Rajzolt szerződések Istennel – zsidó témájú képregények Amerikában

Írta: Kránicz Bence - Rovat: Kultúra-Művészetek

A zsidó identitásküzdelmek és a képregény presztízsharcai több szálon összefonódtak.

Zsidó-e Superman? Sokakat olyan komolyan foglalkoztat ez a kérdés, hogy ezzel a címmel rendeztek konferenciát három éve, a szuperhős első megjelenésének 75. évfordulóján. Az előadók többek között azzal érveltek Superman zsidósága mellett, hogy a karakter valódi, kryptoni neve, a Kal-El egy betű módosításával héberül azt jelenti, „Isten hangja”; földi szülei éppúgy fogadták be őt, mint Mózest az egyiptomiak; hazája, Krypton elpusztítása az európai zsidóság kiirtásának metaforájaként is olvasható; alteregója, Clark Kent pedig a harmincas évek nagyvárosi zsidó riporterének típusfigurája is lehetne. Arról nem is beszélve, hogy Superman figuráját két fiatal clevelandi zsidó szerző, Jerry Siegel és Joe Shuster találta ki.

 

Mutáns a lágerből

Noha ezek a felvetések inkább csak izgalmas gondolatkísérletek, mintsem a szuperhős-képregényekbe rejtett zsidó motívumok csalhatatlan bizonyítékai, mégis jól mutatják, milyen fontossá vált a zsidóság reprezentációja az egyik legnépszerűbb amerikai tömegmédiumban, a képregények lapjain. Azonban ha az amerikai képregények zsidó történeteit keressük, több sikerrel járunk, ha nem a tömegkultúra részét képező szuperhősös comics, hanem az elitkultúra regisztereibe utalt szerzői művek, a graphic novelek között keresgélünk – persze ezek a „művész-képregények” is éppen a tömeg- és magaskultúra hamis és elavult dichotómiáját kezdik ki.

Ezzel együtt a szuperhős-képregényekben is alapvető konfliktus a többségi társadalomtól való különbözés, a másság elfogadásának kérdése, még ha ezek az identitásküzdelmek inkább természetfeletti képességekkel bíró vagy mutáns fiatalok kalandjain keresztül kerülnek is előtérbe, mint például a Pókember vagy az X-Men számtalan történetében. Hiába, hogy az alkotók nagy számban zsidó származásúak voltak, a füzetekben ritkán válik témává, hogy egyébként melyik szuperhős zsidó. Ugyanakkor az X-Men sorozat egyik főalakja, Magneto mítoszában kulcsfontosságú, hogy gyerekként túlélte Auschwitzot, és éppen a lágerben mutatkozott meg először különleges képessége, amellyel telekinetikusan mozgatni tudja a közelében található fémeket. A Fantasztikus Négyes tagja, Ben Grimm is középosztálybeli, kertvárosi zsidó családból származik – a széria ötletgazdája, Stan Lee egyszerre emelte ki a kősziklaszerű Lénnyé változott figura kívülállását, és helyezte őt támogató családi közegbe. Ám csak a sorozat indulása után négy évtizeddel, 2002-ben született meg az a történet, amely Ben gyerekkorát és zsidó örökségét tárgyalja (ez volt a Remembrance of Things Past).

Nem meglepő, hogy a 2000-es években már a szuperhős-képregények lapjain is nyíltabban lehetett beszélni zsidóságról, homoszexualitásról, etnikai feszültségekről. Ezek a témák egyrészt az olvasóközönség változása miatt jelenhettek meg Pókember és társai kalandjaiban: a kilencvenes évektől kissé feljebb került a szuperhős-képregények olvasóinak átlagéletkora. Az emberi jogi törekvések, az egyenjogúság körüli diskurzus ráadásul egyre inkább részévé vált a fősodorbeli médiának is. E két szempont mellett meg kell említeni egy harmadikat is: a nagyobb presztízsű szerzői képregények témaválasztása és stílusvilága a mainstream comicsra is komoly hatást gyakorolt.

 

Eisner árnyéka, Spiegelman köpönyege

A graphic novel kifejezés nyolcvanas évekbeli elterjedése a képregény emancipációját segítette elő. Új kategóriát jelentett például a könyvesboltokban – ide lehetett pakolni a „szépirodalmi” képregényeket, a sajtóban pedig egyre többen vették komolyan a médiumot. Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban ne készültek volna művészi indíttatású, az önkifejezés terepeként kezelt képregények. Inkább a külső szemlélők, a nagyközönség számára, a képregény mint művészeti ág elismerése miatt vált fontossá a graphic novel címke, amelyet részben két, zsidó témával foglalkozó kötet tett népszerűvé.

Contract with God

1978-ban jelent meg Will Eisner képregénye, a négy rövidebb történetből összeálló A Contract with God. Eisner ekkor már a szakma élő legendájának számított: noir-, kaland- és krimielemekből összeálló sorozata, a Spirit a negyvenes évek legnagyobb hatású, a képregényes formanyelv kimunkálásában úttörő szerepet játszó remekműveként kanonizálódott. A szerzőt pályája során végig kísértette, hogy választott médiumát, amelynek valóban zseniális alkotója volt, az értelmiségi elit nem veszi komolyan – a Contract with Goddal részben a médium presztízsét akarta növelni.

A kötet négy története egy bronxi bérházban játszódik, éppen olyanban, ahol Eisner is töltötte a gyermekkorát. A személyes ihletettséget két önéletrajzi indíttatású elbeszélés húzza alá. A címadóban egy apa dönt úgy fogadott lánya halála után, hogy „felmondja a szerződését Istennel”, és többé nem hajlandó a zsidó vallási előírások szerint élni. Mindent elkövet, hogy elvágja magát a közösségétől, mígnem halála előtt mégiscsak eljut valamiféle új, saját hithez – mindez Eisner saját élettörténetére rímel, akinek lánya kamaszkorában halt meg leukémiában. Egy másik történetben, a Cookaleinban szintén Eisner alteregójával találkozunk, a Willie nevű fiú kalandjaiban a szerző bevallottan saját érésének kulcspillanatait rajzolta át. A Contract with God realista hangvételű, de érzelmes történetei mintha Iszaak Babel novelláinak képregényes társművei lennének. Babelhez hasonlóan Eisner is empatikus és figyelmes mesélő, aki választott hősei, a zsidó kisemberek örömeiről és fájdalmairól egyaránt nagy kedvvel és érzékenységgel számol be.

Eisner műve ugyanakkor nem vált olyan országos szenzációvá, mint a két évvel később induló és folytatásokban megjelenő Maus, Art Spiegelman korszakos jelentőségű képregénye. A képregény-olvasók táborán túl is ismert, rengeteget elemzett Mausra e cikkben csak azért térek ki, hogy lássuk: Spiegelman nyolcvanas évekbeli sikere után, melyet kivált a New York Times 1986-os, lelkendező kritikája hozott meg, már a kritikusok is másképp néztek a képregényekre, és kezdték elhinni, hogy a médiumnak éppúgy megvannak a maga komoly művészi teljesítményei, mint a filmeknek vagy a popzenének. Ugyanekkor, 1986-87-ben jelent meg a Frank Miller jegyezte kultikus Batman-képregény, a Dark Knight Returns, illetve Alan Moore és Dave Gibbons Watchmenje, vagyis az évtizedben a szerzői graphic novel és a fősodorbeli szuperhős-képregény egyaránt új utakon indult el, immár egy másik, érettebb olvasóközönséget is megszólítva.

Újratöltött könyvespolcok

A Maus és társai sikere ráirányította a figyelmet olyan alkotókra is, akik már régóta készítettek művészi igényű, sokszor erősen önéletrajzi képregényeket, ám mindaddig megmaradtak a független képregényes színtér szűkös berkein belül. Közéjük tartozott a 2010-ben elhunyt Harvey Pekar is, aki a hetvenes évektől írta és jelentette meg magánkiadásban American Splendor című sorozatát. Pekar nagy nevű indie alkotókat kért fel rajzolónak, mások mellett Robert Crumb, Alison Bechdel, Joe Sacco, később Gilbert Hernandez vagy Eddie Campbell is jegyeztek néhány történetet, vagyis illusztrálták Pekar életének eseményeit. Az American Splendor főhőse ugyanis maga az író volt, a füzetek pedig Pekar apró-cseprő ügyeit, hivatali szerencsétlenkedését, családi gondjait, az autószervizben vagy a vegyesboltban átélt kellemetlenségeit tárgyalták.

A hétköznapi eseményekből kiindulva az író a hetvenes-nyolcvanas évek városi, kispolgári Amerikájáról adott alulnézeti, mélyen személyes látképet, és magától értetődően beszélt zsidó neveltetéséről és a zsidó identitás okozta frusztrációkról is. Szépen kapcsolódik össze az amerikai képregény-történet és a zsidó nézőpont abban a rövidke sztoriban, amelyben a főhős képzeletben magával Supermannel veszekszik, megróva őt, amiért nagyhatalmú zsidó szuperhős létére nem karolja föl az elbeszélőt, kispénzű hitsorsosát. Válaszul Superman azzal védekezik, hogy neki a Lex Luthorhoz hasonló gój gonosztevőkkel kell megküzdenie, Pekar vesse bizalmát inkább a zsidó segélyalapba.

Nemcsak a fokozatosan kult-státuszba kerülő, 2003-ban még filmadaptációt is megért American Splendor nyúlt őszintén és tiszteletlenül zsidó motívumokhoz. A brooklyni Ben Katchor New Yorkba ülteti át a bolygó zsidó motívumát: sorozata, a Julius Knipl, Real Estate Photographer aprólékosan bemutatja, hogyan szövi át a hajdani bevándorló zsidók életmódja és kultúrája a város életét, miként köti neurózisa a főhőst a zsidó közösséghez, és miért marad mégis menthetetlenül magányos. Katchortól a Papírmozi antológiában magyarul is megjelent néhány képnovella. Az egyik, Az improvizatív előadó mintha ugyanezt a zsidó típusfigurát variálná: a címszereplő identitását éppen az teremti meg, hogy senkihez és semmihez nem kötődik. „Egy bútorozott garzonlakásban él, amely nélkülöz minden személyességet. (…) Két különböző állomásra hangolt rádió vonja el a figyelmét szüntelenül. (…) Könyvespolcát minden este a szeméttel együtt ürítik, és egy futár minden reggel újratölti az egyik országos könyveslánc helyi fiókjának kínálatából.”

Szintén olvashatóak magyar fordításban a magyar származású, de 1957-től Izraelben, majd 1991-től New Yorkban élő Miriam Katin rövid képregényei. Az emlékezés természetére rímelő, leheletfinom és el-elmosódó ceruzarajzokkal dolgozó Katin utólag, felnőttként rendezi történetekké gyerekkori, többségükben Magyarországhoz kötődő élményeit, a világháborúból hazatérő hadirokkantak sokkoló látványát, egy idősebb férfi gusztustalan szexuális közeledését. Személyes emlékei mellett a szerző más zsidó történeteket is mesél. A Bronka, Yonkey, Tzila, Dolek, Shabbetay, Katz és McNamara három zsidó házaspárról szól: a felek a vészkorszak évei alatt még egymás mostani hitvesét szerették, hajlott korukra pedig felmelegítenék a régi románcokat, komikus következményekkel. Bár nagyszerűek a magyarul megjelent válogatás (Történetek képekben és szavakban) darabjai is, kár, hogy Katin két eddigi főműve, a nagyobb lélegzetű We Are On Our Own és a Letting It Go egyelőre csak angol nyelven beszerezhető.

Jiddis kultúrtörténet – képregényben

Harvey Pekar, Ben Katchor és Miriam Katin képregényei is bizonyítják, hogy a zsidó tapasztalatok, identitásküzdelmek keresztül-kasul átszövik az amerikai szerzői képregény világát. Eközben a képregényes ismeretterjesztés sem marad el: öt éve jelent meg, és rögtön a legnevesebb, Will Eisnerről elnevezett képregényes díjat is megkapta a Harvey Pekar és Paul Buhle szerkesztette Yiddishkeit antológia.

A kötet a jiddis nyelvű kultúra történelmét, kultúrtörténetét, a művészetekhez való hozzájárulását mutatja be rövid képregényeken keresztül. Jelentős zsidó művészek és gondolkodók arcképcsarnokán kívül egy jiddis dráma illusztrált részlete és a jiddis filmről szóló tanulságos áttekintés is került a válogatásba. A könyv célja nemcsak az, hogy kiművelje az olvasókat Amerika jiddis történelméből, hanem az is, hogy bemutassa, miféle sajátos „zsidó érzékenység” sarkallt számos nagy formátumú amerikai művészt fontos munkáik megalkotására.

Az igen eltérő vizuális világokat felmutató, impozáns könyvön a mai független amerikai képregény legjelesebb szerzői dolgoztak, Pekartól Peter Kuperen át Sabrina Jonesig. Zsidók és nem zsidók együtt állítottak emléket néhány halhatatlan amerikai zsidó művésznek, egyúttal bizonyították, hogy a Yiddishkeit lapjain megidézett kultúra és szellemiség ma is eleven.

támogatás

Címkék:Eisner, képregény, Maus, Superman, Szerződés Istennel