Kurt Lewin: Öngyűlölet a zsidók között

Írta: Kurt Lewin - Rovat: antiszemitizmus, Hagyomány, Kultúra-Művészetek, Történelem

Hogy az öngyűlölet jelen van a zsidók között, ez olyan tény, amelyet a nem zsidók alig tudnak elhinni, ám a zsidók között közismert. Olyan jelenség, amelyet a zsidók emancipációja óta mindig észrevettek a megfigyelők. Már Lessing professzor tárgyalta a témát Németországban, egy Der Jüdische Selbsthass című, 1930-ban megjelent könyvében. (A szerző írása 1941-ben keletkezett.)

Kurt Lewin

Olyan regények, mint Ludwig Lewisohné (Az örök sziget), amely az 1930 körüli New York-i zsidókat festi le, és Arthur Schnitzler művei, amelyek viszont az 1900 körüli osztrák zsidók problémáival foglalkoznak, meglepően hasonló zsidó problémákat mutatnak be.  Ezekben a különböző országokban ugyanazok a problémák merülnek fel, és a különböző társadalmi rétegekhez és szakmákhoz tartozó zsidók ugyanazokkal a fajta megoldásokkal próbálkoznak.

A zsidó öngyűlölet egyszerre csoport- és egyéni tünet. Európában az egyik zsidó csoportnak a másikkal szembeni ellenséges érzésére kiemelkedő példa a német vagy osztrák zsidó ellenszenve a kelet-európai zsidókkal szemben, vagy újabban a francia zsidóé a német zsidóval szemben. A német zsidók között nemritkán lehetett hallani, hogy a német zsidók minden baja a kelet-európai zsidók nem megfelelő viselkedésének tudható be. A mi országunkban[1] a spanyol zsidó ellenszenve a bevándorló német zsidóval szemben, s az utóbbié a kelet-európai zsidóval szemben megfelelő párhuzamot nyújt az európai helyzettel.

Ha a csoportok helyett az egyéneket vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy egy zsidó öngyűlölete irányulhat a zsidók, mint csoport, a zsidók egy specifikus csoportja, saját családja, vagy önmaga ellen. Irányulhat a zsidó intézmények, a zsidó viselkedésformák, a zsidó nyelv, vagy a zsidó ideálok ellen.

A zsidó öngyűlölet szinte végtelen változatosságú formákat ölthet. A legtöbbször és a legveszélyesebb formáiban ez egyfajta közvetett, elfojtott öngyűlölet. Hogyha felsorolnám azokat az eseteket, amikor a zsidók nyílt és egyértelmű megvetéssel találkoztak zsidók között, alig tudnék megnevezni egy párat.

A legmeglepőbb számomra egy jól képzett osztrák zsidó menekült viselkedése volt, amikor egy zsidó menekült házaspárral találkozott. Erőszakosan, gyűlölködő hangnemben kezdte harsányan védelmezni Hitlert, arra hivatkozva, hogy milyen negatív tulajdonságai vannak a német zsidóknak.

De az ilyen esetek ritka véletlenek. A legtöbb esetben a zsidó gyűlölete a másik zsidóval szemben vagy önmagával, mint zsidóval szemben szubtilisabb formákat ölt. Ez a fajta gyűlölködés annyira összekeveredik más motívumokkal, hogy egy-egy esetben nehéz eldönteni, vajon valóban öngyűlöletről van-e szó.

Vegyük azt a jól képzett zsidó ateistát, aki végül beleegyezett, hogy előadást tartson egy templomban. A beszédét megelőző istentisztelet alatt beszélt nekem arról, hogy milyen fájdalmas élmény látnia egy taliszt, és hogy ezt az ellenérzést először az apja plántálta belé, a maga, a zsinagógával szembeni negatív attitűdjével. Most itt egyfajta zsidóellenes érzéssel van dolgunk, vagy pedig az ateistának a vallással szembeni erős ellenérzésével? Vajon a gazdag zsidó kereskedő, aki nem hajlandó semmit sem adni a zsidó jótékonysági szervezetnek, a saját népét gyűlöli, vagy pedig egyszerűen csak fösvény?  Egy áruházi osztály vagy egy üzlet vezetője úgy tűnhet, hogy mindenáron el akarja kerülni, hogy zsidókat alkalmazzon – de lehet, hogy ez a legjobb, amit tehet az adott körülmények között.

Nem sokszor fordul elő – habár néha-néha azért igen – hogy egy zsidó őszintén bevallja: gyűlöl együtt lenni más zsidókkal. A legtöbb embernek, aki kerüli a zsidó társaságokat „jó okai” vannak erre. Annyira el vannak foglalva nem-zsidó ismeretségeikkel, hogy „egyszerűen nincs idejük”. Az a fiú, aki a zsidó vallással szemben preferálja az „Ethical Culture” mozgalmat,[2] vagy a Keresztény Tudományt, nem azt fogja mondani, hogy a zsidó dolgoktól menekül, hanem hogy jobban vonzzák más vallási csoportok értékei.

Bizonyos esetekben persze ezek az „indokok” lehetnek valódi indokok. Mégis vannak bizonyos tények, amelyek elgondolkodtatják az embert. Egy vegyesházasságban a nem zsidó fél gyakran sokkal reálisabban közelíti meg a gyermekek nevelését. Úgy tűnik, hogy látja: a gyermeknek felnövése során világosan meg kell értenie: a zsidósághoz tartozik-e, vagy azon kívül áll. A zsidó fél viszont gyakran azon az állásponton van, hogy a gyerekek az Egyesült Államokban felnőhetnek egyszerűen abban a tudatban, hogy emberi lények, mint bárki más. Tagadni fogja, hogy ugyanaz az érzés vezeti, amely sok osztrák és német zsidót vezetett, amikor megkereszteltették a gyermekeiket és más módokon is, amennyire csak lehetett, a nem zsidókhoz való kötődést alakítottak ki a gyermekeikben.

Ám ha belegondolunk, akkor, amennyiben az általunk említett ateistának tényleg az ateizmus lenne az egyetlen oka arra, hogy ellenszenvet érezzen a zsidó vallás szimbólumaival szemben, akkor ugyanezt az ellenszenvet kellene éreznie bármilyen tételes vallás szimbólumai iránt is. S mert nem érzi, ez is mutatja, hogy viselkedése mögött valami más mozgatórúgó rejlik. Az olyan zsidó gyerek esete, aki nem ortodox családból származik, és azt mondja az anyjának: „Ha látom azt az öreg zsidót a taliszában imádkozni, az jó érzés; mintha én magam is imádkoznék”, azt mutatja, hogy a vallással szembeni közöny nem feltétlenül vezet ilyen ellenszenvhez.  Az a kereskedő, aki nem akar hozzájárulni anyagilag zsidó akciókhoz, miért adakozik minden nem-zsidó jellegű ügyre? Miért alkalmaznak táborok, amelyeket kizárólag zsidó gyermekeknek szerveznek, csak nem-zsidó nevelési tanácsadókat és tartanak csak keresztény vasárnapi istentiszteletet, miközben nem tanítanak zsidó dalokat és nem végeznek bármilyen más zsidó szellemű tevékenységet?

 

AZ ÖNGYŰLÖLET, MINT TÁRSADALMI JELENSÉG

Tettek már kísérletet arra, hogy a zsidó öngyűlöletet úgy magyarázzák, mint bizonyos mélyen begyökerezett emberi ösztönök következményét. Ez a viselkedés úgy tűnik, mintapéldája annak, amit Freud az öndestrukcióra való törekvésnek, vagy a „halálösztönnek” nevezett. Ám egy ilyen magyarázatnak csekély értéke van. Miért nincs az angolban vagy a németben ugyanannyi gyűlölet honfitársaival szemben, mint a zsidóban a zsidó ellen? Ha az öngyűlölet általános emberi ösztön volna, akkor azt várnánk, hogy mértéke csak az egyén személyiségétől függ. De az egyes zsidók öngyűlölete úgy tűnik, hogy sokkal inkább a zsidósághoz való viszonyától, nem pedig személyiségétől függ.

A zsidó öngyűlölet olyan jelenség, amelynek megvannak a megfelelői más diszkriminált csoportokban is. Az öngyűlölet legjobban ismert és legszélsőségesebb eseteit az afro-amerikaiak között találjuk. Egymás között négy, vagy öt réteget különböztetnek meg, a bőr árnyalata szerint – minél világosabb a bőrszín, annál magasabb rétegbe tartozol. Ez az egymás közötti diszkrimináció olyan messzire megy, hogy egy világosabb bőrű lány sokszor elutasítja, hogy összeházasodjék egy sötétebb bőrárnyalatú férfival. Az öngyűlölet egy kevésbé erős, de mégis világosan észrevehető változata megtalálható a görög, olasz, lengyel és más másodgenerációs amerikai bevándorlók között is.

Ha kicsit közelebbről megnézzük, akkor nyilvánvalóvá válik az öngyűlölet dinamikája és viszonya a társadalmi tényekhez. Egy zsidó lány, aki egy divatos középnyugati egyetemre járt, megvallotta nekem, hogy a barátnőinek azt mondta: szülei Amerikában születtek, jóllehet valójában az édesapja egy elsőgenerációs bevándorló Kelet-Európából, aki erős jiddis akcentussal beszéli az angolt. Most rossz a lelkiismerete az édesapja felé, akit valójában szeret, és azt tervezi, hogy elhagyja az egyetemet. Miért csinálta ezt? Úgy érezte, ha ismernék a származását, akkor nem felelne meg bizonyos elegánsabb köröknek a kampuszon.

Egy ilyen, a család hátterét alkotó csoport ellen irányuló viselkedésnek az oka elég nyilvánvaló: az egyénnek bizonyos várakozásai és céljai vannak a jövőt illetően. A saját csoportjához való tartozásban pedig akadályt lát ezeknek a céloknak az elérését illetően. Ez vezet ahhoz a hajlandósághoz, hogy elkülönítse magát a csoporttól. Az egyetemista lány esetében ez konfliktust eredményezett: szembekerült benne a beilleszkedés vágya és a családjához fűződő lelki kötelék, s ezzel a konfliktussal nem tudott megbirkózni. Ámde könnyű belátni, hogy az ilyenfajta frusztráció hogyan vezethet az ember saját csoportjával, mint a frusztráció forrásával szembeni gyűlölethez.

Egy zsidó nőt, aki egy nem zsidó baráttal vacsorázott egy divatos étteremben, nagyon felbosszantott néhány másik vendég, akik hangosan viselkedtek, és nyilvánvalóan kicsit be voltak csípve. Ilyen vagy olyan okból az volt az érzése, hogy ezek az emberek csakis zsidók lehetnek. A nem zsidó barát tett egy megjegyzést, amelyből egyértelművé vált, hogy nem, ezek a vendégek nem zsidók. A zsidó hölgy nagyon megkönnyebbült, és ettől a pillanattól nem zavarta őt ezeknek az embereknek a hangossága. Ilyen esetek nap, mint nap előfordulnak. Ami itt érdekes az az, hogy a zsidó nő milyen végletesen érzékeny volt más zsidók viselkedésére, ugyanúgy, ahogy egy anya érzékenyebb a saját gyermekei viselkedésére a nyilvánosság előtt, mint otthon. Ebben az esetben és az egyetemista lányéban közös az egyénnek az az érzése, hogy társadalmi állását, vagy jövőjét veszélyezteti, ha azonosítják egy bizonyos csoporttal.

Az érzékenység a csoport többi tagjainak viselkedését illetően semmi más, mint a csoportos élet egy alapvető tényének kifejeződése: nevezetesen, hogy a csoporttagok sorsa összefonódik. Árulkodó jelenség, hogy olyan zsidók is, akik azt állítják, hogy már megszabadultak a zsidósághoz fűződő szálaktól, gyakran még mindig nagyon érzékenyek más zsidók viselkedésére. Ez azt jelzi, hogy szavaik ellenére ezek az emberek valamiképpen tudatában vannak a társadalom valós tényeinek. Mi több, az élet, a szabadság és a boldogság keresése minden amerikai zsidó közösségben és minden egyes amerikai zsidóban specifikusan összefügg azzal a társadalmi státussal, amellyel a zsidók, mint csoport rendelkeznek az Egyesült Államok nagyobb közösségén belül. Hogyha Hitler nyeri meg a háborút, akkor az egyesek és a csoport sorsának ez a specifikus összefonódása a lehető legmélyebben meg fogja határozni minden egyes zsidó életét. Hogyha elveszti, akkor még mindig az egyik döntő tényező lesz gyermekeink sorsát illetően.

 

A CSOPORT-TAGSÁGOT ERŐSITŐ ÉS A TŐLE ELTÁVOLITÓ TÉNYEZŐK

A társadalmi csoportok elemzésénél kétfajta erőt különböztethetünk meg bármely csoport tagjait illetően: az egyik befelé húzza az egyént a csoportba és benne tartja, a második kifelé húzza onnan. A csoportba-tartozás felé hajtó erők sokfélék lehetnek: az egyén esetleg vonzódik a csoport többi tagjához, talán a többi tagok akarják bevonni őt a csoportba, esetleg érdeklődik a csoport céljai iránt, vagy úgy érzi: egyetért a csoport ideológiájával, vagy jobb ebbe a csoportba tartozni, mint egyedül lenni. Hasonlóképpen azok az erők, amelyek elszakítják az egyént a csoporttól, lehetnek magának a csoportnak az elfogadhatatlan vonásai, vagy megnyilvánulhat bennük az is, hogy egy másik csoport jobban vonzza az illetőt.

Ha a csoporthoz tartozást erősítő és a csoporttól eltávolító erők közül a negatívabbak kerülnek túlsúlyba, akkor – ha valamilyen más, külső tényező nem szól közbe – az egyén el fogja hagyni a csoportot. „Szabad” társadalmi-politikai viszonyok között ezért egy csoport csak azokat fogja magába foglalni, akiknél a pozitív erők erősebbek a negatívaknál. Ha egy csoport nem elég vonzó kellő számú ember számára, akkor eltűnik.

Ámde tudnunk kell, hogy azok az erők, amelyek a csoport felé, vagy a csoporttól „elfelé” taszítják az egyént, nem mindig a személy saját szükségleteit fejezik ki. Lehetséges, hogy ezek az erők valamilyen külső hatalom révén hatnak az egyénre. Más szavakkal: lehetséges, hogy egy egyén akarata ellenére kényszerül arra, hogy benne maradjon egy csoportban, amelyet el szeretne hagyni, vagy kívül maradjon egy csoporton, amelyhez tartozni szeretne. Például egy diktátor lezárja országának határait, úgy, hogy senki sem hagyhatja el az országot. Egy elegáns társadalmi „kör” sok embert sorain kívül tarthat, aki szeretne odatartozni.

 

KOHÉZIÓS ÉS CENTRIFUGÁLIS ERŐK EGY HÁTRÁNYOS HELYZETŰ CSOPORTBAN

Annak, hogy az egyénre milyen erővel hatnak a csoporthoz tartozást erősítő és a csoporttól eltávolító erők, az egyik fontos tényezője az: milyen mértékben segíti elő, vagy hátráltatja a csoporttagság az egyén saját szükségleteinek kielégítését. Bizonyos fajta csoportok, mint a kereskedelmi kamara, vagy a szakszervezet kifejezetten azért léteznek, hogy előmozdítsák tagjaik érdekeit. Másfelől a bármilyen csoportban való tagság bizonyos mértékig korlátozza az egyén cselekvési szabadságát. Ha valaki házas, és kedves és dolgos felesége van, akkor ez nagy segítség lehet a férjnek abban, hogy kielégítse az ambícióit, de a házasság egyszersmind komoly akadály is lehet. Nagyjából-egészéből azt mondhatjuk, hogy minél inkább előmozdítja vagy hátráltatja az egyén céljait a csoport, annál valószínűbb, hogy a csoporthoz kötő és a csoporttól eltávolító erők közötti egyensúly pozitív, illetve negatív lesz.

Ez az elemzés lehetővé teszi, hogy tegyünk egy általános megállapítást a társadalmilag kiváltságos és a hátrányos helyzetű csoportok tagjait illetően. A státusz elnyerése egyike a legkiemelkedőbb tényezőknek, amelyek azt egyén viselkedését társadalmunkban meghatározzák. A kiváltságos csoport ráadásul többet nyújt tagjainak és kevésbé hátráltatja őket céljaikban, mint a kevésbé kiváltságos. Ezekből az okokból bármely országban az elit tagjainál az erők egyensúlya erősen eltolódik a csoportban-maradás felé. Ezen felül, ha az egyén el akarja hagyni ezt az elitet, akkor rendszerint akadálytalanul megteheti ezt (habár ez alól vannak kivételek).

Egy hátrányos helyzetű csoport tagjait céljaikban jobban hátráltatja az, hogy a csoporthoz tartoznak. Ráadásul a társadalmi státus elnyerésére való vágy a csoporttól távolító erőt jelent. Ugyanakkor azt találjuk, hogy bármilyen társadalmilag hátrányos helyzetű csoportban a szabad mozgást a csoporthatárokon át korlátozza, vagy teljesen lehetetlenné teszi a lehetőségek hiánya, vagy a külső erők. A kiváltságos helyzetű többség vagy ennek a többségnek egy jelentős befolyással rendelkező szegmense megtiltja az egyének szabad mozgását. Minden társadalmilag hátrányos helyzetű csoportban ezért van bizonyos számú tag, akiknél a csoporthoz kötő és a csoporttól eltávolító erők egyensúlya olyan, hogy legszívesebben elhagynák a csoportot. Nem saját szükségleteik tartják őket a csoporton belül, hanem a rájuk ható külső erők. Ennek messzire ható következményei vannak minden hátrányos helyzetű csoport légkörét, struktúráját és szervezetét, valamint a csoporttagok pszichológiáját illetően.

 

CSOPORTLOJALITÁS ÉS NEGATIV SOVINIZMUS

Minden csoport identitásában megkülönböztethetünk olyan rétegeket, amelyek kulturálisan inkább központi jelentőségűek és olyanokat, amelyek inkább perifériálisak. A központi réteg azokaz az értékeket, szokásokat, eszméket és hagyományokat foglalja magába, amelyek a csoport számára a leglényegesebbek és leginkább reprezentálják a csoport identitását. A zenész számára ez az „eszményi muzsikus”-t jelenti; az angol számára azt, amit tipikusan „angolnak” tekint.

Az olyan emberekben, akik egy csoporthoz lojálisak, él egy olyan tendencia, hogy a „centrálisabb” réteget magasabbra értékeljék. Más szavakkal az átlag angol „büszke” a maga angolságára, és nem szeretné, ha „nem-angolnak” tartanák. Gyakran van egy arra irányuló tendencia, hogy túlértékeljék a centrális rétegeket. Ilyen esetben „100%-os amerikanizmusról”, vagy általánosabban „sovinizmusról” beszélünk. De a centrális réteg pozitívan-értékelése logikus következménye a csoport-lojalitásnak és nagyon lényegi tényezője a csoportkohéziónak. Ilyen lojalitás nélkül egyik csoport sem haladhatna előre és prosperálhatna.

Azok az egyének, akik el szeretnék hagyni a csoportot, nem rendelkeznek ezzel a lojalitással. Egy hátrányos helyzetű csoportban sokan közülük mégis arra kényszerülnek, hogy a csoporton belül maradjanak. Ennek eredményeként minden hátrányos helyzetű csoportban találunk bizonyos számú embert, aki szégyelli, hogy ehhez a csoporthoz tartozik. A zsidók esetében egy ilyen zsidó megpróbálhat olyan messzire eltávolodni a zsidó ügyektől, amennyire lehetséges. Értékrendjében azokat a szokásokat, jelenségeket vagy attitűdöket, amelyeket különösen zsidósnak tekint, nem fogja különösen magasra értékelni, hanem alacsonyra. Egyfajta „negatív sovinizmust” fog mutatni.

Ezt a helyzetet súlyosbítja a következő tény: egy olyan ember, akinek a számára a csoporthoz-tartozás mérlege negatív, olyan messzire fog elmozdulni a zsidó élet „centrumától”, amennyire a kívülálló többség ezt neki megengedi.

Ott fog maradni ezen a határon és folyamatosan frusztrált lesz. Ténylegesen még frusztráltabb lesz, mint a kisebbség ama tagjai, akik pszichológiailag jól beágyazódtak a csoportba. A kísérleti pszichológiából és pszichopatológiából tudjuk, hogy az ilyen frusztrációk állandó erős feszültséghez vezetnek, továbbá agresszióra való hajlamhoz. Az agresszió, logikusan, a többség ellen fog irányulni, a többség az, amely akadályozza a kisebbség tagjait abban, hogy elhagyják a csoportot. Ám a többségnek, ezeknek az embereknek a szemében magasabb „státusa” van. Ezen felül a többség túlságosan is hatalmas ahhoz, hogy őt támadják. A kísérletek kimutatták, hogy ezek között a feltételek között az agresszió valószínűleg az ember saját csoportja, vagy saját személye ellen irányul.

Szalai Miklós fordítása

Forrás: Kurt Lewin: Resolving social conflicts (Harper & Brothers Publishers – New York, 1945.) Self-Hatred among Jews, 186-201. oldal

Jegyzetek

[1] Az Egyesült Államokban. (A ford.)

[2] Felix Adler (1851-1933), neokantiánus zsidó filozófus által alapított szekuláris humanista mozgalom. ( A ford.)

támogatás
Pop up banner

Címkék:2020-11, Kurt Lewin, Öngyűlölet a zsidók között

[popup][/popup]