„Nekem megvan a saját Örökkévalóm”

Írta: Németh Ványi Klári - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Náray Tamással új regényéről, a Zarahról beszélgettünk.

Náray Tamás

Miért ír regényt a holokausztról egy nemzetközileg elismert ruhatervező?

A könyvbemutatón tangóharmonikán, a Hava Nagila dallama is felcsendült. Aztán a regényt elolvasva azt éreztem, erős és mély kötődésre lehet szükség ahhoz, hogy valaki ilyen átéléssel írjon egy zsidó család szenvedéséről.

A regény Zarah Winter életútját beszéli el. Különleges nőtörténeti könyv.

A kislány 1934 szilveszter éjszakáján született Németországban. Abraham Winter legkisebb lányának, Zarahnak, nővérével Edellel egy véletlen folytán sikerült elmenekülnie a gyilkos hatalom elől. A dúsgazdag gabonakereskedő család többi tagját Dachauban irtották ki.

A szerző tudatosan választotta hősnőjének a Zarah nevet, amely egyben regénye címadója is.

A Zarah szefárd név. Azt jelenti, ragyogás. Zarah Winter személyisége az egész regényt beragyogja” – mondja Náray.

Talán nem véletlenül hasonlít hangalakjában és kiejtésében is a szefárd név a Zohárra, a Kabbala egyik leglényegesebb könyvére, a Ragyogás könyvére.

Hallottam már több ironikus megjegyzést, mely szerint:

„Náray a hősnőjét is egy divatmárkáról nevezte el. Ez nagyon erős szakmai ártalomra vall.”

„Ez szimplán műveletlenség” – legyint nevetve Náray, aki nem törődik a csipkelődésekkel, ahogyan azzal a gyanakvó, kíváncsisággal sem, amely azt firtatja: mi visz rá egy sikeres ruhatervezőt arra, hogy a zsidóság legnagyobb tragédiájáról írjon?

Nem is értem a kérdést. A Zarah a második nagyformátumú regényem. A holokauszt témáját már az önéletrajzi ihletésű, Az utolsó reggel Párizsban című kötetemben is érintettem. Amúgy egyszerű emberként talán nem írhatnék róla?! A holokauszt csak a zsidó nép fájdalma? Mennyire kisstílű gondolkodásra mutatna ez. Én azt vallom, hogy senki sem fordíthatja el a fejét, ha szenvedést lát. 

Kivétel nélkül mindenkinek joga van a saját életéhez és a saját boldogságához. Ostobaság olyat állítani, hogy a háborúban meghalnak. Az hal meg a háborúban, akit megölnek. Az embernek az élete végén kell meghalnia.” – mondja Náray, majd elhallgat. Vár egy kicsit, aztán elgondolkodva folytatja.

„Fájdalmat érezni független attól, hogy valaki keresztet vagy Dávid–csillagot visel a nyakában. A kín nem ismer sem felekezetet, sem származást. Ahogy az irgalom sem. Nem vagyok vallásos a szó klasszikus értelmében. Se templomba, se zsinagógába nem járok. De van hitem! És ragaszkodom ahhoz a nézetemhez, hogy a hitemre nem kell címke. Se tőlem, se mástól.

Én sosem feltűnősködtem a magánéletemmel, a politikai meggyőződésemmel, vallásommal, származásommal, pénztárcámmal. Mindennek számomra nincs úgy jelentősége, ahogy sokaknak. Mert vannak ezek helyett más dolgok, amiket magamból megmutathatok.  Különben sem az az érdekes, amit mondunk, hanem az, amit teszünk. És úgy vélem, ennek alapján kellene valakiről véleményt alkotni, ha feltétlenül muszáj.

Az újságírók gyakran tudni akarják, hogy abból, amit megírtam mi volt a valóság. Lényegtelen! Egy regényben nem az a fontos, hogy mi volt benne a valóság, hanem az, hogy mire világít rá! Hogy mi a mondanivalója.

Természetes, hogy egy író a vele, környezetével, családjával megtörtént eseményekből merít. Ritkábban a közszájon forgó történetekből. Mindenki hordoz magával terheket. Csak legfeljebb nincs meg hozzá a képessége, hogy beszéljen, vagy írjon róla. Én is cipeltem magammal családom múltjának terheit. Hosszú időn keresztül egy velőt rázó sikoly volt az bennem, ami soha nem tudott elhalkulni. De egyszer el kell jönnie az időnek, amikor az ember szembenéz az elhallgatott, elnémító tragédiákkal. Hogy ez az idő nálam miért most jött el?

Mert napjainkban a megkülönböztetésnél, a kirekesztésnél és az ítélkezésnél aktuálisabb témát nehezen találhatnék. És mert ennyi idősen vagyok képes beszélni róla. Azt gondolom, pusztán emberi okokból akkor is foglalkoztatott volna a holokauszt tragédiája, ha történetesen egy minden le- és felmenőmet tekintve keresztény családból származom. Ahogy megírtam: „Mert a gonosz győzedelmeskedéséhez annyi is elég, hogy a jók nem tesznek semmit.” Ma a hallgatást senki nem engedheti meg magának.”

Különösen szép Náray szövegében az az érzékenység, amivel megrajzolja női sorsokat, karaktereket az anya–lány, nővér–húg, nagyanya–unoka kapcsolatokat, elszakíthatatlan, és olykor már romboló kötelékeket, „mert a szeretet sokkal erősebb ok a gonoszságra, mint a gyűlölet.”

A Zarah nagyon erősen női szöveg.

Természetesen többről van itt szó, mint a pazar ruhák pontos leírásáról, utoljára Tolsztoj Háború és békéjében olvastam ilyen plasztikus ruhaleírásokat, mint a Zarah-ban.

A könyv a holokauszt túlélők gyermekeinek, unokáinak traumájáról is szól, arról, hogy öröklődnek át a szorongások, félelmek, egyik generációról a másikra, arról, miként lesz öngyilkos Zarah Winter lánya, egy pusztító szerelem és egy volt náci bárónő hatására.

Ostobaság azt gondolni, hogy Náray regénye rózsaszín, holokauszt love story, nagyon távol áll attól. Olvasóként döbbenten szembesültem azzal a ténnyel, hogy a törékeny, finom ruhatervező, aki a szépség bűvöletében él, milyen hitelesen, férfias brutalitással írja le a huszonhat éves Joachim Winter agyonverését 1939. június utolsó napjának hajnalán.

„Nem néztem ki Önből, hogy ilyen kegyetlen is tud lenni” – mondtam Náraynak.

Igaza van. Nem tudok. Nem is én vagyok kegyetlen. A fanatizmus az, amely az emberi irigységgel és gonoszsággal szövetkezik. Joachim kegyetlen meggyilkolása, amely a könyv elején rögtön mellbe taszítja az olvasót, sok-sok könnyet csalt a szemekbe a hozzám intézett olvasói levelek alapján. Volt, aki azonnal félretette a könyvet és csak pár nap elmúltával tudta újra a kezébe venni. Nekem van fantáziám. De látja, ilyet kitalálni mégsem tudtam volna. Az eset az akkor Németországban élő rokonaink családjában történt.

Náray regényének egyik jelentős színtere Izrael, Jeruzsálem. A történet egyik legszebb pillanata is a Szent városban játszódik.

Milyen szerencsés az, aki megőrizhette, amivel született, gondolta. Beolvadunk. Mi is, ahogy mások is. Végül az üvegfalak mögött álló hatalmas menóra árnyékában álldogálva jött rá, mi az, amit érez. Meglepte, milyen váratlanul és hirtelen tört rá, hogy egész élete gyökértelen.

Az Artex Külkereskedelmi Vállalat külkereskedőjeként jártam először Izraelben. Ezt az utat máig nem felejtettem el.

Pénteken érkeztem Jeruzsálembe. Egy szép, kora őszi napon. Lenyűgözött a ragyogóan fehér város. Felpillantottam a falakra és többezer év nézett vissza rám. És én abban a pillanatban tudtam, hogy nem vagyok idegen.”

„És a gyökértelenség?” – kérdezem Nárayt.

Nekem megvan a saját Örökkévalóm. Ahogy mindannyiunknak.

Az interjú készítője és Náray Tamás

támogatás

Címkék:2018-03