Zsidó emlékek nyomában – két keréken

Írta: Szombat - Rovat: Közösség, Kultúra-Művészetek, Sport

Megjelent a MAZSIKE biciklis könyvsorozatának két legújabb tagja. Könyvbemutató 2020. szeptember 13-án (vasárnap).

 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kerékpárosútikönyv-sorozatának negyedik és ötödik kötetével – Burgenland, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék után – Cseh Viktor és Mózes Krisztián az Alföld középső részének, illetve a Balaton környékének zsidó emlékeit mutatja be. A biciklitúrák tervezésénél az elsődleges szempont az volt, hogy a legfontosabb zsidók lakta kisvárosokat, falvakat érintsék, felfűzzék a megyék nevezetességeit, s eközben mindenki által teljesíthető és élvezhető biciklitúrákat ajánlhassanak. Elsősorban a szabadidejükben szívesen kerékpározókra alapoztak, azokra, akik egy nyaralás során kedvvel pattannak nyeregbe, de egyébként nem biciklin élik az életüket. A képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált kiadványokat persze a négy keréken kirándulók is haszonnal forgathatják, hiszen bár más utakon haladnak, a kulturális emlékek felfedezésében az útikönyvek jó szolgálatot tehetnek. Sőt, a könyvek olvasnivalónak is kiváló választásnak bizonyulnak, izgalmas és sokszínű kulturális utazásra repítik olvasójukat, térben és időben egyaránt.

A kötetekbe itt lehet belelapozni: https://issuu.com/mazsike

 

Könyvbemutató:

Időpont: 2020. szeptember 13. (vasárnap), 17.00

Helyszín: Kőleves Kert (1075 Bp., Kazinczy u. 41.)

Résztvevők: Mautner Zsófi gasztronómiai újságíró, Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője és a szerzők, Cseh Viktor és Mózes Krisztián

A helyszínen a sorozat minden tagja megvásárolható lesz!

Megrendelés: [email protected], www.mazsike.hu

 

Balaton környéki zsidó emlékek nyomában – két keréken

Ha jó idő: Balaton! Ha biciklizés: Balaton! A megrögzött tóparti nyaralóknak is újat tudunk nyújtani – elveszőfélben lévő emlékekkel, elfelejtett történetekkel.

Scherer Péter színész ajánlójából:

„Nyájas olvasó, kalandra fel! Itt ez a csodálatos könyv tele hasznos információval, túraötletekkel és titkokkal!

Mert a már ismert helyeken és látnivalókon kívül felkereshetjük a Balaton környékének legszebb zsidó temetőit. Rábukkanhatunk a már használaton kívüli csodálatos zsinagógákra!

Amúgy idén is megyünk biciklitúrára! Kővágóörs kiindulási ponttal az egész Káli-medencét fogjuk körbe bringázni Vikivel, a három saját gyerekkel és még nagyjából 15 unokatesóval. A kék Favoritomról fognak megismerni, meg arról, hogy csak egy kézzel fogom a kormányt, mert a bal kezemben ez a könyv lesz. : )

Jó tekerést!”

 

Közép-alföldi zsidó emlékek nyomában – két keréken

Ha kezébe veszi könyvünket, és elindul túráinkon, az Alföld egy új arcát ismerheti meg – kétszeresen is. Egyfelől zsidó emlékek nyomában kerekezni a vidéki Magyarországon egy elfeledett rétegét, színét mutatja a kis településeknek, a magyar társadalomnak. Másfelől helyi jellegzetességeket büszkén bemutató, felvállaló éttermek, szálláshelyek és boltok nyitják meg kapuikat.

Mautner Zsófi gasztronómiai újságíró így ajánlja a könyvet:

„Le vagyok nyűgözve, hogy ez a könyv megszületett! Mindkét minőségében kitűnő: valódi, aktív kerékpáros turisták számára nagyszerű, különleges útvonaltervező, rengeteg praktikus információval és tanáccsal; magamfajta fotelturisták számára pedig sűrű és megrendítő olvasmány az alföldi zsidóság történetéről és letűnt világáról. Településről településre, zsinagógáról zsinagógára vezetnek bennünket a szerzők, olyan hitelességgel, ahogy az csak az alföldi tájra jellemző, végtelen szántóföldek, hihetetlen fények és égbolt, apró falvak és templomtornyaik kulisszái között szinte megelevenednek az egykor volt zsidó közösségek (és azok fájó hiánya). Én nem vagyok biciklista, de már csak önmagában ezért a könyvért is kedvet kaptam felkerekedni.”

 

Korábbi kötetek:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei zsidó emlékek nyomában – két keréken

Hajós András ajánlójával

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsidó emlékek nyomában – két keréken

Hajós András ajánlójával

 

Burgenlandi zsidó emlékek nyomában – két keréken

Király Júlia, közgazdász, Kropkó Péter, 51-szeres IRONMAN és Scherer Péter, színész ajánlásával.

 

Kapcsolódó cikk:

Kerékpáros útikalauz a Mazsike kiadásában

[popup][/popup]