Richter Gedeon regényes életrajza 

Írta: Berényi Anna - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

“– Hálát adok az Örökkévalónak, hogy sorsomat úgy igazítja, hogy abból a legtöbbet épüljek. Jó cselekedeteimért megjutalmaz, nehézségeimből pedig okulhatok. Igyekszem minden erőmmel megfelelni feleségemnek, kisfiamnak, és felelősséggel irányítani a rám bízott emberek munkáját. – Hangsúlyát levitte, vett egy mély lélegzetet, a rabbi már mozdult volna, hogy kérdezzen tőle, amikor esdeklőn nézett fel, és egy halk mondatot megengedett magának: – És nagyon szeretnék még egy testvért a kisfiamnak.”

Részlet a szerző Richter – Richter Gedeon regényes életrajza című könyvéből, melyet a Scolar Kiadó engedélyével közlünk.

1885

Gedeon elgondolkodva nézett körbe a lakásban. Milyen jó, hogy ez az idegen környezet nem félelmetes és nem jelent rosszat. Sőt inkább érdekes, izgalmas, irigylésre méltó. Mersitsék lakása, ahova Gedeon korrepetálni járt, modern volt, és kényelmes. Nem olyan, mint náluk otthon. Osztálytársának, Mersits Nándinak nehezen ment a matematika, az iskolában minden gondolata ellenállt a számoknak, a tanár hangja és szúrós tekintete gúzsba kötötte. Gedeon halkabban beszélt, az ő mondataiban megszelídültek a számok, alakot öltöttek és életre keltek.

Most is, ahogy Gedeon magyarázott, Nándi pulzusa nem emelkedett meg, légzése nyugodt maradt. A mondanivalóra figyelt, nem a szavakkal birkózott.

– Úgy képzeld el, mint egy mérleget! Ha az egyik oldalra teszel valamit, ugyanannyit kell tenned a másik oldalra is. – Gedeon ránézett a fiú arcára, hogy követi-e a gondolatmenetét, majd folytatta: – Na, akkor ebből az oldalból elveszünk tizenkettőt, akkor a másikkal mit csinálunk?

Nándi addig csillogó tekintete zavarossá vált. Gedeon várt, de nem értette a problémát, mi nem világos, miért nehéz a válasz. Végül Nándi tétován megszólalt.

– De az előbb azt mondtad, hogy odateszel valamit. Most meg elvettél belőle.

Gedeon egy sóhajjal bólintott. Két tenyerét vízszintesen a föld felé fordítva mutatta az elméletet.

– Egy mérlegre gondolj! Ha az egyik oldalból elveszel…?

Nándi megvakarta az orrát, és fellélegzett.

– A másikból is elveszek ugyanannyit. – A ceruzájával odaírta a számokat az egyenlet mellé. – Mindkét oldalból elveszek tizenkettőt.

Elkezdte kiszámolni az eredményeket, és kicsit bumfordi írással új sort kanyarított az eddigi számok alá.

Amíg Nándi írt, addig Gedeon a szoba bútorzatát vizsgálta. Töviről hegyire ismerte már, mégsem tudta megmagyarázni, miben különbözik a saját házuktól. A bútorok kisebbek, vagy a szoba nagyobb, mint otthon? Nem bírta eldönteni. Azt tudta csak, hogy itt több a levegő és a fény. Minden világosabb: a falak, a függönyök, a szőnyegek. Gedeon abban a korban volt, amikor már észrevette a különbséget a saját és mások körülményei között, de még nem szégyellte. Innen nézve irigyelte, onnan nézve sajnálta, de nem szégyellte.

Nándi szülei is mások voltak, mint az ő nagyszülei. Nem tudta, hogy az életkor vagy valami egyéb okozta-e az érzést, hogy más világban jár Mersitséknél. A nagyapjának szakálla volt, Nándi édesapjának, Mersits Nándornak kackiás bajusza. Feleségét csak az utcán látta kalapot hordani, míg az ő nagyanyja otthon is főkötőt viselt. A Mersits lakás tele volt magas hangokkal, friss szagokkal és érintéssel. Nándi édesanyja sosem haladt el úgy a fia mellett, hogy legalább egy pillanatra hozzá ne ért volna. Eleinte Gedeont is meg-megsimította, de miután észrevette, hogy a fiú ettől megfeszül, onnantól kezdve csak mosolygott rá, ha meglátta. Ezt is szoknia kellett Gedeonnak.

Nándi apja az ajtóban állt. Mivel a fiúk nem látták őt, arcáról nem törölte le a csalódást és a keserűséget, ahogy elnézte fia küzdelmét a számokkal. Egy darabig hangtalanul figyelte őket, mielőtt megszólalt.

– Gyertek, fiúk, vacsorázni! Gida, neked is terítettünk.

Nándi gyorsan lecsapta a ceruzát az asztalra, és már rúgta is ki maga alól a széket. Gedeon ijedten nézett fel, nem tudta eldönteni, mit tegyen. Még sosem evett Mersitséknél. Illik-e, szabad-e? Mit szól majd a nagyanyja. Mersits Nándor egy sürgető mozdulatot tett a kézfejével.

– Utána majd befejezitek ezt a példát. Igyekezzetek, ki ne hűljön az étel! – Erre már Gedeon is sietve követte barátját az étkezőbe.

Amíg a cseléd szedett a csirkepaprikásból mindenki tányérjába, Gedeon egyenes háttal ült, kezeit két combjára helyezte. Nem nézett senkire, a szemközti falat vizsgálta. A fiókos tálaló tetején ott állt egy míves menóra. Ez volt az egyetlen látható jele a Mersits család valamikori hovatartozásának. A bútor felett két festmény függött, tájképek széles aranykeretben. A cseléd letette Gedeon elé is a tele tányért, majd az asztal közepére rakta a tejfölöscsuprot. Gedeon majdnem felkiáltott az ijedtségtől, de senki másnak arcizma sem rándult. Gedeon egyre merevebb tartással nézte, ahogy a többiek tejfölt szednek a hús tetejére.

Amikor Mersitsné asszony feléje nyújtotta a csuprot, Gedeon majdnem pánikba esett. A nő hosszú másodpercekig csak tartotta kinyújtott karral az edényt, de Gedeon torka összeszorult. Egy szót sem bírt szólni.

– Finomabb lesz így, meglátod! Próbáld ki! – Az asszony látva Gedeon ijedelmét, letette a csuprot, és a férjére nézett. Összemosolyogtak.

– Otthon nem szoktátok keverni a húst a tejes ételekkel, ugye? – Nándi édesapja kavargatta tányérjában az ételt, miközben beszélt.

– Nem. – Gedeon alig hallhatóan mondta, inkább csak a fejét csóválta. – Nem szabad.

– Tudod, hogy miért nem szabad? – A mondat végén a férfi bevette a szájába az első falat tejfölös csirkét. Gedeon feszülten nézte, nem is hallotta meg a kérdést. Az apa nem is igen várt feleletet, folytatta tovább rágás közben: – Régen azért találták ki ezeket a szabályokat, mert észrevették, hogy hamarabb romlik meg az étel, ha együtt van a hús meg a tej. Mert nem az Örökkévaló adta nekünk ezt a szabályt, hanem az emberek találták ki. – Mersits úr felnevetett, valami miatt viccesnek találta, hogy az isteni törvényt emberek alkották.

 

Gedeon agyában lassan oszlott a félelem köde, a mondat vége már eljutott a tudatáig. Innentől kezdve tudott figyelni.

– Könnyen megbetegedtek az emberek. – A férfi felemelte a villáját, nyomatékot adva a következőknek: – De akkor még nem tudták, mi okozza a betegséget. Ma már tudjuk. Egészen apró bacilusok szaporodnak el a tejben, és az betegíti meg a húst is.

Ha lehet, Gedeon ettől még jobban megrettent, ami kiült az arcára is. A férfi újra felnevetett. – Azt gondolod, hogy megmérgezném magam és a családomat? Hát patikus vagyok! Tudom, mit teszek! – Konspirálást tettetve közelebb hajolt az asztalon át Gedeonhoz, és halkabban folytatta: – Van egy titkom. Felforraltatom a tejet, mielőtt tejfölt készítünk belőle. A forralás során a bacilusok elpusztulnak. Érted?

Gedeon csak bólogatott, belemártotta kanalát a paprikásba, de alig evett. De már nem a félelemtől, hanem mert a gondolkodás lekötötte minden figyelmét. Az éhségét is elfelejtette. Csak a vacsora legvégén szólalt meg, halkan, maga elé pusmogva.

– Egy patikus honnan tudja mindezt?

Mersits Nándor szélesen elmosolyodott. Kedvenc témájához értek. A felesége hátradőlt, tudta, hogy nem fognak felkelni az asztaltól egy darabig. A férfi válaszában elindult a kémiai elemektől, ráérősen végigsétálta az utat a vegytani alapok mentén, rámutatott a legutóbbi érdekes felfedezésekre és szabályokra, amelyeket ő annyira csodált. Nándi már rádőlt az asztalra, miközben a lábát lóbálta, az édesanya szinte morzsánként elfogyasztott még egy szelet kenyeret, egyedül Gedeon hallgatta szédülten a magyarázatot, amelyből alig értett valamit. Csak akkor ocsúdtak fel, amikor a cseléd meggyújtotta az olajlámpákat, mert már annyira rájuk sötétedett, hogy alig látták egymást.

Otthon Gedeon nem merte elmondani, hogy már vacsorázott. Főleg azt nem, hogy a többiek mit ettek. De nem is voltak erre kíváncsiak a nagyszülei. Az idősebb bátyja, Oszkár pályaválasztásával foglalkoztak.

– Dehogy lesz katona! Milyen sorsa lenne neki ott a sok goj között? Nem nekünk való dolog az. Kereskedő lesz belőle, ahogy illik. – Morogva feltápászkodott az asztaltól, és egy utolsó gondolattal lezárta a beszélgetést. – Mindegyikből kereskedő lesz.

Gedeon észrevette, hogy a nagyapja ránéz a mondat végén. Óvatosan szólalt meg:

– A patikus az kereskedő?

A nagyapja meglepődve meredt legkisebb unokájára. Ráncolta egy ideig a homlokát, Gedeon már meg is bánta, hogy kérdezett, gyöngyözni kezdett a háta az inge alatt. A nagyapa végül kifújta a levegőt.

– Végül is, orvosságokkal kereskedik. – A feleségére nézett. – Kereskedő az is. Igen, kereskedő.

 

1906

Gedeon álmából riadt fel. A szoba majdnem teljesen sötét volt, csak egy sötétszürke csík kúszott be a függönyök közt. Hajnalodott. Átfordult a másik oldalára, akkor vette észre, hogy az ágy másik oldala üres. Majd meghallotta a halk sírást. Kipattant az ágyból. Ninát a fürdőszoba ajtajának dőlve találta, fél kézzel az ajtófélfába kapaszkodott, másik kezével az alhasát fogta.

– Édesem! Mi a baj? – Gedeon odaszaladt, átölelte, és az arcát fürkészte. Gyomrát ijedtség rántotta görcsbe. Nina nem bírt válaszolni, csak ingatta a fejét, és tovább zokogott. A cseléd kidugta a fejét a folyósóra, de Nina csak intett neki, hogy menjen vissza. Gedeon egy székhez támogatta Ninát, leült mellé, a kezét simogatta, és egyre nehezebben várta ki, mire meg tudott szólalni a felesége.

– Most sem sikerült. – Zihálva törtek fel belőle a szavak, alig lehetett érteni, mit mond. – Három hete reménykedem. – Gedeon hirtelen megértette. Neki is sírhatnékja támadt. – Gida! Miért nem tudok teherbe esni?

Ölelkezve várták meg, amíg Nina lecsillapodik, és végre el tudnak kezdeni beszélgetni. Lackó születése óta, majdnem három éve most először került szóba közöttük.

– Már legalább negyedjére van az elmúlt másfél évben, hogy hetekig reménykedem, aztán mégsem! – Nina elkeseredetten nézett fel Gedeonra. A férfi most megértette az elmúlt hónapokat is. – Gida, valami baj van velem? Nincs erre valami orvosságod? – Esdeklőn pillantott a férjére, de aztán lesütötte a szemét. Mert mi van, ha nincs erre gyógyszer?

Gedeon az egész napját a szakirodalomra szánta. Tudta, merre induljon. A legújabb kutatások eredményeire volt kíváncsi. Kijegyzetelt mindent, ami csak távolról is kapcsolatban lehetett a női reproduktív szervezettel. Meglátogatta két orvos ismerősét, akik szakértői voltak a témakörnek. Végül egy hét megfeszített kutatás és tervezés után bejelentkezett a zsinagógájába Tóra-felolvasásra. Hirtelen felindulásból tette, egy nehéz és reménytelen nap után, amikor végignézett a lefekvéshez készülődő családján. A fiatal, okos, kedves, gyönyörű feleségén és az egészséges, jókedvű, édes kisfián. Hálát kell adjon a sorsának.

Gedeon utolsóként állt fel, magára terítette imasálját, és kiment a zsinagóga első részében álló tóraolvasó-asztalhoz. Hét férfi vette körbe az asztalt; elcsendesültek. A könnyű imasál nyomta Gedeon vállát, a széksorokban ülő tömeg feszélyezte, de nem futamodhatott meg. Az épület részletekbe menő, díszes szépsége ellentétben állt a gondolataival. Mostanra egyetlen nagy sötét kavarodás remegett az elméjében. A Tóra szavai mégis megnyugtatták. ő nem tudta kívülről a szöveget, nem is figyelt rá, amíg a többiek felolvastak szépen sorban, csak hagyta magát, hogy elringassa az ősi ritmus, feloldja benne a bánatot és a szorongást. Előtte hat férfi mondott áldást, hat sors villant fel egy-egy pillanatra. Mi az ő problémája a régiek életéhez képest? Miért vágyik ő többre, mint az a nagyon sok szerencse, ami adatott neki? Hálát adni jött.

Rákerült a sor. Az asztalhoz lépett, megragadta imasálja végén a rojtokat, a kiterített Tórához érintette, majd az ajkához. Halkan, bizonytalanul mondta el rövid áldását. Tétován a rabbira nézett, aki bólintott, és átvette tőle a felolvasás feladatát. A hatalmas csarnok arany csillogása káprázott Gedeon szemében, közrefogták őt hitközségi társai, gondolatait nem bírta irányítani, ránehezedett minden privilégiumának édes terhe. Új volt neki az érzés, hogy egy ekkora erőnek a része, ami fenntartja, nem engedi önsajnálatba süppedni. Eltelt pár másodperc, mire rájött, hogy megint ő következik.

– Hálát adok az Örökkévalónak, hogy sorsomat úgy igazítja, hogy abból a legtöbbet épüljek. Jó cselekedeteimért megjutalmaz, nehézségeimből pedig okulhatok. Igyekszem minden erőmmel megfelelni feleségemnek, kisfiamnak, és felelősséggel irányítani a rám bízott emberek munkáját. – Hangsúlyát levitte, vett egy mély lélegzetet, a rabbi már mozdult volna, hogy kérdezzen tőle, amikor esdeklőn nézett fel, és egy halk mondatot megengedett magának: – És nagyon szeretnék még egy testvért a kisfiamnak.

A rabbi bólintott. Átvette a szót:

– Felajánlasz-e, testvérünk, a nálad szerencsétlenebbeknek segítséget?

Gedeon készült. Nem kellett sokáig keresgélnie, hogy kinek adományozzon.

– A magyar orvosok és gyógyszerészek árvái javára adakozom 200 koronát. – A rabbi elégedetten intett neki, hogy ne felejtse el a lezáró mozdulatokat sem. Gedeon az imasál rojtját jobb kezével ismét a Tórához, majd az ajkához érintette, és zúgó fejjel követte társait vissza a széksorok felé.

Másnap háborgó elméjét és lelkiismeretét cselekedetek sokasága alá temette. Újratárgyalta a vágóhídi szerződését, petefészkeket is hozatott a laborba. Ahhoz meg kellett szervezni a kigyűjtésüket, a szállításukat, a tisztításukat, az aprításukat. Helyet kellett szorítani ennek a tevékenységnek a laborban, így járt az asztalosnál is, megrendelte hozzá az asztalt, széket, átrendeztette az eddigi bútorzatot a vizes helyiségben.

Három hét múlva ő maga tanította be a gyakornokát, Klein Gyulát a petefészkek pontos darabolására, elhelyezésére a vákuumlepárlóban. Ott napok alatt kíméletesen megszárították, onnan átkerült a zsírtalanítóba, azután a megmaradt anyagot porították.

Gyula nem sejtette, mire vállalkozik, amikor gyógyszerész-gyakornoknak jelentkezett. Azt biztos nem gondolta, hogy alaposan meg fog izmosodni a jobb karja. Ő kezelte a tablettázóprést. A petefészkekből készített port folyadékkal masszává kavarták, majd abból órák hosszat egyenként préselte a tablettákat. Óvatosan betöltötte a masszát a szerkezet tölcsérszerű nyílásán, vigyázva, nehogy mellémenjen a nehéz munkával kinyert hatóanyag, majd a gép karját nagy erővel lehajtva annyi anyagot engedett ki a tartályból, amennyi pont belefért a prés alatti kis mélyedésbe. Ekkor kellett minél nagyobb nyomást kifejtenie, hogy a tabletta összeálljon. Ahogy felemelte a kart, a mechanika az elkészült tablettát belökte egy kis vályúba, és kezdhette elölről a folyamatot.

Gedeon segédjei sokáig tűrték szó nélkül a még nagyobb zsúfoltságot a laboratóriumban, örültek az elektromotornak, amely nemrég állt üzembe, és tudták, hogy ez az új termék a főnök úr szívügye. De Gedeont is zavarta, hogy nem tudnak rendet tartani, és akadályozzák egymást a munkában. Ráadásul további tervek fogalmazódtak meg benne. A szakirodalomban talált bőven felfedezést, amelyet szeretett volna megvalósítani a laborjában. Egyik nap elhívatta magához a könyvelőjét. Együtt számoltak fél napon keresztül. A megfeszített munka után Gedeon elégedetten dőlt hátra. Másnap nyitás előtt összehívta az alkalmazottait.

– Uraim! Fontos döntésre jutottam a cég jövőjét illetően. – Az emberei nem tudták, meg kell-e ijedniük, vagy jóra számíthatnak, hát feszülten várták a hírt. – A gyógyszergyártásunk kinőtte e kicsi laboratóriumunk kereteit. Keresek a közelben egy nagyobb földterületet, ahová gyárat építhetünk. Addig is a türelmüket kérem, és továbbra is kifogástalan munkát várok el. – Rövid szünet után megköszörülte a torkát, körbenézett a hallgatóságán, és még egy szót fűzött a mondandójához: – Köszönöm! – Tovább nem ragozta, úgy gondolta, minden szükséges információt megosztott, és mielőtt az emberei bármit kérdezhettek volna, már ki is fordult a patikából, sietett fel a feleségéhez, kezében egy doboz Tabletta.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]