Peremiczky Szilvia: Jeruzsálem a zsidó irodalomban

A honvágy idézetei

Egy vágy történetéről, a száműzöttség fájdalmáról szól Peremiczky Szilvia könyve, melyben Jeruzsálem mint a zsidóság számára közös kód szerepét vizsgálja az irodalomtörténész és hebraista szerző. Jeruzsálemre kultúrák rétegei rakódnak, más okból fontos a kereszténységnek, mint a zsidóságnak, és különösen akkor fontos az iszlámnak, amikor éppen nem birtokolja. Jeruzsálem a tükröződések allegóriája is – a világirodalom és a magyar irodalom nagyjai is gyakran reflektáltak rá. A babiloni fogságot követő traumák hatására vált a hely az Emlékezet Városává. Az első fejezet nagy lélegzetű kultúrtörténeti áttekintés Jeruzsálem vallási és történeti jelentőségéről, irodalomban betöltött szerepéről. Idézzünk itt Byron 1815-ben írt Héber Melódiáiból: ,,…és hol atyáink hamva pihent el, / mi ott nem nyughatunk. / A templomból egy kő sem áll, / s Gúny ül Sálem trónusán.”. Vagy ki nem ismerné Ady Sötét vizek partján című versét, mely a 137. zsoltár parafrázisa: „Ültem partjain Babylonnak / S ültem már partjain a gondnak / Láttam már apró szenvedelmet / S láttam beteg, hosszú szerelmet.”

A második fejezet a zsidó irodalom Jeruzsálem képének fejlődése a bibliai kezdetektől. Kulcsa Áv hó 9-ének liturgiája, mely mindkét Szentély pusztulásának és későbbi történelmi tragédiáknak is szimbóluma. A legnépszerűbb a már említett 137. zsoltár „Bábel folyóinál ültünk – ott ültünk, sírtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról…” A Város kiválasztottságát támasztja alá a szintén sokat idézett talmudi mondás: „tíz mérő szépség jutott a világnak, kilenc Jeruzsálemnek, egy a világ többi részének, tíz mérő szenvedés jutott a világnak, kilenc Jeruzsálemnek, egy a világ többi részének.”
A fejezet talán legszebb része a középkori Ahavat Cion-költészet aranykoráról, vagyis a korabeli spanyol zsidó költőkről szól. Míg a rabbinikus irodalom a didaktikus, morális értelmezéseivel tűnt ki, itt már megjelent az esztétikum. Az Ahavat-Cion legnagyobb alakja, a már idézett Jehuda Halevi olyan arab kultúrájú zsidó költő volt, aki a keresztény trubadúrköltők éteri vágyódásával áhítozott a Város után. „A szívem ott van Keleten, én messzi Nyugaton!”
Az 1492. évi kiűzetés újabb trauma a spanyol, majd a portugál területeken élő zsidók számára. A converso irodalom gazdag az áttért zsidó szerzők által elrejtett bibliai utalásokban, akik pedig elhagyták az Ibériai-félszigetet azoknak lelkében a kettős kiűzetés traumája élt, és úgy siratták „Szefaradot”, mint Jeruzsálemet.
A haszkala (zsidó felvilágosodás) valamint az ezzel együtt járó asszimiláció tovább árnyalta a Jeruzsálem képet. Mendelssohn egyik filozófiai fő műve a „Jeruzsálem” egyben a judaizmus védelme, másrészt a vallási reform, megújulás, azaz a „ki a gettóból” gondolat alapvetése.
A cionizmusban Jeruzsálem már konkrét politikai célként fogalmazódott meg. A Múlt és Jövő alapítóját, Patai Józsefet (1882-1953) tarthatjuk a hazai kulturális cionizmus legjelentősebb képviselőjének, aki sokat tett a régi és új héber irodalom megismertetéséért, gondoljunk a „Zsidó költők” fordításgyűjteményére.
A zsidóság számára Jeruzsálem történelmi, nemzeti és vallási jelkép. A cionizmusnak még nemzeti ereklyéje a város, ám az országépítők figyelme inkább a vidéki városok felé fordult, Jeruzsálem, mint „múzeum” pozicionálódott át, szemben Tel Avivval. 1967 után azonban beteljesült a 2000 éves álom, amely új ablakot nyitott a Jeruzsálem-képben.
A kötet záró fejezete Jehuda Amichai kortárs izraeli költőről, szól. Amichai Jeruzsáleme a mindennapok városa, hagyományokkal és modernitással, a mindennapi problémáktól túlcsordulva, hogy a költő gyakran már allergiás a helyre, bár Halevi hangjával alliterálva szereti a várost.
A kimerítő bibliográfiában kínos hiba a nyomda részéről, hogy a héber szövegkiadásokat fordítva nyomták. Ettől eltekintve, személyes stílusban megírt, nagy opust tarthat kezében az olvasó.

Szarka Zsuzsanna