Ünnepelt költő

Írta: Szombat - Rovat: Irodalom

Az Egyesült Államok idei Poet Laureate címmel kitüntetett lírikusa – a „nemzet költője” a Detroit-ból, munkáskörnyezetből származó 83 éves Philip Levine.

 

Philip Levine Detroit-ban született 1928-ban. Orosz stetlből Amerikába emigrált szülei azt mesélték neki, hogy a család spanyol eredetű. A Wayne University-n szerzett diplomát. Tizenhat kötete jelent meg. Visszafogott hangú, monologizáló szabadverseket ír az amerikai férfilétről, a fizikai munkáról, egyszerű örömökről és a gyászról, megidézve a Detroit-i munkásvilág hangulatát, ahol felnőtt, utalásokkal a zsidó hagyományra és a spanyol költészet Lorca-i vonulatára. Munkásságát Pulitzer díjjal is jutalmazták. Kaliforniában és New Yorkban él, ahol a városi egyetemen tanított. 2011-ben az Egyesült Államok Poet Lauerate címével tüntették ki, mely az egyik legnagyobb irodalmi elismerés, mely költőt érhet az USÁ-ban.

US Poet Laureate Philip Levine

Philip Levine

Szavak

Újabb hajnal, nyomasztó

és hideg. Egyedül vagyok

ébren, keresve

újra a szavakat,

melyektől valami

megváltozik,

de nem találok,

illetve ezeket találom,

melyektől nem

változik semmi.

Hallom a fiam,

munkába indul –

késésben van, s annyi ideje

sincs, hogy kávézzunk, vagy

annyit mondjon: helló. Az ajtó

bezárul, a motor

felbőg, s megint

csak én vagyok

s a szürke nap.

 

Mostanság

nappal futok,

éjjel iszom,

mintha először

építenék egy embert,

azután lerombolnám –

három hónapja tart, és

nem tartom bolondságnak

– egy ember, ki majdnem 50,

ki még mindig

oly keveset tud,

miért él, s elfordul

a válaszoktól

az üresség felé,

melyet éjszakáim követnek,

vagy a lélegzet

lüktetése, minden

tagom olajos

izzadása, jön még

a hajamból is.

 

Nem akarok semmi fölé

kerekedni, még föléd sem.

Asszonyokat akarok szeretni,

míg a szerelem elevenen

megéget. Ringani

akarok Isten lányával,

míg egyetlen hullámává

leszünk a tengernek,

mi létre sodort. Áldásod

akarom, bárki vagy,

kinek hatalmában áll

nevet adni annak,

ami vagyok. Azt akarom,

hogy elvezess

a helyre, bennem,

hol én vagyok minden

férfi és nő, a január hideg

ködében lebegő fák,

a kis vadállatok,

kiknek nevét

elfeledtem,

a fájdalom ne

tartson tovább,

csak én magam.

 

                                   Szántó T. Gábor fordítása

 

[popup][/popup]