „douch készülékkel” van ellátva. Az ilyen típusú intim helyiségek azonban ebben az időszakban csak a leggazdagabb arisztokrata családoknál voltak megtalálhatóak Magyarországon. 1918 után már a minőségi ösztönzések hatottak erősebben.
A fürdőszoba, mint státusz-szimbólum
1930-ban Budapesten, a háromszobás lakások közel 90%-ban már volt fürdőszoba, de a 20. század első felében kizárólag középosztályi privilégiumnak, státusz-szimbólumnak számít. A fürdőszobában általában egy mosdó állt, fölötte üveglapon fogápolási cikkek, fésű, kefe, nagytükör jó külön felső világítással. A mosdó mellett állt derékszögben a fürdőkád. Volt még a fürdőszobában egy nádfonatos karosszék, amibe vizesen is szabadott beleülni. E mellett állt a wc. A falon lógott egy gyógyszeres szekrény: jód, ragtapasz, vatta, kötszerrel, egy másik polcon a férfiak borotvadolgai és egy hajnyíró gép. Volt a fürdőben egy személymérleg, és a falon egy fogas, azon lógtak a fürdőköpenyek. A fürdőkáddal szemközt egy ugyancsak fehér támlás, karos fapad volt felcsapható ülőkével, alatta hely a szennyes testi fehérnemű számára. A fürdőszoba rendeltetésszerű és rendszeres használata nem olyan egyértelmű: sok helyen lomtárnak használták, mai szemmel nézve, az egész test megmosása végett ritkán, hetente egyszer látogatták.
A zsidó nő feladata a háztartás vezetése és irányítása volt (személyzettel működtetve), amelynek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása az „új” tisztaságra való nevelés volt. Az úriasszonyok rendszeres beszédtémája volt a bérházak körfolyósóin a tisztálkodás, takarítás, az új tisztító és szépségápolási szerek megjelenése, valamint az, hogy kinek van tisztább-rendesebb cselédje vagy mosónője. Divat volt egymás fehérneműs szekrényét is megmutatni egy egy ötórai tea alkalmával, presztízskérdés volt a fehérre kifőzőtt ropogósra mángorolt és vasalt férfiingek, abroszok, ágyneműk „kitárgyalása”.
A 19. századtól egyre jelentősebbé vált az orvostudomány, amely radikálisan lépett fel a rossz higiénés körülmények és az ebből eredő különböző fertőző betegségek ellen. Budapesten már az 1867-1914 között megteremtették a tisztálkodáskultúra gyakorlati feltételeit, a városi infrastruktúra kiépítésével, egészségügyi intézmények létrehozásával, az orvosképzés megreformálásával. Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter 1895. december 19-én engedélyezte, hogy az egyetemek orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti tanfolyamaira nők is felvehetőek. Az első magyar orvosnő, dr. Hugonnai Vilma még kénytelen volt Svájcban végezni egyetemi tanulmányait. A rendelet megnyitotta az utat a jómódú tiszaújlaki zsidó családba született Steinberger Sarolta számára is, akit 1900-ban avattak fel, mint az első Pesten végzett magyar orvosnőt. 1944-ig kiemelkedő munkát végzett a szülészet-nőgyógyászat terén, különös figyelmet szentelve a szülést és csecsemőápolást körülvevő higiéniai és tisztasági előírások elterjesztésének.
“Tartanak a modern technikától”
Az „életmód” higiéniai vetületének korszakolása nem köthető konkrét időponthoz. Ha a polgári középosztálynak a magyar társadalomban betöltött domináns korszakaként és a cselédtartás legáltalánosabb időszakaként értelmezzük a megjelölt intervallumot, a 20. század első felét határoztuk meg képletes, mégis datálható időkeretként. Ha azonban a mindennapi élet kulturális szintjeinek változási folyamatait vesszük alapul, máris legalább két „korszakot” különíthetünk el a vizsgált időtartamon belül: a nagyjából a 19. század 70-es, 80-as éveitől az I. világháború idejéig-végéig tartó szakaszt, és a két világháború közöttit. Az első időszakban megszületik a főváros új szerkezetű és összetételű társadalma, kialakul a világvárosi arculat (bérházakkal, új típusú lakásokkal és térhasználattal, kiépített infrastruktúrával). Az emberek azonban életmódjukban, mentalitásukban ekkor még sokat őriznek a régi tradíciókból, a provincializmusból, tartanak a modern technikától, alig élnek annak vívmányaival, az egészségügyi, higiéniai felfogás elmaradottságot tükröz. 1916-1918 után már tartósabb átalakulás veszi kezdetét: réteg-meghatározóként jelentkezik a középosztálynál a korszerűség, az egészséges életmód, mint életszemlélet. Az 1920-30-as években épülő lakások és berendezéseik, felszereléseik az európai mintákat követik a praktikum, a racionalizálás, a funkcionalitás jegyében. Különösen vonatkozik ez a mellékhelyiségekre.
Az tisztán kirajzolódik, hogy a higiénés elvárások különbözőképp hatoltak be a társadalom egyes rétegeibe. Míg a polgári réteg az előző korokhoz képest nagyobb hangsúlyt fektetett a higiéniára, előtérbe helyezve a testet, addig az alacsonyabb rétegek számára a legkevésbé fontos tényező volt a vizsgált időszakban a napi tisztálkodás. A polgári értékrendet képviselő családoknál jellemző volt a napi egyszeri mosakodás (nem fürdés!), leggyakrabban este. Ez a fürdőszobában történt, amely a felsőtest megmosásából és fogmosásból állt. Ott, ahol nem volt fürdőszoba, a konyhában mosdóállvány mellett vagy lavórban mosakodtak. Hétközben csak mosakodtak: nyakukat, hónaljukat, arcukat tisztították meg, csak bolti szappannal, házi szappanhoz egy polgárasszony nem alacsonyodott le. Fogat reggel és este mostak. Általános gyakorlat volt polgári körökben a heti egyszeri fürdés, vagy „nagytisztálkodás”, amikor az egész testüket megmosták.
A test felfedezése…
a higiénia és szépségápolás, valamint a modernizáció, mint a polgári mentalitás egyik legszembetűnő jellegzetessége, szorosan összefüggött azzal az életmódváltással, amely a feudális jellegű háztartásvezetés fokozatos felbomlásához vezetett. A kereskedelem tradicionális üzlethálózata is átalakul a XX. század elejére: a speciális szaküzletek és az új formaként megszülető nagyáruházak párhuzamos jelenléte újabb rétegspecifikum-elemzésre ad módot: a középosztály integráns részét képező öntudatos értelmiségi-és hivatalnokréteg tagjai legfeljebb a cseléd számára vásároltak áruházban, ők a szakboltokat részesítették előnyben. Éppen ebben az időszakban jelennek meg, a különböző speciális boltok. Csak fürdőszoba berendezéseket áruló boltokból Budapesten 1928-ban 6 volt. A leghíresebb víz és fürdőberendezéseket áruló bolt a 30-as évek második felétől Körner Vilmos és Társa Nádor utcai boltja volt. A fürdőberendezéseket gyártó gyárak közül Bründl János Péterffy S. u. 34 alatt található gyára volt jelentős.
A kozmetikumok ismerős márkanevei (Nívea, Elida, Kalodont, Odol, 4711 stb.) már jelzik, hogy a korszerű szépségápolás alapjait ebben az időszakban rakták le: társadalmi elvárássá vált a korábbi „háziszeres” igénytelenség helyett a gondozott és tiszta külső, s az erre szánt idő „beépítése” a mindennapokba. Éppen erre a korra tehető a drogériahálózat kiépítése, valamint a fodrászok, kozmetikusok, manikűrösök és pedikűrösök munkájának jelentős fellendülése is. Lux Mihály 1890-ben alapított drogériát a Múzeum krt. 5 szám alatt. Kortársaihoz hasonlóan egyedi illatszerekkel, eredeti parfümkülönlegességekkel, arckrémmel, púderrel, mentol szájvízzel, hajszesszel éssaját készítésű kölnivízzel szolgált vevőinek. Mint minden drogériában, árultak szobaillatosító porokat, illatos fenyőszeszt, vegyi cikkeket, hajfestékeket, vegyszereket, tartottak rumot, konyakot, teát is. 1916-ban Heckl János vette át az üzlet vezetését, aki más külföldi termékekkel is bővítette a kínálatot. Ilyen volt abban az időben az Odol szájvíz és fogkrém bevezetése.
A fokozatosan a mindennapi létbe beépülő szabadidős tevékenységek, mint (pl. a teniszezés, korcsolyázás, kirándulás, úszás) is, a sokoldalú zsidó női lét bizonyítékai lettek. A már említett modernizáció a mosást sem kerülhette el, annak ellenére sem, hogy a vizsgált időszak háziasszonyai megítélésünk szerint hagyományőrzők voltak. Erre mi sem jobb bizonyíték, mint a cseléd- és mosónőtartás.
Zsidó ünnepek a higiénia-tisztálkodás tükrében…
Az ünnep olyan különleges időszak, vallásetnológiai szemszögből nézve „kitüntetett idő”, amikor a közösség a megszokottól eltérő módon viselkedik, ünnepi szokásokat hajt végre, más előírásokat és tilalmakat tart be, mint a hétköznapokon. Az intim szférához kapcsolódó higiéniai szokások különös szerepet töltöttek be a zsidó ünnepek alkalmával. A hétköznapi szokások ilyen esetben ünnepi dimenziót kaptak, és talán a tisztaság fogalma mindenféle szempontból az ünnep központi fogalmává vált. A megszokott életritmus ilyenkor megváltozott, a napi munka helyett adott az ünnepi eseményeknek. Az intim szféra két részre való elkülönülésekor a hétköznapi higiéniai szokások mellett, teret kapott az ünnepi tisztaság fogalma is, amely a mai napig fontos jelentőséggel bír. Az ünnep nem attól ünnep, hogy előtte való nap megmosakodtak, tiszta ruhát vettek az emberek, hanem attól, hogy ekkor a tisztaság vagy tisztátalanság a szokásostól eltérő elbírálásban részesült. Az ünnepen olyan hétköznapi műveletek is az ünnepi szertartások ismérveit ölthették magukra, mint pl. a takarítás vagy ennek különösen alapos változata: a nagytakarítás.
A szertartásosság lehetett pl. az is, hogy az ünnep reggelén új szappannal mosakodtak meg, új pengével borotválkoztak, vagy tisztára cserélték a törülközőket. Az ünnep a lelki megtisztulás mellett a fizikai megtisztulásban is fontos szerepet játszott, amely tulajdonképpen a hétköznapi szokáscselekvések auráját egy ünnepi dimenzióba emelte. Ennek egyik jellemző megnyilvánulása a tiszta fehérneműváltás, a heti egyszeri „nagyfürdés”, ill. a vallásos zsidóknál a mikve jelentősége, vagy éppen a nagytakarítás pl. a peszachi homecolás voltak. A nagyobb ünnepek előtti nagymosás, nagytakarítás, ágyneműváltás mind az ünnepre való készülődést jelezték. A nagymosakodáshoz mindig fehérneműváltás is kapcsolódott. Péntek este az egész család alaposan megmosakodott, készülve az ünnepnapra és a templombamenetelre. Az ünnep előtti tisztálkodás az egész testre és a hajmosásra is vonatkozott.
Különös szerep jutott ünnepek alkalmával a tisztaszobának. Az ünnepi étkezések, valamint a vendégek fogadása is itt történt. Ez a helyiség csak az „ünnepi idő” alatt kapott jelentőséget.
A higiéniai kultúra előtérbe kerülése a 20. sz eleji polgári mentalitás domináns meghatározója lett. „Az éljünk higiénikusan”- gondolat szinte forradalmian próbált változtatni a korábbi évtizedek gyakorlatán. A testápolás modern gyakorlatának tömeges elterjedése alig több mint 20 év leforgása alatt ment végbe. Tanácsadókönyvek és tanulmányok sora népszerűsítette a modern életmód új gyakorlatait és intézményeit. A „szomatikus” társadalom kialakításában óriási szerep jutott a budapesti nagy és középpolgári zsidóság asszonyainak.
Címkék:2014-02, fürdőszoba, higiéné, tisztálkodás