Meztelen valóság a filmvásznon – Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Írta: Szombat - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

Január 28-február 3-ig 5. alkalommal rendezik meg a jubileumi BIDF-et, Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált a Cinema City Aréna moziban. A programban többek között Talal Derki Apákról és fiaikról című Sundance Filmfesztivál győztes dokumentumfilmje is látható lesz.

The Jewish Underground (képkocka a filmből)

A világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenye, fóruma és bemutatója, évről évre fesztiváldíjas, egyedi, különleges, Magyarországon először vetített, többségében egyszer látható, későbbi filmforgalmazásra nem kerülő alkotást, valódi történetet mutat be a filmfesztiválok kedvelőinek és az emberi sorsok, problémák, társadalmi kérdések iránt nyitott nézőknek.

A művészeti élet, a közélet és a sajtó elismert szereplőiből álló rangos, nemzetközi zsűri, valamint nemzetközi diák- és nyugdíjas zsűri dönt a díjakról öt kategóriában: Meztelen remény, Meztelen üzenet, Meztelen igazság, Meztelen szenvedély, Meztelen rövidség.

A filmek vetítése után a közönség találkozhat a meghívott alkotókkal is, így az élmények egyszerre személyes és közös átélése, átbeszélése révén a közönség valódi fesztiválközönséggé válik.

A kreatív dokumentumfilmek rólunk szólnak és közel vannak hozzánk, a meztelen valóságot mesélik el. Szórakoztatnak, megérintenek és gondolkodóba ejtenek. A 2019-es fesztivál filmjei sokrétűek, akut, akár tabutémákat is érintenek.

A fesztiválon izraeli filmeket is láthat a közönség:

Shai Gal: The Jewish Underground, http://bidf.hu/film/the-jewish-underground/

Puskaporos hordón ülünk, de a film elkészülhetett…

Az izraeli titkosszolgálatnak négy évébe került, míg végre sikerült fogást találnia a Jewish Underground (Zsidó földalatti mozgalom) nevű jobboldali terrorszervezeten.

Miután az 1980-as években a csoport számos sikeres támadást mért a muszlimokra, titkos tervük a Sziklamecset felrobbantása lett. A szent hely elpusztítása azonban egy közel-keleti nukleáris háborúhoz, sőt, akár a harmadik világháborúhoz vezethetett volna.

Bűnügyi történetnek is beillik, ahogy Shai Gal rendező az eseményeket rekonstruálja, a kulcsfigurákkal folytatott interjúkban pedig megszólalnak az elkövetők is, akik azt állítják, hogy semmi rejtegetnivalójuk sincs.

Napjainkig nyomon követve őket Shai Gal feltárja, hogy a Jewish Underground börtönből kiszabadult tagjai megtalálták az utat a mai Izrael politikai hatalmának szívébe. A világpolitika jelen helyzetében, amikor a szélsőséges nézetek világszerte egyre gyakoribbak és „a dolgok állása” felettébb labilisnak tűnik, ez a film nagyobb jelentőséggel bír, mint valaha.

Shirly Berkovitz: Az üres szoba, http://bidf.hu/film/empty-room/

Amikor a bánat, a tudomány és a jogrendszer találkozik…

Egy órával azután, hogy az izraeli hadsereg Iritet és Ashert arról értesíti, hogy fiukat, Omrit,
az Izraeli Haditengerészet tisztjét megölték, a gyászoló szülők azt kérik, hogy nyerjék ki fiuk spermáját. Céljuk, hogy később egy donor által adományozott petesejtet megtermékenyítve, egy béranyát „használva” gyermeket alkossanak, akit sajátjukként, szülőkként tudnának felnevelni. Tökéletesen egyedi eset, amelyre sehol a világon nem volt még példa.

A kivételesen személyes történet egy sor etikai, tudományos és morális kérdést vet fel. Egy mélyen gyászoló család reménnyel, humorral és fájdalommal teli próbálkozása, hogy az életről dönthessenek.

Danel Elpeleg: Vadkórház http://bidf.hu/film/wild/

Akik az életért harcolnak és olykor – a legnagyobb szeretettel – ellene döntenek…

A Safari vadállat kórházba többnyire megtört, megmérgezett és az éhhalállal küszködő állatok érkeznek. A film Arielláról, a Ramat Gran parkban dolgozó doktornőről és kis csapatáról szól, akik ezen állatok megmentésének szentelik életüket, miközben tisztában vannak azzal, hogy sok esetben az állatok a kórházból kikerülve képtelenek lesznek a vadonban életben maradni. Az orvosok és gondozók ezért gyakran kemény döntésekre kényszerülnek…

 

[popup][/popup]