Nagyon zsidó és nagyon sötét

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Leonard Cohen új albuma – saját születésnapjára

leonard-cohen-you-want-it-darker

A zsidó témájú You Want it Darker (kb. Te akarod sötétebben) Cohen október 21-én megjelenő új albumának címadó dala. Ez a világhírű költő-énekes 14. stúdiólemeze, egyben az utóbbi hat évben megjelent harmadik albuma. A felvételen annak a montreali zsinagógának a kántora és gyermekkórusa is közreműködik, ahová a szerző járt gyermekkorában.

A címnek megfelelően a dal zenéje és szövege egyaránt sötét tónusú.

Maga a szöveg baljós elmélkedés hangsúlyos vallási tartalommal. A kórus végén Cohen ezt énekli: „Hineni, hineni; I’m ready, my lord.” Ímhol vagyok, készen állok, uram. A Hineni (Ímhol vagyok) szóval Ábrahám válaszol, amikor az Örökkévaló hívja és megparancsolja, hogy áldozza föl fiát, Izsákot. De ez a szó egy imában is föltűnik: Ros Hasana estéjén énekli a kántor, az ünnephez illő felkészültségről és alázatról szól.

A dal egyik szakasza a kaddisra, a halottakért elmondott és a hitet megerősítő ima nyelvezetére és ritmusára emlékeztet.

Magnified, sanctified be thy holy name
Magasztaltassék és szenteltessék szentséges neved
Vilified, crucified in the human frame
Melyet becsmérelnek és megfeszítenek az emberek
A million candles burning for a help that never came
Millió gyertya ég a segítségért, mely sehol
You want it darker, we kill the flame
Te akarod sötétebben, hát megöljük a lángot

A dal ugyanakkor a zsidó közösségi együttműködés szép példája. A háttérben Gideon Zelermyer, a montreáli Shaar Hashomayim zsinagóga kántorának hangja szól, a zsinagóga kórusával együtt. Ők az album egy további másik számában is hallhatók.

A dal borús hangvétele nyomán sokan az énekes egészsége és előrehaladott kora felől kezdtek érdeklődni. Cohen utoljára 2013-ban indult nemzetközi turnéra. Múlt hónapban érzelmes levelet írt Marianne Ihlennek, aki a hatvanas években kedvese és múzsája volt, és ez év júliusában halt meg.

„Marianne, hát eljött az idő, amikor nagyon megöregedtünk, testünk kezdi felmondani a szolgálatot, és nemsokára követni foglak. Tudd, olyan közel járok mögötted, hogy ha kinyújtod a karod, találkozik az enyémmel.”

Ezt olvasva a „Hineni, hineni; I’m ready my lord” szavai valóban elég sötéten hangzanak.

A Haaretz cikke nyomán Bassa László

 

Címkék:Hineni, Leonard Cohen

[popup][/popup]