Modern zsidó költők IX. – Avraham Szuckever

Költészet

 

Egy sötétlila szilva,

az utolsó a fán,

vékony héjú és különleges, akár egy szem pupillája,

mely, akár az éjszakai harmat, eltakar

szerelmet, látomást, didergést,

s a hajnalcsillag fényében a harmat

eltűnik –

ez a költészet. Érintsd oly könnyedén,

hogy ne hagyj ujjlenyomatot.

 

Játékok

 

Gyermekem, tartsd becsben játékaidat.

A játékokat, melyek kisebbek, mint te

– mert éjjel a tűznek is kell aludnia –,

fákról szedett csillagokkal hintsd be.

 

Hadd kóstolgassa az aranylovacska

a felhő takarta füvet, az édeset,

s add fel csizmáját a kisfiúra,

amint a tengeri sas megadja a jelet.

 

Adj panamakalapot minden babádra,

s legyen kis harang mindnek kezében,

mert egynek sincs immár mamája,

s Istenhez sírnak a fal tövében.

 

Szeresd őket, kis királylányaidat,

mert emlékszem, mikor jött ama nap,

ó, jaj, hét utca, mind tele babákkal

a városban. S egyetlen gyerek se maradt.

 

 Zsidó utca

 

Nem tűntél el. Hiányod oly dús,

telve népeddel, amint anyám betölti szemem.

Valahol egy zsinagóga emeli büszkén homlokát,

a lángoknak nincs hatalma rajta, eleven.

 

Egy dallam vagy, mit nemzedékek óta

játszanak csodás zenészek.

A zene utcává vált.

 

Csak szegénynek, együgyűnek látszol elesettnek és szegénynek,

de azoknak, kik képzelni nem restek, ragyog

roskadó ölükben szépséged, akár a csillagok.

 

Ötszáz év teljes súlya ugyan

megfogyhat-e egy csepp mától?

Ki mondja azt, hogy eltűntél? Te élsz,

másként hogy is kopogna köved léptem zajától?

 

Nem él a muzsika tán, habár

szerzője régóta halott?

Idő és tér fölé magasodva,

örökké hallom dallamod.

 

Versek a naplóból

 

1976

 

Egy emlék Paszternákról: hajában friss

moszkvai hó. Nyaka körül vörös sál.

Mintha Puskin lépne be. Volt benne valami megkapó.

És nem tűnt el a hó.

 

Keze az enyémben, mintha ujjai közül egy kulcsot

bízna rám. Szemközt velem ijedt arca,

mégis, ereje teljében. „A szavakat értem. Olvassa tovább, jó?”

És nem tűnt el a hó.

 

Olvastam a pokol tüzéből kimentett verseket. „A rége

iz gefálln vi á stern* – világos volt neki minden szó,

kivéve az, hogy rége.

És nem tűnt el a hó.

 

Nedves fényű fekete márvány pupilláján

csillogott az a rége. S e pillanat, az örökre megmaradó,

az orosz költőt sárga folttal jelölte meg.

És nem tűnt el a hó.

 

Faluvégen

 

Jegesen kéklő út és naplemente.

Édes álomszínek a hangulatban.

Harmattól világít egy házikó szembe’.

Naplemente, hóáradatban.

Csodaerdők ringnak az üvegen.

Körben csilingelő szánvarázslat.

Galambdúcok a padlásüregekben,

szétturbékolják arcom. A jég alatt

csillogó kristályok hámjába fogva,

mintha nem valódi lenne, úgy csörtet

a lecsendesített kupolák lakója,

virágzik egy világ, egy hétéves gyerek.

 

Behavazva világlik a sötét,

faluvége, gyerekkorom Szibériája,

árnyak alól kihasadnak a bimbók,

higanyszín bimbók végtelen sokasága.

Fáradtságtól elpilledt sarkok,

beragyog a hold lehelete,

apám is oly fehér, akár a hold,

megpihen kezein a hó csendje.

Felvágja a fekete kenyeret a fényes

kegyelemmel teli késsel. Arca kék.

Frissen felvágott eszmékkel

mártom a sóba a papa kenyerét.

 

Kés, apa. Füstös petrólumlámpa.

Gyermekkor. Gyerek. Egy árnyék veszi le

a hegedűcskét a falról, s vékony, vékony, vékony

hóhangok hullanak fejemre.

Csend. Apa játszik és a hangok

levegőből kivésve, akár a fagyban,

lóg a kékre fagyott lélegzet

a hó fölött holdként, csillogóan.

A jégtől szőrös ablaküvegen át

farkas orrontja a zene húsát.

Csend. Koppantás veri fel a galambdúcot.

galamb koppan elő egy tojásból. Kipp-kopp.

 

Szántó T. Gábor fordításai

Avraham Szuckever 1913-ban született a lengyelországi Szmorgonban (mely ma Fehéroroszországhoz tartozik). Szülei a világháború elől Szibériába menekültek, s 1922-ben Vilnában telepedtek le. Fiuk héderbe, majd gimnáziumba járt, s a harmincas években a Di Jung Vilne modernista írócsoport vezetője lett, mely a náci megszállás alatt, 1941-től, a vilnai gettóban is jelentős kulturális erőfeszítéseket tett. 1943-ban feleségével a partizánokhoz szökött, harcolt a nácik ellen, majd Oroszországba menekült. A háború után tanúskodott a nürnbergi perben, élt Moszkvában, Lódzban, azután Párizsba, majd Izraelbe emigrált.

Lírai költőnek indult, lenyűgözve a természet teremtő erejétől. Rímei és nyelvi újítókészsége a jiddis költészet virtuózává tették. Hányattatásai hatására elbeszéléseket és más prózai írásokat is írt. Témaválasztásában, költői képeiben egyesíti a holt múltat az élő jelennel. Szuckever a Di Goldene Kejt jiddis folyóirat szerkesztője 1948 óta. A jiddis költészet great old man-je ma Tel Avivban él.

* „Egy pillanat lehullott, mint a csillag”