Nyerges András: KÁBÉPÉ

Írta: Nyerges András - Rovat: Irodalom

(részlet a készülő regényből)

nyerges-andsras

Az Öreg egy újabb szünetben karonfogta Ámbrát a folyosón, és mintha az előző nap félbehagyott beszélgetést akarna folytatni, behúzódott vele egy ablakmélyedésbe. Most nem keszegoldalt, bonyolult, távoli célzások formájában közelített a témához, hanem durr bele-alapon a közepébe vágott, ugye, Ámbra komám, magad is tudod, hogy a kicsit jobbra, amire vágynál, nem lehetséges: Mégpedig azért nem, mert minket amúgyis hetente följelentenek Moszkvában, minekutána ott árgus szemmel fígyelik, hogy próbálunk-e bármerre is lépni? Ámbra előbb attól képedt el, hogy a szavai mögé micsoda koncepciót képzel az Öreg, aztán pedig a feltételezéstől illetődött meg, hogy ekkora horderejű kérdést éppen vele akar megtárgyalni. Olyan válaszon törte a fejét, ami méltó a kapott megtiszteltetéshez, de mivel nem volt a tarsolyában kapásból rávágható válasz, pár pillanatig csak hallgatott, s az Öreg ezt az Ámbra képviselte fiatalabb vezetői korosztály szemrehányásaként értelmezte. Úgy válaszolt a hallgatásra, mintha a bizonyítványát magyarázná, nehogy azt hidd, énnekem nem az jár folyton a fejemben, hogyan lehetne, ahogy mondják, gúzsbakötve táncolni! Ti nem tudhatjátok, hányszor, de hányszor gondoltam már végig, hogy milyen jó volna például lekerülni a Cocom-listáról! Ámbra alig állta meg, hogy rá ne szóljon, a Coordinating is, a Comittee is ká-val ejtendő, s ha valaki cé-vel cocomot mond, az olyan, mintha a malacát etetné, coca, ne, ne, ne, coca ne, ne, ne! Ezt azonban  rögtön el is hessegette magától, még a végén azt hinné, lenézem. Az Öreg eközben olyanokat hunyorintott, hogy kacsintásnak is lehetett érteni, nem úgy megy ám ez, ahogy ti elképzelitek! Aki lépni akar, annak meg kell tudni indokolni, de birodalmi szinten, hogy mi a szándéka. Hidd el, Ámbra komám, kezdte, de hirtelen átváltott suttogásba, aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, ez s nagy büdös helyzet. Sokatmondóan nézett rá. remélem, megértettél? Ámbra agyában ekkor gomolyogni kezdett egy idáig még nem körvonalazódott gondolat füstje, s a hetedik érzéke azt súgta, ragadd meg, kapaszkodj bele, tetszeni fog neki. Ha félénken is, azért föltette a sorsdöntő kérdést, érthetem én ezt úgy, hogy ha csak rajtad múlna, te mindenesetre lépnél? Az Öreg bosszúsan csattant fel, hát hogy a fenébe ne lépnék! Ámbra bizonyosságot akart szerezni, de egy bizonyos irányba is? Az Öreg a hajtókájánál fogva megragadta, és az indulat átütött a suttogásán, tán félnótásnak nézek ki, vagy mi a szösz? Mi másért akarnék a Cocom-listáról lekerülni, ha nem azért, hogy itt is beinduljon valami? Püff neki bosszankodott Ámbra, ez a Cocom a rögeszméje, és mindig cé-vel mondja, de maga a válasz bíztatásnak tűnt. Lépnék én, Ámbra komám, folytatta az Öreg, de erről még ábrándozni is vétek, hiszen a drága jó nyugat olyan feltételeket szab, mintha azt kérné tőlem, hogy köpjek fel a levegőbe, és rögtön álljak is alá! Kár ábrándozni, mi nem húzódhatunk semerre, én már annak is örülök, ha amink van, meg tudjuk őrízni. Egyszerre gyanakvó pillantást vetett Ámbrára, miért kérdezel tőlem ilyeneket?

És ha én most azon kezdenék gondolkodni, hogy nem vagy-e provokátor?

Ha rajtam állna, nagyon is lépnék, de hiába, ha egyszer nem lehet. Megfelelő indok nélkül nem lehet. Megfelelő indok pedig momentán nincs. Momentán, mormolta Ámbra, s ez megütötte az Öreg fülét. Forgatsz valamit a fejedben, de nem fogunk hogy mi majd hamiskártyás trükkökkel politikát csinálni. Ámbra úgy érezte magát, mint gyerekkorában, amikor kikunyerált színes léggömbjét egy idegen felnőtt égő cigarettával rögtön ki is pukkasztotta. Nem, bökte ki leverten, eszembe se jutna efféle trükközés. Kárvallott képe láttán az Öreg ezúttal valami bíztatót sugdosott, régebben persze csináltam stikliket, és egy kis huncutságért se mentem a szomszédba! Ámbra szíve újból a  torkában dobogott, csak nem azt akarja ez jelenteni, hogy mégis jöhet némi fifika, ha az pártszerű? Bökjük ki, gondolta Ámbra, hátha az Öregnek megtetszik a javaslatom. És ha én, esetleg, tudnék mondani ilyen indokot? Az Öreg lépésnyit elhátrált tőle, összecsippentett szemmel méregette, és maga volt a kétlábonjáró gyanakvás, mégsem mondta azt, hogy kötve hiszem. Vagyis, fordította le magának Ámbra Gyula, kíváncsi rá. Az izgalomtól megremegett a hangja, tegyük fel, ha nálunk megint volna baloldali veszély? Az elég lenne indoknak? Ami azt illeti. szólalt meg az Öreg, egyszer már, hatvanegyben, épp egy ilyen dolog vált hasznunkra, annak köszönhetően lépegethettünk el idáig, ahol most tartunk. Gondolod, hogy ez a recept megint beválna? Úgy látom, hogy ilyenfajta mozgolódás mostanában nincs. A felnőtt pártagság túl fegyelmezett, az nem mer olyat csinálni, amire nincs tőlünk határozat. Maradnának a forrófejű fiatalok, no de ővelük ki tud ma szót érteni? A kérdés Ámbra fülében felhatalmazásként csengett, de hogy így van-e, arról meggyőződni már nem volt alkalma, mert rohanvást jött valaki az Öregért, aki messziről kiáltozott, tessék gyorsan jönni, onnan keresik! Az Öreg még odavetett neki búcsúzóul egy félmondatot, sebaj, Ámbra komám, erre még visszatérünk.

*

Ámbra utólag ijedt meg. És ha elgaloppírozta magát? Ha az Öreg arról kezdi faggatni, hogy miféle baloldali veszély mézesmadzagját húzta el a szája előtt, mit mondott volna? A tarsolyában nem volt más, mint néhány, a kritizálás örvén pimaszkodó vers, néhány elkeserítő hangulatjelentés gyárakból, ahol a megkeseredett korábbi pártfunkcionárusok marxista alapon azzal fűtik a dolgozók agyát, miszerint ki vannak zsákmányolva, no meg

fővárosi presszókban összeülő intellektuelektől vannak lehallgatott beszélgetések, amint éppen a nyugati újbaloldal frázisait csócsálják

– ezen kívül semmi. Azt végképp nem lehetne ezekkel alátámasztani, hogy a veszély akkora, amekkora már iránymódosítást követel. Be kell látnia, hogy nem sok híja volt, és egy életre lejáratja magát, mert olyasmit hozott szóba, ami az ő részéről nem több puszta ötletnél. Ámbra valósággal magába roskadt, mert úgy érezte, megint az esett meg vele, ami korábban oly gyakran: a dolgok alapos mérlegelése helyett elkapta a pillanat heve. Az ilyen görögtűzszerű fellángolások miatt maradt túlontúl sokáig ifjúságpolitikai vonalon, vagyis mellékvágányon. Az ember, mielőtt másnak stratégiai tanácsokat ad, készítsen leltárt, van-e hozzá muníciója?

*

Aki segíthetett: Sipőcz alezredes félarca még kissé torz volt, az állkapcsa csáléra állt, de a szájműtétjére vonatkozó udvariassági kérdést elhárította, hagyd, Gyulám, van most ennél nagyobb bajunk is! A dolgok odáig fajultak, hogy valószínűleg le kell vonnom a végső konzekvenciát. Miről beszélsz, mi fajult hová, mi a csoda csinált mit, fortyant fel Ámbra, kukkot se értek az egészből. Támadt egy sejtése azt illetően, hogy amit Sipőcz bajnak nevez, talán nem is az, sőt, az új helyzetben áldás, de ezt nem köthette az orrára. Sipőcz hosszasan eltöprengett, hogyan vágjon bele, mert Ámbrát kiszámíthatatlannak érezte, akinek a várható reakcióira sosem mert volna mérget venni. Érzékelte a házigazda türelmetlenségét, tapintatosan kell elmagyaráznia, hogy mi a nyomasztó fejlemény, különben majmot csinál magából. Az a helyzet, bökte ki, hogy egy baloldali szervezkedésnek, egy új kommunista párt alapításának bukkantunk a nyomára. És ez már nem az első eset, úgyhogy nincs mivel védekeznem, jobban résen kellett volna lennem.. Erre a gyanútlanságra bárkinek lehetne mentsége, csak éppen nekünk nincs! Ácsi, emelte fel a kezét Ámbra, s közben az villant át az agyán, hogy elkerülhető lett a szégyen, most már hivathatja az Öreg, akár mindjárt holnap is, közölheti vele, hogy van baloldali veszély, fel lehet lélegezni, és az ő szavai is többek voltak ötletelésnél, inkább mondhatók félelmetesen pontos ráhibázásnak. Legszívesebben rögtön részleteket követelt volna, de tartott tőle, hogy Sipőcz gyanúsan mohónak találná és a valódi helyzetet illetően szimatot fogna, ezért csak megismételte, ácsi, tudniillik ha nem veszed zokon, én kicsit  másképp ítélem meg a helyzetet. Ami a te szemszögedből, tehát a dolgok közvetlen közeléből bajnak látszik, az magasabb szempontból és dialektikusan nézve talán hasznos állomása a fejlődésnek! Aha, mondta Sipőcz, egészen úgy, mintha az aha ellenkezőjét gondolná, s még némi sértettség is volt a hangjában, magasabb szempontokhoz én, csoportfőnökségre vergődött, ostoba kopó létemre nem érthetek, én csak kiásom a csontokat, de az már nem tartozik rám, ugye, hogy végül is mit kapartam ki, a tettest vagy az áldozatot?  Szó sincs erről, kiáltott fel Ámbra és őszintén megriadt, püff neki, megint elkövettem egy meggondolatlanságot, nem hittem volna, hogy Sipőcz ennyire érzékeny és pont erre az. Gyerünk, helyrehozni, gyorsan, mert nélküle labdába se rúghatunk. Nézd, ha itt valaki ostoba, szólalt meg sajnálkozó hangon, az egyedül én vagyok, rosszul fejeztem ki magam, de csak arra próbáltam utalni, hogy az eszme útja mindig kacskaringós, hol jobbra leng ki, hol balra, és ami most fölöslegesnek, vagy károsnak  látszik, az később hasznot is hajthat, még ha mi nem is sejtjük. Sipőcz lenyelte, amit erről gondolt, előttem mégse kéne rébuszokban beszélnie, gondolata folytatását pedig mégúgyse mondhatta ki fennhangon,

világos, hogy miért bízták rád éppen az ideológiát, akarom mondani a csűrcsavarológiát, amit nálunk otthon hohmecolásnak neveztek.

A hiúságát mégis legyezte, hogy Ámbra ennyire kétségbeesetten próbál kimagyarázkodni. ez mégiscsak azt jelenti, hogy fontosnak tartja a kettejük kapcsolatát. Ámbra áldotta az eszét, amiért annak idején kitalálta ezeket a négyszemközti megbeszéléseket, és nem a szolgálat akkor hivatalban lévő főnökével, hanem éppen Sipőczzel. Jó gondolat volt az is, hogy már első alkalommal sem az irodájába invitálta az alezredest, hanem a lakására, szinte a privát barátkozás látszatával ruházva fel az összejöveteleiket. Sipőcz az apparátus egy másik szárnyának nómenklatúrájába tartozott, s annak is alacsonyabb szintjén állt, mint ő a magáénak, de éppen az tette a dolgot bárki előtt gyanún felülivé, hogy kívülről nehéz lett volna eldönteni, melyikük érezheti magát megtisztelve, melyikük által? Ha a szolgálati utat betartják, sohase botlanak egymásba, mert a Sipőczék munkája révén keringő információk Ámbrához csak a párhuzamos csatornán át, és szelektált, módosított formában jutottak volna el. Az se vezetett volna jóra, ha találkozásaikat megpróbálja legalizálni, és indokként azzal áll elő, hogy neki az ideológiai harc megvívásához kell mindenki másnál előbb a belbiztonsági helyzet ad hoc és ad hominem állapotáról értesülnie. Ha ezt munkaszervezési javaslatként terjeszti elő, alighanem azt a választ kapja az ebben illetékes Uzdóczitól, miközben a zakója reverjét simogatja, hogy jól van, Ámbra elvtárs, én is szeretem a hajnalt. De neki esze ágában se volt hivatalossá tenni a találkozókat, s így a világ számára csak annyi történt, hogy a grémium egyik, viszonylag fiatal tagja össze-összeült némi fraternizálásra egy idősebb elvtárssal, a szolgálat régi, kipróbált harcosával – ugyan, mi volna ebben a kifogásolnivaló? Ámbra így szinte saját külön ügynökszolgálatra tett szert, mindenkiről mindent tudott, s ez biztonságérzettel töltötte el, de a jó érzés korántsem volt egyoldalú, Sipőcznek is módfelett tetszett, hogy egy grémiumtaggal tart fenn folyamatos kontaktust, ami (hírszerzésre szakosodott kollégák előtt ez sem maradhatott titokban), a szolgálaton belül őt mintegy a szürke eminenciás rangjával ruházta fel. Éppen csak a családias összejárás magasabb fokozatára nem kapcsoltak át, s ez leginkább azért maradt el, mert az Ámbra számára oly fontos szimmetria hiányzott volna az együttlétekből. A két férfi jól ellett volna egymással fehér asztalnál is, de Ámbra özvegy lévén, csak a mininél minibb szoknyákat hordó kamaszlányát prezentálhatta volna, aki azonban semmiképp se lehetett megfelelő társaság egy olyan élemedett dámának, mint Sipőczné. A két férfi összetegeződött, de Sipőcz, ha véletlenül hivatalos rendezvényen botlottak egymásba, továbbra is jónapot, Ámbra elvtárssal köszönt, ezért a pertut sokáig alkalomról-alkalomra meg kellett újítaniuk.

Ámbra úgy érezte, a kapcsolatuknak szinte már spionromantikája van,

és tökéletesen működik köztük a konspiráció is. Szorgosan elraktározta elméjében mindazt, amit Sipőcz révén a grémium más tagjairól megtudott, s ennek köszönhette, hogy egy idő után már nem félt Uzdóczitól sem. Pontosan tudta, hogy vetélytársa készül ellene valamire, és csak megfelelő alkalomra vár, de ha bármely kardinális kérdésben szembekerülnének egymással, Uzdóczi az ő régi, még ifjúsági vezetőként elkövetett botlásainak, főként nőügyeinek históriáival akarja majd hitelteleníteni az Öreg előtt. Hála Sipőcznek, neki sokkal súlyosabban kompromittáló adalékok voltak a tarsolyában, s így azt gondolhatta, kekeckedjen csak Uzdóczi, amikor jólesik, ő majd lerántja a leplet arról, hogy az állítólag felszámolt cionista, hasomér hacairos, alijás múltjának élő szereplőivel ma is rendszeresen találkozgat.

 

támogatás
[popup][/popup]