Ki itt a király?

Két évig tanítottam magyar nyelv és irodalmat egy világi zsidó iskolában, egy fiatal zsidó szervezetnek voltam a kommunikációsa, a Bálint házban beszélgető műsorokat vezettem és jelenleg a Szombatnak is dolgozom.
Nem tagadom, a fenti tapasztalatok mentén különös metszetét kaptam a magyar zsidóságnak, és arra jutottam, hogy azoknak a fiataloknak, akik bátran, önmagukért és nem másokkal szemben vállalják, hogy ők zsidók, azoknak nagyon szurkolok. Ahogy én látom, az éles választóvonal 35 év körül mozog.
Ezek a fiatalok már nem ijednek meg a saját árnyékuktól, a jelenségeket önmagukban akarják megérteni. Kreatívak és mindenképpen proaktívak, a zsidóságukat pozitív élményként, de természetesen a történelmet nem feledve akarják megélni. Nem helyezkedéssel, patikamérlegen kimért semlegességgel igyekeznek pozíciókhoz jutni, hanem önmaguk tehetségéből adódóan. Valóban képesek kidomborítani a zsidóságnak azt a kulturálisan pozitív erényét, hogy eredeti és gyakran saját korukat meghaladó gondolatokkal és azok megvalósításával állnak elő, és ettől persze gyakran magukra is maradnak, és nem egyszer saját zsidó közösségük is elfordul tőlük.
Mindehhez a magabiztossághoz kellett az, hogy a pártállami struktúra örökségét egyszerűen nevetségesnek tartsák, azok működtetőit, akik lássuk be, mi magunk vagyunk, merjék kiröhögni és egyszerűen átlépni rajtuk.
Ezek a fiatalok úgy diplomáznak, hogy minimum félévet külföldön tanulnak, idegen nyelven magabiztosak, és a többség nem azért hagyja el ezt az országot, ha el kell hagynia, mert istentelen diktatúra van itt, hanem azért, mert a generációs különbség ollója olyan nagyra nyílt, hogy tényleg értelmetlennek látják a helyzetet.
A 21. század a nyelve ugyanis az informatika, tőkéje az információ, és ők ezt tudják, ismerik, de legfőképpen közösségekben gondolkoznak. Ma Magyarországon sajnos kevés olyan vezetővel találkozni, akinek számítógép-kezelői ismerete az alapszintnél magasabb lenne. Ezekkel a vezetőkkel az új fiatalok közös ismeret hiányában nem érthetnek szót, hiába közös a gyökerük. A fiatalok fokmérője a tehetség, míg a felettük álló generáció jellemzően az elfoglalható pozíciókban gondolkozik.
Végezetül pedig azt kívánom, ha ezektől a fiataloktól elvártuk, hogy óvodáskorukban tanulják meg bekötni a cipőfűzőjüket, akkor most, hogy számos területen ők tudnak többet nálunk, mi is képezzük magunkat, és legyünk annyira bátrak, hogy ne félszeműként vakokat gyűjtsünk magunk köré. Mert ez egyáltalán nem király!

Czifrik Balázs
*
Fiatalokról szóló mellékletünk cikkeit döntően tizen- és huszonéves szerzők írták. (a szerk.)