Pap Károly írói indulása és első regényének ideológiai fogadtatása

Írta: Murzsa Tímea - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Pap Károly egyike azon magyar szerzőknek, akik szinte teljesen kiszorultak az irodalmi kánonból. Ha meg is említődik a neve, akkor is az „elsüllyedt” írók közé sorolják.[1] Pap saját korában azonban ígéretes szerzőnek számított.

Írói pályája az Est-lapoknál indult, Mikes Lajost Szép Ernő javaslatára kereste fel verseivel.[2] Fodor Józsefnek, Mikes titkárának visszaemlékezése szerint Pap költeményeit a szerkesztő nem tartotta közölhetőnek kényes tartalmuk miatt.[3] Az író Mikes javaslatára kezdett el a prózaírással foglalkozni, és miután első novellájával visszatért az Est szerkesztőségébe, Mikes vállalta is annak közlését. Az ekkoriban Miklós Andor tulajdonában lévő Est-konszernbe három nagypéldányszámú napilap, a Pesti Napló, Az Est és a Magyarország, illetve az Athenaeum kiadói és nyomdai részvénytársaság tartozott.[4] Pap Károly első elbeszélése, A menyasszony és a vőlegény 1923. szeptember 22-én a Pesti Naplóban jelent meg.[5] Mikes és Pap között egyfajta mentor–tanítvány kapcsolat alakult ki, erről tanúskodnak Pap Mikesnek küldött levelei,[6] a szerző Osvát és Mikes című novellája, de Kodolányi János visszaemlékezése is.[7] Pap azonban csak meghatározott témákban közölhetett írást az Est-lapokban. Erről Lévai Jenőnek, a kor egyik fontos újságírójának, szerkesztőjének írt levelében: „a három lapban, amelyet zsidók alapítottak, szerkesztettek, s nagyjából zsidók írtak, a három lapban, amelyet javarészt zsidók olvastak: nem volt szabad írni a házról, ahonnét származtam.”[8]

Pap a rivális Nyugat szerkesztőjével, Osvát Ernővel is hasonlóan jó kapcsolatot ápolt, mint Mikessel. Nyugatos karrierje hamar elindult, a Harmónium című elbeszélésével megnyerte a folyóirat 1927-es novellapályázatát. Pap Károlyné (Solymosi Hedvig) visszaemlékezése szerint Osvát eleve Papnak szánta a díjat.[9] A Nyugat szerkesztője öngyilkossága előtt meghagyta a lap munkatársainak, hogy vegyék pártfogásukba az írót.[10] Pap Károly életében a harmadik meghatározó mesteralak Móricz Zsigmond volt, aki az „első igazi zsidó-magyar írót” üdvözölte benne, és számos fórumon kifejtette, hogy a szerzőt a világirodalom legnagyobbjai között tartja számon.[11] A két szerkesztő, Mikes és Osvát halála után Móricz lett Pap legfontosabb támogatója.

Kárpáti Aurél 1935-ös körképében három írógenerációt („nagyapák”, „apák”, „fiúk”) említ, Papot pedig a „fiúk” nemzedékéhez sorolja, többek között Illyés Gyulával, József Attilával, Weöres Sándorral, Radnóti Miklóssal és Gelléri Andor Endrével együtt.[12] Azonban az egy nemzedékhez tartozás nem feltétlenül jelentett hasonlóságot. Pap Károlyt témái és műveinek formai megoldásai alapján nehéz rokonítani a korabeli elbeszélőkével (kivételt képezhetnek a művésznovellái), a kortárs recepcióban főként Zsolt Béla neve került említésre.[13] A két szerzőben közös, hogy a zsidóság problémáira, a zsidók életének változásaira reflektálnak írásaikban. Az utókor kritikáiban pedig legtöbbször Gelléri Andor Endre és Móricz Zsigmond neve merült fel Papéval együtt, előbbi a szereplők kapcsán – műveik főhősei gyakran „outsider”, szegény figurák –, utóbbi pedig – többek között – néhány írás drámai végkifejlete miatt.[14]  

Egy érdekes szakirodalmi megállapításra is felhívnám a figyelmet: Papot Keresztury Dezső a népi írók közé sorolta.[15] Véleményem szerint ez az állítás pontosítást kíván. Pap Károly jó kapcsolatot ápolt Németh Lászlóval, Kodolányi Jánossal és Illyés Gyulával is. Zilahy Lajos egy vele készült interjúban Pap halálát, mint az Új Szellemi Front veszteségét könyvelte el,[16] József Attila pedig egyértelműen a front tagjai között említi őt.[17] Papnak a csoporttal való kapcsolatára utal az is, hogy 1935-ben megjelentetett egy cikket A beolvadásról. Hozzászólás az Új Szellemi Front vitájához címmel a Magyarország hasábjain,[18] mely folyóirat is ehhez a mozgalomhoz kötődött.[19] Két alapvetés valóban összekötheti Pap Károlyt a népiekkel: az egyik a paraszti (Papnál még inkább: pásztori) életforma felértékelése. A korban a zsidóságot a társadalmi képzelet az „urbánus” csoporttal asszociálta, annak ellenére, hogy a zsidó lakosság egy meghatározó része vidéken élt. Pap több ízben is hivatkozik a „zsidó népre”, Németh László Egy különítményes vallomása című művére reflektálva ki is fejti, kiket ért ez alatt a fogalom alatt: „Mert van zsidó nép is, ha nem is földet szánt, ha nem is háztéglát hord, van zsidó nép: a szatócs, a hivatalnok, a tanár, az újságíró, a kisiparos stb. Magamat is közéjük tartozónak érzem.”[20] Az, hogy a „zsidó nép” nem „földet szánt”, Pap szerint egy történelmi folyamat következménye. Sokat vitatott Zsidó sebek és bűnök című művében kifejti, hogy a zsidóság a kezdetekben egy földművelő-pásztor nép volt, melynek parasztságát azonban fokozatosan elsorvasztották a külső és belső konfliktusok. Az író ebben a művében Jézus tevékenységét is egyfajta „földműves mozgalomként” képzeli el.[21] A másik vonás, mely Pap Károly gondolatvilágát összekapcsolja a népi írókéval, a kapitalizmusellenesség. Ez természetesen nem független az első ponttól: a korban a kapitalizmust gyakran az ipar és a kereskedelem dominanciájával kapcsolták össze, ezzel szembeállítva értékelődött fel a paraszti életforma. Ez a gondolat a népi íróknál is megjelenik.[22] A korabeli antiszemitizmus a kapitalizmust a zsidósággal azonosította, ezért a kapitalizmusellenességnek sokszor antiszemita jellege volt. Pap Károly azonban írásaiban kifejti, hogy a magyar és zsidó „urak” kapitalizmusát a „zsidó nép” is megsínylette. Ilyenformán a kapitalizmust nem a zsidósággal kapcsolja össze, hanem az „urak” osztályával – legyenek azok bármely nemzethez, nemzetiséghez, valláshoz tartozók.

Fontos hozzátenni, hogy a népi mozgalom maga sem volt egységes, Erdei Ferenc az „összetartozás érzését két tényezőre vezette vissza, nevezetesen ki-ki a maga módján szolidaritást érzett a parasztsággal, továbbá mindenki erős kritikát gyakorolt a fennálló társadalmi rend felett” – írja Gyurgyák János.[23] Ebben az értelemben Pap Károly elgondolásai valóban hasonlóak a népi írókéhoz. Azonban ő elsősorban a zsidóság nézőpontjából vizsgálja a társadalmi különbségeket, irodalmi alakjai egyértelműen a zsidó hagyományba ágyazottak, főhősei nem a parasztság soraiból kerülnek ki. Lichtmann Tamás, Pap Károly monográfusa meggyőzően oldja fel a látszólagos ellentétet: az író „sok rokon vonást mutatott a népiekkel. Ahogy azok a magyarság gyökereit, a népi szellem egészséges újjáélesztését keresték, ő ugyanezt az utat járta be saját népével, a zsidósággal kapcsolatban.”[24]

A szerző kánonbeli helyzetének egyik fontos indikátora a Baumgarten-díjra való jelölése. Pap Károly 1930-ban, az irodalmi díj létrejöttének második évében nyerte el az éves járulékkal kecsegtető kitüntetést. Azonban az utolsó pillanatban a Kultuszminisztérium utasítására visszavonták a döntést, ami nagy port kavart a korabeli sajtóban: „Pap Károly fiatal írót hivatalosan jelölték és arcképe már meg is jelent a körúti »liberális« esti lapban. A jutalmazottak névsorát föl kell terjeszteni a kultuszminiszterhez, aki Pap Károly megjutalmazásához nem járult hozzá, a kommün alatt elkövetett »bűncselekményei« miatt”[25] – szólt az egyik tudósítás. Egy másik sajtóhír üdvözölte a Kultuszminisztérium azon döntését, hogy beavatkozott a Baumgarten-díjat odaítélő bizottság „túlkapásaiba.[26] Pap Károly valóban vöröskatona volt, a konkrét bűncselekmény pedig saját bevallása szerint a következő volt: a Tanácsköztársaság ideje alatt a Szapáry-kastélyban elszállásolva ivott abból a borból, amit a jószágigazgató a pincéből hozatott fel. Ezért a tettéért később orgazdaság vádjával másfél év fegyházra ítélték.[27] Pap Károlyné, az író feleségének visszaemlékezése ellentmondó információkat tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy ki hívta fel a Baumgarten-bizottság figyelmét arra, hogy Pap Károly büntetett előéletű volt: meglepő módon Mikes Lajos és Kodolányi János neve is felmerült.[28] Az író végül nem kapta meg a Baumgarten-díjat, sem ebben az évben, sem a későbbiekben.

 

Pap Károly első regénye, a Megszabadítottál a haláltól ideológiai fogadtatása

Annak ellenére, hogy Mikes Lajos, Osvát Ernő és Móricz Zsigmond is pártfogásukba vették Pap Károlyt, műveinek publikálása számos alkalommal nehézségekbe ütközött. Mikor először megkeresett egy kiadót összegyűjtött írásaival, a következő reakciót kapta: „Gyönyörűek, de nem a közönségnek valók.”[29] Az író műveinek befogadástörténetéhez szorosan hozzátartozik, hogy választott témái – a zsidó hagyomány átörökíthetősége, a zsidó identitás konfliktusossága, a jézusi eszmék és a bibliai tanítások sajátos interpretálása – erősen megosztották a kritikusokat és az olvasóközönséget. Véleményem szerint a publikálás nehézségei részben ebből adódtak.

Pap Károly első regénye először 1929-ben jelent meg folytatásokban Mikáél címmel, majd 1932-ben önálló kötetben is publikálta a szerző, Megszabadítottál a haláltól címen.[30] A szöveg különleges, biblikus világát és nyelvezetét sokan üdvözölték, így például Szabó Lőrinc is: „mintha egy újonnan felfedezett héber vagy babilóniai népeposz világa támadt volna fel köröttem.”[31] Móricz Zsigmond pedig egyenesen remekműnek kiáltotta ki Pap első regényét.[32] Azonban a szöveg fogadtatása a zsidó közönség részéről nem volt egyértelműen pozitív. Ennek indikátora a Múlt és Jövő hasábjain olvasható párbeszéd egy „Veridicus” és egy „Benedicus” álnevű szerző között. Az 1911-ben alapított Múlt és Jövő a fiatal zsidó generációnak a folyóirata volt, melyet dr. Patai József szerkesztett, és melynek jelszava így hangzott: „Vissza a zsidósághoz!”.[33] A lap a cionizmus eszméje felé tájékozódott,[34] mely irányzatot Pap Károly nyíltan elítélte.[35] Vélhetően ezért nem publikált rendszeresen a folyóiratban, erre a Zsidó művész tájképe című írásában reflektált is: „A zsidóság sorsáról töprengve, a gondolkodás vasfegyelmének élő író nem alkalmazhat olyan enyhítéseket, aminőkre szükség van egy olyan lapnál, amely a magyar zsidóság valamennyi rétege számára készül, mint a »Múlt és Jövő«.”[36] Ennek a folyóiratnak a lapjain jelent meg tehát két reakció a Megszabadítottál a haláltól című regényre. Mindkettő esszenciálisan mutat rá a szöveg megosztó voltára, illetve arra, milyen elvárások jelentkezhettek a korban a zsidó közönség részéről az úgynevezett „zsidó irodalom” felé. A Múlt és Jövő „Veridicus” kritikáját közölte először, 1934 áprilisában. Az írásból hosszabban idézek:

Nem elég, ha valaki tehetséges író zsidónak születik, és mint ilyen némi tudomással bír a zsidó életről, annak jelenségeiről, felületes ismerete van a zsidóság hatalmas tartalmáról, de kell, hogy rendszeres tudással bírjon a zsidóságról, a zsidó vallásról, hogy igazán szolgálhassa a zsidóság céljait.  […] De épp azért, mert irodalmi szempontból nyereség [Pap] munkája, végtelenül fájlalom, hogy zsidó szempontból távolról sem mondhatom ezt. Aki Pap könyvét végigolvassa, az a zsidóságról, annak eszméiről, tanairól, életjelenségeiről nagyon furcsa, és állítom, egészen téves fogalmat nyer.[37]

„Veridicus” ezután a szöveg tévedéseit sorolta fel, melyek véleménye szerint abból adódtak, hogy Pap nem ismeri eléggé a zsidó kultúrát, vallást. „Veridicus” írására a „Benedicus” álnevű szerző válaszolt a Múlt és Jövő júniusi számában, korrigálva Veridicus tárgyi tévedéseit a rítusokat illetően, kitérve arra, hogy az irodalom, a teológia és a történelem különbsége miben áll:

Ha valamely történeti regény az ókorban és a zsidó miliőben pereg le, akkor megkövetelhetjük, hogy az összbenyomás ódon és zsidó legyen, de a többit, így különösen a részletfestést bátran rábízhatjuk az író művészi felfogására és elképzelésére. Elég, ha a szerző nem vétkezik a köztudatban élő zsidó adottságok ellen, de nem kívánhatjuk tőle, hogy a régi bibliai, talmudi világot a teológusok szemüvegén keresztül lássa, és azok szájíze szerint írja le. […] Ő regényt írt, melynek érdeme tartalmában, cselekményében és gondolataiban rejlik, ódon színezete, biblikus nyelve, zsidó kerete ugyan jól hozzáillik a tartalomhoz, de mégis csak másodrangú fontossággal bír. Jó regényt nem lehet úgy írni, hogy a zsidóság apológiáját zengedezze a szerző, sem úgy, hogy a biblia vagy a talmud adataihoz egy regényes történetet ragaszt az író, hanem igenis úgy, ahogy a szerző a maga elgondolásával megcsinálta.[38]

Az, hogy Pap könyvéről ellentétes előjelű kritikák is megjelenhettek a Múlt és Jövőben, két dologra is rávilágít: egyrészt arra, hogy a folyóirat nem zárkózott el kategorikusan Pap Károlytól; másrészt arra, hogy a különböző zsidó közösségek sem voltak feltétlenül homogének.

A jobboldali sajtó sem hagyta válasz nélkül a könyv megjelenését: a Napkeletben közöltek írást a műről. A Tormay Cécile szerkesztette havilap gyakran az irodalmi szempontok elé helyezte a politikai-ideológiai megfontolásokat.[39] Az orgánum ezen vonása a Megszabadítottál a haláltól című regényről közölt kritikában is megjelent: a negatív hangvételű írás az antiszemitizmus bevett fordulatait – „zsidós őrültség”, „megszállottság”, „keleti idegenség” – használva elemzi Pap regényét másik három regény (Schalom Asch trilógiája, Joseph Roth Jóbja és Joseph Delmont Örök rabságban című regénye) társaságában.[40] A szerző mindössze a témaválasztása miatt találja figyelemreméltónak Pap művét.[41] Ez rámutat arra a jelenségre, hogy a szöveg szépirodalmi erényei – például a regény komplex szerkezete (mely egyaránt utal a héber Bibliára és az Újszövetségre) és a hagyományhoz való viszony meta- és szövegszinten való, innovatív ábrázolása – elsikkadnak a pusztán ideologikus olvasásmód miatt.

Véleményem szerint a szerző műveinek helyét a harmincas-negyvenes évek kétosztatúan gondolkodó irodalompolitikai terében („népiesek” – „urbánusok”, „magyarok” – „zsidók”) nem lehetett megnyugtatóan kijelölni, és többek között ez vezetett az irodalmi kánonból való kieséséhez. Ebben a tanulmányban nem tértem ki az 1945 utáni befogadástörténetre, annyi azonban elmondható, hogy a Pap-szövegek témaválasztásuk miatt a kommunizmus évei alatt sem kaphattak annyi figyelmet, amennyit megérdemeltek volna.[42]

Jegyzetek

[1] Lásd például a Magyar Narancs „Elsüllyedt szerzők” című sorozatát, melyben Bán Zoltán András írt Pap Károlyról. Bán Zoltán András, A megszállott, 168 óra 2009. április 30., 36–38.

[2] Lichtmann Tamás, Az életút = Megváltás. In memoriam Pap Károly, szerk. Csűrös Miklós, Nap, Budapest, 2006, 11.

[3] „De mit csináljak én az Est-lapokban egy ilyen Jeremiással, aki ezekben a versekben nem tesz egyebet, mint üvöltve, jajgatva tépi láthatatlanul földig érő szakállát, s az utolsó ítéletet hívja Az Est-lapok olvasóinak nyakára?” Pap Károly, Osvát és Mikes = Megváltás, 18.

[4] Buzinkay Géza, A zsidóság jelenléte a magyar újságírásban = Hágár országa. A magyarországi zsidóság – történelem, közösség, kultúra, 221–226 (Budapest: Antall József Alapítvány–Kossuth Kiadó, 2009), 223.

[5] Lichtmann, Az életút, 12.

[6] Pap Károly, Pap Károly levele Mikes Lajosnak = Megváltás, 26.

[7] Kodolányi János, Utóhang. Emlékezés Móricz Zsigmondra, Dunántúl 1955/13., 46.

[8] Pap Károly, Levél a szerkesztőhöz! Lévai Jenőhöz = Zsidó sebek és bűnök és más publicisztikák, összeáll. Petrányi Ilona – Kőbányai János, Múlt és Jövő, Budapest, 2000, 193.

[9] Pap Károlyné, Fények és fénytörések, Magvető, Budapest, 1971, 5–6.

[10] Rózsahegyi László, Egy fiatal magyar író sorsa – A Baumgarten-díj árnyékában, Magyar Hírlap 1930/20., 5.

[11] Móricz Zsigmond naplóját Kőbányai János idézi. Kőbányai János, Pap Károly feltámadása, Múlt és Jövő 2011/4., 101.

[12] Kárpáti Aurél, Az élő magyar irodalom 1935-ben = Az Est hármaskönyve, szerk. Dernői Kocsis László – Mihályfi Ernő – Szabó Lőrinc, Est, Budapest, 1935, 170.

[13] Komlós Aladár, A magyar zsidó író útjai = Ararát Magyar Zsidó Évkönyv, szerk. Kőrösi Tibor, Pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaháza, Budapest, 1939, 131. Ezzel együtt fontos kiemelni, hogy a korszakban születtek a szerző Azarel c. regényéhez hasonló magyar-zsidó családregények (például Hatvany Lajos Urak és emberek vagy Kóbor Tamás Ki a gettóból című műve). Pap Károly műveinek bibliai színezete, komplex narratív szerkezete azonban véleményem szerint egyedülálló.

[14] Nagy Péter, Gelléri Andor Endre – Pap Károly, Magyar Nemzet 1959/250., 4. Lásd még Lengyel Balázs írását a témában: Lengyel Balázs, Pap Károly és A nyolcadik stáció = Megváltás, 195.

[15] Keresztury Dezső, Pap Károly, Soproni Szemle 1959/1., 97.

[16] Benedek István, Vita a népi irodalomról. Éjszakai beszélgetés Zilahy Lajossal, Új Látóhatár 1959/4., 262.

[17] József Attila, Új szellemi front = József Attila. Tanulmányok, cikkek, levelek, szerk. Szabolcsi Miklós, Szépirodalmi, Budapest, 1977, 213.

[18] Pap Károly, A beolvadásról. Hozzászólás az Új Szellemi Front vitájához = Zsidó sebek és bűnök és más publicisztikák, 181–191.

[19] Nagy Sz. Péter, Utószó = Zsidó sebek és bűnök és más publicisztikák, 318.

[20] Pap Károly, Válasz egy különítményes vallomására = Megváltás, 137.

[21] Pap Károly, Zsidó sebek és bűnök, Kosmos, Budapest, 1935, 32. Pap Károly Jézus-képe egyedülálló, hiszen Jézust egyértelműen a zsidó hagyomány részének tekinti.

[22] Gyurgyák János, Ezzé lett magyar hazátok… − A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története, Osiris, Budapest, 2007, 393.

[23]  Uo., 397.

[24] Lichtmann, Az életút, 14.

[25] A magyar irodalom frontjáról, Népszava 1930. febr. 16., 4.

[26] A Baumgarten-alapítvány mint családköri jutalom, Magyar Kultúra 1930/17., 126.

[27] Rózsahegyi, I. m., 5.

[28] Pap Károlyné, Mikes Lajos = Fények és fénytörések, 21.; Uő., Kodolányi = Fények és fénytörések, 90.

[29] Rózsahegyi, I. m., 5.

[30] Lichtmann Tamás, Az igazságkereső. Pap Károly, Múlt és Jövő, Budapest, 2001, 28.

[31] Szabó Lőrinc, „Megszabadítottál a haláltól”. Pap Károly Messiás-regénye, Pesti Napló 1933. január 1., 41.

[32] Móricz Zsigmondot Galsai Pongrác idézi: „Meggyőződésem szerint korunk egyik legnagyobb alkotása. Reám divinációszerű hatása volt.” Galsai Pongrác, Pap Károly, Dunántúl 1959/15., 57.

[33] Buzinkay Géza, A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig (Budapest: Wolters Kluwer, 2016), Epub.

[34] Buzinkay, „A zsidóság jelenléte a magyar újságírásban”, 223.

[35] Lásd például a Zsidó sebek és bűnök című művét vagy az Üdvözlet a Cionba távozóknak című írását.

[36] Pap Károly, A zsidó művész tájképe, Múlt és Jövő 1935. szeptember–október, 283.

[37] „Veridicus”, „Irodalom és történet. Zsidó megjegyzések Pap Károly zsidó regényéhez”, Múlt és Jövő 24 (1934. április): 116–117, 116.

[38] „Benedicus”, „Zsidó megjegyzések Pap Károly zsidó regényéhez”, Múlt és Jövő 24 (1934. június): 176.

[39] Buzinkay, A magyar sajtó…, Epub.

[40] Fábián István, Zsidó nacionalizmus a regényekben, Napkelet 1933. július 1., 524.

[41] Uo.

[42] Lásd: „Háromévtizedes fennállása alatt következetesen az a koncepció határozta meg a Kádár-rendszer zsidópolitikáját, hogy az egyházi kérdéseken kívül »zsidó ügyek« nincsenek, és így nem is jelenhetnek meg a politika színterén; „azoknak pedig, akik akár a hatalmi apparátuson belül, akár azon kívül, akár a »zsidó ügyek« szószólójaként, akár a zsidók ellenségeként tűnnek fel, a hatalom kemény fellépésével kell számolniuk”. Győri Szabó Zsolt, A kommunizmus és a zsidóság Magyarországon 1945 után (Budapest: Gondolat Kiadó, 2009), 285.

Címkék:2022-10

[popup][/popup]