Stand up, kutyaharapással
A Gólem Színház művészeti vezetője, mint sejthettük, nemcsak kiváló rendező, hanem remek előadó is. Önálló, egyszemélyes színházi estje, a Katonadolog folyamatos műfaji határátlépés. Érzékeny ingadozás a stand up és a monodráma határvidékén, sőt, az előadásra jellemző a műfajok egymásra torlódása.
Borgula András az élettörténetébe rántja be a nézőket, hiszen mindez életrajzi vallomás, lazán összesodort kis sztorikkal, dramaturgiailag részekre bontva. A színpadon páratlan és parttalan mesélőkedvvel adja elő életének izgalmas, fordulatos, sorsdöntő epizódjait, szinte lélegzet nélkül, több mint két órában, egy kivetítőn számos fényképpel illusztrálva. Az előadás ugyan jól felépített, de szerencsére az improvizáció spontaneitásából is átjön a varázs. És milyen is lehet egy önvallomás? Egyszerre szórakoztató, keserédes és néha szomorú.
A Teremtés örvénylő gomolygásából bomlik ki 1975-ben, a Taurus Gumigyár avatásának évében a kis András, mint teremtett lény. Milyen is volt az élet a gulyáskommunizmusban? Pikáns kis korrajzot, látleletet kapunk. Az előadás első felében Borgula a gyerekkorára emlékszik vissza. Szülei furcsa kapcsolatára, e két különböző karakterre; a titkárnő anyára és a KISZ titkár apára. Távolról nézve, ez a családi történet ma már egy bohózat. Az anya varrónő is persze, hiszen ez tradicionális zsidó szakma. A családfa szövevényes, testvérek mellett féltesó innen is és onnan is, elég szerteágazó.
A nyolcvanas évek és a rendszerváltás derűlátó, ám csalóka igézete elevenedik meg a letűnt rendszer maradványaival. Az újpesti panelban élő család hétköznapjai nem mindennapiak, a már üzletasszony anya butikot üzemeltet, és a lakásból a családtagok lassan elpárolognak, hiszen még a gardróbba is egy bolyhozógép költözött. Varró és mindenféle gépek mindenütt. Nem csoda, hogy a gyerek és kiskamasz András unalmában szerepjátékokkal boldogítja magát. Pláne, hogy anya megszállottan az üzletre gyúr, míg apa rendíthetetlenül és anakronisztikusan a szocializmust építi.
Válása után az anya profilt vált. Irány a vendéglátás! A monori Katalin csárdához kötődő mókás epizódok a tüzelő komondorokkal könnyfakasztóan mókásak. A Madách Gimnáziumban töltött idő főhősünk számára nem volt kifejezetten sikertörténet, de legalább a színjátszókörben, a Thália Studióban magára talált.
Hangsúlyos és váratlan csavar, tragikomikus jelenet, drámai történetkocka a történetben, amikor a nagymama lakásában tizennégy éves kamaszként egy titokzatos telefonhívásnak köszönhetően megtudja, hogy zsidó: a nagypapa egyik testvérének felbukkanása árnyakat hív elő a múltból.
Borgula nagy lendülettel (ám szerinte nem túl felkészülten) próbálta meg a felvételit a Színművészetire, sikertelenül. Sorsszerűnek bizonyult viszont az a pillanat, amikor egy barátját kísérte a Szochnut irodába, és ő maga is kikerült Izraelbe. Betekintést nyerhetünk, hogy az izraeli mentalitás mennyire más, mint a magyar, és hogy milyen egy új bevándorló helyzete választott hazájában. Az meg kész kabaré, hogy egy héber nyelvtanfolyamon a héber nyelv szépségei milyen meglepetéseket tartogathatnak egy magyar fül számára.
A Katonadolog persze az izraeli katonaság komikus életképeiből és kevésbé vidám történeteiből, tapasztalataiból is válogat. Milyenek is voltak az újoncélet izgalmai a nehéztüzérségnél? Hogyan épített akaratlanul mégis katonai karriert, lett altiszt és tiszt? Hogy néztek ki a titkos és kevésbé titkos bevetések? És mindeközben hogyan nyert felvételt a Tel Aviv-i Egyetem színházrendezői szakára.
Borgula hirtelen és komolyan felteszi a kérdést, hogy ölt-e embert az izraeli hadseregben leszolgált három éve alatt? Ne ámítsuk magunkat. Vajon melyik lövedék talált el embert? Hasonlóan meglepetésszerű és drámai az, amikor arról vall, miért is nincs gyermeke.
Végül elérkezünk a Gólem Színház megalapításáig, hogy miként jegyeztette be zsidó színházát mint közhasznú alapítványt a bíróságon, egyszersmind hogyan ébredt rá, hogy bizony lesz itt min dolgozni. Noch dazu, nem is kell keresnünk célzottan e munka értelmét, ahogy egy imaszíj feltekerésének rutinszerű mozdulata és az ima is több mint egyszerű cselekvés…
Az előadás eszköztelen, ám hangvételében számtalan skálán játszik, olykor harsányan vicces, máskor szomorú, időnként elmélyülten bölcs. Sokszínű hangszer az emberi lélek.
Dramaturg: Németh Virág, produkciós vezető: Tóth Péter, asszisztens: Kóti Eszter, grafika: Kostyál Viktor
