„Tabukkal foglalkozom, mert sértik az igazságérzetemet”

Interjú Mérő Verával

Mérő Vera két éve jelentette meg Pornográcia – pornó és női szexualitás című könyvét, amely azóta is vitákat kavar. A szerző idén végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, művészeti kommunikációval foglalkozik. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene facebook oldal elindítója és a rakodópart-blog szerzője.

 

Miért a pornót választottad az első könyved témájául?

A pornó bizonyos értelemben csak egy ürügy. Egy olyan téma, amellyel kapcsolatban nagyon ellentmondásosak a vélemények, komoly szakmai diskurzus létezik, mégis köré építettek egy társadalmi tabut, és ez utóbbi érdekelt a leginkább. A tabuhoz való viszonyt kutatva a pornó egy igen jól sikerült állatorvosi ló.

Egy tabut kerestél általában, vagy volt jelentősége annak, hogy egy szexuális jelenséget választottál ki?

A tabu fontosabb volt, de tény, hogy a szexualitás maga olyan téma, amelynek segítségével számtalan jelenség jól modellezhető. Kísérlet is volt ez a könyv arra, hogy meglássuk: a megfelelő szakmai elemzés és egy tudományos ismeretterjesztő könyv publikálása után milyen mértékben tud beindulni valódi diskurzus egy ilyen típusú témáról. A legfontosabb, hogy ne határolódjunk el a párbeszédtől, mert ez rögzíti a tabut.

Hogy érzed, sikerült elindítani a párbeszédet?

Azt kell mondanom, hogy ilyen értelemben sikeres a projekt. Olvasói oldalról is sok visszajelzés érkezett, és szakmai oldalról is elindult egy komoly párbeszéd. Nem tudom, hogy ez mennyire a könyvnek köszönhető, vagy attól független folyamat, de megtörtént. Konkrétan a pornó is komolyan előtérbe került, de általában véve a szexbeszéd is.
Ne felejtsük el, hogy a szexbeszéd része nem csak a pornó, a konszenzuális szex, az erotikához való viszony, hanem például a megerőszakolással, szexuális agresszióval kapcsolatos nézeteink is. Engem például a legutóbb botrányt kavart rendőrségi videó annyira megviselt, hogy elindítottam egy facebook oldalt a téma kapcsán. Négy nap alatt 2600 oldal lájkot kaptam, tehát valamibe nagyon beletaláltam. Ebből világosan látszik, hogy nagyfokú társadalmi érzékenység tapasztalható a női szexuális önrendelkezés témájában. Emellett úgy tűnik, a társadalomban van egy kollektív kognitív disszonancia redukció: nehéz elfogadni azt, ami mondjuk a szomszéd lányával történt, történetesen, hogy megerőszakolták, főleg, ha az én lányom is hasonló korú. Meg kell magyaráznom magamnak, hogy ez velünk nem történhet meg. A saját tehetetlenségemet próbálom feloldani ezzel, csakhogy így az áldozat fájdalmára a legszűkebb környezete sem tud reagálni. Fontos lenne pedig megtalálni azt a módot, ahogy erről beszélni tudunk.
A pornóhoz ez úgy kapcsolható, hogy ha megértjük a nemi erőszak fogalmát, akkor könnyebb különbséget tenni a pornó, a konszenzuális, üzleti alapon létrejött aktus és a nemi erőszak között.

Téged személy szerint meglepett, hogy saját kutatásod és egy másik internetes felmérés alapján a nők nagy része pornófogyasztó? Ráadásul, az eredmények szerint, nem is néznek más jellegű tartalmakat, mint a férfiak, ahogy egyébként ezt korábban mindenki feltételezte.

Nem lepett meg. A női szexualitásról nem volt okom feltételezni, hogy kevésbé nyitott és sokszínű, mint a férfi, sőt, eleve inkább előítéletesnek tartottam az ilyen feltételezéseket. Ha csak abból indulunk ki, hogy némi keresgéléssel a legtöbb hajlam, preferencia, vágy megtalálhatja a beteljesüléshez a megfelelő partnert, logikátlan azt gondolni, hogy éppen a pornó lenne az a markáns kivétel, amihez nincs női viszonyulás. Arra azért számítottam, hogy némi eltérés lesz a férfi-női fogyasztási szokásokban, de ez inkább környezeti, mint természeti hatás és nem is annyira szignifikáns.

A könyveddel szemben, akárcsak a pornóval kapcsolatban, többen etikai kifogást emeltek.

Ha van egy jelenség a világban, amiről tudjuk, hogy nem lehet betiltani, mint a könnyű drogok, a prostitúció és a pornó, akkor nem az a megoldás, hogy betiltjuk és tabusítjuk, hanem az, hogy komoly szabályozási rendszert találunk ki, hogy ne történhessenek visszaélések. Olyasmire tiltást kezdeményezni, amit nem lehet kiiktatni, nem kezelése a problémának.

Igen, de sokan vannak, akik a pornót egészében károsnak tekintik a személyiségre és a társadalomra nézve is.

Az ilyen állításokkal az a baj, hogy még soha, senki nem tudott egy épkézláb kutatást, tudományos eredményt felmutatni a bizonyításukra. Az olyan állítások, mint, „több férfi erőszakol nőket a pornó miatt”, nem felmérésekre, vizsgálatokra építenek, pusztán erkölcsi-ideológiai ítélkezésre, az pedig nem tudományos érv. Ennek az állításnak eddig csak az ellenkezőjéről beszámoló kutatásokat és jelenségeket láttam – például az erőszakos japán pornó áll szemben a japán társadalomban mutatkozó, elenyészően csekély méretű tényleges erőszakkal. Más kérdés, hogy – mint nagyjából minden – a pornó is káros, ha az életünkben betöltött szerepe túlzottá válik, de legyen a téma akár a szex- és pornófüggőség, akár a szexuális devianciák, az extremitásokat nem szabad és nem is lehet a többségi társadalomra vetítve vizsgálni.

Egy kritikusod azt vetette szemére a pornónak és a könyvednek, hogy egy hibás női sztereotípiát erősít, miszerint a nő egy szexuális tárgy, addig érdekes, amíg ágyba vihető. Nekem úgy tűnik, te pedig éppen azzal a sztereotípiával küzdesz, hogy a nők természetüktől fogva rózsaszín plüss nyuszik virágos álmokkal. De valójában mindkettő létezik, és önmagában tényleg káros.

Igen, ezek szerepek. Akkor élünk egy emancipált világban, amikor megválaszthatom a szerepeimet. Dönthetek úgy, hogy ma a dugnivaló nő leszek, és felszedek egy pasit estére, másnap pedig visszatérhetek egy másik szerepbe, amihez akkor van kedvem. Ez a harmadik vonalas feminizmus álláspontja. Ilyen szempontból nem jók az általánosítások.

Nem lehet, hogy a szexbeszédben túlhangsúlyozzuk a pornót? Hiszen ez viszonylag kis szelete a szexualitásunknak, ehhez képest többet beszélünk róla, mint más aspektusokról.

Lehet, hogy ilyen értelemben van némi túlzás. Bár tény, hogy annyiféle pornó van, amennyi emberi szexualitás: nincs olyan pornó, amire nem lehet embert találni, és olyan ember, akire nem lehet pornót találni. Ráadásul annyira alulfejlett a szexbeszédünk, hogy a pornó egy csomó mindent tud modellezni, amiről nincs meg a kellő nyelvezetünk.

Miért akarsz tabukkal foglalkozni?

Talán, mert kicsit túlfejlett az igazságérzetem. Úgy vélem, amiről nem beszélünk, annak kapcsán lemondunk a jelenség megértéséről. Ha olyan dolgok megértéséről mondunk le, ami másnak a szabadságát, biztonságérzetét, alapvető emberi jogait teszi megkérdőjelezhetővé, akkor az nagyon igazságtalan. Ami hátrányt okoz embereknek, ami miatt valaki nem tudja felvállalni magát, az engem nagyon idegessé tesz. A női szexualitás erre jó példa. Minden, ami ennek kapcsán hátrányos helyzetet generál, emberek közötti egyetértést lehetetlenít el, az egy rohadt nagy igazságtalanság.
Én soha nem hazudtam a szüleimnek, nem is tettek olyat, ami miatt okom lett volna rá. De előfordult, hogy megvádoltak azzal, hogy nem mondok igazat. Ha igazságtalanul vádolnak valamivel, akkor egészen furcsán agresszív tudok lenni. Otthon például úgy bevágtam az ajtót, hogy hosszában megrepedt. Amikor tabukkal foglalkozom, ez az indulat vezérel: a tizenkét éves gyereké, akit hazugsággal vádolnak.

Reális egy olyan társadalom, ahol mindenki fel tudja önmagát vállalni?

Nehéz törekedni erre, ha nem hiszed el, hogy önmagában a törekvés elindíthat folyamatokat. Lehet, hogy ezek lassú folyamatok, de nem tudnék létezni a bőrömben, ha úgy érezném, hogy nem teszek meg mindent. Nekem meg a bátyámnak nagyon jó fejek a szüleink: sose fáztunk, sose éheztünk, ami könyvre szükségünk volt, azt megkaptuk, és ez nagyon szerencsés helyzet. Figyeltek ránk, és nem formálni, hanem megérteni próbáltak minket. Emiatt bennünk erős bűntudat- vagy legalábbis tartozás érzés alakult ki: hogy ezért mi jövünk valamivel cserébe. Talán nem a szüleinknek, hanem másoknak. Vissza kell csorgatni a társadalomba, amit kaptunk. Én ezért lettem pedagógus, ezért foglalkozok halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel.

Milyen az apukád lányának lenni, hiszen ő egy eléggé ismert ember?[1]

Tizenkilenc-húsz éves korom óta nem para. Egy idő után kiegyensúlyozott módon lettünk egymás szellemi partnerei. Az utóbbi időben már nem őt adja ki rám a Google. Az életcélom, hogy egyszer az első tíz találatban ne legyen benne. (nevet)

 

[1] Mérő László matematikus, pszichológus, publicista.