Kabbalista képregény (Turi Tímea)

Írta: Turi Tímea - Rovat: Irodalom

Nem tudni, jó regény-e, de jó olvasni – végig ez járt a fejemben, amikor Margit Patrícia Eszter könyvét olvastam. A Zsidó menyasszony ugyanis olvasmányos módon mutat be egy – a fülszöveg szóhasználatával élve – spirituális útkeresést, a főhős ugyanis nem csak Újlipótvárosból jut el Cfátra, nem csak a tévedésnek tűnő, csak állomás-voltuk miatt fontos férfiakon keresztül találja meg az igazi nagy őt, hanem egy céltalan és bizonytalan életet cserél fel el egy biztos, tartalmas életre. A könyv érdeme ugyanakkor az is, hogy az útkeresés egyben önkeresés is, a főhősnő minél messzebb kerül otthonától, annál közelebb kerül múltjához, eltitkolt családi örökségéhez. Hogy miért vagyok mégis bizonytalan abban, hogy ez a többnyire jó ritmusú, ügyes dramaturgiájú könyv vajon jó regény-e, összefügg azzal a kérdéssel, hogy regény-e egyáltalán.

A Zsidó menyasszony ugyanis a leginkább katekézisnek tűnik. A főhős, Dallos Saci, noha nyilvánvalóan a könyv legplasztikusabb szereplője, és noha ez a főhős-elbeszélő gyakran elemzi önmagát, valójában mégiscsak mellékszereplő: a főszereplő maga az útkeresés, így Dallos Saci egyénesített jellemzői is annyiban válnak érdekessé, amennyiben megfeleltethetők egy feltételezett olvasóéval: lásd például a saját testtel való Bridget Jones-i problémákat, amelyek ugyancsak semmissé válnak majd a spirituális kiteljesedésben, a tradicionális férfinő kapcsolatokban való megnyugvással. De hiába a részletes önelemzések, ha a szereplők példázatszerűsége azt eredményezi, hogy a lélektani dráma – lásd például az első rész öngyilkossági kísérletét – nem lehet valóban dráma, már csak azért sem, mert a könyvben már az első oldalakon, az újlipótvárosi éjszakai élet leírásában is ott van az ezen-már-rég-túlvagyunk hangszíne, mintha az Almássy téri szabadidőközpont miniszoknyás csitri-múltját is a cfáti emelkedőkről mesélné el a kabbalista asszony. A múltbéli önelemzésnek ez a távolságtartó figyelme adja a könyv nyugalmát – ami persze a könyv spirituális szemléletével is rokon, hiszen ami rossznak tűnik, egy magasabb szempontból nézve szükséges része a jónak –, ugyanakkor emiatt nem olvashatók a drámák valódi drámákként – igaz, a jeruzsálemi robbantás utáni lélektani mélypont a könyv legerősebb része.

Margit Patrícia Eszter:
A zsidó menyasszony.
Konkrét Könyvek,
Budapest, 2009,
485 oldal, ár nélkül

Ugyanakkor persze az is nyilvánvaló, hogy a Zsidó menyasszony több akar lenni, mint regény: egyfajta útmutatás. Ezért is lehet az, hogy a különböző szereplők valójában ugyanúgy beszélnek, nincsen nyelvük – és ha történik is kísérlet a nyelv általi jellemzésre, az csak suta szociológiai jellemzés marad, lásd a vagány barátnők csúnya szavait vagy néhol a tájszólás ügyetlen imitációit. Ezeket a nüanszokat leszámítva, a szereplők éppolyan okosan és távolságtartóan beszélnek, mint az elbeszélő: a randikon Foucaultról és a posztmodern társadalmakról fecsegnek, és noha a szerelmi kapcsolatok a szellemi útkeresés vonalába illeszkednek, a bölcselkedés és a szenvedély együttese végül mégsem tűnik kósernek.

A könyv egyik legnagyobb érdeme ugyanakkor a zsidóságra és a kabbalára vonatkozó ismeretterjesztő jellege, ami meggyőzőbben válik a történet saját részévé. A kiadói munka hanyagságának tűnik azonban, hogy nagyon sok lábjegyzet hibás – a láson hárá legalább három szövegmagyarázattal jelenik meg –, és hogy egy-egy kevésbé ismert kifejezés lábjegyzetet érdemelt volna. Ettől függetlenül azonban – kellemest a hasznossal – a könyv szinte észrevétlen módon ismerteti meg az olvasót a vallásos zsidó élet mindennapjaival, ami, tekintve, hogy remélhetőleg nem csupán zsidó olvasói vannak-lesznek, már önmagában is áldásos vállalkozás. A könyv érdeme az is, ahogy a zsidóság heterogenitását is megmutatja: különösen emlékezetes a nagymama karakteres figurája, aki levonva a tanulságot a történelmi tapasztalatokból, a kommunizmusban kezdett el hinni, és aki a zsidóság mindenfajta vállalását kerülendőnek tartja, de megjelennek a zsidóságot csupán egzotikumként kereső rétegek éppúgy, mint a hippik szabados vallásossága, mígnem Dallos Sacival együtt mi is eljutunk a cfáti magaslatokig.

A könyv egyik legnagyobb problémája azonban mégsem a regényszerűség felemás megvalósulásában, hanem kétségtelenül szimpatikus eszmei vállalásában rejlik. A történet és a főhős felismerése, hogy a fogyasztói társadalom szabados és szabálytalan élete, miközben vélt szabályoktól próbál elrugaszkodni, valójában saját meghatározottságainak és normáinak a foglya marad. Dallos Saci a vallásos zsidóságban találja meg önmagát, mindez azonban nem csak a jól ismert paradoxont példázza, amely szerint a korlátozásokon keresztül lehet megtapasztalni egy magasabb szintű szabadságot. Dallos Saci vállalása ugyanis hiába példázza azt, hogy a tradíciók követése is lehet választás, néhol mégis úgy tűnik, mégsem teljesen tisztázott az ezekhez a hagyományokhoz való viszony: mintha a vallási előírásoknak megfelelő öltözködés nem csupán a hagyományok tudatos vállalása lenne, hanem a vágyott szerelem – egy vallásos fiú – elérése miatti, lényegtelenné vált áldozat is.

Mindent egybevetve: ha nem feltétlenül regényre vágyunk, érdekes olvasmány lehet Margit Patrícia Eszter könyve. Van benne például egy szereplő, aki megtérése után kabbalista képregényeket rajzol haszid szuperhősökről. Ehhez a kabbalista képregény-rajzolóhoz hasonló a Zsidó menyasszony is: a fogyasztói társadalom egyik kelendő termékének, a szórakoztató irodalomnak a nyelvén szólni ennek a társadalomnak a kritikájáról, és cukorba csomagolt orvosságként megmutatni, hogy az orvosság önmagában sem feltétlenül keserű.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]