Milyen annak, akit Zsidónak hívnak?

Írta: Novák Zsombor Péter - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Interjú Zsidó Ferenc íróval és három bátor résztvevővel.

Zsidó Ferenc

Léteznek Szabók, Tóthok, Kovácsok, Kissek, Nagyok, és még sokáig sorolhatnám az őseinktől örökölt családnevek listáját.  A vezetéknevünket már kicsi gyermekként megtanuljuk, hogy képesek legyünk másoknak bemutatkozni, valamint önmagunkat identifikálni. E rendkívül gazdag tárházban találhatunk azonban szokatlan neveket is, melyek hallatán a legtöbb ember rögtön felkapja a fejét. Ezek közé tartozik a „Zsidó” is.

E cikkből megtudhatjuk, hogyan reagálnak az emberek, amikor valaki ezzel a névvel mutatkozik be, milyen életérzés e név birtokosának lenni, hogyan hat mindez vissza saját életükre.

Zsidó Esztert (21 éves, diák) rendszeresen bántották gyermekkorában, ezért sokáig átoknak tartotta a nevét. Attól félt, hogy mindig bántani fogják, és sosem tud majd beilleszkedni sehová. Eszter elmesélte, hogy a Honfoglaló nevű játék például azért nem engedte őt regisztrálni, mert tilos vallási csoport nevét használni a felületen. A gimnáziumi dolgozatokra már nem írta fel a teljes nevét, viszont minden körülmények között szándékosan nagybetűvel írta a „zsidó” szót. A középiskolában már alábbhagytak a piszkálódások, „csupán” az egyik tanára kérdezte meg tőle, hogy: „ti a vallást is gyakoroljátok?” Eszter fontolgatta a névváltoztatás lehetőségét, azonban az édesapja és a nagyapja iránti tiszteletből végül erre nem került sor. Azt mondja, hogy nem hisz a  sorsban, de mégis csak van valami abban, hogy jelenleg a Dohány utcai zsinagógában van diákmunkán, így folyamatosan mélyül el a zsidó kultúrában.

Zsidó Gábortól (30 éves, gépészeti asszisztens) gyakran kérdezték meg, „hogyan tud ezzel a névvel együttélni”. Ő úgy tanulta meg kezelni ezeket a helyzeteket, hogy bemutatkozáskor szándékosan lassan és jól érthetően mondja ki a nevét, tapasztalata szerint így annyira megilletődnek az emberek, hogy inkább már vissza sem kérdeznek. Gábor házasodni készül a párjával, ezen alkalomból szavazást indítottak a Facebook-on arról, hogy a menyasszony felvegye-e a nevét. A kommentháborúban kaptak hideget-meleget, valaki még azt is „javasolta nekik, hogy még a vőlegény is változassa meg a nevét, hogy ne büntesse ezzel a leendő gyerekeit. Minderre ő csak ennyit reagált:  „…én is felnőttem valahogy, és egyáltalán nem bánom, hogy ilyen névvel tettem.”

Zsidó Anitát (40-es cégkoordinátor) is csúfolták gyermekkorában, sőt, az édesanyját rendszeresen hívta fel valaki az otthoni telefonon azzal a kérdéssel, hogy: „Működik-e még a krematórium?”. Az általános iskola ideje alatt megkérdezte az édesapját a névváltoztatás lehetőségéről, azonban erre az ő életében sem került sor. Anita fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Isten kiválasztott népének tekinti a zsidóságot, ezért számára megtiszteltetés e név birtokosának lenni, az Örökkévaló áldásaként tekint rá.

*

A Székelyudvarhelyen született író, Zsidó Ferenc is örömmel vett részt e kérdés körbenjárásában, ő a következőképpen nyilatkozott a témában.

Tapasztalt különleges reakciót az emberek részéről bemutatkozáskor?

Igen, olykor előfordult. De nem kell durva „zsidózásra” gondolni…
Ilyen-olyan élcelődések voltak, de lényeges, hogy én erdélyi vagyok, itt a Székelyföldön Zsidó névvel élni talán kicsit másabb, mint Magyarországon. Itt nem stigma ez a név. Ne feledjük el, hogy Erdély a tolerancia földje. Ami Magyarországon lehet, hogy akut probléma, az itt csak könnyed, játékos élcelődésre okot adó pikantéria… Emlékszem, még kisgyerek voltam, valaki megkérdezte, hogy én akkor milyen zsidó vagyok, körülmetélt-e. Nem tudtam válaszolni, mert még nem is ismertem a körülmetélés fogalmát.

Hogyan tekint a saját vezetéknevére?

Nézze, én elsősorban székely-magyar ember vagyok. A család a székelyföldi Rugonfalváról származik, ez egy református falu: az egyházi anyakönyvekben ameddig vissza lehet keresni, az 1700-as évekig, a felmenőim reformátusok voltak. Nyilván, őseim lehettek identitásvesztett zsidó telepesek is, de arról se feledkezzünk meg, hogy a faluból rá lehet látni a Zsidó-hegyre, amely a Szentábrahámtól választja el a falut, ahol – akárcsak a közeli Bözödön és Szenterzsébeten – a székely szombatosok, a “lelki zsidózók” éltek (miután az 1600-as évek közepén vallásukat betiltották: kisebb részük zsidó hitre tért, többségük unitárius, református lett). Innen is eredeztethető lehet a család.

Olykor én is efféle “lelki zsidónak” érzem magam. Ez bizonyos értelemben “skizoid” állapot: olykor azon kapom magam, hogy szeretném, ha valóban lennének zsidó felmenőim, ugyanakkor székely-magyar identitású vagyok. De annak különc: valahogy kicsit más, mint az átlag… Ugye, itt ez az íróság is, ami leginkább különcségnek minősül e tájon. (Nem, mintha a székelyeknek ne lennének íróik!). A pénzzel már nem bánok olyan jól, ilyenkor szoktam megjegyezni: bárcsak kicsivel több zsidó vér csörgedezne az ereimben. (Megjegyzendő, hogy a székely ember megadja a zsidónak, ami a zsidóé: sztereotip módon művészetekben tehetséges, pénzzel jól bánó embereknek tartja. Ma is elevenen él bennem egy anekdota-szerű történet, amit anyai ági nagyanyám mesélt el a legnagyobb tisztelet hangján a faluba telepedett zsidó boltosról: nagyszülém, aki szintén boltos volt, megkérdezte az illetőt, szokott-e mérleget készíteni, s hogy van-e hiánya. A zsidó boltos elmosolyodott, s állítólag annyit mondott: én ide zsebre dugott kézzel érkeztem, ami itt van, azt mind azóta szereztem, úgyhogy hiány nem lehet…).

Apropó, Rugonfalván jelenleg is Zsidónak hívják szinte a fél falut, s bár jómagam nem ott lakom, hanem a közeli kisvárosban, nem a kitaszítottak, kisebbségben lévők frusztrációját kell megélnem, hanem az elfogadás, megbecsültség elégtételét.

Gondolt valaha névváltoztatásra?

Említettem, hogy az 1980-90-es években, ifjúkoromban egyáltalán nem találkoztam még a zsidó megnevezés pejoratív felhangjaival. Másod-harmadéves bölcsészhallgató voltam már, amikor irodalomtörténet órán felmerült a zsidó identitású magyar szerzők kérdése, jómagam ekkor kezdtem foglalkozni tudatosabban a saját Zsidóságom mibenlétével. Aztán nemsokára publikálni kezdtem, és fel sem merült bennem, hogy ne Zsidó Ferenc néven tegyem (sőt ebben olyannyira következetes vagyok, hogy internetes nickname-eknek is a saját nevemet választom). Azt hiszem, édesanyám javasolta egyszer, hogy művésznévként használhatnám az ő családnevét, mert az talán jobban cseng – Mátéffy, Szentannay, magyar kisnemesi vonal –, de ez sosem volt számomra opció.

Nomen est omen, tehát a név valóban kötelez?

Nevem valamilyen értelemben tényleg kötelez (és meghatároz). Számos vezetéknév nevezhető teljesen semlegesnek, ezzel szemben az enyém feltűnő (már csak azért sem rossz írói névnek sem), vallani és vállalni erős, értékítéletet hordozó. Nekem sikerül nem nyűgként, teherként élni meg a nevemet, hanem inkább profitálni belőle – persze, nem úgy, hogy valaha is dörgölőztem volna az igazi zsidókhoz, hanem kialakítva a magam székely-zsidózó világképét, megélve mindkettőnek az értékeit.

támogatás

Címkék:"Zsidó" mint név