Sorsvetések és keresztutak – Philip Roth első regénye magyarul

Írta: Hegedűs Claudia - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Kevesek adottsága, hogy már ifjúkorukban olyan kiforrott érzelmi-nyelvi intelligenciával rendelkezzenek, mint a több mint hatvan évvel ezelőtt színre lépett Philip Roth. A kortárs amerikai próza markáns íróegyéniségének érett (értsd alatta: a világhírt meghozó, 1969-ben publikált Portnoy-kór utáni évtizedek) korszakában megjelent regényeit, sok-sok éve ismeri-idézi a hazai olvasóközönség is. A kultszerző fiatal felnőttkori könyvei – Goodbye, Columbus (1959), illetve Letting go (1962) – azonban csak a szerző 2018-as halála után váltak (teljes terjedelmükben) elérhetővé magyarul. A debütáló novellagyűjtemény Isten veled, Columbus címmel 2019-ben, az első nagyregény – Engedd el – pedig idén ősszel jelent meg a 21. Század Kiadó Philip Roth-életműsorozatában.

Philip Roth

Míg a bemutatkozó kötet átütő szakmai sikert aratott, elnyerte egyebek mellett a rangos Amerikai Nemzeti Könyvdíjat, alig-alig esett, esik szó Philip Roth első, nagylélegzetű művéről. Érthetetlen ez a visszafogott regényrecepció! A valóban pimaszul fiatal szerző (a húszas éveinek második felében jelent meg a Goodbye, Columbus, illetve a Letting go) alaptémái – identitáskeresések, komplikált szülő-gyerek kapcsolatok, szexuális vonzások és választások, vallási- társadalmi ellenpólusok megjelenítése, végül, de nem utolsósorban végtelenített belső monológok életről, halálról – artikulálódnak ugyan az ismertséget meghozó Isten veled, Columbus elbeszéléseiben is, de az Engedd el virtuóz gondolatfutamaiban immár érzéki verbalitással jelenik meg majd mindegyik, későbbi szövegekben állandósult Roth-i monománia. Az amerikai író életművében jártas olvasók számára nem újdonság, hogy szignifikáns munkáiban önreflexív iróniával ábrázolja a kint-bent kontrasztjából adódó zsidó létállapotot, mutat rá dermesztő életcsapdákra, párkapcsolati deficitekre és anomáliákra. Az azonban jó értelemben vett szellemi koravénségről árulkodik, hogy a szárnyait éppen hogy bontogató fiatalember, avagy „író-embrió” – ahogy Philip Roth saját magát jellemezte az Isten veled, Columbus harmincéves (1989-ben) jubileumi kiadásához írt bevezetőjében – már az első köteteiben képes volt átlépni a hangsebességet.

Bár vitathatatlan profizmussal megkonstruált szövegek találhatók a debütkötetben, képzőművészeti párhuzammal élve: az Isten veled, Columbus monokróm ceruzarajzai adják meg a kontúrjait a későbbi színdús nagyepikának. Annak dacára, hogy a rövidebb-hosszabb terjedelmű novellák és a címadó kisregény, mind-mind olyan éles szituációkat villantanak fel az ötvenes évek amerikai zsidók hétköznapjaiból, amelyek kettős fénytörésben láttatják ezt a második világháború utáni traumatizált generációt, ezek a zömmel vázlatszerűen felskiccelt élettöredékek, vallási és reálfilozófiai töprengések, valamint személyiség-lélektani kérdőjelek, egytől egyig folytatásért kiáltanak. Ha hihetünk a szerzőnek, és miért ne tennénk, akkor ennek a szellemi hajtóerőnek engedelmeskedve látott hozzá az Engedd el többdimenziós figuráinak megfestésébe.

A nagyméretű regénytabló leleplezése előtt azonban érdemes kitérni a vissza-visszatérő kérdésre, mely szerint az amerikai sztáríró önéletrajzi ihletésű írásaiban vajon mennyi az autobiografikus elem, illetőleg hol kezdődik a puszta kitaláció. Maga Philip Roth segít eligazodni, vagy éppenséggel még jobban belegabalyodni ebbe a dilemmába. Egy külön könyvet – The Facts: A Novelist’s Autobiography (1988), vagyis hogy: A tények: egy regényíró önéletrajza (1993) – is szentelt annak, hogy elmesélje/elfedje a gyermek-és fiatalkorát döntően befolyásoló életeseményeket. Ebben az ötvenes évei derekán papírra vetett idioszinkretikus önéletrajzi elbeszélésben, ami nem mellékesen metafikciós műként is olvasható, ezt írja: „… a kezdő íróknak természetesen ölébe hulló témák és tanonc novellák gondjain túl vagyok már…” magyarán az Isten veled, Columbus megírása után vágott bele „az ifjúkorral járó váratlan felelősségről szóló regénybe”, ami nem más, mint az Engedd el.   

A világirodalomból jól ismert, mégis ez esetben rafináltan triviális narratív fogással indít Philip Roth első regénye. Egy levéllel. A történet huszonéves elbeszélője (Gabe Wallach) újra és újra elolvassa édesanyjának hozzá írt végső üzenetét. Lényegében ez a halálos ágyon keltezett levél az, ami katalizálja a cselekményt. Az egyetemi oktatóként ténykedő Gabe, ezt a személyes írást egy Henry James könyvbe – Egy hölgy arcképe – csúsztatja, majd amikor kölcsönadja a regényt az egyik egyetemi kollégájának (Paul Hertz), teljesen megfeledkezik a levélről. A nyilvánvaló írói szándék szerint, a nagybetűs irodalom hozza össze a regény kulcsfiguráját Paul feleségével (Libby), amikor is vissza akarja szerezni az Egy hölgy arcképét. Ezzel kezdetét veszi egy majd évtizednyi érzelmi libikóka, amelynek három központi alakja az ide-oda sodródó Gabe, illetve a Hertz házaspár. A lelki keszekuszaságok egyik kiváltója a származásból adódó „másság”. Míg a két férfi zsidó családban szocializálódik, úgy a fiatal feleség siksze, s bár Libby a férje kedvéért betér a zsidóságba, Paul szülei mégis kitagadják a fiúkat. Gabe Wallach pedig anyja halálát követően, önként vállalja a „száműzetést” Chicagóba, hogy elszakadjon túlszerető apjától.

Az évek során, a fő karakterek lelki pingpongozásába újabb és újabb figurák kapcsolódnak be, akik olyan gyökeresen eltérő életsablonokat testesítenek, melyek előrevetítik a főszereplők valószínűsíthető sorsát. A fiatalkori megkísértésekben és testi-szellemi útkeresésekben bővelkedő regényben, történjen bármi, a főszereplők folyamatosan ki-be közlekednek egymás életében. Jó példa erre, hogy miközben búvópatakként mindvégig jelen van Gabe mindennapjaiban a légiesen törékeny, ugyanakkor a házasságában infantilizálódó Libby, átmenetileg lehorgonyoz egy életteli, kétgyermekes családanya (Martha) mellett. Elsősorban Martha az, akinek az egocentrikus ringlispíl-pörgése képes ideig-óráig kizökkenteni Gabe-t, a pusztán szemlélődő, én-központú létezésből. Csakhogy ezen a ponton – amolyan Henry James-módra – a csavar (megint) fordul egyet.

Ebben a regényben, ahol – a kevert narratív technika folytán – mindenki mondhatja a magáét, hol hangosan, hol monológok formájában, többféle megközelítésből is tudomást szerzünk a szereplők pszichéjében zajló folyamatokról. Egyfelől a főszereplő perspektívájából szemlélhetjük a történetfolyamatot, azonkívül az omnipotens elbeszélő nézőpontjából ismerhetjük meg a cselekmény lelki mozgatórugóit. Ami pedig külön figyelmet érdemel, az a néhány fejezettöredék, ahol a gyermekszáj artikulálódik. Lenyűgöző írói teljesítmény, ahogyan a mindentudó narrátor közvetíti Martha lányának (Cynthia) és kisfiának (Markie) legrejtettebb gondolatait. Ezáltal megint ismét „kizökken az idő”, hiszen itt már nem a terhelt háborús nemzedék szülő-gyerek párbeszéd-képtelensége vetődik fel, hanem az, amit Gabe frappánsan egy kérdő/kijelentő mondatba sűrít: „Most éreztem a hatását mindazoknak a szülők és utódok közti súrlódásoknak, amelyeknek az utóbbi néhány évben tanúja vagy részese voltam: az újabb meg újabb átrendeződéseknek; mintha képesek volnánk kiszervezni az életünkből a kínszenvedést.”

A továbbiakban hosszan lehetne idézni a vége-hossza nincs profán pilpulokat, amelyek a központi alakok és a történet szempontjából igencsak lényeges „beugrók” között zajlanak. Éppen emiatt, a regényben nincsenek mellékszálak, mert a csehovi figuráknak vagy/és Flaubert-hősöknek is beillő főszereplők és perckarakterek mindvégig végszavaznak egymásnak, ennélfogva minden félmondat segít kibontani az Engedd el – elválásokban és veszteségben bővelkedő – mögöttes jelentéssíkjait.  Ahhoz pedig, hogy ennek az időtálló mestermunkának az összes mélyrétege megmutatkozzon, elengedhetetlen a megrendítően szép és pontos fordítás. Nemes Anna, aki immár tizennégy Philip Roth művet ültetett át magyarra, köztük az Isten veled, Columbus-t, és a Portnoy-kórt, ezúttal is páratlan érzékenységgel tolmácsolta a szerző gondolatait. Természetesen egyénfüggő, hogy ki mit jegyez meg, emel ki, vagy netalántán hárít egy-egy könyv kapcsán. Mindazonáltal könnyen elképzelhető, hogy ez a női-férfi olvasatot egyaránt magába foglaló, komplex nagyregény képes átrajzolni az amerikai szerzőről eddig – a későbbi remekművek ismeretében – kialakított erőteljes maszkulin közelképet.

Philip Roth: Engedd el I-II. Fordította: Nemes Anna, 21. Század Kiadó, Budapest, 2021. 382+565 oldal, 5490 Ft.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]