„Szülőhazám, jaj mit tettél..”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Irodalom

Bauer Júlia. És mégis. Noran Libro. Budapest, 2012. 562 oldal.

A nemrég megjelent vaskos kötet nem csak egy újabb könyvvel gazdagította a holokauszt irodalmat, de több helyen is különbözik az általam eddig ismertektől. Egymást követően közöl egy interjút, majd két, különböző időben és helyen írott naplót. A naplók után láthatjuk az eredeti, kézírással készített naplók fénymásolatát. Végül, olvashatunk néhány verset is Bauer Júliától.
Az interjút Filebics Magdolna készítette, nem sokkal Júlia 2000-ben bekövetkezett halála előtt. Elmondása szerint az idős asszony úgy várta a beszélgetéseket, mint a Messiást, annyira jólesett megszabadulnia a magában cipelt mondanivaló terheitől.
Míg a napló az azonnali benyomások, élmények lenyomata, az évtizedekkel későbbi visszaemlékezés, a hely és időbeni távolság okán tárgyilagosabb, s talán valóságosabb is tud lenni az eredetinél.
Bauer Júlia Somogyszilben született 1923-ban, a nagyünnepeket megtartó, de asszimilált családban. Evangélikus iskolába járt, társai közül kiemelkedett hazafias érzéseivel, irodalmi és történelmi ismereteivel. Iskolás korában írta egyik versében: „Elvették tőlünk a gyönyörűt, a szépet, elvették tőlünk a drága Felvidéket, Elvették tőlünk, ami a legtöbbet ért, elvették tőlünk gyönyörű Erdélyt.” Mint sok más iskolában, itt is a zsidó gyerekek emelték az oktatás színvonalát. Júlia élete végéig szívesen emlékezett vissza a gyerekkori ismerősökre, a „jóérzésű evangélikus papra”, a tanítóra, a postamesternőre és másokra.
1944 májusában Kaposváron gyűjtötték össze a környék zsidóit, ahol Júlia egy ritka jelenetnek volt a tanúja. Egy 25-30 asszonyból álló csoport odament a csendőrökhöz, azt követelve, hogy ne vigyék el a zsidó orvost, aki az egyik asszony életét, s a szemorvost, aki egy másiknak a szeme világát mentette meg. A nemes gesztus nem járt sikerrel.
Családjával együtt Bauer Júlia Auschwitz-Birkenauba került. Az ott tapasztalt borzalmakat, mint írja „nem lehet elmondani”. Az oktalan kegyetlenség, a tizedelések és ötödölések, betegségek, a szélsőséges időjárás, éhezés és családja pusztulása (elvesztette fivérét, apját, mostohaanyját és, ami talán a legfájóbb, kétéves öccsét.) volt osztályrésze. Bauer Júlia fia, Suchman Tamás megrázó előszóban emlékezik anyjára és a somogyi zsidók tragédiájára, hangsúlyozva, hogy Júliában semmi gyűlölet nem volt, de nem is felejtett semmit. Mind a naplókban – a két napló különböző helyeken és hónapokban íródott – mind az interjúban, szembeötlő Bauer Júlia őszintesége, tárgyilagossága, igazságérzete. Megemlíti, például, hogy kávét kap egy „emberséges embertől”, egy SS katonától. Egy őr pedig, amikor tehette, külön élelmet juttatott a lányoknak. „Mert nem mindegyik német gonosz.” „Kegyetlen gonosz” viszont a barakk parancsnok lengyel zsidónő. Nem gonosz ő, mondja magáról a nő, neki is van szíve, de milyen legyen az, akinek a szemeláttára ölték meg az egész családját? Csoda, ha ilyen körülmények között kihal belőlünk az emberi érzés?
„Hogy ütnek, vernek, én némán tűröm, mondjátok meg, mi az én nagy bűnöm,” írja Miért című versében. Hazavágyik: „Édes hazám, itt lélegzek, csak itt élek”, írja. Felszabadulása után keresi élete, túlélése értelmét. Kétségek között gyötrődik, még öngyilkosságra is gondol. Félelem fogja el, mi lesz, ha hazaér és nem várja senki? És milyen haza ez? „Szülőhazám, jaj mit tettél, a gyilkosokkal szövetkeztél”.
Amikor a családból egyedül tért vissza a deportálásból, ismerősei nagy szeretettel fogadták. A harminckilenc somogyszili zsidóból csak hárman maradtak életben. Visszamegy Somogyszilbe, az üres szülői házba és a temetőbe, de egy napnál tovább nem bírja ki. És mégis, élni kell. Szívszorongató és őszinte Bauer Júlia könyve.

Várnai Pál

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]