Törzsünk ízlése
“Áldjon meg minket most azonnal a világ teremtője. / Óriási ámen. / Viszlát.”
Cserne Klára
Törzsünk ízlése
Mama segíts és Papa segíts,
tőletek tanultam az ízlésemet,
ez a reláció-esztétika:
hogy ami nekem tetszik,
az amiatt tetszik, mert ismerős:
törzsi, közösségi, társadalmi pozíciónk támasza,
a ti fennsőbséges okosságotok
nagy nagy bizonyítéka,
és ezen keresztül annak is, hogy jó gyerek vagyok-
tőletek a kimondhatatlan, társadalmi pozíció-szerző ambíciókról mindent megtanulok,
veletek együtt, sőt rajtatok túl is a körbe tartozok,
látjátok, igen, művész vagyok,
írok rólatok:
Mama és Papa,
hát nem vagytok büszkék rám?
Sajnos felnőttem és elrontottam a kódokat,
már nem együtt hümmögünk a szépnek ítélt szikár és szögletes absztrakciók fölött,
keménység és hideg, okos és művelt, tájékozott alkotók között –
hanem átálltam a túloldalra, innen írok most nektek:
sziasztok, a szakadék túloldaláról integetek.
Jó közönség voltatok, művészet-értő szakemberek,
elmélet-írók és olvasók, nézők és hallgatók-
de belőlem íme,
és óh, tragédia:
kocsonyaszakácsnő született.
nem csodálom ami szerintetek nyilvánvalóan szép, hanem kissé fölboncolom,
aztán a csontjait főni felrakom és a belőle kinyert ragacsban
a saját kertemben termett zöldséget megfuttatom.
A régi papás-mamás örökölt értelmiségi művészethez való szoros kötődésemet elvágni nem bírom, de legalább a mesét amit hozzá mondogatni szoktunk, megmásíthatom.
Andi, te segítsz
elfogyott a titkos és otthonos fájdalom,
ami írásom motorját kezdettől hajtsa,
és most az örömre kell átszereljem magam:
Andi, te segítsz ebben.
budapesti vagy,
de messziről jöttél,
szép vagy és kedves,
rabbi és bába,
anya és utazó,
sokat kellett várnom rád,
és nem bírtam kérdezni tőled semmit
már tudom hol laksz,
érted megyek autóval,
késésben vagyunk,
a 23 éves Fiat Pandám úgy hajtom mint egy elszabadult 32 éves dodzsemes kisfiú
sietünk az újhold alatti zsidó női körbe,
mindig egy újabb otthonba lehet belépni,
de most nincs kedvem hozzá,
mert tudom hogy ezúttal a holokausztról kell beszélni
te sok ilyet vezettél már,
én izgulok
kiabáltam a gyerekeimmel mielőtt eljöttem,
hogy aludjanak és nyugodjanak meg,
aztán sírtam
rögtön mondom,
hogy az újholddal megjött a vérzésem:
izzik a fejbőröm,
forró az arcom,
izzok, forrok, lángolok,
át a Hegyalja úton,
fel a hídra,
le a hídról,
a Rákóczi úton füstölni kezd az autó,
azt kérdezed ugorjunk-e ki belőle
most azonnal
imádom, hogy ez történik,
izzok, forrok, lángolok –
a Blaha Lujza téren leállunk,
nyitom a motorháztetőt,
érezni szagról, hogy ez nem füst,
hanem gőz –
ömlik a forró gőz – ömlik a vér –
így szoktam kiengedni a feszültséget.
fotózol:
töltöm a plusz hűtőfolyadékot,
“íme Budapest jövendő női rabbija, papnője, költője”.
Áldjon meg minket most azonnal a világ teremtője.
Óriási ámen.
Viszlát.
