Salamon király szorong

Írta: Émile Ajar (Romain Gary) - Rovat: Kultúra-Művészetek

A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni annak elkerülhetetlenségét.

FRANCE - ROMAIN GARY

Romain Gary

Egy darabig aztán nem találkoztam Cora kisasszonnyal, vagy két-három hétig. Gondoltam rá néha, egy nőnek nem könnyű beletörődni, hogy kifosztotta az élet, és pláne nehéz olyan valakinek, aki belekóstolt a népszerűségbe. Egy este betelefonált az S.O.S.-be, velem akarta elvitetni magát valahová, de pont nem én taxiztam, hanem Tong, és aztán Tong elmesélte, hogy a hölgy nagyon durcás volt, annyira, hogy szólni se szólt hozzá, kivéve, hogy kifaggatta, hogy én mit dolgozom, igaz-e, hogy szerelő vagyok, gyorsszervizes, és mi közöm egyáltalán az S.O.S.-hez, hiszen ott olyan pszichológia szakértelem meg intelligencia kell, ami nekem nincsen. Jót nevettem a dolgon, és eszembe jutott, hogy Salomon úr azt kérdezte annak idején, hogy voltam-e már börtönben. Mind a ketten a pofámról ítéltek, na. Tong elmagyarázta neki, hogy én olyan pasi vagyok, aki még keresi önmagát, és problémáim vannak a környezettel. Ami igaz is volt, mint ahogy az is, hogy nagyon érdekelnek a más fajok is, főleg, amelyek kihalóban vannak, és Salomon úrral is pont ezért barátkoztam össze. Tong megpróbálta beavatni Cora kisasszonyt a keleti vallásba, amelyben minden élet szent, de nem ám csak a hasonnevű tehéné, mint Indiában, hanem a legparányibb muslicáé is. Na, az egy csöppet sem érdekelte Cora kisasszonyt, oda se bagózott, úgyhogy Tong nem is folytatta a társalgást, mert minek, ha úgyis kár a gőzért. A kérónkban beszélgettünk erről, és Chuck, aki az ablak mellett folytatta a tanulmányait az asztalnál, megkérdezte, hogy miről van szó.

– Olyan valakiről, aki megvan már vagy hatvanöt éves, lehet, hogy több is, de volt valaki annak idején. Jópofa nő, mert még mindig őrzi a szokásait.

– Milyen szokásait?

– Azt, hogy szép és fiatal. Hogy tetszeni akar. Van, akinél minden elmúlik, csak ez nem.

– Nincs szánalmasabb egy nyomulós macánál.

– Na, most nagyon mellényúltál. Cora kisasszony egyáltalán nem nyomulós, és nem is játssza az eszét, hanem nagyon is őrzi az emberi méltóságát. Jó, az arca egy kicsit lepusztult, mert rendesen megtaposta az élet, és Salomon úr biztosan ezért küldött neki aszalt gyümölcsöt és nem primőrt. Állítólag a megszállás alatt megmentette mint zsidót.

– Ejha! – mondta Chuck, akit Salomon úr nagyon kedvelt mint jelenséget. – Azt hallottam az S.O.S.-ben, hogy legalább egy milla régi frankot eljótékonykodik havonta, és mindig az öregek, vagy ahogy ő mondja, a „régi bútordarabok” javára. Micsoda önző egy alak! Csak magára gondol.

– Ha arra gondolsz, hogy tapasztalatból tudja, milyen öregnek és magányosnak lenni…

– Ez tiszta hatalomvágy és erőfitogtatás. Mindig ez mozgatja a jótevőket. Olyan sokáig volt a nadrágkirály, hogy most királynak képzeli magát, igazi királynak. Ő Salamon király. Mint az a régi bibliabeli.

Salamon király szorong borítóAmikor Chuck elment, megnéztem a lexikonban. Azt találtam, hogy az a régi Salamon Dávid fia és utóda volt, mindenféle erődítményeket épített, és harci szekerekkel szerelte fel a hadseregét, és szövetségeket kötött, de mindennek ellenére meghalt, és senki és semmi lett. A kis enciklopédia azt írja, hogy bölcsessége legendás az egész Keleten és az Ótestamentumban. Arról is ismeretes, hogy anyagi javakkal gyarapította országát, és ebben is hasonlított Salomon úrra, aki maga is anyagi javakkal halmozza el a rászorultakat. Néha ez jutott eszembe, amikor kézbesítettem az ajándékait, csupa olyanoknak, akik már semmit sem vártak az égvilágon. Egyesek már annyira hozzászoktak, hogy mindenki megfeledkezett róluk, hogy amikor megtalálták a névtelen ajándékot a küszöbükön, azt hitték, hogy az égből pottyant, és hogy van odafönt valaki, akinek most eszébe jutottak. Én nem gondolom, hogy ez hatalomvágy meg erőfitogtatás volna, de abban lehet, hogy igaza van Chucknak, hogy Salomon úr, ily módon bírálja udvariasan a Feljebbvalót, és így akar lelkifurdalást ébreszteni benne.

Egyszer aztán Cora kisasszony már előző nap megrendelte a taxit, bevásároltunk, és segítettem neki felvinni a csomagokat. Szokás szerint innom kellett egy pohár almabort, és amikor indultam volna, azt mondta:

– Ülj le! Beszédem van veled. – Leültem egy székre, ő a fehér puffra, és vártam, hogy aprókat kortyolva kiigya a poharát. Láttam, hogy erősen vagyis inkább gondterhesen töri a fejét valamin, de mint aki valami üzleti ajánlatot fontolgat. – Hallgass ide, Jeannot! Én alaposan megfigyeltelek téged. Azért is hivattalak olyan sokszor, hogy biztos legyek a dolgomban. Pont olyan az alkatod, amilyen kell. Rögtön kiszúrtam. Megvan benned az a bizonyos vad, férfias vonzerő. Hihetsz nekem, értek hozzá. Mindent tudok a szakmáról, amit tudni lehet. Ilyen alkat, mint te, nincsen manapság se filmen, se színpadon. Kiveszett, ma már show-bussiness az egész. A fiatal Jean Gabin volt az utolsó. Belmondóból még lehetett volna, de elhagyta magát. Lino Ventura ilyen, de ő már kiöregedett. Majd én foglalkozom veled. Sztárt csinálok belőled, le se lehet majd vakarni a filmvászonról. Vad férfierő, az volt, nincs, kiveszett. Affekta majom az egész társaság. Pehelysúlyúak. Bízd rám magad! Régóta készülök, hogy foglalkozzam valakivel, adjak neki egy esélyt. Csak hát aki fiatallal találkoztam, az mind kutyaütő. Nincs több igazi férfi. Neked megvan hozzá az alkatod. Rögtön megéreztem, amint megláttalak. Tudok segíteni.

Szarul éreztem magam. Rossz látni, ha egy öregasszony annyira benne van a bajban, hogy segítséget ajánl az embernek. Magának már nem tudott mit álmodni, hát nekem álmodott maga helyett. Hírnevet, sorokat az előadótermek előtt, fényképeket mindenfelé. Ezt szerette volna magának, de már kifutott az időből.

– Neked van karaktered, Jeannot. Igazi népi alkat vagy. Ritka az ilyen, és egyre ritkább, nem tudom, miért. Nézz csak körül! Ki végez fizikai munkát? Hát nem a franciák. Algériaiak, négerek, tudom is én, kicsodák, csak franciák nem. Filmen, színpadon meg egy rakás nyápic nebáncsvirág, nincs bennük szufla, nincs vér a pucájukban, és még izzadni se tudnak, nincs mögöttük város, falu, utca, semmilyenek. Adj nekem egy évet, na, jó, legfeljebb kettőt, és meglátod, az összes producer a lábad előtt hever. – Én meg csak bambán mosolyogtam, olyan bambán, hogy olyan már nincs, sőt összeszorítottam a térdemet, mint valami szűzleányka. Tudtam, hogy csak álmodozik egy kicsit az én kontómra, és nem szabad elvenni a kedvét, mert egy önkéntes segítő annál nem segíthet többet, mint ha segít álmodni valakinek. – Piaf csinálta meg Aznavourt, Yves Montand-t, ő csinálta meg… na, mi is a neve, mindegy, nem jut eszembe, annyi pasinak segített. Nincs annál szebb, mint segíteni egy fiatalt.

– Nézze, Cora kisasszony, én benne lennék, de…

– De micsoda? – Falkacagott. – Jaj, ne! Csak nem képzeled? Remélem, nem képzeled, hogy malackodáson jár az eszem… az én koromban! Volt elég férfi az életemben, hohó, de mennyi! Rég kiiratkoztam abból a marhaságból. Az összbevétel húsz százaléka a jutalékom, erre megy ki a játék, semmi egyébre. Nem tíz százalék, mint rendesen, mert sok lesz a kiadásom.

Benne voltam, hogy segítsek. Mindig kész voltam bármit megtenni, ha enyhíthetem a fájdalmat. Nincs mese, muszáj védenem a természetet és a környezet miatt veszélyeztetett fajokat, ez belülről jön, muszáj. Nem tudom, miért van ez bennem, ott van, és kész. Chuck szerint én lettem volna a legelső keresztény, ha úgy jön ki a lépés. De szerintem ez csak önzés nálam, csak azért gondolok másokra, hogy ne kelljen magamra gondolnom, mert ha van valami a világon, amitől félek, hát ez az. Elkezdek magamra gondolni, és máris jön a pánik.

– Hát jó, benne vagyok, Cora kisasszony, én nagyon szeretem a mozit.

– Bízzál bennem! Még sok fontos embert ismerek a szakmában. De tudomásul kell venned, hogy nem szabad türelmetlenkedni, ez nem megy egyik napról a másikra. Gyere el időnként, és mindig tudnom kell, hogy hol érhetlek el, hátha adódik valami jó lehetőség. Milliókat fogsz keresni, és mindenhol ki leszel plakátolva. Higgyél nekem, jó orrom van az ilyesmihez. – Csak úgy ragyogott. – Azonnal láttam. A te fajtádra mondják, hogy a nők bálványa.

– Van egy film Jean Gabinnal, aminek ez a címe: A nők bálványa.

– Még a háború előtt ismertem meg Gabint, akkor, amikor Az alvilág királyát forgatta. Jóban voltam Mireille Balinnal. Őt is elfelejtették, a kutya se ugatott utána, amikor meghalt. Szerencséd van velem, Jeannot, iszonyú szerencséd. Burokban születtél, mázlista vagy.

A hitelesség végett csak annyit mondtam nagy óvatosan:

– Majd meglátjuk. – És hozzáfűztem, hadd lássa, hogy én is hiszek a dologban: – Nem lesz sok az a húsz százalék?

– Lesznek kiadásaim. Először is jó fényképek kellenek rólad. Ahhoz jó fotós is kell. – Ment a retiküljéért. Ahogy lépegetett a magas sarkú cipőjében, még nagyon is nő volt. Nem volt merev a lába, mint a többi maga korúnak, és egyik kezét a derekára szorítva ringatta a csípőjét. Csak az arcán látszott igazán. Kivett egypár bankjegyet a táskából, és meg se számolva, csak úgy, nyújtotta felém. Görcs állt a gyomromba, és még a jól ismert vigyorom is majdnem leolvadt a pofámról. Ez már tényleg maga volt a pánik és minden, ami belefér, csak hogy hihesse még egy kicsit, amit hinni akart. – Nesze! Ismerek egy jó fotóst, úgy hívják, Simkin. Azt hiszem, még él. Ő a legjobb. Mindenkit ő fotózott. Gabint, Raimut, Harry Baurt. – Remegett a hangja. Olyan volt, mintha ő koldulna, ahogy nyújtotta a pénzt. Zsebre gyűrtem a bankókat. – Beszédgyakorlat-lecke, az nem kell. Jó a hangod. Igazi hang, olyan, amin érződik Párizs, az utca levegője, annak meg kell maradnia. A szép kiejtés olyan, mintha kiherélnének. Most már mehetsz. – És akkor még mondott egy borzalmasat: – Nyugi! Nem foglak ejteni.

Eljöttem. Bementem az első kocsmába, benyomtam két konyakot, hogy lelket öntsek magamba, mert olyan hangulatban voltam, hogy legszívesebben ott szúrtam volna szíven magam a pultnál. Mint amikor a kutya a sintértelepen néz ki az emberre a ketrecéből. Minden benne van a szemükben. Esengenek. Ezt nevezik szentimentalizmusnak a rohadt gazemberek.

Émile Ajar:  Salamon király szorong. fordította: Bognár Róbert, Park Kiadó, 2014. 316 oldal, 3500 Ft.

támogatás
[popup][/popup]