Velence örök

Írta: Szegő György - Rovat: Kultúra-Művészetek

56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále

Az idén a résztvevő országok száma 89 – mégsem a nemzeti kiállítások a legérdekesebbek, de együtt látni a babiloni képnyelvzavart ismét izgalmas kaland. Az idén Okwui Enwezor afrikai kurátor Világok jövői szlogent hirdette meg. A hívószavakra többnyire maguk a főkurátorok adják a legátfogóbb választ. A mostani főkurátor nigériai – de ott volt már a Kasseli Dokumenta szervezői közt is – 52 országból hívott 136 alkotót. Ezúttal minden eddiginél többet a harmadik világból.

Giardini-WilliamKentridge- Triumphs & Laments

William Kentridge: Triumphs & Laments (fotók: Szegő Hanna)

Az – Arsenal és a Giardini Központi pavilonja – kettős helyszínén ezer olvasatot kínál a főkurátor jövőképe. Az Arsenal első terében pl. Bruce Neuman neonszövegei a letűnt utópiák világába vezetik a képfejtőket. Az egykori kötélverde túlsó végén a festőóriás Georg Baselitz vásznaival feje tetejére állítja a világot. Útközben láthatjuk a szétesett szovjet birodalom rajzos-fotós leleteit vagy a grafikus-zseni animációs filmes dél-afrikai William Kentridge emlékképeit. A nigériai Transz-Afrikai Projekt fotó- és filmalkotói az álmok szociális utópiáit a valóság darabjaira szedik szét. A Központi pavilon Arsenaljában Marx művének vég nélkül citált szövege hull a sötét semmibe. Az Arsenalból kifelé zsákokkal bélelt tér monumentálissá nőtt sikátorán áthaladni gyönyörű nyomorúság: Ibrahim Mahama nigériai alkotó a hajókra rakott kakaó foszlott zsákjaiból építkezve a kötélverde által gyártott hajókötelekkel azonos anyagú kenderzsák-falakkal emlékezteti a gazdag világot. A rabszolgaság emlékműve. A művészet adta térformálás a szabadság maga – nyilatkozata Mahama.

Giardini-Ausztrália-Linda Michael

Ausztrália, Linda Michael

Enwezor főkurátor pedig így fogalmaz: „Arra voltam kíváncsi, hogyan tudják a művészek (…) képek, tárgyak, szavak, mozgás, akciók, szövegek és hangok segítségével elérni azt, hogy a közönség ne csak reaktív hallgató, de tevékeny résztvevő is legyen, és valamiféle kulcsot kapjon a mai idők felkavaró eseményeinek értelmezésére”. És hozzáfűzi, hogy a perzsák paradicsomi kertjével szemben az ő kurátori összeállítása káoszkert. Zűrzavar, ahová a geopolitika, a gazdaság globális világa és környezetünk mára süllyedt.

A Giardini nemzeti pavilonjai közül elsőként három szomszédunkra térek ki. A nemrég újjáépített Ausztrália pavilonjában Fiona Hall munkája sok kis wunderkammerből álló nagy varázsdoboz. A Wrong Way Time c. mustra fekete terében mesterien világított múzeumi tárlók sorakoznak: valaha frissen „felmért világok” rablott kincseiből épített csendéletek. Ha tetszik, mind natura morta – mert ezek a világok nem voltak fenntarthatók, elsüllyedtek. Itt, egy Nemo-hajó „rakományában” maradt nyomuk. Hamar jött érzés, hogy magukra ismerhetnek itt a gazdag világbéliek is. Egy gyarmati papírpénzekből összerakott assemblage-ban valóban ott látom a mi egykori világcsúcs inflációnk osztrák-magyar mill-bankjegyeit is.

Giardini-Izraeli- Tisbi Geva

Izrael, Tsibi Geva

A fentivel szomszédos Izrael pavilonját kopott autóabroncsokból szerelt „kvázi modern” architektúra díszíti. Belül – a hatvanas éveiben járó – Tsibi Geva tere, az Archeology of the Present kétféle elem mesteri ötvözete, gesztusfestett olajképek és általa előállított épület-graffiti szervessé komponált folyama. Amit épület-felújításoknál feleslegessé vált ablakok, redőnyök, kerítésdarabok montázsa tagol, vagy egybeolvaszt. Geva azt az országalapító generációt képviseli, aki – mint kelet-európai nagymamáink vagy a néhai hajótörött, Robinson – nem dobott ki semmit. Művészi kérdésfelvetése a kint és bent, avagy az egy országba zárt/kerített zsidó-palesztin kultúrát elemzi, a vizuális nyelv segítségével. Amit elakadt nyelvünk szavakkal nem tud elbeszélni, próbálja a képek segítségével. Nem mellesleg az EXPO Milánó izraeli pavilonjával közös katalógus Geva interjújából megtudható, milyen európai sikerei vannak – legutóbb a római MAXXI-ban állított ki. És azt is, hogy az izraeli kultúrpolitika a velencei pályázat zsűrijét minden alkalommal újra cseréli – tanulságos módszer. Valamelyest ellenpontként a német pavilonban az identitás esendőségét a közel-keleti migráció életérzése, a cyber-népvándorlás korszak cyber-animációs filmje mutatkozik – a sorban álló jutalmaként.

Giardini-Izrael-Tsibi Geva

Izrael, Tsibi Geva

Másik oldalról mi vagyunk Izrael szomszéd-pavilonja, ahol Fenntartható identitások címen Cseke Szilárd épített mobil térinstallációt. A minimalizmus jegyében alakított belső szinte egy gép, amelyben pneumatikus technológiával, áttetsző csövekben golyók gördülnek oda-vissza. Szcenikai bravúr (mondom akcionista díszlettervezőként), hogy ez hiba nélkül működik. A golyók a címbe rejtett paradox fogalom, az állandóan változó világban – Cseke nyilatkozata szerint – eleve lehetetlen ideáját a falról lepattanó golyó pályája modellezi. Az értelmezések végtelen lehetőségét tartalmas, de igen elvont katalógus villantja fel. Többek között Barabási-Albert László matematikus „Kiszámítható identitások, avagy a jövőnk értékesebb, mint amilyen múltunk valaha volt” vagy Cosovan Attila „A közhely fenntartható identitása”, vagy Erős Ferenc „Identitás diszkurzusok” c tanulmányai is segíthetik a mélyebb értést.

Giardini-Magyarország -Cseke Szilárd- Fenntartható identitások

Magyarország, Cseke Szilárd: Fenntartható identitások

Még elvontabb a csatorna-túloldali szomszéd Ausztria kiállítása, ahol Heimo Zobering az 1934-es legendás Josef Hoffmann pavilon „másik modern” építészetét egészíti ki úgy, hogy az minimalista térré „nemesedjen”. Így elvész a pavilon identitása – ami tudom, egyféle olvasatban – siker. Csak sejtem az osztrák képzőművészek reakcióját erre az „üres tér” nemzeti kiállításra. A város Rialto-közeli palotáit (Palazzo Mora és Bembo) kibérelte egy európai kulturális alapítvány (GAA) és vagy 100 művész (köztük számos osztrák) kiállítását rendezte meg abban – a Personal Structures – Crossing Borders, ill. a Learn from Masters erős, hagyományos műfajokkal szerkesztett tárlat.

Mind a Biennálén, mind a városban számos – gyakran eldugott –helyen magas színvonalú kiállításokat találni. Az Új Arsenal egykori dokkjában van pl. Lettország nemzeti pavilonja. Kiállításuk címe: Ornamentalizmus. A kurátor kortárs megközelítése a szépség szabad kifejezőjének tételezi a díszítőhagyományt. A nyolc kiállítóval megfogalmazott forradalmi üzenet egyik legközérthetőbb hordozója Ieva Epnere Renunciation c. filmje, amely a lett Suiti járás liturgikus textiljei köré rendezi a népművészet „pogány” tradícióinak és a keresztény vallásgyakorlat élő hagyományainak szimbiózisát – egy művészből lett pap története mentén.

Az Aranyoroszlánt a kies San Lazzaro kolostorsziget Örmény kiállítása nyerte. A diaszpóra művészeit is felvonultató mustra fődíja nem független az örmény genocídium centenáriumától. A város Murano felé eső partján, a Madonna del Orto kerengőjében egy brit alapítvány rendezte Emily Young szobrász kiállítását Call & Response címen. A művész – nagymamája Rodin-tanítvány volt – nagyméretű, három-ötszörös nagyítású fejeket farag nemes kőből. Kompozícióiba az anyaghibát is beépíti, a csiszolt felület mögül előtűnik a természet művészete is. A hatás a római Capitolium Múzeum udvarán látható monumentális ókori szoborleletekhez hasonlítható reneszánsz élmény.

A három nap alatt (persze nem teljességében) megismert Biennále számomra azt az újjászületés fordulatot demonstrálja, mely az egyre rafináltabb hardverek, szoftverek, a videó-művek uralmát megtöri. Egyre több klasszikus, nagy mesterségbeli tudással élő képalkotó írja át a korábbi egyoldalú szcénát. Nincs vagy-vagy fordulat, ám egy értékalapú új egyensúly látványosan formálódik.

56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále, Velence, 2015. május 9. és november 22.

támogatás
Pop up banner
ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo