Presser könyve
Tavaly novemberben a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg Presser Gábor, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, önéletrajzi könyvének első kötete, címe nemes egyszerűséggel: Presser könyve. Sokan meg akarták írni őt, végül úgy döntött, az lesz a legjobb, ha maga írja meg a saját emlékeit. Ebből azonban szerencsére nem egy szokványos emlékirat született.
Nem a szó műfaji értelmében vett memoárról van szó, inkább időrend nélküli asszociációs halmazról, de ez egyáltalán nem zavaró. Kétségtelen tény hozzá kell szokni, hogy így kell olvasni. Azt hiszem, amikor az ember gondolkodik valamiről, azt nagyon hasonlóan teszi, csapong mindenfelé, eszébe jut ez is, meg az is, de ettől még rend van a fejében. A hétköznapok nem egyformák és Presser próbálja hangulatait, örömeit, ötleteit és düheit rögzíteni. Mindezt úgy, hogy közben szinte hallom, ahogyan meséli. Az egész ugyanis olyan, mint egy hangoskönyv. Egy teljes, totális korrajzot tartunk a kezünkben, ez már a kötet felütéséből is kiderül, rögvest a 7. oldalon, ahogyan be akarnak jutni a Magyar Televízió épületébe. Igen, természetesen szubjektív, de ettől még pontos. Bár Presser az elején határozottan kijelenti, hogy elvileg nem szabadna hibáznia, tévesztenie, ráadásul követhetőnek is kellene lennie, majd gyorsan leszögezi: ez nem fog menni.
Nos, ilyen ez a könyv, szabadon mesélős, cikk-cakkban haladó, mégis átélhető és követhető. Az ember örömmel veszi kézbe, mert Presser olyan, akiről alig hallani sztorikat. Olyan ugyanis ez a popszakma, hogy mindenkiről keringenek legendák, mindenkiről beszélnek ezt, meg azt. Ezek egy részét maga az érintett gyártja, hiszen kell a dicsfény, más részét a kollégák ferdítik szeretetből vagy ami gyakoribb, irigységből. Presser azonban nem ilyen. Alapvetően visszafogott, így nehéz legendát gyártani.
1975. március 14-én mutatta be a Vígszínház a Harmincéves vagyok című musicalt, amely Presser Gábor és Adamis Anna második musical bemutatója volt. Ebben a zenés játékban volt két dal, az egyik a Hány cédula egy élet, a másik pedig a Hány cédulát írtál. Azt kérdezik, hogyan jön most ez ide? Úgy, hogy ez a kötet nem születhetett volna meg, ha valamilyen indíttatásból Pici bácsi kezdettől nem írogat jegyzeteket. Ezek persze nem naplónak készültek, csupán élethelyzeteket, ötleteket írtak le, hiszen mindig kell a papír, hogy ez ember ne felejtsen el semmit, ha dalszövegeket ír. „Írtam én jegyzeteket, jó sokat, főleg éjszakánként, úton hazafelé, aztán volt, amit nem lehetett elolvasni, mert rázott a busz, volt, amit kitéptem és eldobtam, volt, amelyikből dalszöveg lett, de hogy könyvet írok belőlük, azt nem gondoltam volna.” Pedig könyv lett, nem is akármilyen.
Hogyan lett a fecnikből első nekirugaszkodásra több mint 500 oldalas kötet? Logikus, hogy Pressert már mások is meg akarták írni. Mert ki ne akarná Pressert megírni, ám Ő úgy döntött, maga írja meg. Az eredeti ötlet szerint a kötetnek 2018-ban, Presser 70. születésnapjára kellett volna megjelennie, egyfajta ünneplésként. Ő azonban szándékosan nem vállalt semmiféle határidőt, haladt a maga ideje, beosztása és elképzelése szerint. Persze ahogyan az már lenni szokott, a könyv menet közben is formálta önmagát: írás közben jutott eszébe egy csomó dolog, került a kezébe egy-egy fotó, egy újabb cetli.
Olyan ez a könyv, mint egy hosszú dal, ömlenek az emlékek, egyik a másik után, váratlanul kanyarodik, de mindig izgalmas és hiteles. Mitől: nagyon egyszerű, az emlékek apró részleteitől, attól, amit csak Presser tud elmesélni. Turné-sztorik, koncertek, John Lennon zongorája, amerikai ajánlat, Major Tamás, Alföldi Róbert, Jancsó Miklós, besúgók, csajok, alkohol, utóbbi csak módjával. De komolyan, mert akkoriban az ember nem celeb akart lenni minden ostobaságot bevetve, hanem zenész. Természetesen nagy Z-vel. És persze a Lukács uszoda, meg a Vígszínház, meg egy sereg minden, a XX. század egyik fele szőröstől-bőröstől, csak győzzük. Már csak egyetlen dologgal tartozom, a tanulsággal: „… mindig van egy kis esély nevetni, ha más épp nincs kéznél, hát magunkon. És hogy: érdekes itt élni”.
(Itt olvashatnak részletet a Presser könyvéből)
