Tárlat a kelet-közép-európai zsinagógaépítészetről

Írta: mti/Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Kassa után Budapesten lesz látható a Zsinagógaépítészet Kelet-Közép-Európában 1782-1944 című építészettörténeti kiállítás, amelynek megnyitójára hétfőn 17 órakor kerül sor a Vam Design Centerben, a Zsidó Nyári Fesztivál keretében.

Magya fuzetke cimlapkep

A Kazinczy utcai zsinagóga homlokzata (Klein Rudolf felvételei)

    A 75 darab nagyméretű tablón kilenc ország – Magyarország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia és Ukrajna – negyven zsinagógáját mutatja be mintegy négyszáz fotón keresztül Klein Rudolf építészettörténész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának professzora.

    Mint az MTI-nek elmondta, a képek kétharmadát a Terc Kiadónál 2011-ben megjelent, Zsinagógák Magyarországon 1782-1918 című könyvéből válogatta. Másfél évvel ezelőtt Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke vetette fel a tárlat ötletét, és ezt támogatta a Magyar Építőművészek Szövetsége. Így készült el az anyag és került elsőként Kassára, az Európa Kulturális Fővárosa 2013 program részeként.

L9995861 Liptovsky Mikulas

LIptószentmiklós/Liptovsky Mikulas

A kiállítás középpontjában a zsinagóga áll, amely a zsidó szellemi és közösségi élet alapja. A templomépítés II. József 1781-ben hozott türelmi rendelete után lendült fel, mert a tolerancia-törvény lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást a különböző felekezeteknek, így rendeződött a mintegy 83 ezer magyarországi zsidó helyzete is.

A zsinagógaépítészetben tiszta stílus nincs – mondta az építészettörténész. Hozzáfűzte: a templom olyan, amilyen a környezete, beleértve a zsidó hagyományokat, így alakult ki a vegyes építészeti stílusú zsinagóga Kelet-Közép-Európában. Ezt a régiót a barokk, a klasszicista, a romantikus, az eklektikus és kisebb mértékben a szecessziós stílusú zsinagógaépítészet jellemzi.

002 cityscape 1a col BW 3

A nagyváradi neológ zsinagóga

    Ötszáz zsinagógából mindössze három épült szecessziós stílusban, az egyik a szabadkai, amely 1902-ben készült és ma is jó állapotú, a kunszentmártoni 1912-ből és a marcali 1906-ból, amelyet a múlt rendszerben lebontottak. Arra a kérdésre, hogy miért nem épült több templom ebben a stílusban, Klein Rudolf azt mondta, a konzervatív rabbik nem szerették, “dafke” stílusnak tartották a szecessziót.

    Kifejtette, hogy a kiállítás célja elsősorban a figyelemfelhívás. Arra, hogy vannak romló állagú zsinagógák, és ez értékesebb örökség, mint sokan gondolnák. Példaként említette, hogy létezik egy szép barokk zsinagóga Bonyhádon és egy klasszicista Kőszegen, a budai Várban pedig találtak egy középkori zsinagógát, amelyet még fel sem tártak.

A zsinagógaépítészeti kiállításra – amely szeptember 10-ig látható – magyar nyelvű katalógus jelenik meg.

01 L9998196 Budapest Kazinczy

Budapest, Kazinczy utca

[popup][/popup]