„Örök betű vagy Isten tekercsén”

Írta: Németh Ványi Klári - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Történelem

Tolvaj lettem, csak nem pénzt csentem, hanem a szerelmet raboltam meg. Fölfedeztem, milyen könnyű rászedni a női szívet és beleférkőzni.” – írta Singer Szerelem és száműzetés című önéletrajzi kisregényében fiatalkori önmagáról.

Az író és fordítói (Az Isaac Bashevish Singer múzsái című dokumentumfilmből)

Istentelen kéjenc és fanatikus zsidó volt egyszerre”, pontosan olyan, amilyennek A gettó lánya című kisregényben Betti Slonim bukott színésznő nevezte az író alteregóját, Áron Greidingert egy röpke kis légyott alkalmával.

„Egyébként is, ki tudja mi az, hogy szerelem?” – kérdezte Singer.

Nem túlzás azt állítani, hogy az író egész életén át erre próbált meg választ adni, miközben női szíveket „rabolt meg” preparált ki, és tartósította őket hajdani tulajdonosaikkal együtt történeteiben. Ezek a régi szerelmek, ilyen–olyan nőcskék, rajongó olvasók, ezoterikus útitársak, hűtlen feleségek, szőke sikszék, barna zsidók, forradalmárok, megalkuvók, megszállottak, őrültek és szentek népesítik be műveit.

Singer életműve során számtalan női karaktert örökített meg, mert akármerre ment, és akárhány nővel találkozott, „mind elmondta neki titkát”. Ezek a titkok aztán novellákká váltak az író tolla nyomán.

A haszid udvarok zárt világa, amiket az író 17 évesen maga mögött hagyott, rettegett a nemiségtől. Isaac apja, Pinchos Menachem Zynger rabbi a következőkkel intette fiát és híveit: „Nőre nézni nem szabad. Férfi és nő találkozásából mindig bűn fakad, csalódás, megaláztatás.”

Singer történeteiben a nők is pórul járnak. Övék a csalódás és a megaláztatás.

Legyen szó akár a Vagyon Miriam Liebájáról, a Szerelmes történet katolikus Jadwigájáról, a Rabszolga Wandájáról, a Lublini mágus Magdájáról, Reheléről a goraji Sátán feleségéről, a szellemileg és testileg visszamaradott Sosáról, a gettó leányáról, az öngyilkos Betty Slonimről, vagy a meggyalázott Tekláról az Egy nap boldogságban, mindegyikük szenved a szerelem miatt.

A szerelem nem létezik. Csak a vágy” – ezeket a szavakat Machla Krumbein jiddis költőnő: A pőre igazság című kötet szerzője mondta az alig húsz esztendős Singernek. A férfi újságíró gyakornokként egy téli éjszakán Varsóban találkozott ezzel a romlott nővel. Isaacnak akkoriban egy nő nem jelentett mást, mint élő hústömeget.

Masha Leon, az író felesége férjével 1973-ban (Fotó Joseph Leon)

Ha megkíséreljük csoportosítani Singer műveinek nőalakjait, a következő, állandóan visszatérő típusokkal találkozhatunk: A zsidó férfiba szerető siksze alakja – ezek általában lengyelek, és katolikusok. Megmentik a férfit az üldözőitől. A rabszolga Wandája Jákobot a lengyel parasztoktól, A szerelmes történet Jadwigája egy szénakazalban rejtegeti Herman Brodert a náciktól. A sikszék felveszik a zsidó vallást, természetesen mindezt a szerelemtől vezérelve, de nem tudnak elszakadni igazán őseik hitétől. Wanda az életével fizet érte, Jadwiga megözvegyül. Singer nyers kegyetlenséggel írja le a poligámista Broder Mása nevű szeretőjének mély megvetéssel párosuló gyűlöletét a lengyel Jadwiga iránt.

A nő Broder házasságának érvényességét is megkérdőjelezi, hiszen úgy látja, hogy a vallási törvények értelmében egy nem zsidóval kötött házasság nem számít, még akkor sem, ha Jadwiga betért.

A sikszék minden gyötrelmük ellenére maguk mögött hagyják a katolikus egyházat és foggal-körömmel ragaszkodnak a zsidóhoz, akibe beleszerettek. Szerelmükért nagy árat kell fizetniük, ahogyan a Lublini mágus Magdájának is, aki vesztére szintén siksze volt. Egy nehézsorsú mutatványos lány, és bár mindennél jobban szerette Jasa Mazurt, a bűvészt, azt is eltűrte, hogy a helybéli sihederek a „zsidó kurvájának” gúnyolják, Jasa mégis elhagyta őt. Ráadásul egy másik siksze miatt. Magda felakasztotta magát, de előbb végzett a hozzá legközelebb állókkal, a beszélő papagájával, és egy kis majommal.

Jasán kívül a lánynak nem voltak emberi kapcsolatai. Singer nőalakjainak kiszolgáltatottsága az állatok kiszolgáltatottságához hasonló. Magda, a mutatványos lány figurája A gettó lányában is felbukkan pár sor erejéig vállán az elmaradhatatlan papagájával.

A sikszék után a haszid szentek női csoportja következik, akik istenfélő, jámbor asszonyok. Hiányzik belőlük, minden szexuális vonzerő. Gyermeki együgyűségük szakrális magasságokba repíti őket. Ilyen például az enyhén szellemi fogyatékos Sosa, A gettó lányának egyik főhőse. Singer Krochmalna utcai gyermekkori szerelméről mintázta őt, olyannyira, hogy még a nevét sem változtatta meg. Önéletrajzi regényében a már említett Szerelem és száműzetésben majdnem szóról –szóra ugyanazt írja meghitt kapcsolatukról, mint A gettó lányában.

(Az önéletrajzi regény és A gettó lánya az író gyermekkori traumájáról is beszámol. Singert vörös haja miatt a többi jesiva növendék állandóan gúnyolta, ezért a lányok körébe keresett menedéket, és inkább velük játszott. Kisfiú korától a lányok bűvöletében élt.)

A vagyon Cipeléje, akit édesapja, Calman Jacoby kislányként jegyzett el Jochanannal, a szent életű marsinyovi rabbival, szintén ezt a karaktert testesíti meg, ahogyan a Rövid péntek Smúl Lejbeléjének felesége, Sosa is.

Az író munka közben

Ennek a típusnak a legmarkánsabb példája A hasonmás című novella Zilkája. Zilka annyira féltette erényeit, hogy zsidó létére apácának állt. A novella azért is különleges, mert Singer Jentl nénivel mondatja el a történetet. Jentl néni alakjára a későbbiekben még visszatérek.

A harmadik csoport a szexuális ragadozók csoportja. Ők Lilith lányai, valóságos boszorkányok. Ezek gyakran garázdálkodnak Singer „misztikusabb” szövegeiben. A régi idők javasasszonyaitól kezdve, Cilkén, a prostituálton és a halottmosó, vörös szajhákon át a dibbukok által megszállt szerencsétlen leányokig, vagy a frampoli Hodolig, aki ugyanúgy, mint a goraji Rehele, a Sátán felesége lett. Egytől egyig romlottak és kéjvágyók, vagy azzá lesznek szerencsétlen életük folyamán, vagy egy dibbuk gonoszsága révén.

Ilyen szexorientált fúria a korábban már említett jiddis költőnő, Machla Krumbein is.

Clara, A Vagyon Calman Jacobyjának második felesége szintén a Singer szövegek fenti csoportját erősíti.

Az író sok esetben sejteti, hogy ezek a nők fiatal korukban különböző szexuális traumák áldozatai voltak. Machla Krumbein saját maga meséli el Singernek, hogyan gyalázták meg az orosz határon a katonák, amikor csempészésen kapták. A Vagyon Claráját, 15 évesen az apja ajánlotta fel egy orosz katonatisztnek a jó üzlet reményében. Rehele, aki a goraji Sátán felesége lett, szintén bántalmazó környezetből származik. Nagyanyja gyermekként molesztálta. „Olykor felemelte a gyermek ingét, végighúzta élettelen kezét a kislány forró testén, s szemérmetlen kéjjel vihogott: – Tűz Tűz! Tüzel a leányzó!” Kasia, a Vagyon egyik mellékszereplője nyolc éves, amikor áldozatul esik a perverz Lucian Jampolski grófnak, a Mojsele című novellának hősnőjét, a házasságtörő Esthert gyermekként megerőszakolták.

Az író és egyik múzsája

Singer egyik legjelentősebb női szereplője, Jentl néni az író több novellájának narrátora. Jentl néni természetesen mélyen vallásos, általában Sábeszkor mesél történeteket barátnői szórakoztatására. Singer szerint „ Jentl nénikémből ömlik a történet.”

A sírásó, A mágus, Erős a szeretet, mint a halál, A hiba, a már említett Hasonmás mind Jentl néni plasztikus előadásmódját dicséri.

Jentl néni tulajdonképpen az író női énje, és hogy milyen erős volt Singer kötődése ehhez a karakterhez, ezt mi sem bizonyítja jobban a Hanka című novellánál. Hanka Jentl néni dédunokája volt, Isaac távoli unokatestvére, aki az írót argentin felolvasó körútján látogatta meg a túlvilágról. A spiritizmus és a misztikum Singer szövegeiben gyakran kötődik a nőkhöz. Ha figyelmesen végigolvassuk az író novelláit, jelentős számban találkozhatunk az ezotéria és az okkult tudományok iránt elkötelezett nőkkel, akiknek a spiritualitásra fogékony író gyakran esik áldozatul. A kezdeti kis románcból elképesztő vad történetek születnek.

Singer kedvelt nőtípusai közé tartoznak az író/ költőnők. Elbeszéléseiben gyakran találkozik nőkkel, akik maguk is írnak. A gettó leányában Sosát és Teklát a lengyel cselédet leszámítva minden nő ír. A regény főhőse, Áron Greidinger, Singer alteregója egy feminista darabon dolgozik a varsói jiddis színháznak.

A ludmiri szűz azon siránkozott, hogy az Úristen mindenben a férfiaknak kedvezett, a nőknek csak a maradék jutott: gyermekszüléssel kapcsolatos törvények, a rituális mosakodás, és a péntek esti gyertyagyújtás.”

Singer szolid feminizmusa akaratlanul is az író nővérét, Esther Singert juttatja eszembe. Mintha Isaac őt akarná kárpótolni az író/költőnő karaktereivel, és a fentebb idézett sorokkal. Talán Esther Singer judaizmus elleni felháborodását tolmácsolta A gettó lányában? Esthernek nem sikerült az, ami két bátyjának igen. Ő nem lehetett író. Közismert irodalmi tény, hogy Singer több művének nőalakját róla mintázta. Mását a Szerelmes történetből, vagy Jentelt a jesivanövendéket. „Jentl tudta, nem asszonyi élet méretett számára”, apjával úgy tanulmányozta a szent írásokat, mintha fiú lett volna. Nem véletlenül mondta neki reb Todrosz: „Jentl, benned férfilélek lakozik.”

„ Akkor miért születtem nőnek?” –vonta kérdőre apját a lány.

Jentl mégsem tudott talmudistává válni, hiába öltött férfiruhát és lett a legjobb bócherré, jött a szerelem, és ő sem tudott ellenállni neki, akárcsak a többi nő.

Singert nem hagyta nyugodni a jiddis nőirodalom kérdése. Az egész jelenséget inkább a gúny céltáblájára tűzte, és egyáltalán nem vette komolyan, mégis sokszor találkozhatunk szövegeiben, költő, meseíró, vagy írónőkkel. Szilveszteri mulatság című novellájában „Néhány jiddis nőíró és a jiddis irodalom szerelmesei elhatározták”, hogy házibuliba invitálják, az írót, akiért lelkesedtek. Singer természetesen igent mondott.

A hölgyírók körét a következő személyek alkották: a nyolcvanas éveiben járó Mira Royskez, akit az író még Varsóból ismert; a szerelmes verseket publikáló alacsony, nagymellű, lengyel parasztasszony ábrázatú, Matilda Feingevirtz; a zilált, répavörös hajú Berta Kosatzky ponyvaregényíró, akinek hősnői egytől egyig vidéki leányzók voltak, akiket megrontottak a nagyvárosi sarlatánok, prostitúcióra kényszerültek, majd öngyilkosok lettek; végül egy valóságos törpe, Tsloveh elvtársnő, az 1905-ös forradalom egyik jelentős figurája.

Singeren kívül egyetlen férfi vendég volt hivatalos erre a feminista partira, a nagypofájú Harry, és természetesen az összes nő értük lelkesedett.

Singer végül a tökrészeg Harry szájába adta a véleményét a jiddis nőírókról: Úgy vagy te író, ahogy én török basa! Valahányszor írsz, valamit le kell pénzelnem a kiadót, hogy kinyomtassa! Kiknek kellenek az írásaitok?! Csak arra jók, hogy heringet csomagoljanak beléjük!”

Amennyire szerette a nőket, annyira „ megmosolyogta” azokat, akik írnak.

A már említett, Machla Krumbein jiddis költőnőt szintén minden tehetségtelen firkásznak elhordta, azonban ez a nő mély nyomott hagyott Singerben.

„Annyi éven át mélyen hittem, hogy Machla Krumbein és a művei,ha ugyan valaha is léteztek, elégtek Treblinkában, Majdanekben, valamelyik gettóban vagy koncentrációs táborban. De megmaradt egy utolsó példány, hogy elolvassam és mérlegeljen,mielőtt a teljes feledés homálya borul rá. Vagy e különleges utam alkalmából talán egy barátságos démon, manó, vagy kobold keltette életre, és tette le elém, kimenekítve az égő hamuhegyek közül.”

Az író egy másik múzsájával

A fenti idézetből árad az, az őszinte sajnálat, amit Singer a lemészárolt jiddis irodalom iránt érzett, és ebből az irodalomból a nőket sem zárta ki, még akkor sem, ha nem tartotta sokra műveiket.

Jentl nénit, a történetmondót viszont megtette narrátorának. Talán nem véletlen, hogy ugyanazt a nevet adta a lányból lett jesivanövendéknek is, mint a mesemondó nagynénjének.

Lehet, hogy a Singer szövegek misztikus sűrűjében a női sorsot maga mögött hagyó Jentl maga is elbeszélőjévé vált a Nobel díjas író könyveinek. Mintha a Singer szövegek misztikus sűrűjében szereplő írónők néha önálló életre kelnének és ők írnák tovább a történetet.

Ahogyan Hanka, Jentl dédunokája, aki visszatért a koncentrációs táborból, nem húsvér emberként ugyan, csak árnyalakként. Ő a borzalmakról mesélt.

„Hankát szólítottam: – Miért szöktél el? Akárhol vagy, gyere vissza. Nélküled nem lehet meg a világ. Örök betű vagy Isten tekercsén.” – hívta Singer a titokzatos nőt a hűvös éjszakában. „Örök betű vagy Isten tekercsén” – ennél szebben nem lehet bókolni a jiddis írónőknek.

Végezetül hadd említsem meg Betty Slonim színésznő nevét, A gettó lányának egyik meghatározó karakterét. Természetesen a színészet mellett ő is próbálkozott az írással. Betty Slonim kudarcra ítélt asszony volt. Bármennyire igéző volt is, és nőies, nem tudta felvenni a Krochmalna utcai együgyű szenttel, Sosával a versenyt.

A regény végén öngyilkos lett.

Betty Slonim alakja azonban nem csak Singer miatt érdekes.

Nicole Krauss A szerelem története című regényének főhőse , Leopold Gursky jiddis író Slonimból, egy lengyel kisvárosból menekül Hitler elől Amerikába.

Betty Slonim pedig a következőket mondta A gettó lányában: „ A hajó fedélzetén mindenki ugyanazt kérdezte – Miért megy Lengyelországba? – Ők mind Párizsba mentek. Az igazat mondtam nekik. Van egy öreg nagynéném Slonimban – ennek a városnak a nevét viselem –, és látni akarom még a halála előtt.”

Krauss Leo Gurskyja, a nácik elől menekült öregember pedig az első regényét Slonimról, a szülővárosáról írta, „amely hol Lengyelországhoz, hol Oroszországhoz tartozott.”

Krauss regényében Slonim rejtett utalás lehet Isaac B. Singerre, a legnagyobb jiddis íróra, akinek hősnője Betty Slonim évtizedekkel később inspirálta a fiatal zsidó származású amerikai írónőt.

támogatás
Pop up banner

Címkék:Isaac Bashevish Singer, múzsák

[popup][/popup]